A tavasz

érkezése minden évben csodálatos. Minden nap öröm kimenni és számbavenni a változásokat: kinyílt még egy virág, bomlanak a rügyek. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a kis zöld területért a ház körül. Már egy ideje folyamatosan van virág a vázában a kertből.  Tettem néhány málnabotot a kertbe. Locsolom őket, és várom, lesem, hogy életre kelnek-e. Mostanában a macska is mellémszegődik, amikor kimegyek a kertbe meglocsolni az új málnabotokat s a kutya is a közelben sertepetél, de őt nem engedem be a kis elkerített veteményes részbe. Annyi remény, ígéret van az előbújó rügyekben, virágokban!

S míg annyi szépség vesz körül próbálom a szívemet is ünneplőbe öltöztetni. Idén nagyon koránra esett a magyar húsvét. A páska idén az ortodox egyház húsvétja körül lesz. A mi virágvasárnapunk egybeesett idén a bibliai purim ünneppel. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok figyelni az ószövetségi nagy ünnepkre, hisz mindnek fontos üzenete van. S hogy látható jele legyen ennek, kipróbáltam egy új sütit, a hámántáskát vagy hámánfülét. Mind elfogyott. De a purim messze több, mint sütizés. Újra meghallgattam Eszter történetét. A gonosz Hámán mögött felismertem a régi ellenséget, aki a zsidó nép kipusztítására törekedett azért, hogy megsemmisítse Isten megváltásunkra irányúló tervét. Nagyon csodálom Eszter bátorságát, engedelmességét, odaszánását. S azóta hányszor tört a zsidók életére a nagy ellenség, aki Krisztus egyházának is ellensége! S még nem adta fel a harcot, mint aki tudja, hogy már csak kevés ideje van, láthajuk ma is tombolását.  De ahogy Eszter idejében  nem tudott győzni, úgy ma sem és a jövőben sem fog győzni, akor sem, ha úgy látszik, hogy igen. Gondolkozom, hogyan tudtak három napig étel és víz nélkül böjtölni Eszter és súsáni zsidók? Ma is a purim előtti napom így böjtölnek a zsidók pirkadattól naplementéig, emlékezve Eszter böjtjére (vagy ha ez a nap szombatra esik, akkor a szombat előtti csütörtökön böjtölnek, mint idén is). Azt hiszem azért, mert nagyon nagy volt a tét, nagy ellenséggel álltak szembe és nem volt semmi esélyük a megmaradásra, csak ha Isten lép közbe értük. Isten szabadítása örömünnep. Micsoda öröm lesz, amikor Isten végleg és örökre leszámol lelkünk vádlójával! Csodálatos jövő, kimondhatatlan öröm felé megyünk, bár most kissé meg vagyunk szomorodva azok miatt, amik most történnek.

Gondolatok az ünnep fényében.

Kedvenc ünnepem a pünkösd.

Ebben az ünnepben nincs télapó és karácsonyfa, nyuszi és színes tojás. Miről szól ez az ünnep? Többek között a Szentlélekről, "akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri őt." Gondolom nem lenne kifizetődő a boltok kirakataiban, a reklámfelületeken Szentlélekkel kapcsolatos bibliai idézetek villogtatása. Nagyon lecsökkenne az értőn olvasók száma. 

Gondolataim az ünnep kapcsán most ezek:

Az ünnep eredetét a Tórában kell keresnünk. A zsidó hagyomány szerint ez a törvényadás emlékünnepe. Sokáig nem tudtam megérteni, hogyan lehetséges, hogy a zsoltárok írói a törvényt szépnek, jónak látják. Hogyhogy nem  szabályok száraz gyűjteménye a Törvény, hanem valami olyan, amiben gyönyörködni lehet? Aztán lassan én is elkezdtem másként látni a törvényt. Ahogy egy tanító mondta, a törvény (a 613 parancsolat) megmutatja nekünk, milyen Isten és hogyan élne, ha közöttünk lakó ember lenne. Jézus volt az egyetlen, aki be tudta tölteni a törvény előírásait hibátlanul. Ő mondta el a törvény lényegét is: szeretet Isten és emberek iránt. Elképzelhetetlenül csodálatos lenne egy olyan világ, amely ilyen alapon működik. Ígéretünk van egy olyan Isten országára, melynek uralkodója Jézus. Várom, s míg el nem jön, a Miatyánkban is ezért imádkozom.

A hetek ünnepének is nevezik ezt az ünnepet, mert az első zsenge felmutatásától (ami a feltámadás napja - Krisztus az első zsenge) hét hetet kellett számolni az aratás ünnepéig. A hetes számról azt mondják, hogy a szentség száma. A szent egy bizonyos célra félretettet jelent. Ilyen Izráel népe. És ilyenek azok, akik hisznek Jézus megváltó kereszthalálában és feltámadásában. Pál apostol azt írta egyik levelében, hogy ezentúl ne magunknak éljünk, hanem annak aki érettünk meghalt és feltámadt.

