Nem tudok

elaludni, annyira fáradt vagyok.
Eljött az ideje hogy megtapasztaljuk, milyen az, ha legkisebbünk lázas. A "jó beteg" minősítést adnám neki. Nagyon rossz, amikor az ilyen kicsik lázasak, nehéz beadni nekik a gyógyszert, s nekem a ibuprofen nem kedvencem, a szirup édes de nem jó és nem is tesz jót a májnak. Persze szükséges néha, lejjebb vitte kis időre a lázat... Örülök, hogy amint szóltam a nővérnek, fél órán belül fogadott is az orvosnő, aki szerint csak vírusos fertőzésről van szó, három napig csak gyulladáscsökkentő, lázhúzó és c vitamin szedhető. Remélem, hogy el fog múlni. Azt is jólesett hallani, hogy az evést ne erőltessem, mert amúgy se evett sokat, most pedig semmi ennivalót nem akar elfogadni, marad a szopizás és a tea. ... és persze a remény, hogy amint jobban lesz, visszajön az étvágya is.
Hát még ez is belefér ebbe az évbe. S én még mindig ugyan úgy "kivagyok" ha a gyerek beteg.

Áldott ünnepet!

nem kerestelek

nem ismertelek

nem akartalak

nem volt helyed az életemben

köszönöm

hogy

jöttél

kerestél

akartál

hogy van hely számomra nálad

minden évben elmarad

így ünnep előtt valami
nem jut már idő
elfelejtem
sajnálom aztán
de a gondolatok nem lesznek maguktól valóságok
vagy mégis...
Sokakra gondolok, mostanában sok mindent csak "gondolok" szintjén marad s próbálom békésen így elfogadni a korlátokat és csendben lenni.
Köszönöm a rám köszönőket, az életjelet.

Mindenkinek áldott ünnepet, szeretettel békével teljes napokat kívánok.

Újra

- még egy nap és gyermekeink örömére, ajándékbontás lesz este.

Nem ez az ünnep lényege, de a gyerekek öröme. S közben elmondjuk Jézus születésének történetét, mely elég sok helyet foglal el az evangéliumokban, sokszor, sokféleképpen van leírva, szép és igaz történet, akkor is ha nem december 24-én született Jézus s ennek a születésnek nem csak karácsonykor lehet örülni.

-újra egy már negyedjére ismétlődő időszakban vagyok, amikor a legkisebb elég nagy ahhoz, hogy tudja mit akar, ne szeressen sokáig csendben egy helyben megülni, hogy hangoskodjon az istentiszteleten, ami értető, de ami nekem nehézzé teszi a jelenlétet, mivel nálunk sajnos nincs gyerekterem, már olyan, ahonnan legalább halljam, ha nem láthatom azt, ami az istentiszteleten elhangzik. Ezért az ünnepek különösen fárasztóak számomra ilyen helyzetben és megtörténhet, hogy örülök, ha a végére érünk. Ezért ma délelőtt is itthon maradtam, mert sok lesz több nap egymás után csendesen megülni vagy épp valahonnan kintről várni a végső ámennre.

-a héten újra önkéntesen fogorvosi székbe ültem, tudva, hogy a szoptatás miatt nem lesz érzéstelenítés és a szúvasodás sem olyan előrehaladott, hogy ne lenne elviselhető a beavatkozás. Bátran mentem a fogorvosi székig, de amit meghallottam azt a hangot... hát féltem és igazán kellemetlen volt... Nem tudom régen mennyit kellett elviselniük az embereknek... De tudom, hogy legszívesebben soha többet...

Szóval, mi tagadás, nem vagyok erős, messze nem. Félek, nem szeretem a fájdalmat. És hirtelen elképzeltem, hogy ezentúl nem eszem édesságet, sok-sok nyerset fogok fogyasztani, rendesen ápolom a fogaimat és újra egy évben kétszer meglátogatom a fogorvost, csak úgy...
És eszembe jutott milyen szépen ír a Prédikátor könyve arról ami általában elkerülhetetlen:

Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket! míg el nem sötétedik a nap világa, meg a hold és a csillagok, és újra felhők nem érkeznek az eső után. Akkor reszketni fognak a ház őrizői, támolyognak az erős férfiak; megállnak az őrlő lányok, mert kevesen vannak, és elhomályosulnak az ablakon kinézők. Bezárulnak az utcára nyíló ajtók, elcsendesül a malom zúgása. Fölkelnek a madárszóra is, és elhalkul minden énekszó. Még egy kis emelkedőtől is félnek, és ijedeznek az úton. A mandulafa kivirágzik, a sáska nehezen vonszolja magát, és mit sem ér a fűszer, mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán körös-körül siratók járnak. Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.

-újra szeretném és remélem, hogy lesz időm kicsit megállni, csendben lenni... gondolkozni... S ha mégse, csak örülni a szeretetnek ami körülvesz s néha furcsa módon lep meg, mint tegnap amikor csak úgy, egy kis hóembert kaptam, az asztalom sarkán vigyáz "neked adom" üzenettel.

-S még egy gondolat:

Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz. C. S. Lewis

Ma

feldíszítettük a fenyőfát együtt a gyerekekkel, mert nálunk nincs télapó, kisjézus, angyal vagy egyéb. Alátettük az ajándékokat, melyeket szenteste fogunk kibontani.

Hallgattam mostanában az evangéliumi rádiót. Nálunk nincs magyar adás, csak román. S egész decemberben  "kolindákat" énekeltek. Nálunk az advent miatt a karácsonyi énekeket inkább csak karácsonykor énekeljük az istentiszteleteken. De mi itthon a gyerekekkel már hetek óta karácsonyi énekeket énekelünk. S ma is karácsonyi énekeket hallgattunk, mert olyan rövid az ünnep. Ezért is szeretem már karácsony előtt feldíszíteni a fenyőfát, élvezni az illatát, hangulatosabbá teszi ezeket az ünnep előtti napokat.

Lemaradtam a karácsonyi vásárlási lázról, csak itt a környéken vásárolok, nem jutok el a nagyobb bevásárló központokba, s ezt nem is bánom. Mióta újra babázok, újra a lemaradok a nagy, általában hétvégi bevásárlásról, férjem megy egy listával megvenni a szükségeseket.
Ma míg segítettem neki felhozni amit vásárolt, arra gondoltam, hogy milyen jó dolgunk van. A napokban már csak kenyeret, tejet kell venni, esetleg gyümölcsöt. És akkor eszembe jutott F., akiről a hetekben hallottaam újra. Már vagy húsz éve nem láttam, akkor is csak olyan köszönő viszonyban voltunk. Most egyedül neveli gyermekeit, mert az apák elmaradtak és gondozza beteg édesanyját, két helyen is kell dolgozzon, hogy legyen mit enni, mibe öltözni. Sovány, hogy át lehet rajta látni, alig áll a lábán. Nem is tudom, megismerném-e még... Milyen szomorú! Milyen kár, hogy így alakult az élete. Így messziről és kivülről egyértelmű, hogy hozott pár rossz döntést. De hasonló helyzetben valószínű én sem lettem volna bölcsebb - ezt olvastam az este, hogy erre kell emlékeztetnünk magunkat, ha mások életét, viselkedését nézzük. Hasonló életkörülmények és hasonló tapasztalatok után, én is olyan lennék, olyan helyzetben lennék, olyan döntéseket hoztam volna. Ezért nincs helye az ítélkezésnek, de van helye a megértésnek, együttérzésnek, a közbenjárásnak.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Jn. 1:14

Lassan

elkészültek az ajándékok, becsomagolva várnak a kiosztásra, kibontásra.

Közben vannak akik épp gyászolnak, dolgoznak vagy nem dolgoznak, nincs lehetőségük ünnepelni, akiket bánt, akiknek fáj ez az egész ünnepi hercehurca, akkor is ha kivülről nézve mindenük megvan, mert bent egyedül érzik magukat.

Luther

Egyszer régen, még licista koromban talátam a suli könyvtárában egy könyvet Lutherről (1483-1546), gyerekeknek, fiataloknak írva, nagy képes könyv, Lutherről és koráról. A címlapra nem emlékszem már, csak a könyv közepén egy nagy képről, Luther családja körében és tudom, hogy tetszett a könyv.

Aztán minden évben ősszel eljött a reformáció ünnepe és gyakran gondoltam, jó lenne megszerezni azt a könyvet vagy valami hasonlót - magamnak, gyermekeimnek. A megoszló vélemények ellenére nagy lépés volt az, amit Luther tett, aki ember volt, tehát nem volt tökéletes, de nagy változások idején élt és mert változtatni.

