Ma reggelre

minden fűszál ezüstszínű ünneplőt öltött magára.

Ma már a második reggel volt, hogy befagyott a madaraknak kitett itató. Nem is tudtam, hogy a madaraknak szükségük van itatóra, arra meg főleg nem, hogy erre télen is szükségük van. (Olvashatsz erről: itt, itt.)

Vége lesz lassan az ősznek.

Örülök minden napsütéses órának. Ha csak tehetjük kimegyünk a gyerekekkel a kertbe, az utcára. Jót tesz a napsütés, erősíti az immunrendszert, a csontokat.

Nagy örömömre, találtam egy közönséges virágüzletben anyósnyelvet. Csak 9,5 ron volt, szemben a hornbach-i 43 ronnal, vagy a nagyobb növény ára 90 ron körül volt. Tarka levelű zöldikét is láttam potom árért, csak túl nagy volt, én egy kicsi növényt szeretnék.

Vettünk még a Lidlben egy hagymás jácintot, a gyerekek íróasztalán kapott helyet, karácsonyra gondolom ki fog nyílni. Öröm nézni naponként a növekedését.

Egyik reggel cinkéket láttam a kerítésen. Nagyon megörültem nekik, mert eddig inkább csak varjak, csókák, szarkák jártak erre és egy bagolyszemű kisebb ragadozó madarat is láttam párszor, s fácánt.

Legkisebbünk határozottan tiltakozik a "hugica" megszólítás ellen. Mikor kérdeztem, hogy kik a testvérei - egyik vacsoránál - elsorolta a testvéreit. Mire még megkérdeztem: "És Apa?". Határozottan válaszolt: "Ő Anya férfia."  Reggel hozzám bújt s azt mondta: "Nagyon szeretlek Téged és Apát." Hát szép az élet. Amikor nem rút- mondaná valaki. Mert néha a kétségbeesés szélére sodródom, főleg ha valamelyik gyerek beteg. De a felhőket elfújja a szél, s újból kiderül az ég. Kint és bent is.

Le kellett szerelni a kerti csapot. Eldugtam az utolsó fokhagymákat és dughagymákat. Az eper közé is - mert úgy olvastam, jót tesz az epernek, védi nem tudom mitől. Reméljük nem lesz hagyma ízű tavasszal az eper. :D

Mit tehet a kezdő kertész ha jön a tél? Bámul ki az ablakon, kimegy a kertbe, mér, számol, tervez, fejben és papíron. Utóbbin, hogy legyen mit elveszíteni s újra kezdeni. S olvas, olvas, álmodik és tervez, megnézi honnan rendelhet vagy vásárolhat magokat. Mindent, de legalább annyit, hogy kertje tízszeresét bevethesse. Még jó, hogy nincs hely palántázásra. De ha nincs, akkor is...

Egy érdekes olvasmány: Öngyógyító kiskert. Megvalósítható-e?

A kistestvér

Elámulok néha azon, hogyan fejezi ki magát a legkisebb. Sok hatás éri csak a szűk családban.

Egy ideje azt mondja magáról, hogy ő tűzoltó(autó), én és Apa rendőrautó.

Ma, miközben itt jött-ment ezzel lepett meg:
-Én vagyok Winnetou!

Balázs mikor tavasszal elkezdett egyedül olvasni ezt a könyvet akarta kiolvasni és olvasta is sokáig (de nem emlékszem, hogy a végére ért volna). Már több mint egy hónapja nem került elő, de lehet, hogy kettő is. Mégis a kicsiből most jött elő. :)

Ma azt olvastam valahol, hogy éneklés közben nem lehet félni. :)

Elérkezett az ideje

hogy legkisebbikünket is elkapja egy entrovirózis. Csak láz és hasmenés. (A nagyobbak annak idején a hányásos verzióval kergettek kétségbeesésbe s volt, hogy kórházba is.)
Szegény gyerek rosszul volt nagyon, legyengült, szopott, evett egy kis banánt és főtt répát rizzsel, még jó, hogy tudott inni. Az éjszaka kezdődő láz másnap délutánra elmúlt, a többi nem. Este felé a gyerek összeszedte magát, kiment a konyhába, hol épp főztem. Sikerült az asztal melletti székre felmásznia s mikor rápillantottam, majdnem rosszul lettem: cukortartó a kezében, cukros keze a szájában. Nyilván leesett a vércukorszintje, s megpróbált segíteni magán, ha az anyja nem akart neki virslit adni. Majdnem rosszul lettem, mikor láttam, hisz már nem is számoltam hányszor rohantunk a vécére, nem egyszer az utolsó utáni pillanatban... Ő mindvégig megőrizte nyugalmát s nem nagyon értette, miért kaptam ki kezéből a cukortartót - s szerettem volna rövid időre világgá menni.

