Új tavasz érkezik

Azt hittem, belefáradtam a kert gondozásába. Oda lett a tudatlanok és tapasztalatlanok lelkesedése. A gyomok minden évben gyorsabbak, mint én. A tavaszi fagy rendre csirájában fojtja el a reményt, hogy napsugár ízű, saját termésű kajszibarackot eszünk. A szárazság, ami a fúrt kút elapadásával társult elkerülhetetlenül pusztulást hozott. Karácsony előtti áskálódások feldúlták a virágoskertet, rózsa, évelők, virághagymák eltűntek. Remények vesztek el. Kidobott pénz, hiába végzett munka. Miért fáradni újra? Emlék maradt az öröm. Ami nincs, az nincs. Beletörődéssel végig lehet így olvasni a telet.

Aztán jön a március, a napsütéses virágillat az utcán és a kertben. Nem pusztult el minden. Elég két-három játcint, pár nárcisz és a többi. Lassan újra remélni kezdek és tervezni. Már nem olyan határtalanul, mint először, amikor szép könyveket  lapozgatva tanultam a növényekről, kiskert gondozásáról. Ma már sejtem, mennyi telik tőlem. Tapasztaltam, hogy milyen a talaj, a fény-árnyék arány a kerítés mellett, mennyire szárazak a nyarak itt felénk. Nem hoz termést a paprika, de a zöld hagyma roppant finom pár perccel vacsora előtt kihúzva a földből. Próbálok kiegyezni magammal és a kis kerttel. Én mennyit fektetnék bele, ő mennyit adna nekem?

Elért hozzám a tavasz. Vettem pár virágot a szépségért és egy málnát a finom termés reményében. A piacon pedig újra a növényárusokat fogom figyelni. Már nem akarok mindent. Csak azt, amit akarok. Gyakorlom a "nem"-et mondás művészetét. Kell neked ilyen fa? Nem. (De amolyan kell, kivárok.) Kell ez a növény? Nem. (De kell más, majd beszerzem.) Kell olyan növény? Nem, már volt, kipusztult. Korlátoz a hely, az idő, a tér.  Ezekkel és önmagammal megbékélve örülök annak, ami itt van nekem és örülök annak, hogy olyan szép és gazdag a világ a kerítésen túl is.

Szeretek sétálni. Lassan kiismerem magam a környéken, hogy hol milyen fák, bokrok, virágok nyílnak.  Milyen jó, hogy láthatom, örülhetek! S észrevétlen tervezni kezdek. Ősszel új tulipán és nárciszhagymákat veszek, a télen kiásottak helyett, talán egy erika bokrocskát is a régi helyére... Közben kigyomlálom az epres ágyást, megcsodálom ami épp virágzik. Legfőképpen pedig, örülök az új tavasznak, az életnek.

Olvasni kell!

Visky András: Kitelepítés

Sok évvel ezelőtt hallottam Visky Ferenc református lelkészről, akit a kommunizmus éveiben bebörtönöztek, családját elvitték a Bărăgan-ba. Ez egyfajta büntetés volt, azoknak, akik veszélyt jelentettek a rendszernek.

 A lelkész legkisebb fia emlékszik vissza a száműzetés éveiről a "Kitelepítés" című könyvben. A fejezetek rövid szakaszokra vannak osztva, 822 ilyen szakasz van. A deportálás, a földbevájt lakóhely, az embertelen körülmények - nem lehet erről hosszan olvasni. Elég belőle egy kis rész egyszerre. A gyermek szemén keresztül láthatjuk, érezhetjük az átélteket. Csodálom az édesanya hihetetlen lelki erejét, hitét, hűséges szeretetét férje és gyermekei iránt. Többször próbálták rávanni a válásra, ígérve, hogy úgy könnyebb élete lehet. Megrendítő a hozzájuk szegődött Nyénú hűsége. A könyv által képet kapunk a lágerben élőkről, a kik nem a társadalom szemétje voltak, sokkal inkább a krémje: értelmiségiek, akiket a kommunista rendszer veszélyeseknek tekintett. Az író családján túl, különböző sorsokkal, történetekkel ismertet meg. Olvashatunk a szabadulásról, amikor szabadok lettek, de nem volt hová hazamenni és arról milyen volt a találkozás, amikor az édesapát hazaengedték a börtönből. A legkisebb gyerek, az író, olyan kicsi volt, amikor édesapját bezárták, hogy nem is emlékezett rá. Nagyon szívszorító volt erről a találkozásról olvasni.

