Lassan talán már kezd látszani

a fény az alagút végén. Úgy hallatszik, hogy erre felénk is hamarosan fel fogják oldani a korlátozások egy részét.

Már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy ráakadtam egy videóra, melyben egy kórházat túlélő ember beszél tapasztalatairól. Bár sok szörnyűséget hallottam arról, hogyan bántak a betegekkel a kórházakban, ez a beszámoló nagyon megrendített. Tudom, nem ez az egyetlen eset, amikor ilyen visszaélés történt. Azt is tudom, ahogy itt ebben a videóban is elhangzik, hogy nem minden kórházi dolgozó hanyag. Magam is találkoztam kedves, jólelkű nővérekkel, orvosokkal. Ezek igazi áldás voltak. Sajnos az elmúlt két év sok kórházban nagyon nehéz volt az ott dolgozóknak. Volt aki egyszerűen belebetegetegedett a stresszbe, a leterhetségbe. De mindez nem mentség az embertelen bánásmódra.

Mivel nem tudtam kiverni a fejemből ezt a beszámolót, gondoltam csak emlékeztetőül ide is belinkelem. Ez is a járvány egy másik arca. Gondolom, vannak néhányan akik találkoztak vele. Remélem csak mások elbeszéléseiből. Persze az akkor is rettenetes, ha egy kedves ismerősünk élte át. 

Tehát a link (csak felnőtteknek):  Dosar România: Sechestrat printre morții vii (@TVR1)

Amúgy már nagyon várom hogy ne kelljen maszkot hordani és hogy töröljék el ezt az oltási igazolást, amit léptem-nyomon kérnek, de amit semmit se ér, és csak annak nincs, aki nem akar, ebben az országban, ahol a lakosság kb. 42 % kapta meg az oltást. 

Nagyon megdöbbentett találkozásom egy ismerőssel, aki bár mind a három adag oltást megkapta, nem örült a küszöbön álló enyhítéseknek, mert soha nem lehet tudni mi lesz... Gondolom minden enyhítés mellett lesznek akik a józan eszükre hallgatva továbbra is gondolnak majd mások védelmére... Na, majd meglátjuk.

... és valóban döbbenetes és újra csak félelmetes (úgy látszik sikerült függővé válnunk ettől az érzéstől) ami most a szomszédban zajlik. Már szétválasztották az embereket a maszkok, oltások mentén, most a háborúról való vélekedés osztja meg a már amúgy is megoszotottakat.

Szeretném, ha gyeremekeink soha nem tapasztalnák meg, mi a háború, a menekülés, az éhezés, a szükség. De mindez itt van egy hajításnyira. Többször gondoltam arra, milyen volt az emberek élete a múlt századi világégések előtt. Az egyszerű emberek élték a megszokott életüket és aztán minden megváltozott. Emberségesnek kell maradni minden helyzetben - van kiktől tanulni. 

Eddig úgy éreztem, sok okom van a hálára. Az utóbbi napokban reggelente még jobban örülök az életnek, otthonnak, családnak, szeretteimnek, hogy békében feküdtem és békében ébredtem... Minden új nap ajándék és lehetőség.

Számomra hihetetlenül gyorsan telnek a napok. Már két hónap eltelt ebből a évből. Hálás vagyok a sok szép emlékért, lehetőségért. Őrizni kell a szépet és jót, a hitet, a reményt.

Szomorú vagyok a háború közelsége miatt. Mennyi fájdalom, veszteség, felforgatott életek! S mindez ilyen közel! Ázsia, Afrika, messzi vidékek katasztrófái nem fájnak annyira, nem annyira félelmetesek, mint ez, ami itt van közel. Itt a háborúnak arca van. Valaki, akivel jót beszélgettem, valaki, aki finom ukrán csokival kínált, valaki, akivel egy nyelvet beszélünk...

Szeretném remélni, hogy a tavasz nem csak a természet megújjúlását jelenti majd, hanem békét is hoz és erőt elhordozni az élettel járó nehézségeket.