Mégis nagyon örülök, hogy - lehet épp a szoptatásnak köszönhetően - most úgy néz ki ennyivel megússzuk. Lassan gyógyul. A cukortartót pedig jól eltettem.

Még mindig

aggódom ha valamelyik gyerek beteg lesz.
Félek, bár tudom és mondom magamnak és a gyerekeknek, hogy Isten kezében van az életünk.
Eddig még nem vizsgáztam jól a nehézségekben.

Az elmúlt napokban legkisebbünk küzdött a lázzal. 39,7 - ennél többet már féltem elviselni, hűtőfürdő, lázhúzó... Kitartóan visszatérő láz. Az este beadott lázhúzó után végre három éjszaka után volt egy láztalan éjszakánk. S bár még nem eszik, fáradt, anyán lógó, de ma még nem ment fel 38 fölé a láza. Így hát reménykedek, hogy vége lesz ennek is...

Nemrég voltunk még így, úgy vártuk a hét végét, hogy kicsit szusszanjunk, pihenjünk, mert már soknak érezzük a rohanást. S nem lehetett megállni, bírni kellett tovább... Akárcsak most. Isten ad erőt, átvezet a nehézségeken és megtart.


Más.

Szomorúan olvastam a napokban: "Belgium lesz az első ország a világon, ahol nincs korhatár az eutanáziában."

Talán

a nyár legmelegebb hetét töltöttük messze a várostól. Mikor hazaértünk 31 fok várt itthon. De most kezd kicsit lehűlni.
Jó volt kicsit elmenni, kikapcsolódni, pihenni.

A legkisebb 15 hónapos lett. Még szoptatok. A beszéd lassan megy, kevés szót mond, sokszor csak a szó első hangját mondja ki, de szépen mondja apa, anya, Anita, Csenge valami "te", Balázs "Ba" vagy "Baba", mondja mama, tata, baba, labda,  ha fél valamitől, akkor "báá" a bánttól, de van ami nem bánt- ha már nem fél, "kaka" ha bilire vagy wcre akar ülni. A nem-et mondja, bár sokszor megelégszik egy fejrázással. De szinte naponta meglep valami újjal, ami lehet hogy véletlen, mert kérésre nem ismétli meg, de lehet hogy nem. A mimikája nagyon kifejező. Sokszor csak tekintetből értjük egymást. Az evés nem megy valami jól, de ha nem aggódom, akkor jobban érezzük magunkat, s ha éhes, akkor kér enni.
Bár 5-6 hónapos kora óta használjuk a bilit, valahogy nem voltam elég figyelmes, következetes. De most elhatároztam hogy indítom a bugyi-projektet. Szeretném, ha ősztől elhagyhatnánk a pelenkát, még éjszakára is, hisz most is sokszor száraz pelussal ébred reggel.

Számomra nagyon gyorsan telik a nyár. Jó nagy alvásokra vágyom. Nagyon örülök, hogy 5 napig nem volt gondom a mosatlan s az ételkészítés, jó volt ez a kis szünet. Még egy kevés és vége a nyári lazításnak...

Csak életjel

Megvagyunk. Vakáció van nálunk is. Örülünk a nyárnak, hogy elmúlt a tikkasztó meleg és a hűvös nyári idő is, most épp kellemes. Hétköznapjainkról egyre inkább egy másik blogon írok. Az évek során sokat változott a blog, az életem és a bloghoz való viszonyulásom is. Egyelőre marad ez is, lehet néha még írok ide is.