Megint interneten kerestem és rendeltem könyvet.
A Scolar kiadó Lutherről írt könyvét választottam, és egy nagyobb, A4-es méretű könyvet vártam. Kaptam egy fele akkorát. De az oldalszám megfelelt. S bár elmúlt az idei reformáció ünnep, nekifogtam elolvasni Tomlin, Graham :"Luther és kora" című könyvét.
Igazán olvasmányos könyv. Igaz nem kisgyerekeknek való, de talán fiatalok már érdekesnek találhatják. Nekem tetszett, érdekes volt, örülök, hogy elolvastam.

A könyv fülszövege:

Luther hatalmas személyes bátorsággal, heves intelligenciával és germán makacssággal rendelkező ember volt. Korának teológiájával teleszívott elméje, annak képessége, hogy nagyon gyorsan meglássa egy ügy lényegét, és nyelvi ügyessége, ami képessé tette eszméinek érthető és életerős kifejezését - erős keverék volt. Férfiként mély hűségre, sőt szeretetre ihletett. Megvolt benne az élet nagyfokú élvezetének képessége. Egyszerre finom és csípős tudott lenni, és hiánya egy helyettesíthetetlen űrt hagyott maga után.

Nehéz idők voltak azok, nagy döntések ideje. Jó volt kicsit megismerni a kor politikai helyzetét. S szomorúan láttam, hogy már akkor a "reformátorok" különbözőképpen vélekedtek s nem tudtak megegyezni.
Érdekes volt azt olvasni, hogy Luther Márton amikor elolvasta Husz János tanait, akkor egyetértett velük. Mikor is kezdődött a reformáció? Különböző korokban, különböző emberek - úgyanaz az Isten.

A Luherről készült film érdekes lehet és jó is, egy részét láttam is, csak nekem nem volt türelmem végignézni, de ez nem a film hibja, csak az elmúlt időben nem volt türelmem ilyesmihez. A könyveket jobban szeretem.

Tűzálló

Nem rég volt egy pihenősebb hétvégém. Volt időm olvasni a más polcáról valami pihentetőt.
Már láttam, hogy kapható a Tűzálló film könyv változata. A film tetszett. Gondoltam, a könyv is tetszeni fog. Azt hiszem még nem olvastam filmről készült könyvet. A könyvről készült filmek megnézése után általában azzal maradok, hogy a könyv mégis jobb. Most azt kell mondjam, a film a jobb. A könyv olvasása nekem nem adta azt az élményt, amit a könyvnek készülő történetek, leírások. A történet szép, érdekes, el lehet olvasni és én sem bánom, hogy elolvastam, már csak kiváncsiságból. Csak hiányzott valami...

Ha kérdeztek, inkább a filmet ajánlom.

advent

Ürögdi Ferenc: Minden advent

Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
Minden advent szeretet:
Betlehembe elvezet.
Köszönd meg hát a csodát:
A világ karácsonyát!

Lehullott az első hó!

Micsoda öröm!

Itt a tél!

Hull a hó!

Délelőtt kimentünk a nagy hóhullásba sétálni az egész család. Alig mentünk ki, a Kicsi  már el is aludt, így őt jól betakartuk, hogy ne érje a hó, csak a kocsi lett fehér, mire visszaértünk.
Nagyon jó volt. Kicsit gyereknek éreztem magam, rám ragadt a gyerekek öröme, s nem törődtünk a ránk hulló hóval, jól behavazódtunk. Rég nem jártam már ilyen hóhullásban kint.

Persze tudom, a közlekedés szempontjából nem nagy öröm ez a sok hó, mert reggel óta megállás nélkül esik. Azt hiszem már több mint 30 cm esett. Nagyon szép a táj, a puha fehérség mindenütt. Tél van.

változások

állandó változás az élet

Újra itt a december, hidegen, naposan, ködösen, szelesen, ünnepvárón.

Újra tanulom a babázás hozzátáplálós részét. Lassan haladunk, mert Dórának nem sietős. Nem egyszer kérdeztem magamban, hogy mi értelme az egy kiskanálnyiért, amit talán megeszik elkészíteni neki a külön kaját, nem lenne-e jobb várni még, mint... ? De most már két kiskanálnyit is megeszik néha. Miből? Kap gyümölcsöt, főtt zöldséget, gabonapépet. Most kezdjük a csirkehús evését.  Inni pohárból kap itthon.
A napi többszöri bilizés már napi rutin: minden ébredéskor, kimenés előtt, mikor bejövünk, pizsamába öltözéskor, és amikor még észreveszem, hogy jó lenne rátenni, mert a pellus még száraz. Legtöbbször jó eredménnyel ül a bilin néhány másodpercet, egy percet, nem többet, mert fontosabb dolgaink is vannak.
Vannak jó és nehezebb napok és sok sok vidám perc, játék, mosoly, nevetés.

elgondolkoztató

A hitről

Semmi újat nem mondhatok a témában.
Talán a legtömörebben a Bibliában a Zsidókhoz írt levélben olvasnuk a hitről, mint a remélt dolgokban való bizlaom és nem látható dolgok létéről való meggyőződés.

 Nagyon tetszett egy megfogalmazás, amit a napokban olvastam arról, hogy mit jelent hinni: 

A szó legáltalánosabb értelmében hinni annyi, mint szabadon igaznak elfogadni egy hiteles személy kijelentéseit a belé vetett bizlom alapján. (dr. Matus István)

Így a hit személyek közötti viszonyról is szól.

hétVége

Egyedül Csengének sikerült ellenállni a vírusok támadásának. Nem hiába szedi a vitaminszirupot, amit az orvosnő írt fel neki, mivel úgy néz ki, mint egy alultáplált gyerek. Biztos nem könnyű második gyereknek lenni három, majd négy gyerek között. Senki nem áll mellette kérlelni fél órán át, hogy "csak még egy fél falatot drágám", pedig számára a 'beszélni' nem pedig az 'enni' a fontosabb. Így se volt valami jó hete, sorban mindenki lerobbant körülötte. Néha még a fejem is nehezen tartottam, s Dóra akkor volt éber, amikor én aludni akartam, mikor meg ő aludt el, akkor igyekeztem valami ehetőt készíteni egészséges, lábadozó és beteg kedveseimnek. A hétvége se váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy majd felváltanak, majd kicsit szusszanok. Talán majd egy "holnap".

A hosszú összezártság fárasztó és idegpróbáló. Remélem hamarosan újra kisétálhatjuk, szaladgálhatják magunkat, magukat.

Nem könnyű lerobbant szülőknek betegen is fáradhatatlan gyerekeket "szórakoztatni".
A hétvége mottója "együtt". Most kicsit nehezen ment. De azért előkerültek rég nem játszott játékok. Mégis van aki egyszerűen nem szeret társasozni, mert az unalmas vagy fárasztó. Ezt értse meg az ember! Ezek a különbségek egy családon belül! S mégis csak neki jut eszébe részvevőn rákérdezni, hogy vagy, friss gyümölccsel kínálni s megnézni megetted-e s kérsz-e még, s később is kérdezni jobban vagy-e.
Egymás elfogadása, megértése prédikációból életre váltható ha együtt vagyunk s túlélésünk érdekében kell alkalmazkodjunk is egymáshoz..

Istentisztelet helyett maradt mára is az online változat. Jó hogy van erre is lehetőség.

Színes, vidám dolgokra gondolva várom a fáradság, levertség, fejfájás, kábultság, orrdugulás, köhögés elmúlását, remélve, hogy legyőzve ezt, egy darabig nem ver le bennünket újabb vírus. Közben valami megelőző stratégiát is keresek, mert lám-lám, nem mindenki lett beteg, s az elmúlt években jobban figyeltem arra, hogy kevés nyerset evő kedveseim legalább kis vitaminbogyókat szedjenek - talán segít.

Elmúlt

a nyárias ősz, itt a hideg, a köd.

Majdnem mind lebetegedtünk, nehezen állunk át a gyors lehűlésre. Az "egy kis torokfájás, orrcsorgás, köhögés" nem is olyan kicsi, amíg benne vagyunk. Hála Istennek eddig még senkinek nem kellett antibiotikumot szedni. Az élet lelassult itt nálunk.

S míg vonszoljuk magunkat reggeltől estig, nagy elhatározások születnek bennem, amelyekről meg fogok feledkezni amint újra pörgősebbé válnak a napok.

A ruhák újra nehezen száradnak. Még el sem jött a tél s már a nyarat várom én is? Már nem is számolom a zoknikat teregetéskor. Úgy éreztem, nem akarnak elfogyni ahogy este fázósan teregettem az erkélyen. És örültem, hogy van mosógépem és hogy van nálunk mindenféle zokni, komoly férfi zokni, s megannyi nevető tarka gyerekzokni, hogy van mibe öltözzünk ha jön a hideg, s hogy minden nappal közelebb a karácsony. Erre kicsi fiam emlékeztetett, mikor kérte mondjuk meg neki pontosan, hogy hány nap van még karácsonyig. 

gondolatok

Nagyon szeretem az ősz színeit.

