Mindig történik valami...

-amiért aggódhatok -akartam írni. De okom van a hálára is. És aggodalomra nincsen ok, ha arra gondolok, hogy Isten mindent uralma alatt tart.

Mégis aggódtam, mert egyik lányunk olyan soványka, pedig nem ilyen volt. De fáradékony, alig eszik. Elég volt ránéznem és mindenfélére gondoltam. Ez persze az én hibám és szakmai ártalom. Végül eljutottunk a laborba is (micsoda hercehurca a kijáró ingyenes analízisekért!). Még nem láttam, csak hallottam az eredmények egy részét, persze értük kell menni és elmenni a családi orvoshoz egy kis (meg)beszélgetésre, de úgy néz ki nem vészes a dolog. Hát van hálára ok.

Mégis aggódhatok, mert a picike (aki nem is olyan kicsike, mert sikerült megdupláznia születési súlyát, pont), a mérleg szerint fogyott. Az elmúlt hetekben egyre lassúbb tempóban nőtt. De most egy kicsit fogyott. De minek is méregetem ilyen sűrűn? Számít majd ez évek távlatából? Mostanában jöttünk-mentünk, zajlik felénk az élet. Túl kell élni.

Tegnap meglepett Dóra azzal, hogy átfordult a hátáról a hasára. Már nem tudom, mikor is kell ezt a bravúros mutatványt bemutatniuk a babáknak, de nem is érdekel. Nálunk most történt. Szép volt.

Szép és nehéz hétvége előtt állunk. Egy nadrágot szűkítenem kell, verseket ismételni a kicsikkel, cipőt vásárolnom (erről szívesen lemondanék) és mindenféle tennivaló között sokat mosolyogni.