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor tapasztaltuk Isten jóságát, gondviselését, azt hogy nem hagyott el a nehézségekben sem.
Minden nap van ok a hálára és örömre.
Este sokszor örülök, hogy végre párnára tehetem a fejem, örülök a nyugodt pihenésnek, az oltalomnak. Mert bár nem sokat teszek, mégis alaposan kifáradok estére.
Mostanában azon emésztem magam, hogy milyen keveset eszik a legkisebb. Félek, hogy nem nő eleget, hogy legyengül és egyebek. Azt hiszem már csak ez kifáraszt. A többiről nem is beszélek. Most meg kell tapasztaljam, hogy a gyerekek nem csak ennivalóval élnek, hanem a szeretet is élteti őket, s esznek annyit amennyire szükségük van. Könnyű ezt mondani, más megélni. Na de így lehet belőlem évek múlva tapasztalt anyuka. Ennek is ára van.

Aztán egyre inkább érzem azt, hogy az ifjúság nem örök. Nem is hittem volna... Még tíz éve nem értettem egyes munkaadók miért keresnek 35 évnél fiatalabb alkalmazottakat... Most már talán kezdem érteni...

Most befejezem, csak egy képet mutatok még.
Kedveseim közül ketten:

Több mint egy éve

hogy megszületett a legkisebb. Annyi változás történt azóta! Egy csodának lehetünk a részesei.
Már nem kérdezem, keresem, hogy kire is hasonlít. Ránk. És mégis különbözik mindőnktől. S így szép. Akkor is, ha néha nehéz. Mert elfelejtettem hogyan is kell gyereket nevelni. Már nincsenek jól bevált módszereim. Lehet csak a feledékenység mondatja velem, hogy ilyen gyerekünk még volt... Szinte hihetetlen, hogy teljesen otthonosan jár-kel a házban, igyekszik akaratát érvényre juttatni. Fontos szavak az 'adjad', Baba, ami először csak Balázsra vonatkozott, aztán lassan a többi tesó megszólítása is ez lett. Még mondja: baba, apa, anya, nem, fa, vau-vau -utóbbi kutyára és minden állatra egyaránt vonatkozik. Nem tud mászni. Pedig már én elkezdtem négykézláb közlekedni néha, hiába. Pedig ezt meg kell tanulni. Nem lehet leírni a sok örömöt, mosolyt, nyafogást, esést és felállást, a hordozást, a szoptatás örömét, szabadságát és néha kötöttségét, az 'elegem van' és a 'de hamar megnőttél' váltakozását.
Marad a hála, hogy mindennek részesei lehetünk.

S úgy-e nincs abban semmi különös, hogy nem tudok betelni a kiscipőkkel, ruhákkal, melyeknek az ad értéket, hogy gyermekeink használták, használják?

Ezek a fELNŐTTEK!

Zárójelben megjegyzem, a negyedik is elindult gyalog bejárni és felfedezni a világot. Egyetlen akadály: a felnőttek és a nagyobb testvérek.

Vagyis mindenki. Lehetetlen velük szót érteni. Kimondhatatlanul önzőek. Teljesen elfelejtették mi  a kíváncsiság. A felfedezés, kalandok ismeretlen fogalmak számukra. Ha kinyitom a konyhaszekrény ajtaját kétségbe esnek, nem engedik hogy a zománcos edényeket tanulmányozzam. Könyveik titkait se akarják megosztani velem, csak képeskönyveket adnak, pedig engem már a kottás könyvek is érdekelnek és minden amire nekik csak két szavuk van, "nem szabad", épp úgy mint nekem minden állatra a "vau-vau". És azt hiszik, hogy nem látom a különbséget a kutya, a galamb, a ló között, csak azért, mert nem tudom kimondani. Ha látnátok milyen beleéléssel magyaráznak, hogy "nem kutya, hanem galamb"! Nagyon félénkek is ezek a felnőttek. Nem engedik hogy tapasztalat útján tanuljak, pedig bizonyára hallották már, hogy ez a leghatékonyabb tanulási módszer. Megszopogatnám én is a parkban talált sok cigi csikk egyikét, de nem engedik, kétségbe esnek, mindenfélét mondanak. De azért sikerült éberségüket kijátszanom. S ha füvet kóstolgatok, mi abban a rossz? S a tesóim? Azt mondják, elrontom a tornyukat, a játékukat. Ha tudnátok mennyi apró mütyürjük van! Nem engedik, hogy számba vegyem, érezzem milyen az ízük, a keménységük, az alakjuk. Mindent féltenek tőlem. Nehéz velük. Nem akarják megérteni, hogy mást akarok mint ők. Csupa korlátok között élnek. S nem azt akarják amit én!
...
Nem könnyű időszak ez. De szép. S örülünk látva, hogy fejlődik, értelmesedik kicsi lányunk. Nehéz és könnyű, nevetés és sírás, derű és bánat váltják egymást. Közben formálódunk, alakulunk, tanulunk és tanítjuk egymást.