Görögről az ünnep nevét ötvenediknek fordíthatjuk. Ötven napot kell számolnunk  húsvéttól pünkösdig. Az ötvennek is nagyon szép jelentése van az Ószövetségben. Az ötvenedik év a jubileum éve. Az öröm, a szabadság, a rabszolgák felszabadításának éve, ünnepe. Jézus az ő áldozata árán szabadított fel minket a bűn, a Sátán hatalmából. Pünkösd a gyülekezet magalakulásának ünnepe. A Jézusban való hit által Isten gyeremekeivé lettünk, szabadok arra, hogy a bennünk lakó Szentlélek által képesek legyünk Isten akarata szerint élni. 

... még folytathatnám unos-untalan. Sokat lehet még írni erről a szívemnek kedves  ünnepről. De most elég ennyi.

Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy nem vagyok egyedül, mert volt egy pünkösd, amikor beteljesedett Jézus ígérete, elküldte a Parakletos-t.

Lassan talán már kezd látszani

a fény az alagút végén. Úgy hallatszik, hogy erre felénk is hamarosan fel fogják oldani a korlátozások egy részét.

Már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy ráakadtam egy videóra, melyben egy kórházat túlélő ember beszél tapasztalatairól. Bár sok szörnyűséget hallottam arról, hogyan bántak a betegekkel a kórházakban, ez a beszámoló nagyon megrendített. Tudom, nem ez az egyetlen eset, amikor ilyen visszaélés történt. Azt is tudom, ahogy itt ebben a videóban is elhangzik, hogy nem minden kórházi dolgozó hanyag. Magam is találkoztam kedves, jólelkű nővérekkel, orvosokkal. Ezek igazi áldás voltak. Sajnos az elmúlt két év sok kórházban nagyon nehéz volt az ott dolgozóknak. Volt aki egyszerűen belebetegetegedett a stresszbe, a leterhetségbe. De mindez nem mentség az embertelen bánásmódra.

Mivel nem tudtam kiverni a fejemből ezt a beszámolót, gondoltam csak emlékeztetőül ide is belinkelem. Ez is a járvány egy másik arca. Gondolom, vannak néhányan akik találkoztak vele. Remélem csak mások elbeszéléseiből. Persze az akkor is rettenetes, ha egy kedves ismerősünk élte át. 

Tehát a link (csak felnőtteknek):  Dosar România: Sechestrat printre morții vii (@TVR1)

Amúgy már nagyon várom hogy ne kelljen maszkot hordani és hogy töröljék el ezt az oltási igazolást, amit léptem-nyomon kérnek, de amit semmit se ér, és csak annak nincs, aki nem akar, ebben az országban, ahol a lakosság kb. 42 % kapta meg az oltást. 

Nagyon megdöbbentett találkozásom egy ismerőssel, aki bár mind a három adag oltást megkapta, nem örült a küszöbön álló enyhítéseknek, mert soha nem lehet tudni mi lesz... Gondolom minden enyhítés mellett lesznek akik a józan eszükre hallgatva továbbra is gondolnak majd mások védelmére... Na, majd meglátjuk.

... és valóban döbbenetes és újra csak félelmetes (úgy látszik sikerült függővé válnunk ettől az érzéstől) ami most a szomszédban zajlik. Már szétválasztották az embereket a maszkok, oltások mentén, most a háborúról való vélekedés osztja meg a már amúgy is megoszotottakat.

Szeretném, ha gyeremekeink soha nem tapasztalnák meg, mi a háború, a menekülés, az éhezés, a szükség. De mindez itt van egy hajításnyira. Többször gondoltam arra, milyen volt az emberek élete a múlt századi világégések előtt. Az egyszerű emberek élték a megszokott életüket és aztán minden megváltozott. Emberségesnek kell maradni minden helyzetben - van kiktől tanulni. 

Eddig úgy éreztem, sok okom van a hálára. Az utóbbi napokban reggelente még jobban örülök az életnek, otthonnak, családnak, szeretteimnek, hogy békében feküdtem és békében ébredtem... Minden új nap ajándék és lehetőség.

Nem fagyott, de befagyott

A mai erdei séta után úgy érzem megkaptam minden szépséget, amit az ősz adhat. Napsütés, madárcsicsergés, meleg (25 fok), szebbnél szebb színű levelek (lehet szép az, ami meghalt?), lábunk alatt zörögő avar, pad és asztal a pihenni vágyóknak. Csak hogy érezzem itt vagyok még a Földön, néha hallottam valami olyasmit, hogy mikor megyünk már haza, merre van a kijárat, elfáradtam, induljunk már... De ezektől eltekintve szép volt.

Tanultam mostanában egy új kifejezést: periarthritis humerosclapularis. Nem szeretem az ilyen hosszú és idegen kifejezéseket. De ennek most nagyon megörültem, mert végre nevet kapott a hónapokkal ezelőtt hozzám beköltözött fájdalom, ami az előjelzések szerint még hónapokig itt marad. De vigasztal, hogy mások is túléltek már ilyesmit, a gyerekek ortopéd orvosa,  egy gyógytornász, egy fogorvos, egy rokonom s még ki tudja hányan, hisz a fájdalom nincs mindig az arcunkra írva. Az mondták türelem, ezt ki kell várni. Hát igyekszem. Azért most már jobban alszok, mint az elmúlt hónapokban, kicsit jobban tudom mozgatni a karom, de még mindig erősen korlátolt a mozgásom.