Érdekes, ahogy szépség és szomorúság eggyé válik az őszi napsütésben. Ahogy gyűlnek emlékeimben az őszök, úgy érzem egyre jobban azt, hogy derű és elmúlás természetesen együtt van. Valahol mélyen fáj a sebezhetőség és múlandóság tudata.
Évekkel ezelőtt felejthetetlen hatása volt rám annak a gondolatnak, amit egy könyvben olvastam valahol, hogy minél jobban, többeket szeretünk, annál nagyobb a fájdalom kockázata. S ki ne szeretné elkerülni a fájdalmat, a másik elvesztését? Erre egy mód van: szívünk köré várfalat emelni és senkit, de senkit nem szeretni. Ki tudna így élni? Ha nem, akkor hát vállalni kell a sebezhetőséget. Ez nem feltétlen elmúlást, elengedést jelent, hanem a másik beengedését az életünkbe, önmagunk megosztását, ezáltal szabadságot is adni neki viszontszeretni vagy visszaélni a szeretettel, bizalommal. Kit legjobban szeretünk tudjuk legjobban, legmélyebben megbántani. S mert szeretet nélkül nem tudunk élni, örömeinket a fájdalom árnyékában éljük. Még mindig ízlelgetem János apostol szavait: a teljes szeretet kiűzi a félelmet. És csodálkozom azok merészségén kik engem szeretnek.


Semmi sem változik az évek múlásával. Úgyanúgy pánikba esem, ha valami baj történik körülöttem, főleg közvetlen környezetemben. Mikor tegnap egyik gyerekünk hasfájásról panaszkodott és lázas volt, a legrosszabb emlékem jutott eszembe, mikor ketten borogattuk és nem tudtuk a lázát 39 fok alá vinni. A pici köhögött, szörtyögött - csak kórházba ne jussunk, mert arról nincs jó emlékünk. Pedig sokszor volt, hogy lehetett volna rosszabb is és nem volt, sőt még csak rossz sem volt.

Elmúlik minden. Néha mamámat kérdezem, mit csináltak régen, mikor ez vagy az történt. S ő nyugodtan mondja, akkor nem volt ..., mi csak ... Már nincs pánik, csak az átélés nyugalma. Pedig akkor is féltek, aggódtak, szenvedtek és szerettek.


Két lazább napunk volt, pihenés és gyógyulás. Újra arra a következtetésre jutottam, hogy a sulis napok és a vakációs napok száma pont fordítva kellene legyen, hogy a gyerekeknek több idejük legyen azzal foglalkozni, azt tenni, arról olvasni, ami épp érdekli őket. Mert akkor sokkal többet tanulnának.

Mostanában kedvenc tárgy: ötféle fagyi ízének összehasonlítása. :D
Gondolom idén utoljára gyakorolhatták múlt héten. Bár ki tudja... egyszer már gondoltam az idén ezt és mégsem úgy lett.

Hol vol, hol nem volt

volt egyszer egy, a maihoz hasonló nap, egy napos, meleg októberi szombat, amikor elkezdődött a mi közös életünk.

Most hozzánk tartoznak ők is, megannyi kedves ajándék.

Visszanézve hálás vagyok Istennek a sok jóért ami velünk történt. Az elmúlt években, volt hogy arra is gondoltam, hogy csak Isten lehetett olyan merész, hogy egy életre egymás mellé tegyen két annyira különböző embert mint mi. Épp ezért ez nagyon jó ötlet volt, láthatom, hogy ami lehetetlennek tűnik, az lehetséges Vele. Hálás vagyok az Emberért, aki hűségesen szeret, megbocsát, és más mint én. Szeretnék vele együtt megöregedni... s hogy történetünk vége valahogy ilyen legyen: gyermekeik és unokáik is mind áldottak voltak, Istent tisztelték, ragaszkodtak hozzá és boldogan éltek míg meg nem haltak.

... és itt az eső,

őszi eső. Örülök neki, hisz hónapok óta alig volt eső erre felénk. Persze, ha egy álló hétig tartana ez az idő, napsütésre vágynék, biztos.

Nézem a napos őszi képeket. Sok szép emlék - sok kincs, ami nem látható, csak a lelkünkben él, mert nem lehet lencsevégre kapni annyi mindent.

Lassan látom, hogy a kicsi apró dolgok sokra mennek.

Úgy érzem, elfelejtettem, hogy is kell kezdeni a hozzátáplálást. Most ezen gondolkozom, mert lassan esedékes lesz nálunk újra. S akkor azt is mondhatom, várom már az időt amikor (a kicsi 1 éves lesz) nem kell külön főzni, azt ehet majd, amit mi a többiek. Persze inkább valami örömöt kellene találnom abban, hogy valakit bevezethetek lépésről-lépésre családunk ízvilágába. Legalább érdekes, de biztos nagyon szép időszak előtt állunk, ülni, mászni, járni tanulás....
Szóval tanulnom kell még - az idő múlásával nem csak gyermekeink nőnek meg, hanem esélyünk van nekünk is felnőni hozzájuk, feladatainkhoz. Nem kis kihívás, s nem is mindig megy minden jól, mégis szép, ha nem adjuk fel.

Végre itt az ősz!

Sokáig tartott a nyárias meleg. Furcsán meleg, száraz volt itt felénk a nyár és az ősz is eddig. Már vártam a hűvöst. Jól esik.
És mégsem örülök már neki olyan nagyon. Nem is magam miatt, vagyis mégis: Dóra még sosem tapasztalt ilyen hideget, s most már tudom, ő sem szereti a hosszas, réteges öltöztetést és ezt érthetően, jó hangosan, fület sértően adja tudtomra - s szerintem a szomszédok is hallják. Nem semmi, ami akkor kezdődik, mikor elhangzik a "készüljetek, megyünk ki!" felszólítás. A két wc azonnal foglalt lesz. Hárman is kérdeznek egyszerre: milyen nadrágot? rövid ujjú blúzt? ezt vehetem? zokni is kell? szandával megyünk? vastag nadrágot vegyek? szvetter is kell? S mondják is: ez nem tetszik, ezt veszem, ... S kérnek is: húzd fel a zoknim, gombold be..., húzd fel a cipzárt..., add ide a ... vidd ki a (nem tudom milyen játékot). Közben gyorsan átöltözöm, felöltözök és Dórát is öltöztetem, igyekezve, hogy a lehető leghamarabb kivigyem, ne izzadjon meg nagyon. Néha ilyenkor kiömlik a palackból a víz, elfogy a nem tudom mi, a kicsit hirtelen még egyszer tisztába kell tenni vagy leböfizi magát és az anyját és kezdhetjük előröl az öltözést vagyis az átöltözést.  Aztán legyen kendő a nyakban ha hideg szél fúj és mindenki fejére is valami... Mire leérünk én már kifáradok. De a hideg jót tesz, észhez térít felfrissít és a gyerekek örömmel futnak egy kört (vagy többet is), és hintáznak, mászókáznak, teljesen frissek. Dóra is képes cipeltetni magát - ezt nem értheti meg, csak az akinek volt ilyen gyereke, én eddig kettő ilyet kaptam - náluk a "jól bevált módszerek" nem válnak be, míg a másik kettőnél nem is volt szűkség rájuk. Hát ezeknek az ősz hozta apróságoknak nem örülök olyan nagyon. Máskülönben nagyon szép az ősz. A sárguló levelek, a szél, a felhők... Még láttunk a múlt héten lepkéket, katicabogarakat, bodobácsot, ökörnyálat.
Jó dolgunk van, mert sok mindennek örülhetünk. A gyerekek játékában mondta egyikük a minap: "azért nem vagyunk olyan szegények, mert ennivalót tudunk venni!".

Aztán nálunk a konyhában hangzott el egy étkezésnél, míg én bent a szobában a kicsit szoptattam:
A (másik) kicsi:
-Lökdös.
Apa:
-Ne lökdösd!
A "jó"testvér:
-De hisz azt mondta: lökösss!
Könnyű volt nekem bentről mosolyognom.
A nehéz percek ellenére, sok örömben is van részünk. És csiszolódunk egymás által.

Néha

egy rövid beszélgetés
s megértjük a másik másságának okát
a ki nem mondott fájdalmakat
hogy mégsem volt igazunk, amikor azt gondoltuk róla, hogy...
s hogy lehetett volna másképp is -kívülről nézve könnyű ezt mondani
hogy a lehető legjobban döntött az adott helyzetben - ismerve a múltat, a "nincs" és "nem lehet" okozta határokat
a sérelmek és félelmek bénító hatását s az így született döntéseket
az önzés rombolását
a kommunikáció értékét, főleg ha hiányzik
hogy nyomot hagyunk egymásban, néha fájón
s hogy mindezek fölött ott van Isten kegyelme

Még egy

menyegzőben voltunk szeptemberben.
Más volt. Szép volt. Jó volt.
Az istentisztelet egy református templomban volt. Egyszer régen egy este arra sétáltunk kettesben és megcsodáltuk kívülről, szerettem volna látni belülről is, de zárva volt. S lám, megadatott, bent lehettem egy istentiszteleten, s még milyenen!

