most egy kicsit lazítok

bár a szakértők szerint a számítógép előtt ülés nem pihenés.

Az elmúlt bő két hétben a három gyerek egymás után három napig lázas volt. Csak ennyi. Anita csak délután, este lázasodott be, a két kicsi viszont 3x24 órára. A legkisebbnek végül harmadik nap lázhúzót is adtam, mert 39 fölé ment a láza. És újból nagyon örültem, hogy még szoptatok, hisz alig evett, de legalább szopott, sokkal többet, mint általában. Érdekes, hogy nem gond, ha másfél napig nem szoptatok, de ha szükséges, akkor akár napi tíz szoptatás is megy. És nem hiszem, hogy semmi tápértéke nincs a tejnek amint a gyerek betölti az 1 évet, és főleg ha gyerek beteg, jól jön a szopi. 

Közben készűl a dolgozatom. Ma voltam a tanárnál. Jövő hétre szeretném a végleges előtti nyomtatott változatot láttamozásra elvinni, aztán az utolsó javítás  után végre befejezni. 

Időközben olvastam: utazáskor, altatáskor, szoptatáskor. Csupa Harmat könyvet. Így sikerült.

Elöször: Miklya Luzsányi Mónika: Kistamás (Harmat, 2004)

"Az ifjúsági regény fõhõse, egy tizenéves fiú megszökik a munkaszolgálatból, és Sztehlo Gábor lelkész vöröskeresztes otthonában vészeli át a második világháborús üldözést és az ostromot, majd az árvákból szervezõdõ gyermekváros építõje lesz." (Harmat)

Érdekes volt, azért is, mert kevés könyvet olvastam a világháborús Magyarországról. Igaz ez sem Magyarországról szól, de a második világháborús Budapestről indul a történet és a háború utáni Budapestbe is bepillanthatunk. Nehéz idők voltak.

Jó volt elolvasni.

Azután Broqueville, Huguette de: Uraho? Élet és halál Ruandában(Harmat, 1999) következett.

Döbbenetes egy köny! Nem ajánlom. De el kellett olvassam.

"A neves belga írónõ elementáris erejû dokumentumregénye misszionárius bátyjáról, aki a békés, keresztény országnak tûnõ Ruandában szolgál, amikor 1994-ben kitör a hutuk és tuszik közötti véres törzsi háború. Az érthetetlen öldöklés közepette a "fehér atya" a megbékélést hirdeti. A nem vallásos írónõ a bizonyára sokak számára túlzott naturalizmussal megírt regénye végén döbbenten áll meg bátyja életpéldája elõtt, talán magában is melengetve már a hit csíráit."

"Ők is, mi is, képesek vagyunk a legrosszabbra." -szúrja be megjegyzését az írónő a sok elborzasztó esemény leírása közben, rádöbbentve, hogy akkor és ma is sok-sok szörnyűség történik bolygónkon, és nem teszünk semmit: némaság, tehetetlenség, bűntudat...

És akkor valami egészen más: C. S. Lewis kozmikus trilógiájának utolsó két kötete: Perelandra (Harmat, 2006) és A rettentő erő (Harmat, 2007). Az trilógia  első kötetét több évvel ezelőtt olvastam, románul, és nagyon tetszett. Végre most sor került a folytatásra.  Nem is tudom mi tetszik annyira C. S. Lewis írásaiban... de szeretem olvasni a könyveit. Mind a két könyv tetszett.

És vannak szép, pihentető olvasmányaink is. Mindenki talál magának valót. 

Egy nagyon szép könyvet olvastam fel Csengének az elmúlt hetekben: Zágoni Balázs: Barni könyve (Koinónia, 2005).

"Barni óvodáskorú kisfiú, a mesék az ő szemén keresztül láttatják a világot, elsősorban a családját, a várost, a szomszédokat, az elárusító nénit, a járműveket, a nyári kirándulások helyszíneit: a tengert, Budapestet. A rövid kis történetek a gyermeki következetességről, igazságérzetről, együttérzésről, a szülői tekintély szeretetteljes elfogadásáról beszélnek. A meséket Reményi Schmal Róza tüneményes rajzai díszítik." (Koinónia) 