Két hét

telt el azóta, hogy elkezdtek jelentkezni a megfázásos tűnetek, amik végül covid fetőzésnek bizonyultak. Legkönnyebben legkisebbünk esett át a fertőzésen: néhány órán át 37,5 fokos láza volt, csak ült egyik ágyról a másikra, könyvvel a kezében és csendes volt. Mi a két szülő voltunk rosszabbul. Ahogy egy jó erős influenzakor. Nekem 4 nap volt lázam, első nap 38,3. Lepihentem és lement a lázam. A követkeső napokon már csak 37,5- 37,3.  Paracetamolt se vettem, csak  C-vitamint, D-vitamint, cinket, Quercetint, propoliszt. Főztem lázasan, közben izzadtam, de enni kellett adni a családnak. Nem is volt ezzel gond. Csak mikor már elmúlt a láz, akkor jött a nagy fáradtság, nem volt elég levegőm ha a megszokott lendületes módon felmentem a lépcsőn, a főzés is kifárasztott, bár már nem volt lázam. Az orvosnő szólt, hogy vigyázzak, mert a 7-14 nap között hirtelen rosszabbra fordulhat az állapotunk, pihenjünk. Hát... ez nem volt túl bíztató. Igyekeztem pihenni, nem törődni a kosszal és egyéb elvégzendő dolgokkal a házban, ház körül. Szép, napos, meleg volt az elmúlt két hét. Újra minden nap hálásak voltunk a kis udvarért. Kifeküdtünk a napra igazi D-vitaminért. És lassan éreztük, hogy minden nap jobban vagyunk, mint "tegnap". Tizenéveseink is különböző tűnetekkel átestek a betegségen. Voltak nehezebb napok, fáradsággal, de ők sem kaptak antibiotikumot, csak vitaminokat. A szaglással még nem állunk a helyzet magaslatán, de reménykedünk, hogy hamarosan mindenki élvezheti az ételek finom illatát, nem csak az ízét.

Hála Istennek, hogy semmiben nem szenvedtünk hiányt. Szüleim és a húgom bevásároltak. Eleinte nem is nagyon volt étvágyunk, alig ettünk. De ahogy jobban lettünk, az étvágyunk is fokozatosan visszatért. Kávét még nem kívánok. Édességet se nagyon. De jól esett a friss gyümölcs: szőlő, füge a kertből, alma, dinnye, barack, amit szeretteink hoztak. 

Hogyan sikerült összeszedjük ezt a fránya fertőzést? Egy jó kis csapattal voltunk a hegyekben mielőtt lebetegedtünk. Hideg volt. Közülünk az oltottak lettek először betegek. Nem is gondoltunk Covidra. Épp egy hideg hetet fogtunk ki, reggel néha csak 6 fok volt. Mivel hideg volt és fáztunk, úgy gondoltuk, hogy ez egyszerű megfázás. Főleg mert azok, akiknek kapart a torkuk, majd itthon elsőre lázasodtak be, már be voltak oltva covid ellen. Aztán miután hazaértünk a kedves oltottak kívácsiságból végzett gyorstesztjei pozítivak lettek. És aztán sorban betegedtek meg a nem oltottak is, itt is egy-kettő, ott is három-négy. Hála Istennek, senki nem került kórházba eddig közülünk. Úgy gondolom, ha nem most, bármikor elkaphattuk volna. Így, hogy átestünk a fertőzésen, egy gonddal kevesebb. Amúgy kontaktnak azt a személyt veszik, aki nem oltott, és legalább 15 percig, 1,5 méternél közelebb vagyunk hozzá, maszk nélkül. Tehát nem épp olyan könnyű megfertőződni.

Megtapasztaltam azt is, hogy a hit és bizalom erőt ad. Tudtuk, hogy Isten kezében van az életünk. Persze ez nem garancia arra, hogy nem leszünk rosszul, nem kerülünk kórházba vagy netalán ennél sokkal rosszabb is történhet. A születés öröme mindig magában hordozza a halál és veszteség ígéretét. De tudtuk, hogy életünk végső soron Isten kezében van, ő vigyáz ránk, képes megtartani a betegségben és gyógyulást adni. Amikor a kétségbeesés kerülgetett, látva, hogy nem szűnik a láz, a fejfájás, akkor ki máshoz, Istenhez kiáltottam. Jó volt hogy tartottuk a kapcsolatot azokkal akikkel együtt táboroztunk, bátorítottuk egymást, együttérzést, megértést kaptunk. Jó volt tapasztalni, hogy valaki rádkérdez, "hogy vagy", igazi érdeklődéssel. Egyedül sokkal rosszabb lett volna.