Hogy milyen nehéz, kilátástalan és reménytelen helyzetben voltak szokszor, arról a következő idézet is képet ad:

"Ne félj... teljességgel tehetetlenek vagyunk, a félelemnek sincs semmi értelme."

Különleges hatással volt rám ez a könyv. Azt hiszem tudnunk kell az elmúlt rendszerek kegyetlenségeiről. Ha elfelejtjük, nem akarjuk megismerni, nem fogjuk felismerni amikor újra, talán kicsit másként jön felénk. Ismernünk kell a kommunista rendszer könyörtelen kegyetlenségét, s hogy voltak, akik megőrizték szabadságukat, mert nem hódoltak be. Bármi jönne, mindig szabadok vagyunk dönteni magunk felől. A börtön lehet jobb hely, mint a megalkuvás...

Befejezésül: találtam egy beszélgetést Visky Andrással a könyvről az ErdélyiFigyelő-csatornán. Ajánlom meghallgatásra.

P.S. Utólagos ráadásként egy videó a már idős Nyényukával: Két hét pihenő.

Olvasni jó!

Sarah Frier: Az Instagram sztori bennfentes szemmel. Hogyan alakította át az Instagram az üzletet, a kultúrát és az egész életünket (Alexandra, 2020).

Olyan divatos az Instagram! (Vagy már nem?) Olyan gyorsan felfutott! Eleinte azt hittem, hogy csak képmegosztó, ezért azoknak való, akik szeretnek mindenféle fotókat készíteni és megmutatni a barátaiknak és a világnak. Aztán egyre több ismerősöm kezdte használni. Kíváncsiságból én is kipróbáltam. Nem mintha jó fotókat készítenék, inkább mert mások fotóit akartam látni és kíváncsi voltam, hogyan működik. Ennyi. Aztán rájöttem, hogy az Instagram ennél több.

Már sok könyvet írtak az Instagramról azoknak, akik szeretnek olvasni. Hogyan fotózzunk az Instagramra vagy milyen lehetőségeink vannak,hogy minél több követőt, like-ot szerezzünk, hogyan sikerült egyeseknek felépíteni az üzletüket az alkalmazás segítségével... De szerintem többen vannak azok, akik inkább használni szeretik az Instagramot s menet közben mindent megtanulnak.

Sarah Frier könyve azért különleges, mert bepillantást enged a folyamatba hogyan alakult az Instagram a kezdetektől napjainkig. Megismertet azokkal az emberekkel, akiktől kipattant az ötlet, hogyan lett valóság, kik, hol, hogyan dolgoztak rajta, hogy vásárolta fel a Facebook, azután pedig hogyan alakult át. Az alapítók 2019-ben ki is léptek az akkor már Fb-hez tartozó Instagramtól. Egy IT-s szerintem sokkal többet ért a könyvből, mint én. De bár jó vastag, kitartással lassan én is a végére értem. És nem bánom, hogy elolvastam, érdekes volt bepillantani ebbe a  világba.

"Az emberek Instagram-hírfolyamukhoz igazították az életüket" - olvastam. Egy 2017-es tanulmány szerint ez volt a fiatalok mentális egészségére legnagyobb hatást gyakorló alkalmazás, "ami arra ösztönzi felhasználóit, hogy szüntelenül másokhoz mérjék magukat, és emiatt szorongást váltanak ki."

"Az Instagram nem csak az önkifejezésre nyújtott tág teret, de az önmagunkról alkotott képet torzító versengésre is."

Aztán arról is ír a könyv, hogy nem csak szép és pozítiv oldala van az Instagramnak. Elkezdték használni önpusztítással, depresszióval kapcsolatos dolgok, drogok terjesztésére is. Újra szembesülnünk kell azzal, hogy a gonosz mindehová be akar férkőzni, mindent el akar rontani. És vannak, akiknél ez visszhangra talál.

Nagyon tetszett, hogy az alapítók milyen odaadással gondozták az alkalmazást, s próbálták megőrizni, amikor átkerült a Facebookhoz, ameddig lehetett.

Az idő múlásával változnak az éppen divatos médiafelületek. Használjuk jóra a lehetőségeinket vigyázva magunkra. És: van élet Instagram nélkül és azon túl is.