vagy

"A szerző négyéves kisfiának, különleges, életszerű kalandjait ismerhetjük meg a kis kötetben. Barnabás - azaz most még csak Barni - nagycsoportos óvodás, aki imádja édesapja róla szóló meséit. Így ismerhetjük meg Barnit több kedves és megmosolyogtató szituációban. Megtudhatjuk például, hogy hogyan viszonyul az esti mesékhez, a lefekvéshez, a reggeli ébredésekhez, a pénzhez, a cicákhoz, a kutyákhoz, a tengerparthoz, vagy a Nagyravágyó Földalattihoz, akinek minden vágya, hogy igazi nagy Kék Metró legyen. A rövid kis történetek a gyermeki következetességről, igazságérzetről, együttérzésről, a szülői tekintély szeretetteljes elfogadásáról beszélnek.A kötetet Reményi Schmal Róza elragadó festményei illusztrálják." (Pagony)

No, hát írtam. Nem pihentem eleget az elmúlt éjszakákon. Megkeresem a kispárnám. Jó éjt!

Napsütés

Úgy vártuk már, hogy múljon a hideg, süssön a nap! Tegnap csak pár percre sikerült előbújnia a felhők mögül, de ma már jót sétáltunk a napon ebéd után.

Egy jó bejegyzést olvastam a külfödről hozott szép eprekről itt, ajánlom figyelmetekbe. Én is vettem a gyereknek háromszor néhány szemet, mert hát kérték és olyan nehéz nemet mondani. Azért én is gondolkoztam, mitől áll úgy el a gyümölcs, hisz a kertből szedett eper két nap múlva már romlik ha nincs a hűtőben tartva. És az íze is más! 
Amúgy érdemes lenne elgondolkozni, hogy miért is olyan nehéz kitartani a nem mellett, amikor tudjuk, hogy az a gyermek javára van, inkább engedünk néha vagy gyakrabban, akkor is ha tudjuk, ez nem válik javára. És most nem csak az eperre gondolok...

S mit csináltunk az esős napokon? Betegeskedtünk. És olvastunk. Kérésre felolvastuk, elolvastuk Csengének Johanna Sryri: Heidi -ját (Könyvmolyképző, 2oo7), a 25o oldalt, amit 8 éves kortól ajánlanak. Kicsit korainak gondoltam én is, de az olvasás közben, után feltett kérdésekből úgy gondolom, megértette, követte. Én élveztem. Egy szép, pihentető olvasmány. Gyerekként ebből kimaradtam, s ha nem kellett volna felolvasni, nem szántam volna időt rá. De így nagyon jó volt. 

Balázzsal majdnem szobatiszták vagyunk. Nem tudom már hányadik nekifutásra úgy néz ki, most végül sikerül elhagyni a pellenkát, legalább nappal itthon. Nem is tudom, hogy jutottunk idáig. Én sem erőtettem nagyon az pellus elhagyását, mert hát kényelmes volt, bár a gyereknek 6 hónapos kora óta ki volt formálódva a reflexe, ha bilire ült, azt hiszem az elmúlt egy évben nem láttam 5 kakis pellusnál többet, mert azt jelezte, s nem tudta a pellenkába engedni. A pisilést viszont nem jelezte, én meg elmúlasztottam megfelelő időközönkét leültetni. Egy éves kora óta többször próbálkoztam a pellus elhagyásával, de nem voltam kitartó, délutánra már belefáradtam, hogy mindig tisztát adjak rá. De most úgy néz ki sikerül. Először nem is szólt, úgy kellett ellenőrizzem, pisis-e a nadrág. Két nap után már szólt ha pisis lett. Nem tudom hányszor cseréltünk alsót. S jött ez az esős idő, mikor a ruhák sem száradtak, úgyhogy két napra leálltunk, mert nem volt száraz nadrágunk. De akkor már pellenkásan elkezdett szólni. Amikor pedig megszáradtak a nadrágok elhagytuk bent a pellenkát és ő is elkezdte kérni a bilit. Néha még megtörténik egy kis baleset, de nem gond. Nagyon ügyes. Én pedig örülök, hogy lassan nem kell már pellenkára költeni. S úgy érzem lehetett volna hamarabb is. De most ez van. Örülok, hogy a nagy melegek már pellenka nélkül találnak.

Gondoltam én mostanában

hogy nem rossz, ha az embernek van egy kicsi kertecskéje...