A vacsora is szép helyen volt és finom volt. Volt hely a gyerekeknek kint lenni. Azt hiszem nem hamar felejtik el a buborékfújást :). S az új barátságot sem.

Nagyon gyorsan telnek a napok. Sok szép pillanat. Szép emlékek.

Még mindig

minden nap az elmúlt szombatra gondolok.

Nem tudtam eddig

hogy milyen is az, ha az ember lányának a hugicája (végre) férjhez megy. Azt hiszem még nem tudom, milyen sok minden változott meg számunkra is. Már úgy beleszoktunk sok jó szokásba. Remélem újak, jobbak következnek.

A menyegző szép volt és örülök, hogy ott lehettünk, bár kisbabásan kicsit fárasztó volt, de ma már vissza lehet nézni az istentiszteletet a neten - nekem most ez jut. Jó volt találkozni rokonokkal, ismerősökkel. Szépek az ilyen alkalmak. (Ebben a hónapban nagymánám még egy unokája fog férjhez menni.)

Mindig történik valami...

-amiért aggódhatok -akartam írni. De okom van a hálára is. És aggodalomra nincsen ok, ha arra gondolok, hogy Isten mindent uralma alatt tart.

Mégis aggódtam, mert egyik lányunk olyan soványka, pedig nem ilyen volt. De fáradékony, alig eszik. Elég volt ránéznem és mindenfélére gondoltam. Ez persze az én hibám és szakmai ártalom. Végül eljutottunk a laborba is (micsoda hercehurca a kijáró ingyenes analízisekért!). Még nem láttam, csak hallottam az eredmények egy részét, persze értük kell menni és elmenni a családi orvoshoz egy kis (meg)beszélgetésre, de úgy néz ki nem vészes a dolog. Hát van hálára ok.

Mégis aggódhatok, mert a picike (aki nem is olyan kicsike, mert sikerült megdupláznia születési súlyát, pont), a mérleg szerint fogyott. Az elmúlt hetekben egyre lassúbb tempóban nőtt. De most egy kicsit fogyott. De minek is méregetem ilyen sűrűn? Számít majd ez évek távlatából? Mostanában jöttünk-mentünk, zajlik felénk az élet. Túl kell élni.

Tegnap meglepett Dóra azzal, hogy átfordult a hátáról a hasára. Már nem tudom, mikor is kell ezt a bravúros mutatványt bemutatniuk a babáknak, de nem is érdekel. Nálunk most történt. Szép volt.

Szép és nehéz hétvége előtt állunk. Egy nadrágot szűkítenem kell, verseket ismételni a kicsikkel, cipőt vásárolnom (erről szívesen lemondanék) és mindenféle tennivaló között sokat mosolyogni.

Akár hiszed, akár nem...

nyakunkon a végre elérkezett a várva várt SZEPTEMBER, ami ha nem lenne sulikezdés, az ősz legszebb hónapja.

Nagyon szép augusztus van mögöttünk, volt benne öröm és betegség, félelem is.
Utaztunk, s a hátam még nem heverte ki Dóra cipelését, aki az idegen helyeken csak nálam (vagy még ott sem) nyugodott meg. Kijutott esti sírásokból, meg szép találkozásokból. Vendégek voltunk és nekünk is voltak vendégeink egy kicsit. Családunkban gyönyörű szépek a gyerekek, gyerekeink második unokatestvérei mind nagyon szépek.

Sok tennivalóm van, sok mindenen gondolkozok.
Egyelőre úgy néz ki, hogy ez a hónap lesz az év legmozgalmasabb hónapja számunkra.
Próbálom csak a mai nap terhét hordozni, mert másképp nem tudok megbírkózni a félelemmel. Művész vagyok abban, hogyan lehet kis semmiségek miatt 'halálra' aggódni magam. Jó, hogy körülöttem vannak olyanok akinek több esze és hite van.

Közben pedig emlékezetembe idézem a mindennapi gondviselést, amit tapasztaltunk az elmúlt időben.

Egy kicsit

- lebetegedtünk, hányós-hasmenős-lázas-fájós enterovírus vert le bennünket sorban, Dórát kivéve (hála Istennek, hogy ő végig jól volt, míg mi sorra ágynak estünk). Nem emlékszem, hogy valamikor ilyen rosszul lettem volna, alig volt erőm felkeni, fájtak az izületeim, csontjaim, azt hittem sosem lesz vége, de másfél nap után jobban lettem.

- még nem gyógyultunk egészen meg, mikor útnak indultunk -az előre betervezett rövidke szabadságra. Úgy vágytam már hegyeket látni! Úgyanakkor féltem elindulni egy három és fél hónapos babával, mert ilyet még nem tettem. Ráadásul, mivel ki hányt, kinek hasmenése volt még, gondolkoztam, nem lenne-e jobb itthon maradni... De aztán csak elindultunk. Bár a tervezettnél rövidebbre sikerült a kiruccanás, mégis megérte. Csodálatosak a hegyeink a Retyezát környékén (s bizonyára máshol is, ahol még nem jártam, csak ide mindig visszavágyom). Ablakunkból a kilátás:

Ami pedig a szállást illeti, hát... hagyott kivánni valót maga után. Mégis szép volt, főleg ha csend volt.

-remélem, nem tart már sokáig ez a nagy meleg. Nem emlékszem még ilyen száraz nyárra. Igaz, nem sokat tudok magam mögött még. A hegyoldalban sok-sok barnára száradt fenyőt láttunk, s ez olyan szomorú volt...

Nem is olyan könnyű

blogot írni.... Még jó, hogy nincs olyan kütyű, ami megérti a gondolatainkat és leírja (vagy talán van?). Akkor már lenne itt pár bejegyzés :)

Nagyon örülök, hogy végre már nincs olyan nagy meleg és élhetőbb az élet itt a betonfalak között.

Közben eltelt egy nap, nem sikerült tegnap befejezni a bejegyzést. Talán ma.

Mozgalmas az életünk akkor is, ha semmi különöset nem csinálunk.

Megvolt Dórával az első nem itthon alvós éjszakánk, jól viselte magát. Mostanában nem nőtt jól, már ahogy elvárják tőle a könyvek és statisztikák. Aggódtam is. De maradtunk a kizárólagos szoptatásnál én pedig visszafogtam magam, igyekeztem éjfél előtt lefeküdni, enni, jobban figyelni Dóra jelzéseire és gyakrabban mellre tenni. Az elmúlt pár nap újra a rendesen nőtt. Sokat változik, jól bírja hason, minden érdekli, mosolyog, kalimpál kezével-lábával. Már kezd a babakocsiban is jobban megülni vagyis még feküdni, de nézelődik. Nagyon szerettem hordozókendőzni Csengével és Balázzsal, de most valahogy elmaradt, csak ritkán vettem elő, a nagy meleg miatt nem kívántam, hogy rajtam legyen a baba. De ha hűvösödik valószínű gyakrabban fogom használni.

Most épp valami hányós, hasmenős vírus jár erre felénk, egyelőre csak egy beteg van a házban.

Szoptatás közben olvastam elég sokat, vagyis többet, mint amikor nem szoptattam. Esőisten síratja Mexikót, Anne Frank naplója, Inkák öröksége és nem is tudom így hirtelen mivel pihentetettem az agyam, mert sokszor úgy éreztem komoly olvasmányra nincs türelmem. Történelmet is olvastam mostanában,  nem mert kell, mint az iskolában, hanem mert érdekel, s így élvezetes is, főként, hogy felelni sem kell belőle :). Közben legalább gondolatban készülök az őszre. Mozgalmas szeptembernek nézünk elébe, mi is megyünk és hozzánk is jönnek.

Most pedig én megyek pihenni, hogy ezzel is segítsek Dórának megfelni a statisztikai elvárásnak: négy hónapos korra megduplázni a születési súlyt, ami a mi esetünkben 3900g volt. (Miért is emésztem magam ilyen semmiségeken, hisz eddig egyik gyerekem sem halt éhen?!)

feljegyzem itt magamnak

két érdekes cikk linkjét.

Egyik Budaházi Attila írása az érettségről, érettségi kapcsán, magyarul a transindexen.