Olvasni jó! "Dominó"

Az elmúlt évben kéthavonta osztottam meg gondolataimat pár könyvről, amit akkoriban olvastam. Ebben az évben is szeretnék sokat olvasni. Néhány könyről továbbra is fogok írni itt, gondolom kéthavonta vagy lehet, hogy gyakrabban. Viszont szeretnék azzal próbálkozni, hogy egyszerre csak egy könyvről írok. Így akit nem érdekel a könyv, nem is kell rákattintson a bejegyzésre. Akit érdekel, azt pedig untathatom hosszabb szösszenettel.

Ma egy olyan könyvet hozok, ami akár pihentető olvasmány is lehet. Munka után, fáradtan is lehet olvasni. Ez pedig:

Tarjányi Péter és Dosek Rita új könyve, a Dominó.

A szerzőpárostól már olvastam egy regényt pár évvel ezelőtt. (11 könyvet írtak eddig.) Hát... nem olyan lányos történeteket írnak. Nem is siettem elolvasni a következő regényeiket.

Viszont még decemberben hallottam egy ajánlót, beszélgetést a szerzőkkel a legújabb könyvükről (Ultrahang) és azonnal kívánságlistámra tettem. Az első könyvükhöz képest, ez sokkal jobban tetszett. Van a könyvben gyilkosság, terrorelhárítás, nyomozás, egy számomra ismeretlen világ. Mégsem találtam annyira durvának mint az előzőt, amit évekkel ezelőtt olvastam tőlük. Ez a könyv nagyon olvasmányos és izgalmas. Az orosz-ukrán háború kitörése előtt kezdték el írni a regényt. Hogy jutott eszükbe a gázvezeték felrobbantásáról (is) írni? Ráadásul a könyv kevéssel az Északi Áramlat felrobbantása előtt került ki a nyomdából! Szóval nagyon kíváncsi voltam és örülök, hogy elolvastam. Cselekményről nem mesélek, olvassátok el!

Olvasni jó!

Ebben az évben az első könyv, amit elolvastam, egy rendkívüli könyv volt. Wurmbrand: Megkínozva Kriszrusért (Patmos Records,2020).

Mikor fiatal voltam, a '90-es években még hallottam Wurmbrand bácsit a rádióban beszélni, emlékszem a hangjára. Már sok év eltelt, mióta utoljára olvastam a könyveiből. Így most újra úgy éreztem, hogy kincset tartok a kezemben.

Richard Wurmbrand Romániában született, zsidóként, de ateista lett, majd Jézusban rátalált a Messiásra és lelkipásztor lett. A kommunista rendszerben elrabolták az utcáról és börtönbe zárták, megkínozták Krisztusért. (Milyen kifejező a könyv címe!) A könyv életrajzi írás. Megtudjuk hogyan élt ifjúkorában, hogyan ismerkedett meg Sabinával, aki a felesége lett, hogyan jutott el a Jézusban való hitre és lett lelkipásztor, hogyan rabolták él és mit élt át a kommunista Románia börtöneiben. Olvashatunk arról is, hogy Sabinát hogyan hurcolták meg. Fogvatartóiról és rabtársairól olvasva képet kaphatunk a kommunista rendszer mérhetetlen gonoszságáról. Megtudhatjuk, hogyan tartottak ki hitük, meggyőződésük mellett olyan sokan, mindannak ellenére amit szenvedniük kellett a börtönben. Fizikailag börtönben voltak, de megőrizték lelkük szabadságát. Megrendítő minderről olvasni. Szinte hihetetlen. Sokan belepusztultak a kínzásokba, kevesen élték túl.

Ahogy nem szabad soha elfelejteni a holokausztot, épp úgy őriznünk kell a kommunista rendszerekben üldözött egyház szenvedéseinek emlékét. Nem felejthetjük el, hogy hogyan szenvedtek a szentek a hitükért a múltban. A Krisztusért való szenvedés nem csak történelem, hanem valóság ma is sok helyen. S nem tudhatjuk, hogy nem kell-e majd nekünk is döntenünk a megalkuvás és a Krisztusban való hitünkért való kiállás között. Erősítsük szívünket és hitünket az előttünk járók életpéldájával. Itt egy ember története, akiről elmondhatjuk, hogy nézve élete végére, kövessük a hitét.

Szabados Ádám Richard Wurmbrandról szóló életrajzi előadása itt hallgatható meg.