Tegnap kaptam egy cserép finom sóskát anyukámtól. Szertem a sóskát nyersen is. Emlékszem mikor gyerekként falun nyaraltam, sokszor téptünk sóskalevelet. A levest is szeretjük. Ebben a cserépben nem terem egyszerre egy levesnek való. De majd eszegetek, ha étkezések közt ehetnékem támad, sokkal egészséesebb, mint az egyéb rágcsálnivalók (nem hízlal). És jó lesz levesekbe néhány levél savanyítani.Remélem megfelelő módón sikerül gondozni, bírja ki legalább télig. Mert állítólag egész évben szedhetek róla sóskát.

Most pedig megyek sóskalevest főzni (persze nem ebből).

Kaptam

és megosztom veletek:

Az anyai szeretet 
(1Kor 13 alapján)

Ha egy makulátlan szépségű és tökéletesen rendes házban lakom is,
szeretet pedig nincs bennem,
olyanná lettem, mint egy háztartásvezető, és nem mint egy anya.
És ha van időm mosni, fényesíteni és díszíteni,
szeretet pedig nincs bennem,
gyermekeim tisztaságot és rendet tanulnak,
de azt nem, hogy mi az isteni tisztaság.
A szeretet elnézi a piszkot a gyermek mosolyáért.
A szeretet örül az aprócska ujjlenyomatoknak
a frissen pucolt ablakon.
A szeretet előbb a könnyeket törli le,
mielőtt a kiöntött tejet feltörölné.
A szeretet egyszerűen rendelkezésre áll, amikor szükség van rá.
Helyreigazít, kijavít és válaszol.
A szeretet együtt mászik a babával, együtt szalad a kiskölyökkel,
rohan az iskolással, és félreáll az útból,
hogy a fiatalok felnőtté tudjanak válni.
A szeretet az a kulcs, amely a gyermeked szívét
Isten örömhíre számára felnyitja.
Mielőtt anya lettem, tökéletes háziasságommal dicsekedtem.
Most pedig Istent dicsérem a gyermekem csodájáért.
Anyaként a gyermekemnek sok mindent meg kell tanítanom:
de a legnagyobb és a legfontosabb mindezek közül a szeretet.

 (Jo Ann Merrel)

itt a tavasz még sincs tavasz

Olyan hideg van! Nálunk itthon beindult a fűtés is egy kicsit. Az ég szürke, lent minden vizes, a szél meg csak úgy cibálja a fákat. Micsoda idő!

Szombatra gyerekek nélküli kimenőt szerveztünk magunknak, ha már Eszti meghívott az OO konferenciára. Hosszú napunk volt, hajnalban keltünk és indultunk, éjfél után értünk haza. Hogy mennyi akácfa ligetet láttunk! Micsoda akácillat volt reggel korán a parkolóban, ahol megálltunk egy kicsit pihenni!

Budapestből kb. ennyit láttunk. 

A bicskei imaház nagyon szép! Kintről és bentről is. A konferencia pedig nagyon tetszett. Jók voltak az előadások. Rövid volt, sűrített, bár a végén úgy éreztem, még lenne miről beszélgeteni.

S hogy üres kézzel mégse jöjjünk, vettünk a kicsiknek egy Bartos Erika versekkönyvet: Bárányfelhők. Nagy sikere van. Mindenki kiolvasta, felolvasta, meghallgatta. És újra és újra felolvassuk. Kézről kézre jár. A két kicsi egymás kezéből veszi ki. Nekem is jó, amikor valamelyik az ölembe ül és kéri olvassak neki :). Újra egy könyv, amit érdemes volt megvenni.

Szívesen bementem volna még egy rendes könyvesboltba (a fentit a tescoban vettük) , remélem következő magyarországi utunk alakalmával arra is sor kerül. 

Lassan szakértő leszek

mégpedig töltőtollszakértő. Lassan megtanulom milyet érdemes venni, hogy bírja a strapát, ha a tulajdonos egy kisiskolás. 

Az első osztályt kibírtuk egy jó kis tollal. Olyan elsősöknek valóval. Jól írt, s nem bánta ha a végét megrágják, leejtik, a hegye is szívós volt. De mindennek van határa, egyszer csak elgörbült. Pedig semmi oka nem rá. Ráadásul csak úgy magától. Akkor már elég viseltesen nézett ki, sok mindent túl élt, a nagy írt vele, a kicsi megpróbálta megenni, nem tudom hányszor elveszett és megkerült. De mindezt megelégelve nagyon csúnyán elgörbítette a hegyét és nem írt többet a szép ciklámen gyerektoll.