Ha az érettségi eredményeket egy oktatási szakasz valódi felmérőjének tekintjük, akkor egyértelmű, mit mért fel idén újra: nem működik a rendszer, nem tud tanítani. A saját maga szabta célokat nem tudja elérni, önnön eredménytelenségét/csődjét tesztelte le. ... Mindannyiunknak megvan a maga tapasztalata és hallgatólagos tudása arról, hogy ami sosem érdekelt a suliban, azzal a témával később sem foglalkoztunk. Igenis volt elpazarolt idő, van kárba ment energia a pakliban, méghozzá egyre több. Az iskolában eltöltött idő nagyobbik része nem azt a célt szolgálja, amire szánjuk. Miért hallgatunk erről? Mennyivel könnyebb lett volna már a mi időnkben is, ha nemcsak a tanulással érdemelhettük volna ki (ezalatt legtöbb esetben értsd adott anyag visszamondása a lehető leghasonlóbb szavakkal) tanáraink bizalmát, hanem megelőlegezték volna azt számunkra: az vagy aki vagy, természetes, hogy nem vagyunk egyformák, kíváncsiak vagyunk rád. Járd a magad útját, melletted vagyunk. Mi érdekel? Nézzük meg együtt, mit tudunk kihozni belőled? Nem kell ugyanazzal a tudással rendelkeznie mindenkinek egyformán, nyugi. A kárba ment idő nagy részének azt az időt tartom, melyet arra szán a tanterv, hogy olyan kérdésekre adjon választ, amelyeket a diákok nem tesznek fel. Oktatási kultúránk kész válaszokkal, adott témákkal, kidolgozott interpretációkkal szisztematikusan fojtja el az tanulókban a veleszületett érdeklődést, míg igazi kérdéseik nagy részére nem tartja elég érettnek őket kisiskolás kortól majdnem érettségiig, vagy nem jut rá idő, mert haladni kell az anyaggal, vagy egyszerűen szégyelli megmondani, hogy nem tud rá válaszolni. (Tudom, hogy vannak kivételek, én is találkoztam velük.)

Érdemes az egész cikkelt elolvasni, a fenti linken.

A másik tartalmas cikk románul íródott, egy tanárokat képző tánár írta, Marcel Capraru, "Senki sem született felnőttnek. A kötelező oktatásról"-címmel. Azt hiszem nem üres beszéd. Elgondolkodtató. S bár nem rövid a cikk, megéri végigolvasni és miért ne, végig is gondolni.

apróságok

Szeretem a nyári lazaságot, amikor számomra nincsenek határidők. Nem mintha nem lenne dolgom, de most úgy élünk, ahogy tudunk. Sok elvégezetlen munka vár rám. De nem tudok nagy terveket szőni (mint pl. kitakarítom, átrendezem a kamrát). Dóra határozza meg az életünk ritmusát. Most épp alszik. De három olyan nap van mögöttünk, amikor napközben csak akkor aludt, ha ringatta valaki - vagyis alig aludt - persze szopizáskor becsukta a szemét, de amint letettük, kinyitotta nem csak a szemét, hanem a száját is. Tehát semmi nagyobb munkához nem foghattam. S ha mégis alszik Dóra, a házimunka mellett várnak a gyerekek is egy kis játékra (milyen jó dolgom van!), beszélgetésre, segítségre. Viszont ők is sokat segítenek nekem. Nehéz lenne nekem nélkülük, hisz sokszor leülnek Dóra mellé és szórakoztatják, így szabad vagyok végezni a dolgomat. Aztán az is nagyon jó, hogy nyár van. Ha nincs ebéd délre, akkor van gyümölcs, leves helyett dinnye.

Dóra jól nőtt. Nagyon hasonlít egyik testvérére abban, hogy nem szeret babakocsiban lenni, nem szereti az egy helyben állást, ölben csak függőleges helyzetben, s pár napja lehetőleg arccal kifele, hogy mindent jól lásson. Van, hogy alszik egy hosszabbat napközben, de van, hogy napokig nem. Mégis a testvérei nagy szeretettel viselik ilyen-olyan napjait.

Rájöttem, hogy nagyon sokat számít, én hogyan viszonyulok a helyzetünkhöz. Nem panaszkodnak, ha délre nincs kész az ebéd, a lényeg, hogy legyen mit enni, ha éhesek. Én pedig nem állítok magam elé elérhetetlen követelményt most, mert többet ér a nyugalom és elégedettség. Szép az élet akkor is, ha vacsorára készül el a leves. Azért jobb napokon sütizünk, fagyit készítünk, palacsintát sütünk. Blogbejegyzéseket elgondolni, gondolatban leírni van időm, ide viszont csak futtában jutok, s akkor már nem tudom miről is akartam írni. Most így vagyunk.

Hála a gondviselésért

Nagy a meleg. Még sem kell olyan nagyon szenvednünk miatta, kicsit hűthetjük a lakást néha...

Az utóbbi időben többször érdekes módon tapasztaltam Isten gondviselését, aki tudja mikor mire van szükségünk. Nem tudok sokat járni keresni ruhát magamnak, a gyerekeknek. De mire kellett mindent megkaptunk.

Ma vehettem fél kiló kerti nagyon finom édes epret a piacon. És áfonyát: enni, habnak és egy kis lekvárnak.

Kaptam egy kis kerti zöldséget - Isten nevében.

Örülök a szoptatásnak, babázásnak, s hogy az oltás után Dóra helyrejött.

Jókat lehet játszani a nagyobbakkal, jó kicsit gyereknek lenni. Gyerekek nélkül nem ülnék le memóriázni, dominózni stb. Pedig azon túl, hogy ez is szeretetem kifejezse a gyerekek felé, még pihentető is (ha nem gondolok a mosatlanra, vasalatlanra s egyéb elvégzendő dologra, hanem örülök a "most"-nak).

Újra van lelkipásztor a gyülekezetünkben.

Jó könyv és egyéb jó, építő olvasmányok, egy kis kézimunka - kellemesebb velük a pihenés.

Kedveseim nem nagy ígényűek, nem kell konyhaművésznek lennem hat fogással. Egyszerűt finoman. Örülök a dinnyeidénynek, hogy nem csak kívánom, hanem megvehetjük és ehetjük.

S hálás vagyok, hogy nem voltunk betegek mostanában, pedig hallottam, vannak vírusok a levegőben.

S e sok (s még mennyi számbe nem vett) jó mellett eltörpül, hogy néha fáj a hátam, mert szülés után nem pihentem eleget, ahogy kellett volna. Egyszer biztos elmúlik, addig pedig segít megérteni másokat, mert itt a földön már csak ilyen az élet, sokaknak még ilyenebb.

Áldott vasárapot mindenkinek!

(Mostanában úgy alakult, hogy másik blogomon gyakrabban írtam.)

Hála

napok és napok

... már azt kérdeztem magamban, hol adják az olyan babákat, akik csak szopnak és alszanak? Nekem eddig még nem jutott ilyen.

Volt pár olyan nap, amikor egész nap nem tudott aludni rendesen a baba, a rendes alatt azt értem, hogy megébredés nélkül legalább egy-másfél órát. De az ilyen napokat jó elfelejteni hamar. Ma-holnap (ahogy ma mondtuk) a gyerek4 is a gyerek2 és gyerek3 mellett fog állni. :) És ez a látvány felvidított amikor este kimerülten villanyoltásra vártam.



Fiúnk azt szeretné, ha mindig ilyen kicsi bébi maradna a bébi, akkor is ha néha sokat sír és olyan sokat kell foglalkozzak vele. Igazából, eltekintve a már említett napoktól, nekem is nagyon tetszik ez az időszak. A férjemnek is. Lassan azt kell látnunk, hogy már nem is olyan bébi (mint volt), sokat változott, nőtt. Nagyon hamar elröppennek ezek a napok, hónapok. Egy sokgyerekes (jaj, ma engem is sokgyerekesnek mondott valaki, pedig csak négy gyerekünk van) anya mondta, hogy nem tervezték be előre a gyerekek számát, amikor úgy érezték, jó lenne még egy bébi, akkor válalltak még egy babát és babáztak. Ez egyeseknek megunhatatlan elfoglaltság, genetikailag kódolt.

Ma elmentem

szavazni.

De nem az a lényeg, hanem az, hogy több mint egy hónap után Dóra nélkül elmentem. (És még sorban is kellett álljak, olyan sokan akartak épp akkor szavazni, amikor Dóra végre elaludt s volt is kivel itthon hagyjam.)

Útközben oda és vissza illatok és madárcsicsergés, nyári hőség, lágy szellő... Gondolatban gyorsan megfogalmaztam vagy három levelet mailt és számtalanszor gondoltam arra, vajon alszik-e még Dóra.
Mire hazaértem épp felébredt és apa ölébe sírta magát.

Mire eljön az este olyan fáradt, álmos vagyok, hogy olyan "már minden mindegy" érzésem van, csak minnél előbb lefeküdni és aludni. Csak gyerekeim panaszkodnak s kérdezik miért kell lefeküdni mikor kint még világos van.

Most egy hétig új segítségem van. Sógornőm jött el hozzánk. (Hogy mi lesz ha elmegy, arra inkább még nem gondolok.) Szóval, van aki játszodjon a gyerekekkel, akik persze veszekednek azon, hogy most kivel játszodjon Eszter (és hány percet). Van aki elmosogasson, kiseperje a konyhát, vasaljon és még nem tudom mit csináljon, mindent, amit kell amikor én Dórázok.

