Jön a tavasz?

 Ma olyan meleg volt, hogy a déli napsütésben egy szál pólóban is lehetett jönni-menni a ház körül, ahol a kerítés felfogta a szelet. Nagyon örülök a napsütésnek. Erre felénk nem volt nagyon hideg a tél. Havat alig láttunk. Volt, hogy indulás előtt le kellett kaparni a jeget az autó  szélvédőjéről. Ez hozzátartozik a télhez. De amikor napokig csak szürke eget láttunk, az nagyon fárasztó volt. Ez teszi számomra nehézzé a telet. Napsütéshiánytól szenvedek.

Rég nem írtam ide. Azóta minden hónapban meghalt valaki, akiért imádkoztam. Ebben az évben már annyi szomrú hírt hallottam! Annyi a fájdalom, a szenvedés. A másoké. A miénk apróságnak tűnik másokhoz viszonyítva, És mindenek ellénere, annyi sok apró öröm vesz körül. És örülni akarok. Megragadni itt rövid és múlandó életünk minden szépségét. Ha nőnek a nappalok, több a fény, minden megszépül.

Tavaly kaptam egy gyönyörű fehér hunyort. Régebben vásároltam magamnak hunyort, de nem maradt meg a kertben. Biztos nem gondoztam megfelelően. De most ez olyan szép lett, gyönyörűen virágzik januárban. A konyhából épp rálátok. 

A hóvirág is nyílik, több helyen a kertben. Annyira szépek!

Itt-ott egy.egy százszorszép is kinyílt.

S mit kapott ma a kutya sétáltatás után? Finom pitypang virágot. Mindig megeszi, télen és nyáron.

S végül nem csak kint, de bent is van virág, mert várom a napsütéses tavaszt.

Az ősz

számomra nem csak az elmúlásról szól, hanem a reményről is.

A reggelek hidegek. Dél körül még gyakran kellemesen felmelegszik. De ha felhő kúszik a nap elé, fázósan gombolózom be. A szél is hol kellemes, hogy telet idézőn hideg. A falevelek egyre több helyen kezdenek sárga-barnán hullani. Az őszi gyümölcsök örömmet hoznak a rövidülő nappalokba. Sétáink alakalmával szinte mindig találunk diót.

A boltokban a facsemetéktől a virághagymákig minden kapható. Mert az ősz nem a vég, hanem egy új kezdet reménye, ígérete. Ezért vásároltam én is néhány virághagymát. Emlékszem az idei tavasz örömére. Ezt szeretném fokozni. Legyen majd még több szín, illat, öröm. Hová is lehetne még néhány virághagymát rejteni?

Közben arra gondolok, hogy olyan ez, mint a feltámadás. Ez az ígéretünk, reménységünk, a bizonyosságunk. De minden feltámadás előtt ott a halál, az elmúlás. Ezen az úton mindenkinek végig kell menni. Csak nem  mindegy, hogy hogyan.

Számomra hihetetlenül gyorsan telnek a napok. Már két hónap eltelt ebből a évből. Hálás vagyok a sok szép emlékért, lehetőségért. Őrizni kell a szépet és jót, a hitet, a reményt.

Szomorú vagyok a háború közelsége miatt. Mennyi fájdalom, veszteség, felforgatott életek! S mindez ilyen közel! Ázsia, Afrika, messzi vidékek katasztrófái nem fájnak annyira, nem annyira félelmetesek, mint ez, ami itt van közel. Itt a háborúnak arca van. Valaki, akivel jót beszélgettem, valaki, aki finom ukrán csokival kínált, valaki, akivel egy nyelvet beszélünk...

Szeretném remélni, hogy a tavasz nem csak a természet megújjúlását jelenti majd, hanem békét is hoz és erőt elhordozni az élettel járó nehézségeket.

Nem fagyott, de befagyott

A mai erdei séta után úgy érzem megkaptam minden szépséget, amit az ősz adhat. Napsütés, madárcsicsergés, meleg (25 fok), szebbnél szebb színű levelek (lehet szép az, ami meghalt?), lábunk alatt zörögő avar, pad és asztal a pihenni vágyóknak. Csak hogy érezzem itt vagyok még a Földön, néha hallottam valami olyasmit, hogy mikor megyünk már haza, merre van a kijárat, elfáradtam, induljunk már... De ezektől eltekintve szép volt.