Nem tudtam, hogy ennek a kórképnek van szép magyar neve is: befagyott váll szindróma.
Ahogy a neten kutakodtam a témában, egy helyen azt olvastam, hogy a gyógyulás ideje minimum 1,5-2 év. Remélem ez azért túlzás, de hónapokra lehet számítani.

Egy ismerősöm mondta többször is, a "hogy vagy?" kérdés kapcsán, hogy 40 után ha valami nem fáj, már nem élsz. Nem hittem neki, s nem értettem, miért túloz ennyire. De az idei nyár óta már gondoltam én is arra, hogy talán igaza van. Bár mégis, nem kellene ennek így lennie.

Itt találtam néhány gyakorlatot, ami bár nem tesz csodát, de segíthet.

Sok mindenről írnék még, ami érdekel, foglalkoztat, de mivel vége az őszi szünetnek, nem tudom, mikor lesz még időm.

Étel és élet - 1

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogyan is alakultak ki étkezési szokásaink, mi a kapcsolat étkezés és egészség között. Ez egy újra és újra visszatérő téma.

Étkezési szokásainkat főleg otthonról hozzuk. Ez egyrészt családi örökség, másrészt társadalmi, anyagi helyzettől függ.

Van különbség a között, hogyan étkeztünk otthon gyerekkoromban és hogyan étkezünk mi itthon gyerekeinkkel.

Mondhatom azt is, hogy gyerekoromban más világ volt.
Kenyérért, tejért sorba kellett állni. Nem jutott mindig fehér kenyér, volt, hogy csak félbarna, barna jutott s örültünk, hogy nem fogyott el előttünk az amiért éppen sorban álltunk. A hentesnél - ha volt árú, azért sorba kellett állni, s az árú hamarabb elfogyott, mint a sor. Cukrot, lisztet, olajat porcióra adtak. Vaj, tejföl ritkán volt kapható. A szalámiból a jobbik fajta azt hiszem tényleg jobb volt, kevesebb adalékanyaggal készítve, mint napjainkban.
Mégis, emlékeim szerint - melyek idővel alakulnak, szépülnek, s a kora reggeli sötétben való sorban állás is csak gyerekkori emlék marad, soha nem éheztünk. Csak kicsit máshogy étkeztünk. Ritkábban és kevesebb húst ettünk. Banánt, narancsot is nagyon ritkán lehetett szerezni. És hát nem is tudom... nem emlékszem, hogy hiányzott volna valami, mert akkor az úgy volt jó s mindig volt mit enni.

Otthonról hozztam étkezési szokásimat. Aztán a magam konyhájában ízlésem, ízlésünk, szerint alakítottam. Próbálkoztam, tanultam új dolgokat. S a megváltozott életkörülmények adta lehetőségekkel is éltem, hogy szinte bármi bárhol bármikor megvásárolható egy nagy városban. Persze ez kicsit túlzás, mert áfonya nincs februárban, se cseresznye novemberben. De suliba, munkába nem kellett zsíros kenyeret vinni, mert volt vaj, felvágott, sajt. Mégis néha kívántam a finom zsíros kenyeret. Kenyér, tej, hús bármikor kapható. Gyerekkoromhoz képest bőség van. Lehet válogatni és ízleteseket enni. Már nem kell a paprikás krumplit hús nélkül enni, bár régen nem lett semmi bajunk attól, hogy kevesebb húst ettünk. Nem emlékszem, hogy valaha vérszegény lettem volna.

Szülés után lett gondom a súlytöbblet. És ekkor, ezért kezdtem el foglalkozni azzal mit eszek, illetve hogyan szabadulhatnék meg a plusz kilóktól. Kolleganőim között is volt aki egy időre diétázott vagy fogyókúrázott. Ezek a kúrák általában addig hatottak, amíg tartották őket. Mivel szeretek enni, valami olyan módszer után kerestem, ahol nem kell napokig csak káposztalevest enni. Így akadtam a Norbi Update-re. Tetszett, mert mindent ehettem, a lényeg, az időpont volt. Pl. a szülinapi tortából másnap délelőtt ettem. Éhezni nem kellett. Este is lehetett enni húst, tojást - csak nem kenyérrel. E mellett rendszeresen tornáztam. És szépen fogytam is, jól is éreztem magam.

A pH csoda, a lúgosítás is érdekelt, átrágtam magam az elméleten, de nem voltam elég motivált változtatni valamit étkezési szokasaimon. Igyekeztem a konyhai dolgokat hamar elrendezni, volt elég dolgom, család, munkahely, suli.

Aztán mikor a paleotáplálkozásról olvastam, akkor azt hittem, hogy megtaláltam egy még jobb módszert a fogyásra, ami egészséges is. Lényeg, hogy nem kell éhezni. Hatásos is, csak semmi kenyér, makaróni, süti,cukor... Utánna lehet olvasni, bőven van magyar anyag a neten. Kétszer is 2-3 hónapig kitartottam a paleo táplálkozásban. Nem volt rossz. Fogytam. És rájöttem, hogy lehet élni cukor, kenyér nélkül is. Mindenképp azóta kevesebb cukrot, kenyeret eszek, ami nem rossz. A paleo sem egy fogyási módszer, hanem egy életmód. Tehát addig hat, amíg az ember e szerint él. Amint újra cukrot, sütit, fehér lisztes ennivalókat ettem, már nem fogytam, sőt... És talán van valami abban, hogy a cukor, édesség, finomított fehér liszt függőséget ad.