Dóra szépen nő és örülünk hogy itt van nekünk, mert olyan szép és aranyos és szeretni való, akkor is ha néha nagyon fárasztó és nem kis változást hozott az életünkbe. De hát ezért imádkoztunk és erre vártunk.

Most megyek pihenni, mert Dóra még alszik.

OUG 111/2010

vagy "Îndemnizaţie de inserţie"

Nem tudtunk róla, de épp időben, szülés előtt pár nappal hallottam arról, hogy lehet kérni valami támogatást abban az esetben ha egyik szülő sem vesz gyereknevelési szabadságot.

Nálunk én nem vagyok jogosult gyereknevelésire, mert a legutolsó gyereknevelési szabadság lejártával felbontottam a munkaszerződésem, férjem pedig nem akar gyereknevelési szabadságot venni.
Persze a városházán nem szóltak erről, hivatalosan sehol nem ajánlották, de mivel férjem kérdezte, hát mondták, hogy lehet ezt kérvényezni. (Az összeg nem megvetendő, egyelőre 2 évig havnta jár.)

Csak azért írtam erről, mert sokan nem tudnak róla, főleg olyan családokban, ahol az egyik fél nem dolgozik és e miatt nem jogosult gyereknevelésire, a másik félnek meg dolgozni kell a megélhetésért, ezért nem vesz gyereknevelési szabadságot. Ilyen helyzetben is lehet kérni az "îndemnizaţie de inserţie"-t. Rá lehet keresni a neten is.

4 hét

Lassan 4 hetes lesz Dóra. Eleinte kicsit nehezen ment a szoptatás, de most már belejöttünk. Éjszaka a kórházban tejport kaptak a babák (éjjlere elvitték az anyukák mellől őket), s bár a születés napján jó erőssen szopott, másnapra szinte csak cumizott. Be is sárgult, sokat volt lámpa alatt. Miután hazajöttünk aludt el szopás közben és alig nőtt. Aztán Balázs is beteg lett, miatta aggódtam, nem volt elég tejem. De hála Istennek elmúltak ezek a kezdeti nehéz napok, most már jól szopik és szépen nő.

Kevés időm van ide leülni. Most fontosabb, másnak nem átadható dolgom van. Egész nap. Örülök, hogy újra babázhatok, akkor is ha néha úgy érzem ülve-állva leragad a szemem. Érdekes lehet negyediknek lenni. Annyival több puszi, simogatás jut...

Szóval napjaink tele vannak. Csak gyűl a vasalatlan és az egyéb elvégezetlen dolog. Én meg csak nézem s néha mozdítok is valamit. Azt hiszem elfelejtetettem, hogy egy ilyen kicsi baba gondozása mennyi időt ígényel (mert nem vagyok a "szeme tisztul szája nő" híve). De lassan megnövünk és megerősödünk. Eddig édesanyám segített a főzésben és kivitte a gyerekeket a parkba, olyan napi 5-6 órát itt van és segít amit tud és ez nagyon jó, mert néha sírósabb napokon nehezen boldogulnék egyedül. Reggel és este pedig Apának is bővebben jut az apaságból. De most így szép az élet. Hálásak vagyunk Isten oltalmáért és gondviseléséért.

Dóra - nem mese

Olyan jó volt háromgyerekes családnak lenni! Úgy éreztük elfér még egy gyerek nem csak a lakásban, hanem főként a szívünkben. A gyerekek is nagyon szerettek volna kistestvért. Mégse kaptunk még egy kisbabát. Szerettem volna, hogy ne legyen nagy a korkülönbség, mert bár eleinte nehéz, de aztán jó, ha korban közel vannak a testvérek. Orvosi rutinvizsgálat szerint minden rendben volt, mégsem jött a bébi. Komolyabb kivizsgálásra, kezelésre nem gondoltam. De el kellett ismerjem, hogy az életet Isten adja. És van, amikor nem adja, hiába az emberi erőfeszítés. Mert végül nem az emberek döntenek élet-halál kérdésekben.

Aztán mégis, amikor már nem reméltük, Isten megáldott bennünket. Mivel a gyerekek kitartóan imádkoztak kistestvérért, elmondtuk nekik is, bár egyesek szerint nem jó az első hetekben elmondani a testvéreknek. De olyan furcsa volt, hogy ők testvérért imádkoznak, mi meg már tudjuk, hogy itt van. Nagy volt az örömük, és attól kezdve azért imádkoztunk, hogy Isten őrizze és tartsa meg a kisbébit.

Nem siettem orvoshoz. Úgy 11 hetesen mentem el orvoshoz. Örültem, mikor megláttam a babát, dobogott a szíve, egyik kezét úgy mozgatta, mintha integetett volna. Másik kezével az orrát takarta el.  Ez nem tetszett az orvosnak, mert úgy látta, túl nagy a tarkóredő, ami szerinte azt jelentette, hogy a baba valószínű Down szindrómás. Mondta is, hogy jó, hogy ezt ilyen korán felfedeztük, mert a szülők nem szokták vállalni a fogytékos gyerekeket. Elküldött laborba vérvételre. Ott statisztikailag a kockázat, hogy gyerekünk DS legyen 1 a 30-hoz volt. (Ezt nagy kockázatnak tekintik.) Az orvost csak telefonon értesítettem a laboreredméynről és közöltem, hogy a  babát megtartjuk.  Egyet tudtam, hogy számunkra az abortusz nem alternatíva. De nagyon szomorú voltam. Egy hónap múlva kellett volna menjek újra ultrahangra, de nem mentem vissza, csak az ötödik hónapban. Keveset tudtam a DS-ről, valamit tanultunk róla, de nem voltam érdekelt a témában. Olvastam annak idején Réka baba blogját, de kb. ennyi. Így elkezdtem keresni és olvasni a témában. Közeli családtagokkal, barátokkal megosztottuk szomorúságunkat, jó, hogy  voltak akik együtt imádkoztak velünk. Közben elmentünk Szegedre ultrahangra, ott  nem találtak semmi fejlődési rendellenséget (gyakran szokott lenni DS babáknál), az orrcsont is látszott, rendben volt. Bár az orvos nem mondhatta, hogy biztos nem DS a baba, de minden rendben volt. Sőt még azt is mondta, hogy a nálam mért tarkóredő értékkel a babák 80%- a egészséges lesz. Magzatvíz vizsgálatot nem akartam, az 1-2% vetélési kockázat miatt.  Aztán mikor itt visszamentem az orvoshoz, akkor ő említette, hogy nem rég volt egy esete, amikor nagyobb tarkóredős babát a szülők megtartottak és az egészséges lett. Ultrahangnál mindent renben találtak végig a terhesség alatt. Ennek ellenére tudtam, hogy vannak esetek, amikor minden rendben, csak születés után derül ki, hogy mégsem. Nem volt más lehetőségünk, csak imádkozni és bízni Istenben, hogy életünk a kezében van, s Ő soha nem hibázik, akkor sem, ha DS babát ad nekünk. Akárhogy, mikor még nem volt meg a baba, tudtam, ha lesz, Isten ajándéka kell legyen a neve jelentése. S most, hogy a DS kockázata fennállt, még inkább tudtam, hogy ha lány lesz, Dóra lesz a Teodórából.

Így vártunk gyermekünk érkezésére.

Ajándékot kaptunk. DS nélkül. Mégis, másképp gondolkodom most már a DS-ről.
Nagyon hálásak vagyunk Istennek kegyelméért, az elmúlt hónapok alatt tapasztalt gondviseléséért. Bár nem mondhatom, hogy nem voltak nehezebb napok a terhesség alatt, visszanézve mondhatom, hogy áldott állapotban voltam. S bár Dórát túlhordtam és köldökzsinórral a nyaka körül született, nem voltak nagyobb problémák.
Most szokjuk az életet így hatosban. Örülünk, hogy újra rácsodálkozhatunk egy újszülöttre. Különleges ajándékot kaptunk.

Köszönöm mindenkinek, aki imában támogatott bennünket az elmúlt hónapok alatt.

Megszületett

Amit szerettünk volna, végül bekövetkezett - vasárnap éjjel beindult a szülés magától és megszületett Dóra. Ahogy az ultrahang is mutatta, elég nagy baba lett, 3.9 kilóval és 54 cm-vel született.
Reméljük, a hétvégére már haza engedik őket.

Ultimátum

Már nem csak az orvos de az én számításom szerint is letelt a 40 hét.
Ma úgy látszott minden rendben odabent.
DE ha hétfő kora reggelig nem akar a királylány napvilágra jönni, akkor kisegítik - ez az orvos döntése.
Én jobban szeretnék egy magától beinduló szülést, mint egy indítottat. Ezért imádkozunk. Isten kezében van az életünk. Egyelőre reménykedve várunk.