Jött a kék toll. Elég volt pár nap, hogy rájöjjek ez rossz választás volt, cseppet sem teherbíró. Egy kis rágcsálást sem bírt ki a teteje, elrepedt, kiszáradt a toll. Pár újraéleszést még álélt, de aztán megharagudott és begörbítette a hegyét. Mi lesz most? Minden héten új toll? 

A harmadik egyszerű volt, de nagyon szép vékonyan írt. És keményebb anyagból készült, a teteje jól zárt. Igen ám, de ez meg egy nap, világjáró kedvében eltűnt. És azóta se került elő. De én tudom, hogy egyszer meglesz és akkor majd gyönyörű meséket ír nekünk. 

Amit keresel azt nem találod addig míg fel nem adod a keresést. Akkor kelletlenül is eléd áll. Így hát lett egy negyedik toll is. Egyszerű és remélem tartós lesz, mert fémből van, mivel az egy napra kölcsön adott tollam is megrágva jött haza az iskolából (ez az iskola!). Szóval egy csillogó, karcsú, elegáns toll jár most iskolába, s remélem semmi rossz nem ragad ott rá, s még sokáig írhat vele a gazdája.

Láttam ma

egy furcsa embert, amint ide-oda ment az utcán, volt nála egy műszer és egy bot, aminek a végén valami olyan volt, mint amivel a lefolyót dugaszoljuk ki. Mi lehet ez? Mit csinál ez az ember? Főként a gázórák közelében mért valamit, de az út közepén is, itt is, ott is. Még jó, hogy épp mellette vitt el az utam, így jobban megfigyelhettem (a műszer kijelzőjén láttam számokat). De ettől nem lettem okosabb. Így hát szépen ráköszöntem és megkértem mondja már meg, mit mér itt? Volt olyan kedves és felvilágosított: A gázt mérem, hogy nincs-e szivárgás. Megköszöntem a magyarázatot, bár ettől sem lettem sokkal okosabb, mert most meg már érdekelne, hogy hogyan méri az a valami a gázt, a szivárgást, honnan tudja, hogy az uttesten merre kell mérni stb. De hát nem illik csak úgy feltartóztatni a munkás embert, mentem hát dolgomra s közben újra megértettem: roppant tudatlan vagyok, s változásra nem sok remény, de azért olvasok, tanulok, s ha kérdeznek azt mondom: nem tudom.

Még mindig

a hétvége és a menyegző.

Rég voltam falun menyegzőn. Én városi vagyok. Nem sokat értek a falusi életből, a szokásokból, sok feleslegesnek tűnik. De azt hiszem mégsem az.

Az ebéd végére érkeztünk, aztán elmentünk az úti ruhát ünneplőre cserélni. Már nem mentünk le a kúlturotthonba, hanem az imaházhoz. Azt gondoltam, tele lesz a terem. De üres volt, csak néhányan álltak kint az utcán. Mi is kint maradtunk. És akkor egyszer csak a kanyarnál feltűnt az ünnepi menet. ... Mennyire más így egy esküvő! Már egész hozzászoktam a feldíszített autók sorához, amint dudálva elvonulnak. De így gyalogosan, lassan, ünnepélyesen, ez egészen más. Az egész helység tudhatja, hallhatja, láthatja, hogy valami új keződik. Ugyanakkor valahogy azt is szemlélteti, hogy a házasság egyszeri nagyszerű esemény az életben. A házasság szentsége ... -jutott eszembe.

Istentisztelet után már én is együtt vonultam az meghívottakkal a vacsorához. Talán gyerekkoromban vettem részt ilyen 'felvonulás'-on. De szép volt. Az egész menyegző. És a gyerekek is elég jól bírták, és volt segítségem is hozzájuk - jó a nagy család. Szép emlék marad ez nekem.

Szép hétvégénk volt

Falun voltunk menyegzőben. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz. Nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy velünk volt a 3 gyerek. Rég nem voltam menyegzőben, pár ilyen családi alkalomról le is maradtam mert valameyik épp pici volt. És ritkán volt, hogy végig kibírjunk egy menyegzőt mióta gyerekeink vannak. De most a végén mentünk el. Szép volt nagyon. Jó volt találkozni a rokonokkal. 