A mentősök, akik kijöttek tesztelni nagyon kedvesek és lazák voltak, már nem olyan űrhajósok, mint régen. Hatunknak három családi orvosunk van. A gyerekorvosnő viszi a pálmát, kedvesség, a mi érdekünk szem előtt tartása, állandó elérhetősége miatt. Baj esetén derül ki mennyit is ér egy orvos. Van akinek meg kellett mondani, mit is kell tenni, teljes érdektelenséget tanúsított, igaz, eddig nem alkalmatlankodtam betegséggel nála. Jó lesz új, jobb orvos után néznem, szükség idejére.

Végül, megmarad a hála a szívünkben ezért a tapasztalatért, Isten gondviseléséért, az igaz barátokért, akik mellénk álltak a bajban (szeretnék én is hozzájuk hasonló lenni), a jó szóért, a szeretetért.

Legyetek egészségesek!

Szeretem a péntek délutánt

Ez a hétvége kezdete. Befejezzük az iskola által kért tanulást. Eltesszük a tankönyveket, füzeteket. Nem kell már online házit csinálni és lassan minden beadandó feladat után megnyomjuk a "küldés" gombot. Maradunk csak mi és most épp a napsütés, a labda, a könyvek, a hangszerek, a kert, a biciklik.

Végre ma már szabadon lehetett járni a településen belül. Nem kellett papírt kitölteni, hogy a megengedett hat ok közül melyik miatt hagyjuk el az otthonunkat, dátummal, aláírással. (Hát nem nevetséges? És kijátszható.)

Kellemes volt csak úgy sétálni az utcán. A főutcán is több gyerekkel sétáló felnőttet láttam. Olyan volt, mint régen, hisz az utcán nem kötelező maszkot hordani, a mi településünkön. Az autós forgalom is szinte olyan, mit a járvány előtt. A város felől araszolt a sor a körforgónál. A főúton éreztem, hogy szennyezett a levegő.

A L. parkolója tele volt. A boltban a maszktól eltekintve a régi hangulat, sétálgató, beszélgető, vásárló emberek. Egy férfi, aki két hölgyet kísért, megkérdezte az egyiktől: Te megveszed a rövidnadrágot anélkül, hogy felpróbáld, mint a múltkor a... Én is épp próba nélkül vettem rövidnadrágot valakinek, mert már mindent kinőtt. Hát... remélem belenő :D
Az út túloldalán a P. üzlet. Gondoltam, benézek, talán találok  pizsamát annak, aki kinőtt a tavalyiból. Hát... a kasszánál több mint húszan álltak sorban szépen egymás után, ezért nyomban ki is fordultam az üzletből. Majd egy reggel elgyalogolok oda s körbenézek. Akkor biztos nem lesznek ilyen sokan. Inkább szeretnek a való világban ruhát vásárolni, látni, érezni, elolvasni a cimkét, ha lehet, felpróbálni...
Épp ma szakadt el a farmerem. Nem is elszakadt, hanem inkább kikopott ott ahol a táskám mindig dörzsölte. Most gondolkozok, vegyek újat vagy találjak ki valamit, amivel még megmenthetem... Hisz olyan divat lett legalább mondani, hogy kevesebbet vásároljunk, óvjuk a környezetünk... Persze van aki eddig is így tett, csak épp nem reklámozta, mert akkor lenézték volna, hogy szegény...

Szóval még mindig vannak korlátozások, csak kicsit kevesebb. Aki fél, azt mondja, túl kevés. Más azt, hogy azért ez mégis túlzás. Vajon visszanézhetünk majd néhány év távlatából erre az időre, kissé okosabban?