"kisütött a Nap"

tegnap.
Végre!
Nagyon örültünk. Olyan jó volt érezni a napsugarakat! Már úgy hiányzott.

Örülünk annak is, hogy a napok hosszabbak, este későbbig van világos.

Örülök, hogy Dóra mellett lehettem, mikor felfedezte magának a friss zöld fű lágyságát, a pitypang szirmait. Kiváltság.

Közben megjegyzem, hogy Dóra étvágya rendben van, néha nagyon jól eszik, máskor kevésbé, de még mindig szopik, s már nem olyan sovány, mint amikor tüdőgyulladása volt. Örülök, hogy szoptathatok, bár ez nálunk többszöri éjszakai ébredéssel is jár és néha fáradt nappalokkal, meg kötődéssel, függőséggel, de sok örömmel és könnyebbséggel is - bármikor, bárhol friss, tiszta, tápláló, megfelelő hőmérsékletű, tápanyag összetételű babaital.
Már lépeget Dóra egyedül is néhány lépést. Nem szeret egyedül maradni, ami nem csoda. Visításban mindenkin túltesz, bár nem tudom, kitől tanulta, lehet csak úgy rájött magától, hogy egyelőre ez a leghatékonyabb fegyvere. Tisztában van a "nem" értelmével, s elszomorodik, ha határozottan határt állítunk (tiltunk). Nem volt cumizás, cumis üveg. Szépen iszik pohárból és szívó szállal. Próbál enni is kiskanállal, sikerül is (néha) célba találni a kanállal, arról pedig inkább nem írok, hogy mi van, ha nem.
Itthon igyekszünk kihasználni az időt, amíg alszik: főzök, sütünk, tanulunk, játszunk, felolvasok, néha "akitv pihenéssel" kényeztetem magam: olvasok, tanulok. Amikor Dóra is ébren van, valahogy hozzáigazodunk, váltva játszunk, vigyázunk rá, van, hogy a hordozókendőbe teszem, így biztonságban van s senkit nem zavar de velünk van, van, hogy a nagyok mellett tesz-vesz, de ilyenkor figyelni kell, hogy mit kerül a keze ügyébe, a szájába, ami nem könnyű, hisz a nagyoknak sok apró játékjuk van. Tudom, Isten vigyáz ránk, tapasztaljuk ezt minden nap.
Mind nagyon szeretjük és hálásak vagyunk Dóráért Istennek.

Ma -6

Tegnapról lemaradt egy kép:

Igazi hétvégi hangulatunk volt ma, mintha mindenki belefáradt volna ebbe a hétbe. Pedig nem is dolgoztuk agyon magunkat.
Ma nem kellett főzzek. De e miatt nem unatkoztam.
Ma nem volt napsütés, de nagy szél sem. Jó volt kint sétálni. Nem bánnám, ha holnap nem látná meg a medve az árnyékát.

Most Csenge és Dóra szórakoztatják egymást, hangosan nevetnek. Máskor, mikor épp fontos dolgom lenne, alig tudom rávenni a nagyobbakat vigyázzanak kicsit a picire. Még jó, hogy van hordozókendőm, abban jól el van Dóra, még alszik is, ezt használom ha máshogy nem boldogulok. Az alvós ideje átalakulóban van, már nem nagyon akar kétszer aludni egy nap, de e miatt este fáradt, volt, hogy elszunyókált és aztán a rendes lefekvéskor nem tudott volna elaludni. Bezzeg engem nem kell ringatni!
Mostanában Balázst a számok foglalkoztatják, igazi matekórát tartottunk ma a kinti sétánk alkalmával.
Most megyek. Még nem tornáztam ma. A lyme.ro oldalon az "oferta"-ra kattintva Silvian Guranda, aki megküzdött a lyme betegséggel elmondja, hogy nem csak a fogyás miatt, hanem az immunrendszernek is hasznos egy kis mozgás. Eszembe is jutott: most a gyerekekkel is együtt fogunk tornázni, szeretik, kérik a tornázást. Tehát, munkára fel!