Étel és élet - 1

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogyan is alakultak ki étkezési szokásaink, mi a kapcsolat étkezés és egészség között. Ez egy újra és újra visszatérő téma.

Étkezési szokásainkat főleg otthonról hozzuk. Ez egyrészt családi örökség, másrészt társadalmi, anyagi helyzettől függ.

Van különbség a között, hogyan étkeztünk otthon gyerekkoromban és hogyan étkezünk mi itthon gyerekeinkkel.

Mondhatom azt is, hogy gyerekoromban más világ volt.
Kenyérért, tejért sorba kellett állni. Nem jutott mindig fehér kenyér, volt, hogy csak félbarna, barna jutott s örültünk, hogy nem fogyott el előttünk az amiért éppen sorban álltunk. A hentesnél - ha volt árú, azért sorba kellett állni, s az árú hamarabb elfogyott, mint a sor. Cukrot, lisztet, olajat porcióra adtak. Vaj, tejföl ritkán volt kapható. A szalámiból a jobbik fajta azt hiszem tényleg jobb volt, kevesebb adalékanyaggal készítve, mint napjainkban.
Mégis, emlékeim szerint - melyek idővel alakulnak, szépülnek, s a kora reggeli sötétben való sorban állás is csak gyerekkori emlék marad, soha nem éheztünk. Csak kicsit máshogy étkeztünk. Ritkábban és kevesebb húst ettünk. Banánt, narancsot is nagyon ritkán lehetett szerezni. És hát nem is tudom... nem emlékszem, hogy hiányzott volna valami, mert akkor az úgy volt jó s mindig volt mit enni.

Otthonról hozztam étkezési szokásimat. Aztán a magam konyhájában ízlésem, ízlésünk, szerint alakítottam. Próbálkoztam, tanultam új dolgokat. S a megváltozott életkörülmények adta lehetőségekkel is éltem, hogy szinte bármi bárhol bármikor megvásárolható egy nagy városban. Persze ez kicsit túlzás, mert áfonya nincs februárban, se cseresznye novemberben. De suliba, munkába nem kellett zsíros kenyeret vinni, mert volt vaj, felvágott, sajt. Mégis néha kívántam a finom zsíros kenyeret. Kenyér, tej, hús bármikor kapható. Gyerekkoromhoz képest bőség van. Lehet válogatni és ízleteseket enni. Már nem kell a paprikás krumplit hús nélkül enni, bár régen nem lett semmi bajunk attól, hogy kevesebb húst ettünk. Nem emlékszem, hogy valaha vérszegény lettem volna.

Szülés után lett gondom a súlytöbblet. És ekkor, ezért kezdtem el foglalkozni azzal mit eszek, illetve hogyan szabadulhatnék meg a plusz kilóktól. Kolleganőim között is volt aki egy időre diétázott vagy fogyókúrázott. Ezek a kúrák általában addig hatottak, amíg tartották őket. Mivel szeretek enni, valami olyan módszer után kerestem, ahol nem kell napokig csak káposztalevest enni. Így akadtam a Norbi Update-re. Tetszett, mert mindent ehettem, a lényeg, az időpont volt. Pl. a szülinapi tortából másnap délelőtt ettem. Éhezni nem kellett. Este is lehetett enni húst, tojást - csak nem kenyérrel. E mellett rendszeresen tornáztam. És szépen fogytam is, jól is éreztem magam.

A pH csoda, a lúgosítás is érdekelt, átrágtam magam az elméleten, de nem voltam elég motivált változtatni valamit étkezési szokasaimon. Igyekeztem a konyhai dolgokat hamar elrendezni, volt elég dolgom, család, munkahely, suli.

Aztán mikor a paleotáplálkozásról olvastam, akkor azt hittem, hogy megtaláltam egy még jobb módszert a fogyásra, ami egészséges is. Lényeg, hogy nem kell éhezni. Hatásos is, csak semmi kenyér, makaróni, süti,cukor... Utánna lehet olvasni, bőven van magyar anyag a neten. Kétszer is 2-3 hónapig kitartottam a paleo táplálkozásban. Nem volt rossz. Fogytam. És rájöttem, hogy lehet élni cukor, kenyér nélkül is. Mindenképp azóta kevesebb cukrot, kenyeret eszek, ami nem rossz. A paleo sem egy fogyási módszer, hanem egy életmód. Tehát addig hat, amíg az ember e szerint él. Amint újra cukrot, sütit, fehér lisztes ennivalókat ettem, már nem fogytam, sőt... És talán van valami abban, hogy a cukor, édesség, finomított fehér liszt függőséget ad.

Folytatás következik (majd).


Mai zöld turmixom:
(már említettem ezt a zöld italt itt)
egy köteg románul "loboda"-nak nevezett zöld-piros levél
2 pitypang levél
fél banán
pohár víz
-turmixolva.
Hűtőben tárolható, napközben tetszés szerint hígítottam, hogy könnyen iható legyen.

Az utóbbi időben

többet olvastam, gondolkoztam táplálkozás és egészség kapcsolatáról.
Sok mindent lehet olvasni a neten, könyvekben, úgy tűnik, mindenkinek igaza van.

Érdekes megfigyelni, hogyan változtak a családon belül is a táplálkozási szokások néhány évtized alatt. Mi okozta a változást, jó-e ez a változás?

Mostanában próbálkozok egy kis változtatással. Hetente legalább egy nap, de ha sikerül, akkor két nap is úgy próbálunk étkezni, hogy ne együnk állati eredetűt, vagy legalább húst. Ha nem sikerül az sem baj, de legtöbbször kivitelezhető és jó. Persze vigyázni kell, hogy akkor ne tömjük tele magunkat lekváral, makarónival. De ilyenkor eszünk finom egyszerű zöldséglevest, mákos makarónit sok mákkal (a mák nagyon jó a csontoknak), több gyümölcsöt, házilag készített gyümölcs- zöldséglevet, salátát, répát rágcsálunk, sárgaborsó, bab, lencsekrémet kenünk a kenyérre.

Ha lesz időm írok majd bővebben arról, hogy jutottam erre a döntésre.

Tengelic

Olyan kevés fajta madarat lehet itt a városban látni. Ma reggel egy füves helyen a verebek mellett valamivel kisebb szép madarakat láttam. Nem tudtam mi a nevük, itthon az "Állat és növényhatározó" segítségével megtudtam, hogy tengelicet láttam. Nem volt nálam fényképezőgép, így a wikipédiáról teszek be képet róla. De élőben sokkal-sokkal szebb.

A héten

vendégeket vártunk, 3 kislányt a szüleikkel.
Aztán mégsem jöttek, mert a lányok tatája meghalt. Még most sem jön, hogy elhiggyem, hogy már nem fogom itt látni, hallani ahogy szaval, felejthetetlen a mód, ahogy beszélt, viszonyult másokhoz. Az elmúlt években, míg nem otthon laktak nekem hiányzott, valahányszor Hunyadra mentem a gyülekezetbe. ...
Egy emlékeztetés, hogy az élet nagyon rövid, hogy itt kell hagynunk mindent...
Mível a gyerekek nagyon várták, készültek a lányok fogadására, elmondtam nekik, hogy miért nem jönnek most hozzánk a vendégek.
A kicsi fiúnk sok kérdést tett fel újra  a halállal kapcsolatosan. Mostanában, ha a halálról hallott, általában kérdezett. Egyes kérdések újra és újra előjöttek. Örülök, hogy válaszolhattam. Mert bármennyire nem szertejük, ez a legbiztosabb dolog az életünkben, s mindenkinek előbb-utóbb szembe kell vele nézni. S ha nem kellemes válaszolni olyan kérdésre, hogy: te is meg fogsz halni vagy mi együtt fogunk meghalni, -mégis ki kell mondja ezt egy kisgyerek - olyan jó, hogy van élő reménységünk, mert Jézus legyőzte a Sátánt és a halált és a szomorúságban van vígasztalás és remény.


S végül egy vers, ami emlékeztet engem.

Várani Zseni
Van úgy az ember...

Van úgy az ember, hogy gondolni sem mer
egy boldogabb holnapra már,
S az ucán úgy jár,
mint a lelket percről-percre koptató
roszdaruhában baktató: óramutató.

Reggel úgyis reggel lesz
Délben úgyis dél,
nyár után ősz, ősz után tél
este úgyis este.
Hát miért loholjon fáradt vézna teste
gyorsabban, mint az útját már nem kutató
roszdaruhában baktató óramutató.

Vasárnap után hétfő
hétfő után kedd lesz,
a szerda rút volt
csütörtök tán szebb lesz.
Aztán jön a péntek, s a szombat sem késik
s a vasárnapi pihenésig
semmi sem volt ami rosszabb mint a rossz.
Csak baktatunk az összeroskadásig
egyik nap olyan mint a másik.