Folytatás következik (majd).


Mai zöld turmixom:
(már említettem ezt a zöld italt itt)
egy köteg románul "loboda"-nak nevezett zöld-piros levél
2 pitypang levél
fél banán
pohár víz
-turmixolva.
Hűtőben tárolható, napközben tetszés szerint hígítottam, hogy könnyen iható legyen.

Széppé teszik az életet

az apró örömök.
Hálás vagyok Istennek, hogy bőven adott nekem a napokban.

Tegnap családi napunk volt. Úgy-e nem kell mondjam, hogy nagyon szeretem ezeket a napokat?
Szegeden voltunk. A városban is sétáltunk egy keveset.
Az Oskola utcai gyógyszertárban megint kaptunk finom csokit :). Örültek a gyerekek.
A központban fagyiztunk a gyerekekkel, idén első családi fagyizásunk, ha nem számítom be az itthon készített finom eperhabot, amit lefagyasztottam és persze már megettünk.

Szeretnék még kedvemre sétálni a központban. Nagyon tetszik. Az épületek, a szobrok.

Záróra előtt betoppantunk a Líra könyvesboltba is miután megnéztük a fekete mozdonyt.
Bevittük a gyerekeket a Dómba. A kicsikkel azt hiszem most voltunk először katolikus templomban. Most nem volt mise, így körbesétáltuk. Tetszett a sok színes ablak. Nekem is tetszik a Dóm hangulata. A belső díszítés annyira egyedi hangulatúvá tesz minden katolikus templomot.

És a fő cél, amiért mentünk, a Szegedi Vadaspark.

Már rég tervezzük, hogy tavasszal elmegyünk a Vadasparkba. De hol ezért, hol azért elhalasztottuk. És észrevétlenül nyár lett. Most is talán péntek délután volt az, amikor biztos tudtuk, hogy ha élünk, akkor megyünk.
Nagyon meglepődtem, hogy milyen sokan voltak a vadasparkba. Igaz, ősszel hidegben, esőben is voltak ott rajtunk kívül mások is. A gyerekek kipróbálták a pónilovaglást. Meghatározó élmény maradt ez nekik, a fagyi mellett a nap fénypontja. Alaposan elfáradt a lábam, míg végigjártuk az állatkertet. A lányok nagyon jól bírták. Balázst vittük a nyakunkban is.
És akkor legyen itt a három állat, ami nekem a legjobban tetszett most.
A zsiráf.

A zebra.

Hópárduc.

Nagyon meleg volt. Ilyenkor egyik gond a friss, hideg víz. Egyik nagynéném mondta még a tavaly, hogy ők mikor hosszú útra indulnak, lefagyaszt egy palack vizet, így több órás úton mindig van friss víz.
Így péntek este két félliteres palack vízet betettem a fagyasztóba. Reggel ezeket újságba, zacsiba tettem, mellé még három liter vízet, és szendvicseket. Délután négykor még volt pici jég az egyik üvegbe, ezen kívül amíg volt víz a mellette levő palackokban az is jó hideg volt és a szendvicsek se melegedtek át. Olyan apróság - a víz lefagyasztása, mégis kimondhatalanul sokat jelentett a hideg víz a nagy melegben.

És újra hálas vagyok Istennek csodálatos családomért. Ajándék ők nekem.

Más apróság.
Mikor gyerek voltam, sokat hallagattuk otthon a Kurucz lányok énekeit. Én azt hiszem soha nem láttam őket. A zenéjüket viszont nem tudom elfelejteni. Már kerestem régebb a neten, mert nekünk otthon kazettán voltak, jó régiek. Már azt hittem soha nem hallgathatom őket. S ma szólt Valaki, hogy letölthetők az énekeik Kémeri Baptista Gyülekezet oldaláról, a Szolgálatoknál. Apró örömök. Eszembe jutott, amikor még fiatal voltam... sok szép emlék...

Hálat adok azért, hogy mikor fiatal voltam olyan lelkipásztorunk volt, aki jó emberismerő volt, megbízható,  segítőkész, lehetett kérdezni, mindig volt ideje őszintén meghallgatni, válaszolni a kérdéseinkre, bölcs volt és soha nem kellett félnem, hogy amit elmondok neki, feleségének majd máshonnan fogom visszahallani. Külön élmény volt velük együtt utazni. Betekintést engedtek életükbe. Maradandó hatással voltak rám.

Hálás vagyok azért, mert itthon szeretve, tisztelve és becsülve érezhetem magam. Nem mintha hiba nélküli lennék... Ez is ajándék.

Nehezen értem meg, hogy nem amit birtoklunk tesz gazdaggá.