Jó, hogy minden reggel felkel a nap, a növények, állatok élnek, virulnak. A madarak fütyülnek a korlátozásra és maszk nélkül énekelnek. És telhetetlenül rovarokat zabálnak kertben, utcán, mindenhol. A gyerekek megéheznek, az edények mosogatásra várnak, a ruhák megtöltik a szennyeskosarat. Mielőtt elfogyna az utolsó szelet kenyér, kihül a friss, ropogós héjú kenyér. Új ölelés, új kérés, új mosoly, új türelempróba vár. Közben érik az eper. A rózsák bontják szirmaikat, s a pipacsok... táncolnak a délutáni szellőben.

 

Ma

feldíszítettük a fenyőfát együtt a gyerekekkel, mert nálunk nincs télapó, kisjézus, angyal vagy egyéb. Alátettük az ajándékokat, melyeket szenteste fogunk kibontani.

Hallgattam mostanában az evangéliumi rádiót. Nálunk nincs magyar adás, csak román. S egész decemberben  "kolindákat" énekeltek. Nálunk az advent miatt a karácsonyi énekeket inkább csak karácsonykor énekeljük az istentiszteleteken. De mi itthon a gyerekekkel már hetek óta karácsonyi énekeket énekelünk. S ma is karácsonyi énekeket hallgattunk, mert olyan rövid az ünnep. Ezért is szeretem már karácsony előtt feldíszíteni a fenyőfát, élvezni az illatát, hangulatosabbá teszi ezeket az ünnep előtti napokat.

Lemaradtam a karácsonyi vásárlási lázról, csak itt a környéken vásárolok, nem jutok el a nagyobb bevásárló központokba, s ezt nem is bánom. Mióta újra babázok, újra a lemaradok a nagy, általában hétvégi bevásárlásról, férjem megy egy listával megvenni a szükségeseket.
Ma míg segítettem neki felhozni amit vásárolt, arra gondoltam, hogy milyen jó dolgunk van. A napokban már csak kenyeret, tejet kell venni, esetleg gyümölcsöt. És akkor eszembe jutott F., akiről a hetekben hallottaam újra. Már vagy húsz éve nem láttam, akkor is csak olyan köszönő viszonyban voltunk. Most egyedül neveli gyermekeit, mert az apák elmaradtak és gondozza beteg édesanyját, két helyen is kell dolgozzon, hogy legyen mit enni, mibe öltözni. Sovány, hogy át lehet rajta látni, alig áll a lábán. Nem is tudom, megismerném-e még... Milyen szomorú! Milyen kár, hogy így alakult az élete. Így messziről és kivülről egyértelmű, hogy hozott pár rossz döntést. De hasonló helyzetben valószínű én sem lettem volna bölcsebb - ezt olvastam az este, hogy erre kell emlékeztetnünk magunkat, ha mások életét, viselkedését nézzük. Hasonló életkörülmények és hasonló tapasztalatok után, én is olyan lennék, olyan helyzetben lennék, olyan döntéseket hoztam volna. Ezért nincs helye az ítélkezésnek, de van helye a megértésnek, együttérzésnek, a közbenjárásnak.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Jn. 1:14

A héten

vendégeket vártunk, 3 kislányt a szüleikkel.
Aztán mégsem jöttek, mert a lányok tatája meghalt. Még most sem jön, hogy elhiggyem, hogy már nem fogom itt látni, hallani ahogy szaval, felejthetetlen a mód, ahogy beszélt, viszonyult másokhoz. Az elmúlt években, míg nem otthon laktak nekem hiányzott, valahányszor Hunyadra mentem a gyülekezetbe. ...
Egy emlékeztetés, hogy az élet nagyon rövid, hogy itt kell hagynunk mindent...
Mível a gyerekek nagyon várták, készültek a lányok fogadására, elmondtam nekik, hogy miért nem jönnek most hozzánk a vendégek.
A kicsi fiúnk sok kérdést tett fel újra  a halállal kapcsolatosan. Mostanában, ha a halálról hallott, általában kérdezett. Egyes kérdések újra és újra előjöttek. Örülök, hogy válaszolhattam. Mert bármennyire nem szertejük, ez a legbiztosabb dolog az életünkben, s mindenkinek előbb-utóbb szembe kell vele nézni. S ha nem kellemes válaszolni olyan kérdésre, hogy: te is meg fogsz halni vagy mi együtt fogunk meghalni, -mégis ki kell mondja ezt egy kisgyerek - olyan jó, hogy van élő reménységünk, mert Jézus legyőzte a Sátánt és a halált és a szomorúságban van vígasztalás és remény.


