Széppé teszik az életet

az apró örömök.
Hálás vagyok Istennek, hogy bőven adott nekem a napokban.

Tegnap családi napunk volt. Úgy-e nem kell mondjam, hogy nagyon szeretem ezeket a napokat?
Szegeden voltunk. A városban is sétáltunk egy keveset.
Az Oskola utcai gyógyszertárban megint kaptunk finom csokit :). Örültek a gyerekek.
A központban fagyiztunk a gyerekekkel, idén első családi fagyizásunk, ha nem számítom be az itthon készített finom eperhabot, amit lefagyasztottam és persze már megettünk.

Szeretnék még kedvemre sétálni a központban. Nagyon tetszik. Az épületek, a szobrok.

Záróra előtt betoppantunk a Líra könyvesboltba is miután megnéztük a fekete mozdonyt.
Bevittük a gyerekeket a Dómba. A kicsikkel azt hiszem most voltunk először katolikus templomban. Most nem volt mise, így körbesétáltuk. Tetszett a sok színes ablak. Nekem is tetszik a Dóm hangulata. A belső díszítés annyira egyedi hangulatúvá tesz minden katolikus templomot.

És a fő cél, amiért mentünk, a Szegedi Vadaspark.

Már rég tervezzük, hogy tavasszal elmegyünk a Vadasparkba. De hol ezért, hol azért elhalasztottuk. És észrevétlenül nyár lett. Most is talán péntek délután volt az, amikor biztos tudtuk, hogy ha élünk, akkor megyünk.
Nagyon meglepődtem, hogy milyen sokan voltak a vadasparkba. Igaz, ősszel hidegben, esőben is voltak ott rajtunk kívül mások is. A gyerekek kipróbálták a pónilovaglást. Meghatározó élmény maradt ez nekik, a fagyi mellett a nap fénypontja. Alaposan elfáradt a lábam, míg végigjártuk az állatkertet. A lányok nagyon jól bírták. Balázst vittük a nyakunkban is.
És akkor legyen itt a három állat, ami nekem a legjobban tetszett most.
A zsiráf.

A zebra.

Hópárduc.

Nagyon meleg volt. Ilyenkor egyik gond a friss, hideg víz. Egyik nagynéném mondta még a tavaly, hogy ők mikor hosszú útra indulnak, lefagyaszt egy palack vizet, így több órás úton mindig van friss víz.
Így péntek este két félliteres palack vízet betettem a fagyasztóba. Reggel ezeket újságba, zacsiba tettem, mellé még három liter vízet, és szendvicseket. Délután négykor még volt pici jég az egyik üvegbe, ezen kívül amíg volt víz a mellette levő palackokban az is jó hideg volt és a szendvicsek se melegedtek át. Olyan apróság - a víz lefagyasztása, mégis kimondhatalanul sokat jelentett a hideg víz a nagy melegben.

És újra hálas vagyok Istennek csodálatos családomért. Ajándék ők nekem.

Más apróság.
Mikor gyerek voltam, sokat hallagattuk otthon a Kurucz lányok énekeit. Én azt hiszem soha nem láttam őket. A zenéjüket viszont nem tudom elfelejteni. Már kerestem régebb a neten, mert nekünk otthon kazettán voltak, jó régiek. Már azt hittem soha nem hallgathatom őket. S ma szólt Valaki, hogy letölthetők az énekeik Kémeri Baptista Gyülekezet oldaláról, a Szolgálatoknál. Apró örömök. Eszembe jutott, amikor még fiatal voltam... sok szép emlék...

Hálat adok azért, hogy mikor fiatal voltam olyan lelkipásztorunk volt, aki jó emberismerő volt, megbízható,  segítőkész, lehetett kérdezni, mindig volt ideje őszintén meghallgatni, válaszolni a kérdéseinkre, bölcs volt és soha nem kellett félnem, hogy amit elmondok neki, feleségének majd máshonnan fogom visszahallani. Külön élmény volt velük együtt utazni. Betekintést engedtek életükbe. Maradandó hatással voltak rám.

Hálás vagyok azért, mert itthon szeretve, tisztelve és becsülve érezhetem magam. Nem mintha hiba nélküli lennék... Ez is ajándék.

Nehezen értem meg, hogy nem amit birtoklunk tesz gazdaggá.

S közben gondolkozom ... hogy mennyire nehéz másnak lenni mint a tömeg. Más értékeket képviselni, nem mert úgy könnyebb, kényelmesebb...
Család és gyermeknevelés... Valakikről hallottam: bölcsődébe jártak mégis egyik orvos másik nem tudom mi... Ezek a sémák, amik segítenek egyszerűen eligazodni az életben... nélkülük nem boldogulnánk. Mégis ezt hallva arra gondoltam, hogy ez túl egyszerű. Szükség van sajnos bölcsődékre, de hogy valaki aki bölcsibe is járt és nem tudom milyen karriert futott be, nem igazolja  hogy a  bölcsőde jó a gyereknek, jobb, mint együtt lenni anyával, bár lehet néha jobb. Nem örülök, mikor azt látom, hallom, hogy a szülő alig várja, hogy gyerekét intézményben lássa. Mai világunkban annyi minden más mint régen, elképzelhetetlenné vált az élet a korai nevelőintézmények nélkül, mégis, úgy tanultuk -és tapasztalom- hogy a gyereknek három éves korig legjobb a családban nevelődni. Tudom ez nem mindig kivitelezhető. Aztán ... hogyan mérjük, hogy valaki sikeres lett (én is sajnos sokszor így gondolkodom): mi lett belőle, mire vitte, jól kereső állása van? Akkor minden rendben, követendő példa lett.  Életet, egészséget, békességet boldogságot, elégedettséget, becsületességet, megbízhatóságot, hűséget, áldozatvállalást, Krisztuba vetett élő hitet elfelejtettünk értékelni, ezeket nem lehet pénzben, sikerességben mérni. Kicsit túlzó a kérdés, amit olvastam valahol: ha választanod kellene mi legyen a következő kettő közül a gyereked, mit választanál: jogász, ügyvéd aki gazdag de nem becsületes, istentelen vagy utcaseprő, becsületes és istenfélő, mit választanál? Nagyon sarkított, bántó a kérdés. Nekem azt mondták mikor gyerek voltam, ha nem tanulok utcaseprő leszek. (Kell-e írjam, hogy ez cseppet sem motivált jobban a tanulásra?) De azt hiszem a kérdés arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem a pénz, siker, hírnév a legfontosabb az életben. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy nem számít tanulnak-e a gyerekeink, hanem hogy milyen értékeket adunk át. Mi a nevelés céla? A nevelésé, nem a tanulásé. Ki nevel? Mikor? Ki közvetíti az értékeket? Mindenki akarva, akaratlanul - talán nem is tudatosan -a saját értékeit képviseli, adja át. És azok szerint is él.
Jobb lesz hallgatnom.
Jót tenne most a csend és az önvizsgálat... hogy Isten kegyelméből változzam és szebb legyen az élet-em, -ünk, -ük.