Ma -2

Szerettem volna, ha az este Valaki megeteti helyettem Dórát, mert nem sikerült rávegyem a vacsorázásra.

Még jó, hogy nem lehet feladni, cserélni, odébbállni. Sokszor belefáradtam már. Emlékeim szerint egyik gyerekünk sem volt ilyen rosszul evő. Kis pufi volt lányunk, míg csak szopott. Igazán csak nyolc hónaposan kezdett el enni, addig csak kóstolgatott amikor akart (legtöbbször nem akart). S bár nem mondhatom, hogy fogyott, de elvesztette a pufiságát, mert már alig-alig nőtt súlyra. Bár, az is lehet, hogy az emlékeim csalnak, úgyanis már észrevettem párszor, hogy szelektív a memóriám. Kedves férjem, néha szól, hogy volt már hasonló helyzet...

Így nem tudva ki olvas, remélve, hogy többnyire ismeretlenek, kikkel soha nem találkoztam s nem is fogok, elmondhatom, hogy minden igyekezetem ellenére a mai finom zöldséglevessel sem arattam sikert legkisebbemnél. Még jó, hogy evett néhány falatka finom krumplipirét. Reggel sem volt jobb a helyzet, 2-3 kiskanál reszelt alma és kész. Kicsit később 2-3 pici darabka banán. Ennyi. Léteznek egyáltalán jó étvágyú éhes gyerekek ezen a földgolyón? Vagy van valami étvágygerjesztő finom csodaszer?

Azért szünt a kétségbeesésem mikor fürdés előtt megmértem és láttam, hogy három hét alatt nőtt 200 g-t. Ez már elfogadható, mert legutóbb ugyan ennyi idő alatt 20 g-t nőtt. Visszatekintve három hónap alatt fél kilót nőtt. Szóval nem fenyegeti az éhalál, mert amelyik gyereket szeretik általában nem akar meghalni, de azért örülnék, ha jobban enne, jobban nőne. Mégis nem tehetek semmit, ha egyszer becsukja  száját nincs értelme erőltetni az evést, jó nem származik belőle. Nem sokára újra el kell vigyem a negyedéves mérésre, meglátjuk mit tanácsolnak.

Van azért minek örülni. A mosolyának, annak hogy egyre többet megért, hogy vidám. A bilizés is jól megy. Egyre ritkábban van kakis pellenka és a pisilés is jól megy, ha figyelek rá.

Már sajnos eltűnt az internetről az a jó angol cikk (az internet már csak ilyen), ahonnan megtanultunk biliztetni. A pszihológia egyetemen még azt tanították, hogy két éves korig nem érdemes próbálkozni a szobatisztaságra neveléssel, ott pedig azt, hogy 5 hónaposan lehet kezdeni a biliztetést és 3 gyermekünknél remekül bevált a módszer. Említeném itt, hogy vannak pellenka nélküli babák is, csodálkozva olvastam annak idején ilyenről, de most már elhiszem. Amúgy a bilin nem ül a kislány csak nagyon rövid ideig legfeljebb pár percig.

Ma jó napunk volt. Mivel Dóra az este nem vacsorázott az éjjel többször felébredt szopizni, ezért én nem pihentem valami jól, de reggel nem keltünk korán. De a fiúnk már nem volt lázas, a torkfájós lányka sem lett rosszabbul, igaz jobban se. De eljött anyukám, mivel az este nem voltunk valami jól. Így hát egy nyugis napunk volt.

Volt örömmel tanulás, játék, olvasás, pihenés, egymás bosszantása, kibékülés, sétálás kint (nagyon jó idő volt kint).

Soha nem gondoltam volna, hogy még Nehémiás könyvét is el fogjuk olvasni együtt a gyerekekkel és tetszeni is fog nekik.

Ui.
Egy szép gondolatot olvastam ma. A család egy olyan hely kell legyen, ahol nem tökéletes emberek megtanulnak élni egy nem tökéletes világban. Ezért nem kell feadni, fel a fejjel!

