Lassan egy hónapja készülök írni ide. De nagyon nehéz bármit is írnom. Nem tudok nem gondolni az október 7-én történtekre. Azt hittem a tatárjárás kegyetlenségei régi dolgok, hozzá fogható ma már nem történhet. De ez tán annál is szörnyűbb lehetett. S hogy annyi gyűlölet lappang a felszín alatt itt erre felénk, számomra hihetetlen.
S míg mások szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat éltek át, nálunk az ősz gyönyürű volt, mint mindig. Nem emlékszem ilyen hosszan meleg őszre. Szokatlanul sokáig élvezhettük a meleget, a napsütést. De most már lassan kezd lehűlni, bent is néha bekapcsol a fűtés. A fákról hullanak a levelek. Volt a kertben alma, körte, szőlő, füge. A fügefáról másfél hónapig eszegettük a fügét, (csak a család fele szereti), minden napra vagy kétnaponta jutott pár darab finom édes gyümölcs. A kissé savanyú, gyakran férges kerti almák miatt többször is sütöttem almás sütit. Most érik az első datolyaszilva. A naspolya még éretlen, de majd ha megcsípi a dér finom lesz. Még van szőlő is, de mivel kissé félárnyékban van, kicsit később érett, mint a napos részen levő társa, és nem is olyan édes. Lassan leszemezgetjük majd, ha nem lesz más finomság. Itt-ott pár szem málna is van még. Már bújik a zöldhagyma, amit nagyon szeretünk frissen szedve enni. Van a kerttel munka de öröm is.
Volt a családban szülinap és évforduló is. Mit is mondhatnék visszanézve az elmúlt évekre, mint azt, hogy Isten jó hozzánk?
Utaznunk is kellett. Szép volt de fárasztó is. Három nap alatt mind a két autónk elromlott. Mégis Isten gondot viselt rólunk. Minden nap volt öröm és szépség. Nehézségeink pedig sokkal kisebbek, mint másoknak. Mostanában többször láttam azt, hogy jó, kedves, istenfélő emberekkel is szörnyű dolgok történnek. Ilyen világban élünk.
Az elmúlt hét iskolai szünet volt egyeseknek. Én nagyon örültem, nagyon jól jött egy kis pihenés, több olvasás, egyéb munka, egy kis játék.
Ma elmehettem a kedvenc román könyvesboltomba. Rámtalált egy könyv, amelynek még csak a borítóját olvastam el. Többek között azt írja, hogy a szenvedéshez viszonyulhatunk úgy, mint kiváltsághoz, nem pedig büntetéshez. Az öröm nem csak a fájdalommentes élet velejárója. Míg megküzdök a magam apró gondjaival, eszembe jutnak kedves ismerőiseim, akik sokkal súlyosabb terheket cipelnek. És újra leírom, hogy kedvenc imádságom: Jöjjön el a Te országod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?