Tanultam mostanában egy új kifejezést: periarthritis humerosclapularis. Nem szeretem az ilyen hosszú és idegen kifejezéseket. De ennek most nagyon megörültem, mert végre nevet kapott a hónapokkal ezelőtt hozzám beköltözött fájdalom, ami az előjelzések szerint még hónapokig itt marad. De vigasztal, hogy mások is túléltek már ilyesmit, a gyerekek ortopéd orvosa,  egy gyógytornász, egy fogorvos, egy rokonom s még ki tudja hányan, hisz a fájdalom nincs mindig az arcunkra írva. Az mondták türelem, ezt ki kell várni. Hát igyekszem. Azért most már jobban alszok, mint az elmúlt hónapokban, kicsit jobban tudom mozgatni a karom, de még mindig erősen korlátolt a mozgásom.

Nem tudtam, hogy ennek a kórképnek van szép magyar neve is: befagyott váll szindróma.
Ahogy a neten kutakodtam a témában, egy helyen azt olvastam, hogy a gyógyulás ideje minimum 1,5-2 év. Remélem ez azért túlzás, de hónapokra lehet számítani.

Egy ismerősöm mondta többször is, a "hogy vagy?" kérdés kapcsán, hogy 40 után ha valami nem fáj, már nem élsz. Nem hittem neki, s nem értettem, miért túloz ennyire. De az idei nyár óta már gondoltam én is arra, hogy talán igaza van. Bár mégis, nem kellene ennek így lennie.

Itt találtam néhány gyakorlatot, ami bár nem tesz csodát, de segíthet.

Sok mindenről írnék még, ami érdekel, foglalkoztat, de mivel vége az őszi szünetnek, nem tudom, mikor lesz még időm.

Még év elején

vagyunk, egyik nap még 2016-ot írtam 2017 helyett. Rá kell szoknom az új évszámra. Hideg van kint, sűvít a szél, mondhatnám, hogy tombol a tél. Jól esik bent ülni a melegben.
Már nem is tudom, második vagy harmadik éve töltöm ki az évrendező füzetet. Első alkalommal kicsit nehezen ment, de most már szeretem rászánni az időt. Jó kicsit számot vetni azzal ami volt és azzal amit szeretnénk. Virág is készített a gyerekeknek évrendezőt. Jó volt a gyerekekkel is kitölteni.
Már lassan családi hagyománnyá lesz, hogy szilveszterkor előveszünk egy jól őrzött borítékot, és elolvassuk mit írtunk egy éve, másnap pedig újra írunk s eltesszük egy lezárt borítékba, hogy az év utolsó napján, ha lesz és leszünk megosszuk egymással terveinket, vágyainkat, örüljünk annak ami valóra vált és tanuljunk a múltból.

Nagyon megszoktam tavalyi kis határidő naplómat. Azért vettem meg múlt év elején a Tescóban, mert kicsi, jól elfér a kicsi táskámban jó lesz feljegyezni benne, kinek, mikor, milyen programja van, mit nem kell elfelejteni. Tudom, hogy telefonnal is lehet, de nekem ez jobban tetszett, kezemre állt, jobban átláttam szerettem lapozni, kedvem szerint díszíteni, rajzolni, jeleket használni. Ahogy teltek a hónapok egyre több dolgot jegyeztem fel s néha éreztem, hogy nincs elég helyem. Ezért erre az évre valami nagyobbat kerestem. Szépségével azonnal megragadott a "Nőnek születtem" nőknek készült kalendárium. Hát beszereztem.
Ismeritek? Majd írok róla és megmutatom. S mást is.

Decemberi örömök

Az este a finom vacsora után jól esett egy kicsit kilépni csak úgy papucsban, szvetterben a fűbe, nézni a csillagos eget, frissülni a csendben. Szeretek itt lakni ezért is. Igaz, kitartó esőzések után nem szívesen járok a sáros, járdátlan földúton ahol a nagyon és a nagyon-nagyon sáros között lehet választani. Mégis, szeretek itt lakni.