És jó volt falun lenni. A kertből frissen szedett hagymát, salátát, retket enni, igazi finom szalonnát. Látni baromfit, disznót, kecskét. Balázs csak kint akart lenni. Tata kertje olyan gondozott! Az onnan hozott hagymaszárat minden higéniai előírás ellenére mosatlanul ettem. S milyen más, mint az amit a piacon veszek! És itt vannak a tata készítette, tartós cirokseprűk, a gerenda fölé téve: 

Próbálom összeszedni magam. Kell legalább két nap, míg helyrejövök.

Könyvesboltban jártam,

semmit sem találtam.

Hát mondjuk nem éppen így volt, mert voltak ott könyvek is. Szóval nagy városunk kicsi (és egyetlen) magyar könyvesboltjába kukkintottam be, ajándékkönyvet kerestem, gyerekeknek valót. Ilyen szegény kínálatot rég nem láttam. Egy sem volt ott az elmúlt tíz év legjobbnak tartott gyerekkönyvei közül. Nem is vettem semmit. Marad az internetes rendelés. Olcsóbb és jobb. Sajnos ez van.

Hát így volt. 

ma

egyszer leszedtem Balázst a kisasztalról, ahová azért mászott fel, hogy fényes nappal felkapcsolja a villanyt. Másodjára már megtaníottam lemászni. Aztán azt hittem minden veszély elhárult, nyugodtan készíthetem az ebédet, mikor hallom hogy Balázs olyan kétségbeesetten szólít, mint amikor a felső polcról akarja megkapni az egyik könyvet. Hagytam is, hogy szólítson párszor, aztán csak bementem, mert zavar a kiabálás, nyafogás. Hát nincs a könyvespolc előtt senki. Hol a gyerek? Lógott vagy inkább kapaszkodott az emeletes ágy létráján, se le, se feljebb nem mert lépni. A hátához tettem a kezem és szépen felmászott. S mindennek tetejében este a szemem láttára esett fejest az ágyról (nem az emeletesről). Ilyen körülményesen lesznek a kisfiúkból nagyfiúk?

Kába nap

Az éjjel úgy hajnalig fent ültem, próbáltam a végére érni a dolgozatomnak. Még van írnivalóm, de holnap el akarom vinni a tanárhoz. Reggel nagyon kába voltam, no és a türelmem is inkább türelmetlenség volt. Alig készültem el egy nagyon egyszerű ebéddel... Olyan fáradt vagyok, hogy aludni sem tudok és állandóan ennék :D. Így ma délután a Marikánál nem rég olvasott vers jutott eszembe:

HISZEN KÖZÖTTÜK ÉLEK
Bocsásd meg
ezt a napomat Uram!
Fénytelen szemem,
rossz kedvem és türelmelenségem,
fáradságom,és a sok határozatlanságomat,
bocsásd meg!
Ne büntess másokat tovább velem,
Emeld föl arcomat,
s újból megfényesitve szivem,
nézz rájok általam
örömmel és szeliden!
Fordisd javukra életem!

május 1.

A húgom meghívott a kicsi házacskája kicsi kertjébe. Bár szerettem volna elmenni a  bázosi erdőbe, végül  úgy döntöttünk, itt a közleben is jó lesz. És nagyon jó volt. Gyönyörű idő volt.  Sok -sok év után újra próbáltam gyomlálni és közben  arra gondoltam, nem is rossz, ha az embernek van egy kis kertecskéje.Kipróbáltam a mei tajt is. Kicsit féloldalasra sikerült ez a felkötés, következőleg jobb lesz. A múltkor a rózsaszín, virágos oldalát mutattam, hát ez a fekete csíkos a másik oldala. A hordozókendőt jobban szeretem, biztonságosabb, szerintem. Ez a mei taj könnyű, vékony, és sokkal kevesebb helyet foglal. Bent (a lakás még nincs berendezve) a mei taj volt a párnám, mikor Balázst szoptattam, és a hordozókendővel takaróztunk. Ha választanom kellene a hordozókendő és a mei taj között, az kendőt választanám, de jó a mei taj is, mert kisebb és mert ez vékony is.  Ez a három kép meg hadd mutassa be, milyen jó az, ha a kisgyereknek olyan könyvből olvasnak fel mesét, történetet, amelyben nincs kép vagy csak itt-ott elvétve van egy-egy rajz. A gyerek nem a képekhez igazodik, hanem saját maga kézeli el a mesét, történetet magának. S ha tíz gyerek hallgatná a felolvasást tíz féle  megélése,  elképzelése lenne a mesének. S ez benne a szép, a lényeg és az építő, gazdagító.