Olvasni kell!

Visky András: Kitelepítés

Sok évvel ezelőtt hallottam Visky Ferenc református lelkészről, akit a kommunizmus éveiben bebörtönöztek, családját elvitték a Bărăgan-ba. Ez egyfajta büntetés volt, azoknak, akik veszélyt jelentettek a rendszernek.

 A lelkész legkisebb fia emlékszik vissza a száműzetés éveiről a "Kitelepítés" című könyvben. A fejezetek rövid szakaszokra vannak osztva, 822 ilyen szakasz van. A deportálás, a földbevájt lakóhely, az embertelen körülmények - nem lehet erről hosszan olvasni. Elég belőle egy kis rész egyszerre. A gyermek szemén keresztül láthatjuk, érezhetjük az átélteket. Csodálom az édesanya hihetetlen lelki erejét, hitét, hűséges szeretetét férje és gyermekei iránt. Többször próbálták rávanni a válásra, ígérve, hogy úgy könnyebb élete lehet. Megrendítő a hozzájuk szegődött Nyénú hűsége. A könyv által képet kapunk a lágerben élőkről, a kik nem a társadalom szemétje voltak, sokkal inkább a krémje: értelmiségiek, akiket a kommunista rendszer veszélyeseknek tekintett. Az író családján túl, különböző sorsokkal, történetekkel ismertet meg. Olvashatunk a szabadulásról, amikor szabadok lettek, de nem volt hová hazamenni és arról milyen volt a találkozás, amikor az édesapát hazaengedték a börtönből. A legkisebb gyerek, az író, olyan kicsi volt, amikor édesapját bezárták, hogy nem is emlékezett rá. Nagyon szívszorító volt erről a találkozásról olvasni.

Hogy milyen nehéz, kilátástalan és reménytelen helyzetben voltak szokszor, arról a következő idézet is képet ad:

"Ne félj... teljességgel tehetetlenek vagyunk, a félelemnek sincs semmi értelme."

Különleges hatással volt rám ez a könyv. Azt hiszem tudnunk kell az elmúlt rendszerek kegyetlenségeiről. Ha elfelejtjük, nem akarjuk megismerni, nem fogjuk felismerni amikor újra, talán kicsit másként jön felénk. Ismernünk kell a kommunista rendszer könyörtelen kegyetlenségét, s hogy voltak, akik megőrizték szabadságukat, mert nem hódoltak be. Bármi jönne, mindig szabadok vagyunk dönteni magunk felől. A börtön lehet jobb hely, mint a megalkuvás...

Befejezésül: találtam egy beszélgetést Visky Andrással a könyvről az ErdélyiFigyelő-csatornán. Ajánlom meghallgatásra.

P.S. Utólagos ráadásként egy videó a már idős Nyényukával: Két hét pihenő.

Lassan talán már kezd látszani

a fény az alagút végén. Úgy hallatszik, hogy erre felénk is hamarosan fel fogják oldani a korlátozások egy részét.

Már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy ráakadtam egy videóra, melyben egy kórházat túlélő ember beszél tapasztalatairól. Bár sok szörnyűséget hallottam arról, hogyan bántak a betegekkel a kórházakban, ez a beszámoló nagyon megrendített. Tudom, nem ez az egyetlen eset, amikor ilyen visszaélés történt. Azt is tudom, ahogy itt ebben a videóban is elhangzik, hogy nem minden kórházi dolgozó hanyag. Magam is találkoztam kedves, jólelkű nővérekkel, orvosokkal. Ezek igazi áldás voltak. Sajnos az elmúlt két év sok kórházban nagyon nehéz volt az ott dolgozóknak. Volt aki egyszerűen belebetegetegedett a stresszbe, a leterhetségbe. De mindez nem mentség az embertelen bánásmódra.