Aztán úgy négy órával később arra ébredtem, hogy kint vihar van. Dörgött, villámlott, mint nyáron. Nyoma sem volt csillagos égnek. Eső, aztán gyönyörű hóesés következett. Sajnos ez utóbbi rövid ideig tartott, de épp eleget, hogy gyorsan kabátot vegyek a pizsamára és kimenjek csak két percre gyönyörködni a hóesésben. Lefeküdtem s arra gondoltam, lehet reggel minden fehér lesz, mint egy álom. Nem, nem lett, mert újra eső esett. De akkor is szeretek itt lakni. S ma hallottam, hogy az éjjel a városban s nem csak, jeges eső esett. Itt vagy nem esett vagy nem vettem észre, de nem is bánom. Maradok a gyönyörű hóesés és decemberi menydörgős-villámos éjjel emlékével.

Amíg lehet kint szárítom a ruhákat. Van egy teraszunk, észak fele, ahová kevésbé ver be az eső, épp elfér a ruhaszárító. Eddig csak egyszer kellett behoznom, mert az erős szél felborította, persze ruhástól, amiket újra kellett mosni. De sebaj. Ha kisüt a Nap (ami mostanában elég ritka volt), gyorsan kiteszem a szárítót arra a kis helyre, amit télen is beragyog a Nap. S a ruhák a szélben táncolva, nevetve száradnak, frissülnek, illatosak lesznek.

Várom a nappalok növekedését. Most olyan lent van a Nap, hogy délben még a fél kertet sem tudja besütni. Kell ez az sok elválasztó kerítés?

Valamikor, mikor még tettem el magunknak savanyúságot télire (mert az elmúlt években anyukám tett el nekem), megmaradt egy csomag mustárom. Olvastam, hogy nem jó a földet takaratlan hagyni. Kerestem mustármagot vetni, de nem találtam. Már december volt, mikor így megokosodtam. Elmenni, járni, keresni nem volt lehetőségem, így kiszórtam a kis zacsi mustármagot a szabadon maradt felásott területre. S nagy örömömre, már kikelt. Azt olvastam, hogy először a gyökérzete fejlődik ki a növénynek, nagyon jót tesz a talajnak, bárminek jó előveteménye, csak nem szabad hagyni felmagzani. A gyökér hamar lebomlik a földben, táplálja a növényt, amit utána vetünk.

Közben kinyílt, sőt már majdnem elnyílt a jácint. Szép volt és illatos. Érdekes volt figyelni ahogy napról napra változik. Ó tavasz, messze vagy még?

Egyszerűen készülünk a karácsonyra.
Képeslapokat készítettünk, csak azért, mert a bolti nem volt elég. Így se küldtünk mindenkinek. S akinek küldtünk ki tudja, megkapja-e ebben az évben, mert a román posta már csak árnyéka a 15 évvel ezelőttinek. Akkor egy levél kedvesemtől 24 óra alatt megérkezett, most ugyanonnan 9 napra volt szükség...

Egyből dupla adag mézeskalácsot sütöttünk a gyerekekkel. S meg is ettük, mert finom volt. Remélem nem csak terv marad, hogy úja sütünk egy adagot s ki is díszítjük, mielőtt megesszük.

Most mennem is kell. Pedig annyi szép dolog történik velem ezeken a rövid téli napokon is!

Sikerült

meglepnie a húgomnak! Virágnál láttam fából készítve, s ím a húgom elkészítette papírból, zsinegből, megszerezte az adatokat... s nekem is van ilyen eseménynaptáram.

Az előszoba falára tettem. A kis kártyákon ott a név és a dátum s jel is, hogy tudjuk szülinap vagy házassági évforduló. Látszik, hogy ősszel sokkal több esemény van, mint az év többi részében. S júniusban még nincs semmilyen fontos esemény. Reméljük lesz. S akkor minden hónapra jut családi ünnep, megemlékezés, ok a hálára.

Csere

Egyik utolsó kép:

 Az első:

...

Reggel még azt hittem, megtaláltam a problémát, imatémát, azt amiért akár böjtben is Isten elé álljak. Délben inkább "ki"-ben gondolkoztam. Estére tudtam, hogy én vagyok az, aki  Isten kegyelmére szorul.

Hűha!

Valaki rám szólt, nézzem már meg a gmailes címemet. És... hm... szóval rájöttem, hogy már másfél hónapja nem néztem meg... És elvesztettem a Zsuzsa meghívóját, sajnos már nem érvényes. Itt üzenek, kérek még egyet, fogom nézni gyakrabban az elkövetkező hetekben a gmailjeimet. Nahát! Ha az embernek több címe van... Hát így jártam.

