Egy jó cikket

találtam erről a tökös ünnepről, mely egyre jobban teret hódít. A suliban is ma buli volt, teával és zsíroskenyérrel. Mi beteget jelentettünk, és azok is vagyunk, úgy családilag. De eddig nem kellett elmagyaráznom másnak, pl. a gyerekemnek, hogyan gondolkodok erről az ünnepről és miért. Gondolkoztam is, mit tudok a halloweenről. Nem sokat. Azt hogy egy kelta ünnepben gyökerezik, szellemekről is szó van ezért a halottak napjához és a mindenszektekhez kapcsolták. De találtam Eszti oldalán egy cikket és rákerestem az eredetire is a lutheran.hu arhivumában. Érdekes volt, tömör és érthető.

P.S.
Végül, most utólag (nov.4) beteszem a cikket a fenti linkről, legyen meg itt is.

Halloween – maszk mögött a gonosz

„Mindent elönt a giccs és a szemét” – kiáltotta a mikrofonba egy hazai énekes évekkel ezelőtt, és nem a levegőbe beszélt: napjainkra mindenből üzletet csinálnak, és valóban giccsel és szeméttel árasztják el a boltokat, a médiát és a lelkeket. Az elmúlt hetekben több üzletben felfigyeltem a polcokon sorakozó tökpofákra, szellem-, boszorkány- és csontemberfigurákra. Néhány éve hazánkban is terjed a „Halloween-jelenség”; még a magukat kereszténynek vallók között is akadnak olyanok, akik ünneplik az egykori druida hagyományokat, szokásokat...

A Halloween eredete a keltákhoz vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a „halál istenének” szentelték.
Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. A kereszténység terjedésével a római katolikus egyház 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította. A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, hogy mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és egyházi gyakorlatok között.
Amerikában a Halloweent ír bevándorlók honosították meg 1840 körül. Rémisztő arcokat faragtak tökökből, azokat belülről gyertyával világították ki, s ezzel kívánták elriasztani a gonosz szellemeket. A jelmezbe öltözés is a Halloween egyik eleme. Az ünnep klasszikus figurái közé tartoznak a szellemek, boszorkányok, fekete macskák... A Halloween mára jelentős helyet foglal el az USA reklámiparában, de Európában is egyre népszerűbb.
A keresztényeknek mindenesetre tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése „támogatja” a pogány praktikákat és filozófiát – az animizmust (szellemhit), a sámánizmust és a druida tanokat...
A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák „az utolsó időkben” mérhetetlen módon elszaporodnak majd: 1Tim 4,1 és Jel 9,21. Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve – Isten felé – egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se menjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: „Ha bemégy arra a földre (...), ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat…” (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9–10).
Feltámadásával Jézus bizonyságát adta, hogy legyőzte azt, „akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt” (Zsid 2,14). Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efezusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18–20).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat – adott esetben még hívő testvéreinket is – az ördög által felállított csapdákra. Le kell rántsuk a „maszkot” a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!
Szivos László