Olvasni jó!

Nagyon szeretnék ebben az évben legalább annyit olvasni, mint tavaly. Szeretnék időt találni arra, hogy olyan könyveket is kiolvassak, amelyek már évek óta az "elolvasnám" listámon vannak. Ezen kívül szeretnék folyamatosan olvasni románul. És szeretnék szakkönyvekbe is legalább belelapozni.

Legyen itt pár könyv a január és február hónap olvasmányaiból.

Dr. Mary Aiken: Cybercsapda. Hogyan változtathatja meg az online tér az emberi viselkedést? (2020)

Azt már tudjuk, hogy az internetezés, az online tér hatással van ránk,  kapacsolatainkra, viselkedésünkre. Nem mindegy, mennyi időt töltünk a neten lógva. Hogyan hatnak a képernyők a gyerekek fejlődésére? Gyermekeinket a való világban fokozatosan engedjük el, a közelükben vagyunk, tudjuk merre járnak, megtanítjuk nekik a vislekedési szabályokat, hogyan vigyázzanak magukra. De az internet láthatatlanul átlépte otthonaink biztonságosnak hitt falait, itt van és rabul ejthet felnőttet és gyereket. Messze nem tudjuk mi van a billentyűzet, a képernyők mögött, csak pár gombnyomásnyira. Milyen könnyű eltévedni, rabul esni saját vágyainknak és másoknak! Mennyire manipulálhatóak vagyunk! Jó, ha ismerjük nem csak az előnyöket, de a veszélyeket is, melyeket az internet használata jelenthet, főleg a gyermekeknek, fiataloknak.

Olvasmányosnak találtam a könyvet és érdekesnek. Nem olyan letehetetlen, mint egy izgalmas regény. Nem ad megoldást a problémákra. De segít szembenézni és felmérni a helyzetet, amely már adva van. Elgondolkoztat. Egyetértek az ajánlással: „szülőknek, pedagógusoknak és mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni a technológia korát, amelyben élünk.”  Örülök, hogy elolvastam.

Laura Baldini: A tanítónő (2021) Regény Maria Montessori életéről. Nagyon érdekes volt és tiszteletet ébresztő az, ahogyan Mária küzdött egy férfiak által dominált világban, hogy valóra váltsa álmát, elvégezze Olaszországban az első nőként az orvosi egyetemet. Elszántsága, kitartása példamutató. Érzékszervi fejlesztéssel addig lehetetlennek hitt  változást ért el gyengeelméjűnek diagnosztizált gyerkeknél. Módszere nagy hatással volt a pedagógiára. Ami viszont elszomorított, hogy a magánélete, saját családi élete már nem alakult olyan meseszépen. Titokban szülte meg fiát, akit első éveiben másokra bízott. Ez mélyen elszomorított és felmerült bennem a kérdés, megérte-e? Attól függ kinek... Végül szomorú maradtam a könyv végére.

Giles Milton: A történelem bizarr lábjegyzetei (2018) Már vagy három éve a polcon van ez a könyv. Azért vettem meg, mert valamikor úgy gondoltam, érdekes és érdemes elolvasni. Az általános iskolában nem szerettem a történelmet tanulni. Dátum dátum hátán! Kit érdekel!? A líceumban volt egy olyan történelem tanárunk, aki bármiről lelkesen mesélt, nagyon érekesek voltak az órái, de nem volt szigorú, számonkérő tanár. Akkor kezdtem megérteni, hogy érdekes a történelem, a dolgok összefüggnek. Amit valamiért érdekesnek találunk, azt sokkal könnyebben megjegyezzük. Ebben a könyvben száz,  rövid történet vár a kíváncsi olvasóra. Ezt sem lehet egyhuzamban olvasni, de napi 2-3 történet bő egy hónapig elszórakoztatott. Érekes, bizarr, döbbenetes, riasztó, hősies történetek, amelyekről nem írnak a tankönyvek. Általuk érdekesebbé válnak, színt kapnak a dátumok, események.

Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül Újra gyerek lehettem! Szeretek felolvasni a gyerekeknek. Az utóbbi években már csak a legkisebb ígényelte. Aztán jó ideje már nem kérte, hogy olvassak neki. De most valahogy újra felmerült a kérés, hogy olvassak neki, s a nagyok is mellé álltak, hogy mivel nekik is felolvastam annak idején, úgy "igazságos", hogy a húguknak is felolvassam ezt a regényt. Hagytam magam rábeszélni. Újra örömmel olvastam fel a régi izgalmas történetet Phileas Fogg utazásáról. Közben szívembe zártam az ajándékot, az így együtt töltött időt. Éreztem, hogy most nincs semmi fontosabb és érdekesebb, amit tennem kell, csak olvasni figyelő, csillogó szemű kincsemnek, aki fejében megalkotja a saját belső filmjét erről az érdekes történetről. Azóta -hasonló módon- már megtaláltuk Grant kapitányt, most pedig elmentünk két évre vakációzni.

Mivel eldöntöttem, hogy igyekszem román nyelven is olvasni, hadd legyen itt egy román nyelvű olvasmányom: Neil T. Anderson: Cine sunt eu în Cristos. Eredeti címe: Who I Am In Christ, vagyis Ki vagyok én Krisztusban. Ezt is lassan, több mint egy hónapig olvastam, mert a könyv két részében összesen 36 darab néhány oldalas írás van. Olyan ez, mint egy áhitatos könyv. Emékeztet arra, hogyan fogadott el bennünket Isten, Krisztusért és kik vagyunk Krisztusban. Jó ezekre a dolgokra emlékezni, gondolkozni róluk, szem előtt tartani, ezeknek a fényében gondolni Istenre, magunkra és másokra.

Lassan talán már kezd látszani

a fény az alagút végén. Úgy hallatszik, hogy erre felénk is hamarosan fel fogják oldani a korlátozások egy részét.

Már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy ráakadtam egy videóra, melyben egy kórházat túlélő ember beszél tapasztalatairól. Bár sok szörnyűséget hallottam arról, hogyan bántak a betegekkel a kórházakban, ez a beszámoló nagyon megrendített. Tudom, nem ez az egyetlen eset, amikor ilyen visszaélés történt. Azt is tudom, ahogy itt ebben a videóban is elhangzik, hogy nem minden kórházi dolgozó hanyag. Magam is találkoztam kedves, jólelkű nővérekkel, orvosokkal. Ezek igazi áldás voltak. Sajnos az elmúlt két év sok kórházban nagyon nehéz volt az ott dolgozóknak. Volt aki egyszerűen belebetegetegedett a stresszbe, a leterhetségbe. De mindez nem mentség az embertelen bánásmódra.

Mivel nem tudtam kiverni a fejemből ezt a beszámolót, gondoltam csak emlékeztetőül ide is belinkelem. Ez is a járvány egy másik arca. Gondolom, vannak néhányan akik találkoztak vele. Remélem csak mások elbeszéléseiből. Persze az akkor is rettenetes, ha egy kedves ismerősünk élte át. 

Tehát a link (csak felnőtteknek):  Dosar România: Sechestrat printre morții vii (@TVR1)

Amúgy már nagyon várom hogy ne kelljen maszkot hordani és hogy töröljék el ezt az oltási igazolást, amit léptem-nyomon kérnek, de amit semmit se ér, és csak annak nincs, aki nem akar, ebben az országban, ahol a lakosság kb. 42 % kapta meg az oltást. 

Nagyon megdöbbentett találkozásom egy ismerőssel, aki bár mind a három adag oltást megkapta, nem örült a küszöbön álló enyhítéseknek, mert soha nem lehet tudni mi lesz... Gondolom minden enyhítés mellett lesznek akik a józan eszükre hallgatva továbbra is gondolnak majd mások védelmére... Na, majd meglátjuk.

... és valóban döbbenetes és újra csak félelmetes (úgy látszik sikerült függővé válnunk ettől az érzéstől) ami most a szomszédban zajlik. Már szétválasztották az embereket a maszkok, oltások mentén, most a háborúról való vélekedés osztja meg a már amúgy is megoszotottakat.

Szeretném, ha gyeremekeink soha nem tapasztalnák meg, mi a háború, a menekülés, az éhezés, a szükség. De mindez itt van egy hajításnyira. Többször gondoltam arra, milyen volt az emberek élete a múlt századi világégések előtt. Az egyszerű emberek élték a megszokott életüket és aztán minden megváltozott. Emberségesnek kell maradni minden helyzetben - van kiktől tanulni. 

Eddig úgy éreztem, sok okom van a hálára. Az utóbbi napokban reggelente még jobban örülök az életnek, otthonnak, családnak, szeretteimnek, hogy békében feküdtem és békében ébredtem... Minden új nap ajándék és lehetőség.