S közben gondolkozom ... hogy mennyire nehéz másnak lenni mint a tömeg. Más értékeket képviselni, nem mert úgy könnyebb, kényelmesebb...
Család és gyermeknevelés... Valakikről hallottam: bölcsődébe jártak mégis egyik orvos másik nem tudom mi... Ezek a sémák, amik segítenek egyszerűen eligazodni az életben... nélkülük nem boldogulnánk. Mégis ezt hallva arra gondoltam, hogy ez túl egyszerű. Szükség van sajnos bölcsődékre, de hogy valaki aki bölcsibe is járt és nem tudom milyen karriert futott be, nem igazolja  hogy a  bölcsőde jó a gyereknek, jobb, mint együtt lenni anyával, bár lehet néha jobb. Nem örülök, mikor azt látom, hallom, hogy a szülő alig várja, hogy gyerekét intézményben lássa. Mai világunkban annyi minden más mint régen, elképzelhetetlenné vált az élet a korai nevelőintézmények nélkül, mégis, úgy tanultuk -és tapasztalom- hogy a gyereknek három éves korig legjobb a családban nevelődni. Tudom ez nem mindig kivitelezhető. Aztán ... hogyan mérjük, hogy valaki sikeres lett (én is sajnos sokszor így gondolkodom): mi lett belőle, mire vitte, jól kereső állása van? Akkor minden rendben, követendő példa lett.  Életet, egészséget, békességet boldogságot, elégedettséget, becsületességet, megbízhatóságot, hűséget, áldozatvállalást, Krisztuba vetett élő hitet elfelejtettünk értékelni, ezeket nem lehet pénzben, sikerességben mérni. Kicsit túlzó a kérdés, amit olvastam valahol: ha választanod kellene mi legyen a következő kettő közül a gyereked, mit választanál: jogász, ügyvéd aki gazdag de nem becsületes, istentelen vagy utcaseprő, becsületes és istenfélő, mit választanál? Nagyon sarkított, bántó a kérdés. Nekem azt mondták mikor gyerek voltam, ha nem tanulok utcaseprő leszek. (Kell-e írjam, hogy ez cseppet sem motivált jobban a tanulásra?) De azt hiszem a kérdés arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem a pénz, siker, hírnév a legfontosabb az életben. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy nem számít tanulnak-e a gyerekeink, hanem hogy milyen értékeket adunk át. Mi a nevelés céla? A nevelésé, nem a tanulásé. Ki nevel? Mikor? Ki közvetíti az értékeket? Mindenki akarva, akaratlanul - talán nem is tudatosan -a saját értékeit képviseli, adja át. És azok szerint is él.
Jobb lesz hallgatnom.
Jót tenne most a csend és az önvizsgálat... hogy Isten kegyelméből változzam és szebb legyen az élet-em, -ünk, -ük.

Betegség ...

és gyógyulás (Apostol Imre). Ez a címe annak a kis füzetnek amit valaki ajánlott elolvasásra. Az Arany Mécstartó kiadónál jelent meg, prédikációk vannak benne lejegyezve a témában.

Nagyjából egyet értek. Itt-ott érint olyan témát is, ami nem egész világos, mint mi a különbség az örökkévaló evangélium, a Krisztus evangéliuma, a királyság evangéliuma és a ...  már nem is tudom. De nem ez a lényeg. És még egy: az elragadtatás témája csak úgy meg van említve, hogy mikor is lesz (erről is van legalább vagy három elmélet). Ezektől eltekintve jól körül van járva a téma, amiről sokan sokféleképen vélekednek.
Jó olvasni, gondolkozni betegségről, gyógyulásról olyankor, amikor nem érezzük, hogy a sír szélén állunk, vagy elviselhetetlen a fájdalom, vagy kétségbeesésbe kerget a bizonytalanság.
Valahol hallottam vagy olvastam, hogy a nagy döntésekre, a nehézségekre akkor kell felkészülni, amikor jól megy dolgunk, akkor van ideje elménk edzésének, hogy megállhassunk szilárdan és el ne sodródjunk, a nehézségek súlya alatt.
Nagyon szép az, amikor valaki méltósággal viseli a betegséget, nehézséget. Isten erőt ad sokaknak a betegség hordozására. Én mégis azt szeretem jobban, amikor gyógyulást ad, ha nem kell évekig gyógyszereződni stb.
De átok alatt van a föld... Reményt kaptunk egy olyan országra, ahol már nem lesz semmi betegség.

Az elmúlt hónapokban imádkoztunk mi is itthon J. gyógyulásáért. És imádkoztunk. Közben sok kérdést feltettem magamban. Gyerek volt, aki kimondta hangosan: imádkoztunk, miért nem gyógyul meg? ...
Ha nincs betegség (vagy nehézség) hogyan láthanák, élhetnék meg a szülőkkel együtt a gyerekek a könyörgést, a kitartással való kérést, a hitet, Isten iránti bizalmat, vívódást, Istenre hagyatkozást, gyógyulást vagy nem...? Én szeretném elkerülni a nehézségéket, de nélkülük csak elméleti hitet taníthatnék a gyermekeknek. Nem mintha a nehézséketől mekkora hitem lenne, de a gyerkek ilyenkor látják meg mennyit ér a szülők hite, illetve mit tesz a szülő a nehézségekben, nehézségekkel. És ennek nagyobb súlya van sok elméleti tanításnál (ez nem mindig tölt el örömmel). Részemről azt hiszem megelégednék az rendszerezett elmélet megosztásával.
Szeretem kérdezni a nagymamámat, hogy ők mit tettek akkor amikor ..., mert látom őt most imádkozni és hinni. Nagyon sokat jelentenek nekem egyszerű szavai, mert tudom, hogy sok nehézségen ment át.

