Az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor tapasztaltuk Isten jóságát, gondviselését, azt hogy nem hagyott el a nehézségekben sem.
Minden nap van ok a hálára és örömre.
Este sokszor örülök, hogy végre párnára tehetem a fejem, örülök a nyugodt pihenésnek, az oltalomnak. Mert bár nem sokat teszek, mégis alaposan kifáradok estére.
Mostanában azon emésztem magam, hogy milyen keveset eszik a legkisebb. Félek, hogy nem nő eleget, hogy legyengül és egyebek. Azt hiszem már csak ez kifáraszt. A többiről nem is beszélek. Most meg kell tapasztaljam, hogy a gyerekek nem csak ennivalóval élnek, hanem a szeretet is élteti őket, s esznek annyit amennyire szükségük van. Könnyű ezt mondani, más megélni. Na de így lehet belőlem évek múlva tapasztalt anyuka. Ennek is ára van.
Aztán egyre inkább érzem azt, hogy az ifjúság nem örök. Nem is hittem volna... Még tíz éve nem értettem egyes munkaadók miért keresnek 35 évnél fiatalabb alkalmazottakat... Most már talán kezdem érteni...
Most befejezem, csak egy képet mutatok még.
Kedveseim közül ketten:
