Ezek a fELNŐTTEK!

Zárójelben megjegyzem, a negyedik is elindult gyalog bejárni és felfedezni a világot. Egyetlen akadály: a felnőttek és a nagyobb testvérek.

Vagyis mindenki. Lehetetlen velük szót érteni. Kimondhatatlanul önzőek. Teljesen elfelejtették mi  a kíváncsiság. A felfedezés, kalandok ismeretlen fogalmak számukra. Ha kinyitom a konyhaszekrény ajtaját kétségbe esnek, nem engedik hogy a zománcos edényeket tanulmányozzam. Könyveik titkait se akarják megosztani velem, csak képeskönyveket adnak, pedig engem már a kottás könyvek is érdekelnek és minden amire nekik csak két szavuk van, "nem szabad", épp úgy mint nekem minden állatra a "vau-vau". És azt hiszik, hogy nem látom a különbséget a kutya, a galamb, a ló között, csak azért, mert nem tudom kimondani. Ha látnátok milyen beleéléssel magyaráznak, hogy "nem kutya, hanem galamb"! Nagyon félénkek is ezek a felnőttek. Nem engedik hogy tapasztalat útján tanuljak, pedig bizonyára hallották már, hogy ez a leghatékonyabb tanulási módszer. Megszopogatnám én is a parkban talált sok cigi csikk egyikét, de nem engedik, kétségbe esnek, mindenfélét mondanak. De azért sikerült éberségüket kijátszanom. S ha füvet kóstolgatok, mi abban a rossz? S a tesóim? Azt mondják, elrontom a tornyukat, a játékukat. Ha tudnátok mennyi apró mütyürjük van! Nem engedik, hogy számba vegyem, érezzem milyen az ízük, a keménységük, az alakjuk. Mindent féltenek tőlem. Nehéz velük. Nem akarják megérteni, hogy mást akarok mint ők. Csupa korlátok között élnek. S nem azt akarják amit én!
...
Nem könnyű időszak ez. De szép. S örülünk látva, hogy fejlődik, értelmesedik kicsi lányunk. Nehéz és könnyű, nevetés és sírás, derű és bánat váltják egymást. Közben formálódunk, alakulunk, tanulunk és tanítjuk egymást.