Hát akkor övezzük fel elménk derekiat és legyünk jó reménységgel.
Isten az ő Fiát szenvedések által tette tökéletessé- írja a Bibliában,  és Aki az Ő tulajdon Fiát nem kímélte hanem mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk -írja a Római levélben. Kezében tartja életünket, gondot visel rólunk, megtart a nehzésgek között is.
A héten hallottam, hogy nincs olyan ígéret, hogy akik Istenhez tartoznak nem lesznek nehézségeik, de az igen, hogy sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. Mikor és hogyan ... nem tudom.
Csak szégyent ne valljak, amikor az én sorom következik!

apróságok

Végre kicsit enyhült az idő, -5 fok van.

Ma reggel B. jött hozzám:
-Anya, megütöttem a lábam könyökét. Haragszol?

Mostanában fedeztem fel Szabados Ádám blogját. Sok jó írást találtam ott.

S ami még érdekel, a táplálkozásról jókat ír Liv a blogján néha. Bár orvos, mégis a közembernek is érthetően fogalmaz, s aki akar (és érti) olvasson utánna komolyabban.

Ma újra

elmentünk a játszóházba, Balázs nélkül, őt a mamánál hagytuk, mert kicsit csorog az orra. Jó is volt így, mert míg a gyerekek játszottak, nekünk szülőértekezletet tartottak és bemutatták a felújjított BB-t. 

Gondolkozom a szocializációról. Az értelmező szótár szerint (nem idézek szó szerint, mert most épp nem elérhető a szótár) a szocializáció a társadalomba való beilleszkedést jelenti és az ehhez szükséges szabályok elsajátítását. 

Ez nem nagy ügy, úgye? Mert ha valaki emberek között él, az szocializálódik, és "menet közben" elsajátítja a vislekedési szabályokat. Nagyon nehéz? 

Gondolkozom ezen... Olvastam már arról, hogy a kisgyereknek elengedhetetlen az egészséges fejlődéséhez, hogy vele egykorúakkal legyen együtt, minnél többet (lehetőleg reggel héttől délután ötig), tehát aki szereti a gyerekét nem fosztja meg az óvoda nyújtotta szocializálódási lehetőségtől. És olvastam - igen, az otthonokatatás mellett voksolók véleményét-, hogy a szocializálódás megvalósulhat óvoda nélkül is. Sokat lehetne ezen vitázni. Érdemes mind a két véleményt, hozzáállást elolvasni végiggondolni, anélkül, hogy már előre eldöntenénk kinek van igaza. 

Szóval ma arról próbálak meggyőzni, hogy mennyire káros, ha gyerekemet 4 évesen nem adom oviba, mert hát akkor lemarad a szocializálódásról, mindenképp veszíteni fog, mert lemarad a többiekhez képest, kimarad valami jóból...

Rádöbbentem, hogy nem szántam még időt magamnak arra, hogy megfogalmazzam először is magamnak, hogyan gondolkodom én erről a témáról, nem beszélve arról, hogy kifejtsem miért gondolom azt amit. Pedig elég sok mindent olvastam a témában és persze gondolok is egy s mást.

Azt azért nem tudom, hogy ha a szocializáció társadalomba való beilleszkedést és az ehhez szükséges viselkedési szabályok elsajátítását jelenti, ez miért kötött szinte kizárólagosan az óvodához? Aki olyan, azt a óvoda sem tudja rávenni, hogy köszönjön a szomszédnak (idővel ha nő, úgyis fog köszönni), vagy kedvesen elfecsegjen az időjárásról és egyebkről - ez saját tapasztalat. S van aki ovoda nélkül is odamegy ahhoz aki "kéznél van", segítséget kér, kérdez, beszél, ha nem kérdezik is - ez is saját tapasztalat. Otthonról is meg lehet tanulni köszönni, illedelmesen felelni és kérdezni, kezet mosni, mondani, hogy kérem és köszönöm, ahogy illik, figyelni a másikra, segíteni és sorolhatnám. Ezeket szinte nem is kell tanítani, mert együtt élve, szinte játszva tanulja meg a gyerek együtt élve a szülőkkel, testvérekkel, érintkezve rokonokkal, barátokkal, különböző emberekkel. 

Nem azt mondom, hogy rossz az óvoda, nem. Csak ezt a sűrgetést nem tudom mire vélni. (Biztosan jóindualat és segítőkészség - ebben jó nem kételkedni.) Hát nem lenne jó még kicsit lemaradni, arról, amiért egyik óvodás szüleje sem rajong? Mennyi a veszteség - ha van és mi lenne a nyerség - ha van? Nem akarunk hősök lenni, akkor sem, ha az élet nem habos torta vagy ha az, akkor pedig illene hogy három év alatt elfogyjon a hab.

Szóval gondolkoznom kell még némely dolgon...

Egy jó cikket

találtam erről a tökös ünnepről, mely egyre jobban teret hódít. A suliban is ma buli volt, teával és zsíroskenyérrel. Mi beteget jelentettünk, és azok is vagyunk, úgy családilag. De eddig nem kellett elmagyaráznom másnak, pl. a gyerekemnek, hogyan gondolkodok erről az ünnepről és miért. Gondolkoztam is, mit tudok a halloweenről. Nem sokat. Azt hogy egy kelta ünnepben gyökerezik, szellemekről is szó van ezért a halottak napjához és a mindenszektekhez kapcsolták. De találtam Eszti oldalán egy cikket és rákerestem az eredetire is a lutheran.hu arhivumában. Érdekes volt, tömör és érthető.