Sikerült

nagyon elvágnom az ujjam. De a legjobbkor, péntek délután. Tehát ma kicsit lazább napom volt, bár a fájdalmat nem kívánom vissza és remélem, hogy visszaragad... Vagyis ma nem mosogattam, és nem főztem csak egy borsólevest, elmaradt a kalácssütés, de majd bepótolom egy hét múlva. S hogy még szebb legyen a nap, Dóra is elvolt a járókában. Összecsuktuk az asztalt a nappaliban, a folyosóról felszedtük a szőnyeget és ment a kislány, övé volt a világ.

Története van ennek a járókának: az "óperencia" túloldaláról küldték nekünk, még első gyermekünk születésekor. Nem sokat használtuk a három gyerekkel, mert úgy hallottam, nem tesz jót a kicsi lábaknak. Persze tudom, mint mindenben ebben a témában is megoszlanak a vélemények. De futotta időből és energiából, sétáltattuk a gyerekeket, alig vagy egyáltalán nem ültek, jártak a járókával, pedig nagyon jó darab. Az is igaz, mikor a nagyobbak járni tanultak tavasz, nyár volt, sokat voltunk kint a parkban, ott is gyakoroltuk a járást, jól kifáradtak kint. Ezért örömmel kölcsön is adtuk, ha mi nem, hát használja más. S mikor nem is olyan rég visszakaptuk, hát gond volt, hol is tároljuk, hisz úgysem használjuk. De az idők változnak és az én hátam sem huszonéves, s hogy, hogy nem, a negyedik már vígan kanyarog a járókával, mikor egy-egy rövid időre betesszük. S én is igazán nagyon örülök, hogy van, hogy kaptuk, mert igazán jól jön egy kis szünet. Sokat nem ül meg benne Dóra, mert azért csak jobb kézen fogva sétálni, de egy-egy rövid időre elfogadja.

Szóval ma úgy érzem, pihentem. Persze mosogatás helyett vasaltam. De jutott időm kicsit olvasni is. Olyasmiről, hogy érzelmeink kifejezése. Nem szeretjük, ha gyermekeink haragjukat fejezik ki, de ha akarunk örülni, amikor örülnek nem zárhatjuk ki a haragot sem.

Az érzelmek összefüggő egészet alkotnak. A harag átélésével együtt képessé válunk az öröm kifejezésére is, és a szomorúság átérzésével együtt válik lehetővé a felhőtlen boldogság megtapasztalása. -Dave Carder

8

hónap az Ajándékkal megváltoztatta az életünket. Örülünk neki és hálásak vagyunk érte Istennek.

megoszthatatlan

gondolataim helyett legyen itt most pár kedves kép, legalább erre emlékezzek ha az elfelejtendőt elfelejtem majd.

A régi szó jelentése érdekesen változik. Valamikor régi volt egy használati tárgy ha már pár generáció használta. Néhány éves kedves kis fényképezőgépem néha összezavarodik és már nem tudok kiigazodni rajta s közben a technika olyan gyorsan változik, hogy teljesen elfogadható azt mondanom róla: régi. De azért van, hogy teljesen megbízható. S mert olyan jól hozzá szokott a kezem és nem tudom, egy újhoz hozzá tudnék-e szokni, addig ezt kattintgatom vígaszul magamnak.

Elmúlt

nagy-nagy örömünkre a láz és kicsi lányunk jobban van. Újra jól alszik, kezd újra enni, és nevet, áll és lépeget.
Most mintha kicsit emlékszem, milyen nehéz volt beadni a gyerekeknek kicsi korukban a gyógyszert. Bár tudom, hogy nem kell aggódni, mégis, amikor az ibuprofen sziruppal együtt  a végre nehezen szopizott tejet is fel kellett törölni, igazán féltem, hogy mi lesz, ha nem múlik el a láz, ha antibiotikumra kerül a sor -vagy talán injekcióra? Most visszanézve, látom, kár volt aggódni és félni.
Csodák ezek a gyerekek, mert betegen, mikor a láz lejebb hagyott, elkezdett lépegetni. Már vártuk ezt, hogy rájöjjön, a lábain nem csak állni lehet, hanem lépegetni is, de tudtuk, ez neki nagy munka, de egyre jobban megy neki.

