Egy a jövő élelmezéséről szóló filmben hallottam említve Pusztai professzor nevét. Rákerestem a neten. Így találtam rá a MEK-en a könyvére: Pusztai Árpád - Bardócz Zsuzsa A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága. Nagyon tetszett a könyv. Eddig csak annyit tudtam a gm növényekről, hogy áttesznek egy másik növényből egy gént, hogy módosítsanak valamit. Ebben a könyvben olyan szépen el van magyarázva, hogyan is történik a génmódosítás. Nagyon elgondolkodtató sok minden. Nagyon informálatlanok vagyunk szerintem ebben a témában. Nem mintha mostmár mindent tudnék, sőt még kevesebbet... olyan komplex, érdekes, sőt csodálatos ahogy működnek a gének... A könyv nyomán többek között újra rácsodálkoztam, milyen csodálatos Istenünk van, mert én hiszem, hogy Isten teremtette a világot, úgy ahogy a Biblia első lapjain le van írva. Aztán arra is gondoltam, hogy sajnos olyan a helyzet, hogy nincs lehetőségünk választani, hogy akarunk-e gm ételeket fogyasztani. A könyvben is írja, hogy olyan ez az egész gm növénytermesztés, mint egy szabadban folyó kisérlet, amit nem lehet igazán ellelnőrzés alatt tartani. Sok mindent nem lehet még tudni, mi mit eredményez. Nincsen elég kisérlet, ami igazolja, hogy nincs semmi veszélye ezeknek az ételeknek. Lehet csak én maradtam le sok információról, de ha nem , akkor a fogyasztók nincsennek jól informálva, nincs meg a lehetőségük, hogy szabadon gondolkodjanak és válasszanak. Ha érdekel a téma, ne hagyd ki ezt a könyvet!
Pár idézet:
A GM-növényben az előre nem látható változások közül az egyik lehetőség az új toxinok termelése. A hagyományos növényekben gyakran kis mennyiségben előfordulhatnak olyan mérgező anyagok, amelyeknek ebben a koncentrációban az eredeti növényben ránk nézve láthatóan nincs káros hatásuk. Előfordulhat azonban, hogy a GM-növényben a genetikai módosítás során megnő ezeknek a káros anyagoknak a mennyisége. Így kockázatbecslés nélkül nem lehet megjósolni és kizárni annak a lehetőségét hogy a toxin-szint a baktériumokban, élesztőben, növényekben, vagy a transzgénes állatokban megnövekszik-e vagy változatlan marad a genetikus módosítás után. Ha a GM-növény termelte kémiai anyagok szintjében változás történik, mindaddig észrevétlenül növekedhet a toxinok koncentrációja, amíg esetleg ettől valaki meg nem betegszik. Különösen aggasztó, hogy a GM-élelmiszereknek nem csak azonnali, de elnyújtott káros hatása is lehet. Ezeket néha észreveszik, néha nem.
Az is lehet, hogy a GM-növényekkel hasonló a helyzet, mint a dohányzással. Ha az ember elszív egy cigarettát, kutya baja sem lesz. Ha azonban évtizedeken át dohányzik (lásd krónikus hatások), akkor a tüdőráktól az érrendszeri megbetegedésen át sokféle betegsége kialakulhat. A dohánygyárak már évtizedek óta tisztában vannak a dohányzás káros hatásaival. Mégis, mennyi ideig is tartott, amíg a bíróságon a betegek és az állam kártérítési pert tudott nyerni?
Már említettük, hogy a genetikai módosításkor fennáll annak a lehetősége, hogy a növénybe átvitt idegen gén új fehérjék megjelenését eredményezi. Előfordulhat az is, hogy az új fehérjének az eredetihez képest megváltozik a térszerkezete. Az is lehetséges, hogy a sejtben az eredetileg kis mennyiségben termelt allergén mennyisége megnő. A GM-élelmiszerekkel kapcsolatban éppen az a fő probléma, hogy a népességben megnőhet a táplálék-allergia előfordulása. Ha a GM-élelmiszerek nincsenek jelölve, könnyen előfordulhat, hogy az allergiás egyén meghal azután, hogy tudtán és akaratán kívül allergént fogyasztott. Ezért a GM-élelmiszereket engedélyező hatóságok számára az egyik legnagyobb probléma az allergének kimutatása, és aggodalmuk nem ok nélkül való.
Mindebből elkerülhetetlen az a következtetés, hogy a GM-növények hosszú távú biztonsági- és stabilitási vizsgálatát olyan módszerekre alapozták, amelyek első megközelítésben tudományosnak látszanak ugyan, de közelebbről megvizsgálva nem csak a társadalom, hanem egyes kutatók szerint sem kielégítőek. A biotechnológiai ipar azt hirdeti, hogy a GM-növények csodálatos dolgokra képesek. Nagyobb a hozamuk, táplálkozástanilag előnyösebbek (több vitamint, kevesebb és jobb összetételű zsírt tartalmaznak stb.), mint a hagyományos növények, és olyan rendkívüli körülmények (aszályos és szikes földeken stb.) között termeszthetők, ahol más haszonnövények nem élnének meg. Érdekes módon ezek mindig csak azokra a GM-növényekre vonatkoznak, amelyek jelenleg még nem léteznek és csak a jövőben kerülnek kibocsátásra.
Ezzel szemben a jelenleg a piacon lévő GM-növények vagy csak a herbicidek lebontására (többnyire a Roundup gyomirtó) képesek, ami több glyphosate használatot és magasabb szermaradvány-értékeket eredményezett élelmiszereinkben, vagy maguk termelik a rovarölő szert (Bt-növények), ami a fogyasztó számára annak a permetezőszernek a fogyasztását eredményezi, amelyet a növény termel. Ezek alapján világos, hogy a haszon azé, aki a magot eladja, vagy esetleg azé, aki a növényt termeszti, de a kockázat mindig a fogyasztóé.
Egy idézet a könyv végéről:
A GM-technológia megbízhatatlansága és kiszámíthatatlansága és, a megnövekedett agrokemikália használat a multinacionális vállalatok anyagi és politikai hatalmával kombinálva a növénytermesztés és a világ élelmiszer ellátásának jövőjét fenyegetheti. Véleményünk szerint a világot, és különösen a szegényebb harmadik világot csak az alacsony befektetést igénylő, és a fenntartható fejlődést biztosító biogazdálkodás mentheti meg, vagy esetleg az integrált kártevők elleni védelmi módszerrel (IPM) kombinált hagyományos termesztés, amiben csak tesztelt és bizonyítottan biztonságos vegyszereket szabad használni.
sajnos ez ellen nem is tudod mikent vedekezz.Apropo a megosztott olvasmanyokkal, egy kellemes estet toltottem el olvasva a "Messias hivo zsidokrol"Kosz.
VálaszTörlésSzívesen. Nekem is más ajánlotta, jó olvasnivalók vannak az oldalukon.
VálaszTörlés