a fény az alagút végén. Úgy hallatszik, hogy erre felénk is hamarosan fel fogják oldani a korlátozások egy részét.
Már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy ráakadtam egy videóra, melyben egy kórházat túlélő ember beszél tapasztalatairól. Bár sok szörnyűséget hallottam arról, hogyan bántak a betegekkel a kórházakban, ez a beszámoló nagyon megrendített. Tudom, nem ez az egyetlen eset, amikor ilyen visszaélés történt. Azt is tudom, ahogy itt ebben a videóban is elhangzik, hogy nem minden kórházi dolgozó hanyag. Magam is találkoztam kedves, jólelkű nővérekkel, orvosokkal. Ezek igazi áldás voltak. Sajnos az elmúlt két év sok kórházban nagyon nehéz volt az ott dolgozóknak. Volt aki egyszerűen belebetegetegedett a stresszbe, a leterhetségbe. De mindez nem mentség az embertelen bánásmódra.
Mivel nem tudtam kiverni a fejemből ezt a beszámolót, gondoltam csak emlékeztetőül ide is belinkelem. Ez is a járvány egy másik arca. Gondolom, vannak néhányan akik találkoztak vele. Remélem csak mások elbeszéléseiből. Persze az akkor is rettenetes, ha egy kedves ismerősünk élte át.
Tehát a link (csak felnőtteknek): Dosar România: Sechestrat printre morții vii (@TVR1)
Amúgy már nagyon várom hogy ne kelljen maszkot hordani és hogy töröljék el ezt az oltási igazolást, amit léptem-nyomon kérnek, de amit semmit se ér, és csak annak nincs, aki nem akar, ebben az országban, ahol a lakosság kb. 42 % kapta meg az oltást.
Nagyon megdöbbentett találkozásom egy ismerőssel, aki bár mind a három adag oltást megkapta, nem örült a küszöbön álló enyhítéseknek, mert soha nem lehet tudni mi lesz... Gondolom minden enyhítés mellett lesznek akik a józan eszükre hallgatva továbbra is gondolnak majd mások védelmére... Na, majd meglátjuk.
... és valóban döbbenetes és újra csak félelmetes (úgy látszik sikerült függővé válnunk ettől az érzéstől) ami most a szomszédban zajlik. Már szétválasztották az embereket a maszkok, oltások mentén, most a háborúról való vélekedés osztja meg a már amúgy is megoszotottakat.
Szeretném, ha gyeremekeink soha nem tapasztalnák meg, mi a háború, a menekülés, az éhezés, a szükség. De mindez itt van egy hajításnyira. Többször gondoltam arra, milyen volt az emberek élete a múlt századi világégések előtt. Az egyszerű emberek élték a megszokott életüket és aztán minden megváltozott. Emberségesnek kell maradni minden helyzetben - van kiktől tanulni.
Eddig úgy éreztem, sok okom van a hálára. Az utóbbi napokban reggelente még jobban örülök az életnek, otthonnak, családnak, szeretteimnek, hogy békében feküdtem és békében ébredtem... Minden új nap ajándék és lehetőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?