A mennyei Órás fent az égboltban
kinek milliárd és milliárd órája jár
néha a csillagos pult mögött megáll
S elkattint egy-egy fáradt beteg rugót.
Ilyenkor itt lent a szél zúgóbb
S a fáradt, beteg rugóval
elpattan egy-egy fáradt beteg szív
mert itt a Földön minden: negativ.
Minden igen tehetetlenül küzd
a leküzdhetetlen "nem"-mel
S az ember gondolni sem mer
egy boldogabb holnapra már.
Csak jár: tik-tak, csak jár
Mint a lelket percről-percre koptató
rozsdaruhában baktató: óramutató.
Mert élete Jézus nélkül való!

Most még így

Eddig sose voltam ilyen nagy. Súlyban kb. annyit gyarapodtam, mint máskor, csak kicsit fennebbről indultam, tehát elmondhatom, hogy sose mutatott még ennyit a mérleg, ha ráálltam. Fáradtabb voltam, vagyok. Kiderült, hogy vérszegény is vagyok. A vaspótlást nem jól viseltem, ezért abba is hagytam. Viszont van, ami most jobb, mint máskor. Pl. egyetlen egyszer sem görcsölt a lábam, pedig nem ettem-ittam tejet, tejterméket, a kálciumszintem jó, kálciumot egyszer szedtem tíz napig, mert az orvos azt mondta "kell". Mondta többször is, de legutóbbi szüléskor azt hitték a gyerek feje lágya be van nőve, röntgenezték szülés után, nem volt teljesen benőve, de  nem szedhetett D vitamint egy évig. Talán most nem lesz ilyen gond. Terhességi vitaminokat se nagyon ettem, a baba mégis elég nagy és szerintem elég erős is, ahogy én érzem. Estére nagyon ki vagyok fáradva. Mostanában még volt járni, elrendezni valónk, épp csak túléltem a napokat. Nagyon szeretnék pár nyugis napot még, hogy pihenjek, összeszedjem magam, lélekben felkészüljek, pihenten mejnek szülni, mert már volt egy éjszakai szülésem fárasztó nap után, s nehéz volt. Bízom abban, hogy Aki eddig megtartott, gondunkat fogja viselni ezután is. Amúgy ezt tapasztaltuk az elmúlt hónapok alatt is.

Egyre

nagyobb vagyok
nehezebben mozgok
hamarabb kifáradok
közelebb a szülés idje
nehezebb gép előtt ülnöm
gyűlnek a le nem írt gondolatok
gyorsabbnak érzem az idő múlását

Gyönyörű a tavasz

ahogy így elnézem az alblakból. Napsütés, madárcsicsergés, derű. Gyerekeink, mint valami kecskegidák szaladtak, ugráltak a lépcsőházból az autóig. Öröm nézni őket. Öröm, hogy vannak. Ahogy így elnéztem őket, arra gondoltam, hogy megérte minden terhesség és szülés körüli nehézség, szenvedés. Hisz ezek elmúlnak. Isten kegyelmében reménykedünk, hogy vigyáz ránk, megőríz, átsegít a nehézségeken. Kicsi fiam szerint még nincs tavasz. Csak akkor lesz, amikor megszületik Dóra.

Már egy hónapja

nem írtam. Újra levert bennünket sorban az influenza. Hála Istennek senkinek nem kellett antibiotikumot szedni. Kicsit nehezen épültünk fel.

Várjuk a tavaszt. Nem ezt a téliest, hanem az igazit. Amikor már lesz kerti petrezselyemzöld és sóska. De most is örülünk a napsütésnek, a hosszabbodó nappaloknak.

Ezekben a tél végi tavaszodó hetekben nagy hasznát vesszük a télire eltett kompótoknak és közben arról beszélgetünk, hogy mikor is érik az eper, a cseresznye, a barack, a körte itt nálunk.

Mostanában sokat olvasok. Pihenek. Gondolkodom. S amikor nem vagyok nagyon jól, jobban értékelem azt, ami eddig természetes volt.

Újra havazik,

már második napja, szinte szünet nélkül. Sok a friss hó. A gyerekek örülnek. Viszont újra nehéz a közlekedés, utakon, járdákon nehezen megy a takarítás, s pár óra múlva már nyoma sincs a takarításnak.
Tél elején vártam a havat. Most már lassan a tavaszt várom, és örülök, hogy érezhetően hosszabbak a nappalok, mint decemberben.

Ma mézeskalácsot sütöttünk a gyerkekkel. Nekik ez játék, öröm. Készült egy-egy angyalka, fenyő és csillag, épp csak mutatóba, leginkább a virág, pillangó és szív formákat használták, mert már elmúlt a karácsony.
Miután gyerkek két hétig azt énekelték, hogy "Sándor napján megszakad a tél...", mostanában újra karácsonyi énekeket énekelnek, gondolom a hó, a hideg miatt.

Láttam pár felvételt olyan helyekről az országban, ahol a hó a háztetőkig ér... Nem is tudom lehet-e árvíz mentes olvadás ennyi hó után...

Ez a hét a házasság hete. Házasság, ami Isten 'találmánya' az ember számára. Gondoltam már arra, hogy csak Isten gondolhatott arra, hogy életreszólóan egymás mellé, szövetségbe helyezzen egy férfit és egy nőt. Merész elgondolás... lehetőség, ajándék, megismerni önmagunkat és Istent s lehetőség tapasztalatot szerezni arról, mi a szeretet.

Tél van

Végre! Vártuk. De épp ilyennek nem gondoltam volna. Már több mint egy hete csak minusz fok. Rengeteg hó, ami nem olvad. Nehéz közlekedni a városban a hó és a hideg miatt. Legalább nem mondhatjuk majd, ha jön a tavasz, hogy nem volt telünk. Eddig nem is hittem, hogy minusz tíz foknál is hullhat hó. De most már láttam. A gyerekek sokat havazódtak, volt lehetőségük szánkózni is egy keveset. Amennyiben lehet nem megyünk sehová, csak a közleben mozgunk, jó, hogy van itt a közleben élelmiszerbolt míg el men múlik ez a nagy hó és hideg. Hálásak vagyunk, hogy van mit együnk, mibe öltözzünk, ha kimengyünk a kinti hidegbe, s hogy itt bent azért jó meleg van.
Olvasunk, tanulunk, játszunk, madarakat etetünk...  S közben várjuk a tavaszt.

Naplemente

télen, a szobából.
Ma esik az eső, minden csöpög.
Az este viszont gyönyörű naplementét láttam a szobából.

Lábadozás

Már karácsony előtt elért valami influenza bennüket. Remélem én most már zárom a sort családunkban. Már péntek óta rosszul vagyok. Hála Istennek nem volt lázam. De a többi tünet megvolt, fáradság, fejfájás, izomfájás, orrcsorgás, köhögés, gyengeség, légzési nehézség.
Ma itt gyönyörűen süt a nap, de nem voltam kint, kábának és erőtlennek érzem még magam. A gyerkek hagytak pihenni. Remélem holnapra jobban leszek (péntek óta reménykedek a holnapban). Volt időm egy kicsit olvasni is, hisz sokszor csak feküdtem. Nem is hittem, hogy ilyen hosszan leverheti az embert egy "kis" légúti fertőzés, vírus. Örülök, hogy a gyerekek látszólag könnyebben átvészelték sorban ezt a vírusos valamit. Jó, hogy nem egyszerre betegedtünk le. Így sorba meg lassan két hete mindig (nagy)beteg valaki a családból.

Egyszerű, nyugodt évkezdésünk volt. Én gondolkodni is alig tudtam. Igyekeztem pihenni.
Vendégeink is voltak. Sógórnőm elszórakoztatta a gyerekeket, akik nem számíthattak lerobbant szüleikre. Nem is tudom, mi lett volna itt nélküle, kisebb bolondok háza.  Sógoromék pedig érezhetően gyógyító hatással voltak lábadozó férjemre. Itt voltak a szomszédban Zsolték is, aki tehette Kláriéknál szilveszterezett. Olyan ritkán találkozunk többen a családból, úgyhogy minden betegség ellenére azt hiszem emlékezetes lesz ez a szilveszter, a találkozások, beszélgetések miatt. Nem is kell olyan sok a boldogsághoz. Csak kedves, szerető emberek.

Szilveszterkor kaptam egy kölcsön egy könyvet. Olyat amilyenről eddig azt hittem, hogy nem szeretek olvasni. De mégis tetszett.

June Strong: Éva éneke Viaţă şi sănătate Kiadó 2011
Az történet a régi időkben játszódik, még az özönvíz előtt. Nagyon tömör és rövid a bibliai információ erről az időről. Milyen lehetett az élet Ádám és Éva után, amikor a gonoszság olyannyira elhatalmasodott a Földön, hogy Isten elhatározta, özönvízzel pusztítja el a földet? A könyv egy elképzelés. Pihentető olvasmány beteg napokra.