P.S.
Végül, most utólag (nov.4) beteszem a cikket a fenti linkről, legyen meg itt is.

Halloween – maszk mögött a gonosz

„Mindent elönt a giccs és a szemét” – kiáltotta a mikrofonba egy hazai énekes évekkel ezelőtt, és nem a levegőbe beszélt: napjainkra mindenből üzletet csinálnak, és valóban giccsel és szeméttel árasztják el a boltokat, a médiát és a lelkeket. Az elmúlt hetekben több üzletben felfigyeltem a polcokon sorakozó tökpofákra, szellem-, boszorkány- és csontemberfigurákra. Néhány éve hazánkban is terjed a „Halloween-jelenség”; még a magukat kereszténynek vallók között is akadnak olyanok, akik ünneplik az egykori druida hagyományokat, szokásokat...

A Halloween eredete a keltákhoz vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a „halál istenének” szentelték.
Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. A kereszténység terjedésével a római katolikus egyház 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította. A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, hogy mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és egyházi gyakorlatok között.
Amerikában a Halloweent ír bevándorlók honosították meg 1840 körül. Rémisztő arcokat faragtak tökökből, azokat belülről gyertyával világították ki, s ezzel kívánták elriasztani a gonosz szellemeket. A jelmezbe öltözés is a Halloween egyik eleme. Az ünnep klasszikus figurái közé tartoznak a szellemek, boszorkányok, fekete macskák... A Halloween mára jelentős helyet foglal el az USA reklámiparában, de Európában is egyre népszerűbb.
A keresztényeknek mindenesetre tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése „támogatja” a pogány praktikákat és filozófiát – az animizmust (szellemhit), a sámánizmust és a druida tanokat...
A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák „az utolsó időkben” mérhetetlen módon elszaporodnak majd: 1Tim 4,1 és Jel 9,21. Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve – Isten felé – egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se menjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: „Ha bemégy arra a földre (...), ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat…” (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9–10).
Feltámadásával Jézus bizonyságát adta, hogy legyőzte azt, „akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt” (Zsid 2,14). Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efezusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18–20).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat – adott esetben még hívő testvéreinket is – az ördög által felállított csapdákra. Le kell rántsuk a „maszkot” a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!
Szivos László

Mi is az a gm növény?

Egy a jövő élelmezéséről szóló filmben hallottam említve Pusztai professzor nevét. Rákerestem a neten. Így találtam rá a MEK-en a könyvére: Pusztai Árpád - Bardócz Zsuzsa A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága. Nagyon tetszett a könyv. Eddig csak annyit tudtam a gm növényekről, hogy áttesznek egy másik növényből egy gént, hogy módosítsanak valamit. Ebben a könyvben olyan szépen el van magyarázva, hogyan is történik a génmódosítás. Nagyon elgondolkodtató sok minden. Nagyon informálatlanok vagyunk szerintem ebben a témában. Nem mintha mostmár mindent tudnék, sőt még kevesebbet... olyan komplex, érdekes, sőt csodálatos ahogy működnek a gének... A könyv nyomán többek között újra rácsodálkoztam, milyen csodálatos Istenünk van, mert én hiszem, hogy Isten teremtette a világot, úgy ahogy a Biblia első lapjain le van írva. Aztán arra is gondoltam, hogy sajnos olyan a helyzet, hogy nincs lehetőségünk választani, hogy akarunk-e gm ételeket fogyasztani. A könyvben is írja, hogy  olyan ez az egész gm növénytermesztés, mint egy szabadban folyó kisérlet, amit nem lehet igazán ellelnőrzés alatt tartani. Sok mindent nem lehet még tudni, mi mit eredményez. Nincsen elég kisérlet, ami igazolja, hogy nincs semmi veszélye ezeknek az ételeknek. Lehet csak én maradtam le sok információról, de ha nem , akkor a fogyasztók nincsennek jól informálva, nincs meg a lehetőségük, hogy szabadon gondolkodjanak és válasszanak. Ha érdekel a téma, ne hagyd ki ezt a könyvet!

Pár idézet:

A GM-növényben az előre nem látható változások közül az egyik lehetőség az új toxinok termelése. A hagyományos növényekben gyakran kis mennyiségben előfordulhatnak olyan mérgező anyagok, amelyeknek ebben a koncentrációban az eredeti növényben ránk nézve láthatóan nincs káros hatásuk. Előfordulhat azonban, hogy a GM-növényben a genetikai módosítás során megnő ezeknek a káros anyagoknak a mennyisége. Így kockázatbecslés nélkül nem lehet megjósolni és kizárni annak a lehetőségét hogy a toxin-szint a baktériu­mokban, élesztőben, növényekben, vagy a transzgénes állatokban megnövekszik-e vagy vál­tozatlan marad a genetikus módosítás után. Ha a GM-növény termelte kémiai anyagok szintjében változás történik, mindaddig észrevétlenül növekedhet a toxinok koncentrációja, amíg esetleg ettől valaki meg nem betegszik. Különösen aggasztó, hogy a GM-élelmiszereknek nem csak azonnali, de elnyújtott káros hatása is lehet. Ezeket néha észreveszik, néha nem.

