Olvasni jó!

Általában nyáron több időm van olvasni.  Az egyik román könyvesbolt polcai között találtam egy kis sarkot, ahol volt néhány magyar könyv is. Nagyon jól esett ezt látni. Vettem is két magyar és egy román nyelvű könyvet és el is olvastam őket. Ez azért különleges, mert jó néhány könyv hónapok, évek óta vár elolvasásra a polcon. Nem mintha meggondoltam volna magam, hanem mert nincs annyi időm olvasni, mint amennyit szeretnék, s közben új érdekes könyveket fedezek fel, olvasok el.

Egyik könyv Fábián Jankának egyetlen regénye itt a boltban: A könyvárus lány. Kortárs író, sokszor láttam szép borítójú könyveit magyarországi könyvesboltokban. Gondoltam, ideje elolvasnom már egyik könyvét. Tetszett a könyv címe. A kötetet is olyan jó volt kézbe venni, nagyon szép a borítója és még könyvjelzője is van. Szabadsághetem egyik olvasmánya volt.  Azt olvastam, hogy Fábian Janka történelmi romantikus regényeket ír. Ez is egy ilyen regény. A második világháború utáni Magyarországon, Budapesten kezdődik a regény. Az '56-os forradalomról és az országból való menekülésről, a szomorúságban az emberi szeretet-kapcsolatok megtartó erejéről olvashatunk. Aztán tanúi lehetünk a messzi idegenben új otthonra találásnak és persze egy kis könyvesboltról olvashatunk. Izgalmas események állnak szépen össze egy egésszé és visznek oldalról-oldalra a befejezés felé. Ahol nem szeretnénk megállni, mert jó lenne egy folytatás. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre. 

Szintén a kikapcsolódás kategóriája, egy kis kíváncsisággal keveredve: Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész. Bár nem nagyon tanultam világirodalmat, az évek során  annyi csak eljutott hozzám, hogy Poe egy nagyon híres amerikai író.  A könyv borítóján pedig azt írták (lehet csak reklámként), hogy ez a legjobb regénye: "Ez a vérfagyasztóan izgalmas történet Poe legnagyszerűbb műve". Ha egy ismeretlen íróval akarok ismerkedni, akkor csakis a legnagyszerűbb művel érdemes kezdeni. Ráadásul ez a kötet egy kis olcsó kiadású könyv, egyéb áhított könyvek árához viszonyítva semmiség, ezért meg kell venni és kultúrálódni. Miről is lehet szó benne? Nem tudtam. Nem úgy az egyik lányom, aki megkérdezte, hogy komolyan gondolom-e, hogy ezt el akarom olvasni? Lelkesen mondtam, hogy persze, mert fogalmam sem volt, mi vár rám és mert azért veszek könyveket, hogy elolvassam őket. Most már tudom, nem az ilyen stílusú, témájú könyvek a kedvenceim. Nem semmi ennyi szörnyűséget leírni, jobb nem belegondolni az olvasottakba. Mégis van egy sodrása a regénynek. A végén a Narnia egyik kötete jutott eszembe. És igazán tetszett a befejezés, olyan  csattanós. Remek, sodró, néhol szörnyen félelmetes kalandregény. Igazi változatosságot hozott olvasmányaimba.