S végül egy vers, ami emlékeztet engem.

Várani Zseni
Van úgy az ember...

Van úgy az ember, hogy gondolni sem mer
egy boldogabb holnapra már,
S az ucán úgy jár,
mint a lelket percről-percre koptató
roszdaruhában baktató: óramutató.

Reggel úgyis reggel lesz
Délben úgyis dél,
nyár után ősz, ősz után tél
este úgyis este.
Hát miért loholjon fáradt vézna teste
gyorsabban, mint az útját már nem kutató
roszdaruhában baktató óramutató.

Vasárnap után hétfő
hétfő után kedd lesz,
a szerda rút volt
csütörtök tán szebb lesz.
Aztán jön a péntek, s a szombat sem késik
s a vasárnapi pihenésig
semmi sem volt ami rosszabb mint a rossz.
Csak baktatunk az összeroskadásig
egyik nap olyan mint a másik.

A mennyei Órás fent az égboltban
kinek milliárd és milliárd órája jár
néha a csillagos pult mögött megáll
S elkattint egy-egy fáradt beteg rugót.
Ilyenkor itt lent a szél zúgóbb
S a fáradt, beteg rugóval
elpattan egy-egy fáradt beteg szív
mert itt a Földön minden: negativ.
Minden igen tehetetlenül küzd
a leküzdhetetlen "nem"-mel
S az ember gondolni sem mer
egy boldogabb holnapra már.
Csak jár: tik-tak, csak jár
Mint a lelket percről-percre koptató
rozsdaruhában baktató: óramutató.
Mert élete Jézus nélkül való!

Jó annak,

akinek jó beteget kell gondoznia, olyat aki nem panaszkodik, csendes és rendes.
Továbbra is úgy tapasztaljuk, hogy az ekcéma egy igen rejtélyes betegség. De szerintem ma egy kezdő orvosnak sikerült valami értelmeset mondania, mert C és D vitamint ajánlott és reggel éhgyomorra egy kiskanál pollent az immunrendszernek. Mindezt tetézve újabb adag antibiotikummal, hátha ez hat, ki kell próbálni, amúgy megtudtuk, hogy két hónapig lehet nyugodtan antibiotikumozni. (És mi történik két hónap után?) Ezt nem tudtam. Én már a második adagnál kiakadtam. Azt mondom igazuk volt a régieknek is, amikor azt mondták, el kell menni az orvoshoz, mert annak is élnie kell valamiből, a gyógyszert is meg kell venni, mert a gyógyszerésznek is élni kell, s nem kell mindent bevenni, mert a páciensnek is élni kell. Lehet nem épp így van, de már kipróbáltunk néhány gyógyszeripari terméket, ami egyáltalán nem vált be -persze orvosi előírásra. A mellékhatásokat nem említem. Kártérítésre gondolni sem szabad.

Már a második mézes pollent készítem. Finom s reméljük hasznos is.
Amúgy mostanában mivel nem akarok édességet vásárolni, de néha jól esik egy kevés, készítettem magamnak egy kis nyalánkságot: kevés mézbe diót, mandulát, pisztáciát (lehet variálni) törtem, jól elkavartam. Nagyon finomnak találtam, főleg a csak diósat.

És közben tavasz van!

De valahol szomorú tavasz. Annyi szomorú hír! A fukusimai atomerőmű problémáját úgy néz ki nem olyan könnyű orvosolni. A napokban akadtam rá egy filmre a you tube-on, A csernobili csata igaz története. Gyerek voltam még akkor. De május elsejére a szüleim is hallottak már valamit, óvtak a napon tartózkodástól, pedig nagyon szép, napos idő volt. Ebben a filmben láttam először, hogy  a szél hogyan, merre vitte a radioaktiv felhőket. Igaz eddig nem is foglalkoztam ezzel a témával, Vujity Tvrtko egyik könyvében olvastam egy leírást az ő csernobili látogatásáról. Döbbenetes ez a film. Jó az ilyen dolgokat nem elfelejteni...
Aztán olvastam egy blogbejegyzést, amit nem jön, hogy elhiggyek. De lehet én nem vagyok témában. Mindenképp szomorú...