Nem tudok

elaludni, annyira fáradt vagyok.
Eljött az ideje hogy megtapasztaljuk, milyen az, ha legkisebbünk lázas. A "jó beteg" minősítést adnám neki. Nagyon rossz, amikor az ilyen kicsik lázasak, nehéz beadni nekik a gyógyszert, s nekem a ibuprofen nem kedvencem, a szirup édes de nem jó és nem is tesz jót a májnak. Persze szükséges néha, lejjebb vitte kis időre a lázat... Örülök, hogy amint szóltam a nővérnek, fél órán belül fogadott is az orvosnő, aki szerint csak vírusos fertőzésről van szó, három napig csak gyulladáscsökkentő, lázhúzó és c vitamin szedhető. Remélem, hogy el fog múlni. Azt is jólesett hallani, hogy az evést ne erőltessem, mert amúgy se evett sokat, most pedig semmi ennivalót nem akar elfogadni, marad a szopizás és a tea. ... és persze a remény, hogy amint jobban lesz, visszajön az étvágya is.
Hát még ez is belefér ebbe az évbe. S én még mindig ugyan úgy "kivagyok" ha a gyerek beteg.

változások

állandó változás az élet

Újra itt a december, hidegen, naposan, ködösen, szelesen, ünnepvárón.

Újra tanulom a babázás hozzátáplálós részét. Lassan haladunk, mert Dórának nem sietős. Nem egyszer kérdeztem magamban, hogy mi értelme az egy kiskanálnyiért, amit talán megeszik elkészíteni neki a külön kaját, nem lenne-e jobb várni még, mint... ? De most már két kiskanálnyit is megeszik néha. Miből? Kap gyümölcsöt, főtt zöldséget, gabonapépet. Most kezdjük a csirkehús evését.  Inni pohárból kap itthon.
A napi többszöri bilizés már napi rutin: minden ébredéskor, kimenés előtt, mikor bejövünk, pizsamába öltözéskor, és amikor még észreveszem, hogy jó lenne rátenni, mert a pellus még száraz. Legtöbbször jó eredménnyel ül a bilin néhány másodpercet, egy percet, nem többet, mert fontosabb dolgaink is vannak.
Vannak jó és nehezebb napok és sok sok vidám perc, játék, mosoly, nevetés.

Mindig történik valami...

-amiért aggódhatok -akartam írni. De okom van a hálára is. És aggodalomra nincsen ok, ha arra gondolok, hogy Isten mindent uralma alatt tart.

Mégis aggódtam, mert egyik lányunk olyan soványka, pedig nem ilyen volt. De fáradékony, alig eszik. Elég volt ránéznem és mindenfélére gondoltam. Ez persze az én hibám és szakmai ártalom. Végül eljutottunk a laborba is (micsoda hercehurca a kijáró ingyenes analízisekért!). Még nem láttam, csak hallottam az eredmények egy részét, persze értük kell menni és elmenni a családi orvoshoz egy kis (meg)beszélgetésre, de úgy néz ki nem vészes a dolog. Hát van hálára ok.

Mégis aggódhatok, mert a picike (aki nem is olyan kicsike, mert sikerült megdupláznia születési súlyát, pont), a mérleg szerint fogyott. Az elmúlt hetekben egyre lassúbb tempóban nőtt. De most egy kicsit fogyott. De minek is méregetem ilyen sűrűn? Számít majd ez évek távlatából? Mostanában jöttünk-mentünk, zajlik felénk az élet. Túl kell élni.

Tegnap meglepett Dóra azzal, hogy átfordult a hátáról a hasára. Már nem tudom, mikor is kell ezt a bravúros mutatványt bemutatniuk a babáknak, de nem is érdekel. Nálunk most történt. Szép volt.

Szép és nehéz hétvége előtt állunk. Egy nadrágot szűkítenem kell, verseket ismételni a kicsikkel, cipőt vásárolnom (erről szívesen lemondanék) és mindenféle tennivaló között sokat mosolyogni.

Nem is olyan könnyű

blogot írni.... Még jó, hogy nincs olyan kütyű, ami megérti a gondolatainkat és leírja (vagy talán van?). Akkor már lenne itt pár bejegyzés :)

Nagyon örülök, hogy végre már nincs olyan nagy meleg és élhetőbb az élet itt a betonfalak között.

Közben eltelt egy nap, nem sikerült tegnap befejezni a bejegyzést. Talán ma.

Mozgalmas az életünk akkor is, ha semmi különöset nem csinálunk.