A napokban olvastam,

hogy Isten szeretetét nem lehet kiérdemelni. Nem lehetek elég jó ahhoz, hogy szeressen, de nem tehetek olyan rosszat, ami miatt már nem szeretne. Mert nem azért szeret ami bennem van. Azért szeret aki Ő, mert így döntött. Mi is a kegyelem, ami nélkül nem élhetek?
Ma újra éreztem, hogy engem nagyon szeret Atyám, mindannak ellenére, hogy...
Találtam a piacon a "Kedves Néni"-nél (Csenge nevezte el így azt akitől vásárolni szoktam) 1 kg finom kerti fügét.
És persze, hogy megvettem s a javát már eszegetjük is. Van a közelben egy fügefa az egyik tömbház sarkában, kerestem is rajta fügét tegnapelőtt, de mindig leszedi más, nem volt rajta csak éretlen. S nálunk a piacon nem szoktak friss fügét árulni. Pedig az sokkal-sokkal finomabb mint a szárított. Ez az 1 kg nekem volt odakészítve. :)

Mióta a rajzolásról

szóló könyveket olvastam (rajzolni nem volt időm) valami megváltozott bennem. Máshogy látok vagy többet. Észreveszem az árnyékokat, formájukat, erősségüket,  azt hogy más egy tárgy megvilágítása reggeli és délutáni napsütésben.  Mindez erőfeszítés nélkül történik. Érdekes. És újra igaz, hogy amivel foglalkozunk  átformál bennünket.

Át fogok hozni néhány

bejegyzést a yahoo-s blogomról, mert ott kezdtem először blogozni, majd aztán átjöttem ide. A régi dátummal másolom ide őket, úgyhogy remélem csak azokat fogja zavarni, akik readerrel követik a blogom. A címben jelezni fogom, hogy yahoos bejegyzés, tehát régi dolgok, nem kell velük törődni, csak ha már leírtam, maradjon emléknek.

Nincs kedvem

semmi épkézláb bejegyzéshez.

Csenge egy gyomorrontást próbál kiheverni, de ez így borzasztóan fárasztó, mert nem akar enni, állandóan nyafizik, fáradt és mindenkit kifáraszt.

Balázs tegnap óta tapsol :), nagyon aranyos. Csak a másik nyűgölődése miatt szegény néha kimarad a sorból. 

A dolgozatommal ezerszer lassabban haladok mint a csiga. Nem tudom, hogy ha újra halasztanám, pénzben mennyit jelentene. 

És rájöttem, vagyis már eddig is lassan megértettem, hogy nekem nagyon nehéz az elkezdett dolgokat befejezni. Nem akarok már kifogásokat keresni, igen, későn fogtam hozzá, lassú vagyok... És mi lesz ha egy kudarccal kell szembenézzek? Állítólag jobb, mint kifogások mögé bújni. Kérek egy kis napsütést!

Végre

sikerült átrendezenem az íróasztalt. Nem lett rajta kevesebb ez-az-amaz, csak átrendeztem, a nyomtató helyére tettem át a sok megkezdett könyvet, lapot, mindenfélét így a laptopot is hátra tolhatom, és van hely olvasni, írni. Nekem tetszik. Remélem ettől hamarabb megíródik az a dolgozat.

Ezt a kis szerkentyűt

azért kaptam, hogy segítsen a konyhán nekem, ha tudom mi mennyi ideig kell süljön, főjön, felhúzhatom, s majd rámcsörög, hogy letelt az idő.Szokatlan ez még nekem. Nem használtam még a konyhában. Na, de azért nem porosodik hiába. Itt van a számítógép mellett. S mível elhatároztam, főként Csenge kevesebb mesét nézhet, s mivel sok mese több mint 1 órás, s ő nem volt hajlandó felállni a gép mellől, csak ha vége lett a mesének, aminek az lett a következménye, hogy heti egyszer nézett mesét és heti hatszor itt nyafogott nekem. Mióta ez a szerkentyű megvan, megbeszéltük a lányokkal, hogy mesenézéskor felhúzom az órát és amikor csörög ki kell kapcsolni, kivéve ha 3, 5 vagy 8 perces mesét néznek, ilyenkor végignézhetik azt amit néznek. Így sincs mindennap mese. S kikapcsoláskor nyafogás.

De nem is ezt akartam írni, hanem, hogy végre tegnap este arra a következtetésre jutottam, hogy jó lenne magamnak is néhe felhúzni ezt a szerkenyűt amikor netezek. Mert hát nem csak a tévé kikapcsoló gombját nehéz néha megtalálni (nekünk nincs is), hanem az internetböngészőjét is (nekem).