Befejezésül legyen itt két igevers, amit a héten mondogattunk, tanultunk:

Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem.
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Zsoltárok 94: 18-19

életKép

Jelzőlámpánál álltunk. Elől tábla: Nem adunk pénzt a kéregetőknek. Ez a legutóbbi lépése az önkormányzatnak amivel a kéregetőket szeretné elrettenteni.
A szemközti autósor mellett egy fiatal nő és férfi megy autótól autóig. A férfi úgy látszik előzékenyen előre engedi a hölgyet. Kéregetnek? Fiatalok, munkaképesek -legalábbis innen hátulról. 
... A lámpa zöldre vált. Elhaladunk mellettük. Fiatal férfi vezeti karjánál fogva ...a kismamát, fásult autósok közt keresve valakit aki megkönyörül ... kin? Mi ez, ha nem kizsákmányolás? Vagy egyfajta eltűrt rabszolgaság? Áldott állapot kellene legyen, de milyen terhes lehet a végtelennek tetsző időben autótól autóig vonszoltatni dagadó lábbakkal, fájó háttal, nagy pocakkal... Egy kis tisztelet, figyelmesség, gondokodó szeretet kellene!

A napokban akadtam rá

erre az oldalra: CSI - keresztény emberi jogi mozgalom a vallásszabadságért és az emberi méltóságért. Az angol oldal: http://www.csi-int.org/

Hiába élünk a 21. században, szükség van ilyen szervezetre. Szomorú. Tények, amelyekről hallgat a média, hisz sok más érdekesebb és fontosabb infó van, vagy csak lehet, hogy ezzel nem lehet úgy manipulálni a tömegeket vagy ez senkinek nem érdeke. Attól még tény, hogy sokan, nagyon sokan szenvednek a Jézus Krisztusba vetett hitükért míg mi itt kedves szokásokkal vettük körül magunkat, hogy ne felejtsük el, keresztyének vagyunk.

A napokban néztem meg A Nap mögött c. filmet. Tudom, hogy ez csak egy film. Na de amit olvastam a CSI oldalán az nem film vagy mese. Szívfájdítóan szomorú. 

Erőt vettem magamon

és szóbaálltam egy kamasszal... Úgyanis nehezen kezdeményezek beszélgetést nem közeliekkel és inkább hallgatok semmint időjárásról, divatról, receptekről beszéljek csak azért, hogy kitöltsük a csendet. De most arra gondoltam, hogy teszek egy próbát, mert a kamasz épp várt, annyira ismertem, hogy tudjam neki sem könnyű beszélgetést kezdeményezni. Esetlen kérdezz-felelek volt, ... de végül nem is volt olyan rossz. Nekem inkább elgondolkodtató. 

Mivel kötöttem le magam kamaszként, amikor úgy éreztem végtelen idő áll rendelkezésemre? Olvastam, kézimunkáztam, naplót, leveleket írtam... 

Amit most megtudtam: unalmas a kamasz-élet. A suli az élvezet, mert lehet szórakozni. Olvasni nem szeret. Dolgozni? Mikor hogy, attól függ... Kedvenc tantárgy? 1, mert a tanárnővel jól kijönnek. A többi... hát a tanárok is... (ebben egyetértettem, mert iskolai tanár mellett nekem is egyedül kínlódva kellett megtanulnom az anyagot a felvételire, másik tantárgyból pedig, ami addig érdekes volt, értettem, amikor sulit váltottam nehézzé vált s amivel maradtam nem a tanárnak köszönhető, hanem amit egyedül próbáltam megérteni, tanulni - de hát az nagy erőfeszítés egy kamasznak, azzal az energiával jobb lett volna nem járni suliba...)

Milyen lesz gyermekeim kamaszkora? Kicsit rajtam is múlik...