Megvolt Dórával az első nem itthon alvós éjszakánk, jól viselte magát. Mostanában nem nőtt jól, már ahogy elvárják tőle a könyvek és statisztikák. Aggódtam is. De maradtunk a kizárólagos szoptatásnál én pedig visszafogtam magam, igyekeztem éjfél előtt lefeküdni, enni, jobban figyelni Dóra jelzéseire és gyakrabban mellre tenni. Az elmúlt pár nap újra a rendesen nőtt. Sokat változik, jól bírja hason, minden érdekli, mosolyog, kalimpál kezével-lábával. Már kezd a babakocsiban is jobban megülni vagyis még feküdni, de nézelődik. Nagyon szerettem hordozókendőzni Csengével és Balázzsal, de most valahogy elmaradt, csak ritkán vettem elő, a nagy meleg miatt nem kívántam, hogy rajtam legyen a baba. De ha hűvösödik valószínű gyakrabban fogom használni.

Most épp valami hányós, hasmenős vírus jár erre felénk, egyelőre csak egy beteg van a házban.

Szoptatás közben olvastam elég sokat, vagyis többet, mint amikor nem szoptattam. Esőisten síratja Mexikót, Anne Frank naplója, Inkák öröksége és nem is tudom így hirtelen mivel pihentetettem az agyam, mert sokszor úgy éreztem komoly olvasmányra nincs türelmem. Történelmet is olvastam mostanában,  nem mert kell, mint az iskolában, hanem mert érdekel, s így élvezetes is, főként, hogy felelni sem kell belőle :). Közben legalább gondolatban készülök az őszre. Mozgalmas szeptembernek nézünk elébe, mi is megyünk és hozzánk is jönnek.

Most pedig én megyek pihenni, hogy ezzel is segítsek Dórának megfelni a statisztikai elvárásnak: négy hónapos korra megduplázni a születési súlyt, ami a mi esetünkben 3900g volt. (Miért is emésztem magam ilyen semmiségeken, hisz eddig egyik gyerekem sem halt éhen?!)

apróságok

Szeretem a nyári lazaságot, amikor számomra nincsenek határidők. Nem mintha nem lenne dolgom, de most úgy élünk, ahogy tudunk. Sok elvégezetlen munka vár rám. De nem tudok nagy terveket szőni (mint pl. kitakarítom, átrendezem a kamrát). Dóra határozza meg az életünk ritmusát. Most épp alszik. De három olyan nap van mögöttünk, amikor napközben csak akkor aludt, ha ringatta valaki - vagyis alig aludt - persze szopizáskor becsukta a szemét, de amint letettük, kinyitotta nem csak a szemét, hanem a száját is. Tehát semmi nagyobb munkához nem foghattam. S ha mégis alszik Dóra, a házimunka mellett várnak a gyerekek is egy kis játékra (milyen jó dolgom van!), beszélgetésre, segítségre. Viszont ők is sokat segítenek nekem. Nehéz lenne nekem nélkülük, hisz sokszor leülnek Dóra mellé és szórakoztatják, így szabad vagyok végezni a dolgomat. Aztán az is nagyon jó, hogy nyár van. Ha nincs ebéd délre, akkor van gyümölcs, leves helyett dinnye.

Dóra jól nőtt. Nagyon hasonlít egyik testvérére abban, hogy nem szeret babakocsiban lenni, nem szereti az egy helyben állást, ölben csak függőleges helyzetben, s pár napja lehetőleg arccal kifele, hogy mindent jól lásson. Van, hogy alszik egy hosszabbat napközben, de van, hogy napokig nem. Mégis a testvérei nagy szeretettel viselik ilyen-olyan napjait.

Rájöttem, hogy nagyon sokat számít, én hogyan viszonyulok a helyzetünkhöz. Nem panaszkodnak, ha délre nincs kész az ebéd, a lényeg, hogy legyen mit enni, ha éhesek. Én pedig nem állítok magam elé elérhetetlen követelményt most, mert többet ér a nyugalom és elégedettség. Szép az élet akkor is, ha vacsorára készül el a leves. Azért jobb napokon sütizünk, fagyit készítünk, palacsintát sütünk. Blogbejegyzéseket elgondolni, gondolatban leírni van időm, ide viszont csak futtában jutok, s akkor már nem tudom miről is akartam írni. Most így vagyunk.