Mivel nem tudtam kiverni a fejemből ezt a beszámolót, gondoltam csak emlékeztetőül ide is belinkelem. Ez is a járvány egy másik arca. Gondolom, vannak néhányan akik találkoztak vele. Remélem csak mások elbeszéléseiből. Persze az akkor is rettenetes, ha egy kedves ismerősünk élte át. 

Tehát a link (csak felnőtteknek):  Dosar România: Sechestrat printre morții vii (@TVR1)

Amúgy már nagyon várom hogy ne kelljen maszkot hordani és hogy töröljék el ezt az oltási igazolást, amit léptem-nyomon kérnek, de amit semmit se ér, és csak annak nincs, aki nem akar, ebben az országban, ahol a lakosság kb. 42 % kapta meg az oltást. 

Nagyon megdöbbentett találkozásom egy ismerőssel, aki bár mind a három adag oltást megkapta, nem örült a küszöbön álló enyhítéseknek, mert soha nem lehet tudni mi lesz... Gondolom minden enyhítés mellett lesznek akik a józan eszükre hallgatva továbbra is gondolnak majd mások védelmére... Na, majd meglátjuk.

... és valóban döbbenetes és újra csak félelmetes (úgy látszik sikerült függővé válnunk ettől az érzéstől) ami most a szomszédban zajlik. Már szétválasztották az embereket a maszkok, oltások mentén, most a háborúról való vélekedés osztja meg a már amúgy is megoszotottakat.

Szeretném, ha gyeremekeink soha nem tapasztalnák meg, mi a háború, a menekülés, az éhezés, a szükség. De mindez itt van egy hajításnyira. Többször gondoltam arra, milyen volt az emberek élete a múlt századi világégések előtt. Az egyszerű emberek élték a megszokott életüket és aztán minden megváltozott. Emberségesnek kell maradni minden helyzetben - van kiktől tanulni. 

Eddig úgy éreztem, sok okom van a hálára. Az utóbbi napokban reggelente még jobban örülök az életnek, otthonnak, családnak, szeretteimnek, hogy békében feküdtem és békében ébredtem... Minden új nap ajándék és lehetőség.

Érdekes

Ma -4

Elárulom, csak 7-ig széndékozom írni ezt a sorozatot. Nem is olyan könnyű minden nap írni. Nem azért, mert nem lenne mit, hanem nem könnyű nyugodt perceket találnom az íráshoz.

Ma borús, esős napunk volt. Nem voltunk kint, mert azért kerülget valami itt bennünket, van egy kis szortyogás, rekedtség, éjszakai köhögés. Nekem már hiányzik egy kis napsütés.

Az este végre megnéztem a filmet, amit már régebb bejelöltem magamnak: Kövér, beteg és majdnem halott -a CC-re kattintva van román alulírás. És természetesen a film hatására reggel a gyümölcscentrifugával készítettem almalevet, a lányoknak a reggeli mellé, magamnak pedig reggelinek. És ebédig nem ettem semmit. Nehéz ez, mert a gyerekeknek azért kell egy kis uzsonna, és szinte mindig van valami maradék. Folytatom a tornát is, aminek nem csak a fogyásban lenne segítő szerepe, hanem erősíti az immunrendszert is.

Viszonylag csendes napunk volt. Remélem nem vihar előtti csend ez. Csak a dinók okoztak kisebb-nagyobb nézeteltérést. Soha nem gondoltam volna, hogy érdekelni fognak a dinók. De ha a fiamnak annyi kérdése van ebben a témában, kénytelen vagyok informálódni.

Tűzálló

Nem rég volt egy pihenősebb hétvégém. Volt időm olvasni a más polcáról valami pihentetőt.
Már láttam, hogy kapható a Tűzálló film könyv változata. A film tetszett. Gondoltam, a könyv is tetszeni fog. Azt hiszem még nem olvastam filmről készült könyvet. A könyvről készült filmek megnézése után általában azzal maradok, hogy a könyv mégis jobb. Most azt kell mondjam, a film a jobb. A könyv olvasása nekem nem adta azt az élményt, amit a könyvnek készülő történetek, leírások. A történet szép, érdekes, el lehet olvasni és én sem bánom, hogy elolvastam, már csak kiváncsiságból. Csak hiányzott valami...