Az is lehet, hogy a GM-növényekkel hasonló a helyzet, mint a dohányzással. Ha az ember elszív egy cigarettát, kutya baja sem lesz. Ha azonban évtizedeken át dohányzik (lásd krónikus hatások), akkor a tüdőráktól az érrendszeri megbetegedésen át sokféle betegsége kialakulhat. A dohánygyárak már évtizedek óta tisztában vannak a dohányzás káros hatá­saival. Mégis, mennyi ideig is tartott, amíg a bíróságon a betegek és az állam kártérítési pert tudott nyerni?

Már említettük, hogy a genetikai módosításkor fennáll annak a lehetősége, hogy a növénybe átvitt idegen gén új fehérjék megjelenését eredményezi. Előfordulhat az is, hogy az új fehérjének az eredetihez képest megváltozik a térszerkezete. Az is lehetséges, hogy a sejtben az eredetileg kis mennyiségben termelt allergén mennyisége megnő. A GM-élelmiszerekkel kapcsolatban éppen az a fő probléma, hogy a népességben megnőhet a táplálék-allergia előfordulása. Ha a GM-élelmiszerek nincsenek jelölve, könnyen előfordulhat, hogy az allergiás egyén meghal azután, hogy tudtán és akaratán kívül allergént fogyasztott. Ezért a GM-élelmiszereket engedélyező hatóságok számára az egyik legnagyobb probléma az allergének kimutatása, és aggodalmuk nem ok nélkül való.

Mindebből elkerülhetetlen az a következtetés, hogy a GM-növények hosszú távú biztonsági- és stabilitási vizsgálatát olyan módszerekre alapozták, amelyek első megközelítésben tudományosnak látszanak ugyan, de közelebbről megvizsgálva nem csak a társadalom, hanem egyes kutatók szerint sem kielégítőek. A biotechnológiai ipar azt hirdeti, hogy a GM-növények csodálatos dolgokra képesek. Nagyobb a hozamuk, táplálkozástanilag előnyö­sebbek (több vitamint, kevesebb és jobb összetételű zsírt tartalmaznak stb.), mint a hagyo­mányos növények, és olyan rendkívüli körülmények (aszályos és szikes földeken stb.) között termeszthetők, ahol más haszonnövények nem élnének meg. Érdekes módon ezek mindig csak azokra a GM-növényekre vonatkoznak, amelyek jelenleg még nem léteznek és csak a jövőben kerülnek kibocsátásra.
Ezzel szemben a jelenleg a piacon lévő GM-növények vagy csak a herbicidek lebontására (többnyire a Roundup gyomirtó) képesek, ami több glyphosate használatot és magasabb szermaradvány-értékeket eredményezett élelmiszereinkben, vagy maguk termelik a rovarölő szert (Bt-növények), ami a fogyasztó számára annak a permetezőszernek a fogyasztását eredményezi, amelyet a növény termel. Ezek alapján világos, hogy a haszon azé, aki a magot eladja, vagy esetleg azé, aki a növényt termeszti, de a kockázat mindig a fogyasztóé.

Egy idézet a könyv végéről: 

A GM-technológia megbízhatatlansága és kiszámíthatatlansága és, a megnövekedett agrokemikália használat a multinacionális vállalatok anyagi és politikai hatalmával kombinálva a növénytermesztés és a világ élelmiszer ellátásának jövőjét fenyegetheti. Véleményünk szerint a világot, és különösen a szegényebb harmadik világot csak az alacsony befektetést igénylő, és a fenntartható fejlődést biztosító biogazdálkodás mentheti meg, vagy esetleg az integrált kártevők elleni védelmi módszerrel (IPM) kombinált hagyományos termesztés, amiben csak tesztelt és bizonyítottan biztonságos vegyszereket szabad használni.

Ebben a könyveben olvastam egy érdekes dolgot a nyafizós, hisztiző vislekedéssel kapcsolatban.

Éspédig azt, hogy sokszor  a hisztinek a gyerek által elfogyasztott édesség az oka. A gyerek édességet kap, pl. reggel szörp vagy egyéb cukor tartalmú ennivalót, ami hirtelen megnöveli a vércukor szintet. Hogy ez a sejtekbe jusson, inzulinra van szükség, jó sokra és jó gyorsan (szegény hasnyálmirigy). Ez sokszor és elég gyorsan nagyon is lecsökkenti a vércukorszintet (egy-másfél óra), ami rossz közérzettel jár, a gyerek rosszul érzi magát, éhes, édességet akar (nyafizik, nem lehet bírni vele). Attól megnyugszik,  mert cukor gyorsan felszívódik, de minden kezdődik elölről... A megoldás sok folyadék, zöldség, gyümölcs, nem pedig nasi, édesség...

...valami ilyesmit ír, legalább én ezzel maradtam, ki lehet próbálni. Persze a nyafizásnak és hisztinek vannak más okai is, de ez is lehet egy. Nálunk még egy jó megoldás egy kis odafigyelés, csak rá, nem számít akárhogy szalad a ház, a befektetett iső és energia megtérül: lesz legalább fél órán át egy olyan gyerekem aki jókedvő és lefoglalja magát. Ez mindenképp jobb mint egy egész nap nyafizó.

Nálunk úgy vettem észre a képernyőzés is negatívan hat a kisgyerekre.