Ma elvittük

Balázst csípő-ellenőrzésre. Jól van. És nagyon jól viselte magát, egy hangja sem volt.

Aztán úgy emlékszem, itt még nem írtam azt, hogy úgy egy hónapja már, hogy a lányok külön-külön (egyenként és nem ugyanazon a napon) megkérdeztek, hogy mikor lesz még bébink, Csenge szerint Balázsnak is kell testvér, mintha ők nem azok lennének :D. Hát... találunk itt helyet még egy matracnak, kettőnek is, nem gond... Olyan aranyosak! Amúgy érdekes, hogy egy-egy nő olyan határozottan tudja egy vagy két, esetleg három gyerek után, hogy ebből ennyi elég, eddig és ne tovább. Tőlem is kérdezték már, nem csak azt, hogy ez most véletlen volt, de azt is, hogy azért most már elég, úgy-e megállunk. Mi ez? Kína? Nem, még nem, mert ott már kettő túl sok... Nekem jelenleg még nincs ilyen határozott elég érzésem. Persze nem tartom kizártnak, hogy lesz, de most így nagyon jó.

Ma, az orvostól hazafele gyalog jöttem, mert szép napos idő volt. És egy elég forgalmas utcán tőlem úgy 1 méterre láttam egy pocot! Még jó, hogy időben elbújt egy lyukban és nem én kellett elszaladjak! Kérem ez eu...

Egyszerűen úgy érzem,

felgyorsultak az események. Nem történt semmi különös. Csak nem jutok oda, hogy írjak. Pedig többször is gondoltam, hogy "na, ezt leírom".

Szombat reggel EGYEDÜL kimentem a piacra. És útközben láttam cinkéket, legalább ötöt. Olyan szépek voltak!

Vasárnap 33 éves lettem. Szép szám. És ezelőtt 33 évvel épp vasárnap volt. Az esti istentiszteleten a februárban születetteket is köszöntötték, kaptunk egy-egy üdvözlőlapot is. Az enyémen ez állt:

”Száz év múlva nem számít mennyi pénz volt a bankszámlánkon, hogy milyen házban éltünk vagy milyen autót vezettünk, de a világ lehet hogy más lesz, mert fontos voltam egy gyermek életében.” (Josh Mcdowell)

Hát ez nagyon szép! Köszönöm.
S az istentisztelet is nagyon jó volt, bár délután nem nagyon tudtam figyelni, mégis van min gondolkozzak.

S múlt héten Balázs is 5 hónapos lett.

Újra süt a nap!

Télen nagyon örülök a napsütésnek. Talán mert telnek felettem az évek, télen megvisel ha 2-3 esetleg 4 napig nem süt a Nap. Persze olvastam arról is, hogy a D vitamin szint a napsütéstől függ, a depresszió és D vitamin között is találtak összefüggést.

Február 2.-án reméltem borús idő lesz, mert az öregek azt mondják, hogy ezen a napon bújik ki a medve a barlangjából s ha meglátja az árnyékát vissza megy aludni, mert hosszú lesz még a tél, ha viszont nem látja meg az árnyékát, kint marad, mert nemsokára jön a tavasz. Itt nálunk február 2.-a szép napsütéses nap volt.

Valami történt,

mert
mert olyan kedvet kaptam... az élethez.
Persze már most mondom magamnak: vigyázz, nem (volt és nem is) lesz ez mindig így. De most örülök.
Sikerült eltűntetni a vasalatlan-halmot. Ez ritkán fordult elő az elmúlt évben. De igyekezni akarok, hogy többé gyűljön nagyon fel a vasalatlan,
mert
szeretném elővenni a varrógépemet, s a varrásra csak akkor tudok összpontosítani, ha nincs a hátam mögött a rengeteg vasalatlan
és kedvet kaptam a kötéshez
és miért ne a horgoláshoz
és gyöngyfűzéshez
és mindenféle kreativ ötletek kipróbálásához
ezért
szükségem lenne egy dobozra, amibe összegyűjtsem a mindenfélélét amire szükségem lenne (mint pl. ilyen-olyan olló, ilyen-olyan ragasztó, lyukasztó, pappírok, préselt virágok és még egyebek)
szeretnék barkácsolni főleg Anitával.
és még sok minden... most le nem írhatom...