Ha kérdeztek, inkább a filmet ajánlom.

elgondolkoztató

Rövid "életű"

Mikor ma este hazajöttem, a nappaliban kiégett az égő. Míg a sötétben kerestem egy másikat, hogy kicseréljem, eszembe jutott egy film, amit Esztinél láttam, nem is olyan rég.
Miért is tart sok dolog olyan kevés ideig? Régen sokkal ritkábban égtek ki az égők vagy gyerek voltam és rosszul emlékszem? Egy-egy háztartási gép egy életre szólt. Sokkal kevesebb volt a szemét. Nem lehet visszamenni az időben. A múltból tanulni kell.
...

Rég nem írtam arról,

milyen filmeket is néztem Egyrészt, mert nagyon ritkán nézek filmet, nincs időm és sokszor türelmem se hozzá, másrészt meg valahogy elmaradt a lejegyzése. Néztem pár filmet a netről nicelife meg hasonló oldalakon, de az már rég volt.
Mostanában kerölt ide hozzám két dvd, magyarul, olyan általam pihentetőnek nevezett film.

Az egyik tetszett, a "Talpig zűrben". Egy kisfiút akit mindegyre kitesznek, végül egy gyermektelen házaspár magához veszi, de minduntalan bajt okoz, már-már vissza akarják vinni, végül mégis maradhat, mert a férfit szereti, ő az, ki hatni tud a gyerekre. Vígjáték. Kikapcsolódásra.

Jó annak,

akinek jó beteget kell gondoznia, olyat aki nem panaszkodik, csendes és rendes.
Továbbra is úgy tapasztaljuk, hogy az ekcéma egy igen rejtélyes betegség. De szerintem ma egy kezdő orvosnak sikerült valami értelmeset mondania, mert C és D vitamint ajánlott és reggel éhgyomorra egy kiskanál pollent az immunrendszernek. Mindezt tetézve újabb adag antibiotikummal, hátha ez hat, ki kell próbálni, amúgy megtudtuk, hogy két hónapig lehet nyugodtan antibiotikumozni. (És mi történik két hónap után?) Ezt nem tudtam. Én már a második adagnál kiakadtam. Azt mondom igazuk volt a régieknek is, amikor azt mondták, el kell menni az orvoshoz, mert annak is élnie kell valamiből, a gyógyszert is meg kell venni, mert a gyógyszerésznek is élni kell, s nem kell mindent bevenni, mert a páciensnek is élni kell. Lehet nem épp így van, de már kipróbáltunk néhány gyógyszeripari terméket, ami egyáltalán nem vált be -persze orvosi előírásra. A mellékhatásokat nem említem. Kártérítésre gondolni sem szabad.

Már a második mézes pollent készítem. Finom s reméljük hasznos is.
Amúgy mostanában mivel nem akarok édességet vásárolni, de néha jól esik egy kevés, készítettem magamnak egy kis nyalánkságot: kevés mézbe diót, mandulát, pisztáciát (lehet variálni) törtem, jól elkavartam. Nagyon finomnak találtam, főleg a csak diósat.

És közben tavasz van!

De valahol szomorú tavasz. Annyi szomorú hír! A fukusimai atomerőmű problémáját úgy néz ki nem olyan könnyű orvosolni. A napokban akadtam rá egy filmre a you tube-on, A csernobili csata igaz története. Gyerek voltam még akkor. De május elsejére a szüleim is hallottak már valamit, óvtak a napon tartózkodástól, pedig nagyon szép, napos idő volt. Ebben a filmben láttam először, hogy  a szél hogyan, merre vitte a radioaktiv felhőket. Igaz eddig nem is foglalkoztam ezzel a témával, Vujity Tvrtko egyik könyvében olvastam egy leírást az ő csernobili látogatásáról. Döbbenetes ez a film. Jó az ilyen dolgokat nem elfelejteni...
Aztán olvastam egy blogbejegyzést, amit nem jön, hogy elhiggyek. De lehet én nem vagyok témában. Mindenképp szomorú...

Befejezésül legyen itt két igevers, amit a héten mondogattunk, tanultunk:

Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem.
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Zsoltárok 94: 18-19

megnéztem

Kaptam egy linket... letöltöttem a filmet és megnéztem...
Csúnya volt a második világháború - melyik nem volt csúnya? - Sokan írtak róla, sokat. Olvastam túlélő zsidó írását, zsidókat mentők élettörténetét, filmet is láttam a témában. S egyszer azt mondtam, elég! Túl sok ez a szörnyűség. Azóta eltelt egy kis idő. Történelemből nem vagyok jó. S mert jó ismerni kicsit az ország múltját amelyben élek, gondoltam belenézek ebbe a filmbe. S végignéztem. Hát... szörnyű, hogy ilyesmi megtörténhetett. (S mi a garancia arra, hogy ami egyszer megtörtént nem történhet meg újra kicsit másként... ) Nem a képek, hanem a múlt, amiről a túlélők és  a történészek beszélnek... Ez nem kitalált, elképzelt, megalkotott... hanem sajnos sokak által megélt, kevesek által túlélt múlt. Egy túlélő azt mondta, a gázkamra könnyebb halál lett volna... (román hang, angol fölülírás).

Február, hol a nyár?

A tavalyi tél is tél volt a javából. De ez a mostani! Volt hó, hideg, nem csak két napig. Ha süt is a nap hideg van.
Már várom a tavaszt, a napsütést.
Ebben a télben az volt a jó, hogy a nem betegedtünk meg. Volt orrcsorgás, köhögés, de nem kellett gyógyszert szednünk. Most tél végére (remélem nem sokára vége lesz) azért napsugárhiányban szenvedünk, az immunrendszer is gyengébb, jó lenne napfürdőzni. Kicsi fiú belázasodott ma. Láz és fejfájás. Remélem ez a jött-ment vírus hamar elmegy tőlünk. Közben mondogatom magamnak, hogy kell ez is, így erősödik a szervezete. Ennek ellenére nyugtalanít, ha a gyerek beteg. Nem lehet ezt megszokni. Emlékszem még, mennyire felkavart bármilyen (visszatekintve kis-) betegség a nagyobbik lányomnál... Most sincs sokkal másképp.

És akkor valami szép:
Nagyon tetszett nekem is a Lea menyegzőjén Mike József éneke a gyűrűról. Most hogy megvan a youtubon, belinkelem ide is.


És végre volt türelmem egy filmet is végignézni, online: Flipped.

Visszatérek a témára

ígértem egyszer, amikor a paleolit táplálkozásról írtam. Mióta a könyvet olvastam, ki is próbáltam, olyan tíz kgt adtam le koplalás nélkül. Eleinte igyekeztem szigorúan betartani, aztán lazítottam, pl. ha én sütök sütit, biztos megkóstolom, ettem finom meggyhabot is, és egyebeket, épp egy keveset, de nem mindnen nap, kenyeret továbbra sem, se makarónit s egyebeket, esetleg egy falatot ami marad Balázstól. És jól érzem így magam. 

A paleolit elmélet lényege: visszatérni a kőkori étrendhez. Hát ... én nem hiszek az evolúcióban, mert hihetetlen. Nemrég itt láttam egy jó videót a témában. Világunk nem csak úgy véletlenül jött létre, a Teremtő műve. Éredekes viszont amit még mond a paleolit elmélet, hogy a gabonafélék és a cukor, aminek fogyasztása az elmúlt 100-200 évben megsokszorozódott, az összehasonlítások a ma is gyűjtögető életmódot folytató népek és a nyugati civilizált világ között érdekes következtetésekkel jár, éspedig, hogy sok civilizációs betegség (szív- érrendszeri betegségek, cukorbetegség, allergiák, a szervezet emelkedett gyulladásszintje) oka a helytelen táplákozás: a sok cukor, a gabonafélék, a krumpli stb. És jól meg is van okolva. Mert ha egész nap kenyeret és sütit eszek honnan kapja meg a szervezetem a szükséges vitamint és ásványianyagokat? De ennél többről van szó. Érdemes utánnaolvasni. Ma épp egy krumpliról szóló cikket olvastam Szendi Gábor oldalán.  És érdekes, hogy mikor egyik ismerősömet műtötték vastagbélrákkal, az orvos azt mondta neki, hogy legalább egy évig ne egyen krumplit. Mi lesz velünk a mi mindennapi krumplink nélkül?

Szóval nekem megért egy próbát ez az egész paleolit elmélet. Ahogy annak idején a Norbi Update is jót tett, de ahhoz csak 4 hónapig tartottam magam. Bár ha visszaszámolok a paleót is csak március vége felé kezdtem. Nem mondom, hogy soha nem fogok enni egy falat kenyeret sem, de amennyiben lehet nem eszem. Persze a saját sütijeimet meg kell kóstolnom. És ha vendégségbe megyek akkor is, amit elém tesznek megeszem. De nekem nagyon sokat jelent, hogy már nem lihegek amikor feljövök a harmadikra Balázzsal az ölemben, bár a paleo elsősorben nem a fogyásról szól.

Úgyan akkor van egy olyan érzésem is, hogy a bukott, halálra ítélt ember mindent megtesz, ami a saját erejéből, bölcsességéből telik az örök élet visszanyeréséért. Már pedig Isten nem erre hívott el bennünket. Ezért ez nem lehet életünk lényege. De a rendelekzésünkre álló információkat meg kell vizsgálni és bölcsen élni, vigyázni testünkre, egészségünkre. De nem ez a minden. A lényeg egészen más. A keresztről szóló beszéd és az ez által nyert élet. 

-Ez a bejegyzés azért született, mert úgy érzem enyhült a stressz, s már rég gondoltam írok még ebben a témában pár sort. Holnap szeretném leadni a dolgozatom a titkárságon. Marad a bemutató előkészítése, lesz még mit dolgoznom, és izgulni is fogok. Tegnap délután olvastam a napi igémet: 44.Zsoltár 1-9. Kár, hogy nem reggel olvastam. Ez áll benne többek között: 

Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket

Tapasztaltam már ehhez hasonlót. Isten nem fordul el attól aki Benne bízik. (Ezzel nem azt mondom, hogy az ember nem felelős a saját részéért).

A napokban akadtam rá

erre az oldalra: CSI - keresztény emberi jogi mozgalom a vallásszabadságért és az emberi méltóságért. Az angol oldal: http://www.csi-int.org/

Hiába élünk a 21. században, szükség van ilyen szervezetre. Szomorú. Tények, amelyekről hallgat a média, hisz sok más érdekesebb és fontosabb infó van, vagy csak lehet, hogy ezzel nem lehet úgy manipulálni a tömegeket vagy ez senkinek nem érdeke. Attól még tény, hogy sokan, nagyon sokan szenvednek a Jézus Krisztusba vetett hitükért míg mi itt kedves szokásokkal vettük körül magunkat, hogy ne felejtsük el, keresztyének vagyunk.

A napokban néztem meg A Nap mögött c. filmet. Tudom, hogy ez csak egy film. Na de amit olvastam a CSI oldalán az nem film vagy mese. Szívfájdítóan szomorú. 

A napokban megnéztem

az Amazing Grace c. filmet. Már régóta megvan, de valahogy nem volt kedvem hozzá. De most úgy néz ki, a megfelelő időben a megfelelő filmet néztem, mert nagyon tetszett. Utánna előkerestem a William Wilberforceról írt könyvet, amit valamikor régen elolvastam és most újraolvastam olyan altatós, szoptatós olvasmányként. Nagyon tetszett. Újra gondolkozom azon, mit jelentett a keresztyénség Európának... s hogy most mintha úgy érzem, szinte nyomás nehezedik ránk, hogy a keresztyénségtől függetlenítsük magunkat, történelmünket, jövőnket. Pedig az igazán nagy, értékes dolgok döntések mögött nem kis szerepet játszik a világnézet, a hit. És bár sose volt a történelem óra a kedvencem, jó körültenkinteni a világtörténelemben, sok tanulnivaló van. És jó lenne számbavenni a Wilberforcehoz hasonló embereket.

Rábukkantam egy érdekes

-cikkre
-oldalra

Tegnap a hotnewson találtam egy érdekes interjút. Talán már említettem, hogy nincs tévénk, így az elmúlt tíz évben erről "lemaradtam". Ezt cseppet sem bánom, nem érzem hiányát a sok reklámnak, sem annak, hogy napi programom a tévéműsorokhoz igazítsam. Lehet szép és érdekes az élet tévé nélkül is. Igaz, lemaradok néhány érdekes infóról, de attól nem áll meg az élet, s a neten is sok minden elérhető (mégsem tudom rávenni magam online tévézésre). Így én most fedeztem fel Vujity Tvrtko-t, a tegnap olvasott intrejú által. A könyveire is rákerestem, volt amelyikből lehetett olvasni pár oldalt. S a weboldalát is megtaláltam. Megnéztem pár videót. Érdekes... elgondolkodtató.

Szép olvasmány

Nicholas Sparks: A leghosszabb út (General Press Kiadó, 2007)
Magdi blogján láttam, olvastam a könyvről. Kiváncsivá tett.

Fülszöveg:

Árpilisban, amikor az óceán felől fújó szél orgonaillattól édes, Landon Carternek mindig eszébe jut a Beaufort High-ban töltött utolsó év. Az akkor tizenhét éves Landon azt hitte, tudja, mi a szerelem. Álmában sem gondolta volna, hogy a városka baptista lelkészének lányába, Jamie Sullivanbe szeret bele úgy istenigazából. Jamie-t, akinek mindig ott volt a Biblia az iskolatáskában, egy világ választotta el a többi tizenévestől. Ő viselte gondját özvegy apjának és besegített az árvaház munkájába. Nem akadt fiú, aki randevút mert volna kérni tőle. Landonnak sem jutott volna eszébe, ám a véletlen a lányt szemelte ki partneréül az iskolai előadásban, és abban a pillanatban megváltozott az élete.

Olvasás közben jöttem rá, hogy e könyv alapján készült filmet láttam valamikor régen, A walk to rememeber.
De megéri elolvasni a könyvet. Nekem is tetszett. És a filmet is újra előkerestem s meg is néztem :)

Ejnye-bejnye

Kipróbáltam a mákdarálómat... de kimaradt a cukor a mákos kalácsból, no nem teljesen, de elég cukortalan, kicsit lasabban fogy, de nem fog ránk száradni.

Anita ma úgy jött haza az iskolából, hogy a hátizsákja és a ruhája hátul csupa tintafolt. Mindez egyik osztálytárs magyarórai tevékenységének az eredménye. A tanító néni a héten objektiv okok miatt nincs az iskolában. Együtt vannak a negyedikesekkel. Hát... valószínű leszenk még hasonló esetek. De nekem akkor sem tetszik. Ez az iskola adta, egyesek szerint nélkülözhetetlen szocializáció, ami nélkül a gyerek nem fog tudni beilleszkedni a társadalomba, ahol aki kapja marja. Ma arra gondoltam, hogy jobb, sokszor és sokkal annak a gyereknek akit otthonoktatnak és a szülőnek is. Aludjunk rá egyet.

Megnéztem ezt a filmet, csak hogy kikapcsolódjak: Teljesen Idegen.

A hétvége margójára

Nem rég említettem, hogy mostanában nem néztem filmet. Már épp ideje volt egy kis filmezésnek. Péntek este láttam egy szép filmet, ami meghatott és el is gondolkoztatott, C. S. Lewis életéről, a Shadowlands vagy Árnyékország. Néhány évvel ezelőtt olvastam a könyvet is és tetszett, de most a film után szereteném újra elolvasni. Fontolgotam, hogy a filmet is megnézem még egyszer.

Aztán, eljutottunk a könyvesboltba, húsz perccel zárás előtt érkeztünk, és 35 percet időztünk a boltban, sajnos az antikváriumos részben nem volt már időnk nézelődni (lehet ott kellett volna kezdeni), de így sem jöttünk el üres kézzel.

És ami a könyves résznél is sokkal de sokkal szebb: nagyon jól éreztük magunkat a tanyán nagybátyáméknál. Nagyon szeretek náluk lenni. S ez mióta emlékszem rájuk, mindig így volt, akárhol laktak... A gyerekeknek is nagyon tetszett, sokat voltak kint.

A mai nap is szép volt. Délelőtt az istentiszteleten gyerekbemutatás volt. Nagyon szeretem az ilyen alkalmakat. Ezen kívül az Ige üzenete is nekem szólt, s ami ritkán fordul elő, délelőtt és délután is tudtam figyelni elég jól (Balázzsal ez nem semmi, mert nem akar megülni, mindig menne.)

Egyszóval: ajándék volt ez a hétvége. Hogy szebb legyen az élet. S hogy emlékezzek Isten szeretetére, aki nem emlékszik megbocsájtott bűneimre, mert eltörölte azokat (így bocsássak meg én is) és emlékezzek feladatomra: gyermekeimet Jézushoz vinni.

Kicsiknek-nagyoknak

Előkerült az este a Zarándok újta c. könyv. Két változat is van, egyik az 'eredeti', amit John Bunyan írt. Páratlan könyv. Nekem nem volt elég egyszer elolvasni. S azt hiszem újra el fogom olvasni. Aztán van a gyerekeknek átdolgozott változat, Kis zarándok vándorútja. (Mind két könyv az Evangéliumi Kiadónál jelent meg.) Azt Anita olvasta el fél nap alatt. Megérett rá, érdekesnak találta. Hogy mennyit értett meg, nem tudom, gyorsan, sokat olvas, keveset mesél az olvasottakról. Aztán a neten is ráakdtam a könyv film változatára is, azt néztem meg az este. Nem tudom, hogy a könyv elolvasása nélkül mennyire érthető a film, de nekem jó volt, mert eszembe juttatta a könyvben olvasottakat.

Tűzbiztos házasság

Magdinál olvastam, hogy jó ez a film.
Hát megnéztük. Én nem csak egyszer. Nagyon tetszett.
Fireproof. Itt lehet olvasni róla, s itt belekukkintani.

Eddig csak könyvben olvastam, hogy van esélye a házasságnak akkor is ha csak az egyik fél akarja menteni, ha ezt nem egyedül teszi, hanem Istennel -hű, kicsit furcsára sikerült ez a mondat. Ez kicsit furcsa lehet, hisz nekünk azt mondták, hogy ha csak az egyik fél jár házassági pszihoterápiára, előre figyelmezteik, hogy ennek eredménye válás is lehet. Nem sokat értek ehhez...
Na, de a film, nagyon tetszett. Hogy a házasság nem csak úgy magától lesz jó, hogy nem könnyű a másik megérteni, hogy azzal törődünk igazán, amibe időt és pénzt fektetünk, hogy a szeretet több mint érzelem, döntések sorozata, hogy Isten szeret akkor is ha folyamatosan semmibe vesszük, elutasítjuk szeretetét, s hogy vele lehet újrakezdeni, (bár nem könnyű)...