2021-ben olvastam Pak Janmi: "Élni akartam" című könyvét. Felejthetetlen. Aztán megtudtam, hogy van folytatása is, csak azt nem fordították még le magyarra. Amit a könyvről hallottam, abból azonnál rá került az "el kell olvasnom" listára. A könyvesboltban már épp a kijárat felé tartottam, amikor hirtelen megakadt a szemem a könyvön: Yeonmi Park: "Cât mai este timp" vagyis: Amíg még van időnk (While Time Remains). Az előszót Jordan Peterson írta. Nagyon érdekesnek találtam a könyvet. Az alcím így fordítható: egy észak-koreai menekült keresi a szabadságát Amerikában. Megtalálja, ugye? A döbbenet az, hogy a válasz nem ilyen egyszerű. Egyre több hasonlóságot fedezett fel Észak-Koreával, ahonnan elmenekült. Úgy vette észre, hogy elnyomják a kritikus gondolkodást, a szólásszabadságot. Itt is ideológiák vannak. Nem gondolkozhatsz akárhogy, csak ahogy előírják. Nagyon érezte ezt az egyetemen. Leírja, milyen bonyodalmakba keveredett, mert nem az elvárt névmást használta a társaival, főleg az elején, mikor gyakran ejtett nyelvtani hibákat. Az amerikai egyetemen azt is megtudta, miért rossz a nyugati klasszikus zene: mert a fehér zenészek elnyomták a feketéket. (Megkérdezném, hogy hol voltak ezek a híres és rendkívül tehetséges zenészek Németföldön  a 17-19. században?)  Az elitek képmutatása is teljesen kiábrándította, mindaz amivel a különböző előadások alkalmával találkozott, amelyekre beszédet mondani hívták meg. Ezeken semmit nem mondhatott arról, amit a kínai embercsempészek tesznek az észak-koreaiakkal, mert a szervezők Kínával üzleteltek. Az igazság, a segítségnyújtás nem számított, csak a saját érdek. Mert máshonnan jött, máshogy érzékelte a társadalmi változásokat és gyakran kigyúl fejében a piros lámpa, mert valami hasonlót már átélt. Valahogy úgy, ahogy mi, akik még emlékszünk kicsit a kommunista diktatúrára, egy életre megtanultunk bizonyos leckéket és most csodálkozunk, hogy azok, akiknek ebben nem volt részük, nem látják, nem veszik észre azt, ami bennünket az átélt diktatúrára emlékeztet...A szabadság nem egyértelmű juss, könnyen elveszíthető, vigyázni kell rá. Érdekes és elgondolkodtató könyv. Remélem, magyarul is olvasható lesz.

Szolzsenyicin: Gulág szigetcsoport

11 hónapra volt szükségem, hogy végére érjek a tavaly nyáron elkezdett elég vastag kötetnek. Nem a lapok száma, hanem a kötet témája miatt olvastam ilyen nehezen Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág című könyvét. Főleg a könyv első részével haladtam nagyon nehezen. De az egész könyv szívfájdítóan szomorú. De el kellett olvasnom, azért, mert ez nem fikció. Az író megtörtént, átélt, látott, hallott eseményekről számol be. Kimondhatatlan sötétség, kegyetlenség, gonoszság és mérhetetlen szenvedés. Hogy történhetett meg mindez? Lev Tolsztoj írta: "Ha emlékezetünkben tartjuk a múltat és szembenézünk vele, ezzel azt az új kórt is leleplezzük, mely éppen hatalmába akar keríteni."

Sokáig azt hittem, hogy a koncentrációs munkatáborok a németekhez kötődnek. Aztán egyszer meglepetten hallottam arról, hogy az első koncentrációs munkatáborokat a britek létesítették a századforduló táján Dél-Afrikában, ahová főleg búr gyerekeket és nőket zártak be, civileket. Micsoda  kegyetlenség!

Aztán Oroszországban 1918-ban alakították ki az ottani első koncentrációs táborokat. "már 1918-ban is szerveztek lágerokat emberek sanyargatására és dolgoztatására." Átnevelő munkatáborok voltak. "Hiszen 'A Gothai Program Kritikájában' már Marx rámutatott arra, hoy a rabok megjavításásnak egyetlen eszköze a termelő munka." "Mert a mi célunk a teljes megjavulás, hogy a fogoly mint öntudatos dolgozó hagyja el a lágert."

"Csak olyasmid legyen, amit mindig magaddal vihetsz: tudj nyelveket, ismerj országokat, embereket. Egyetlen poggyászod emlékezeted legyen. Tanulj, emlékezzél! Csak abban bízhatsz, hogy egyszer még kicsíráznak az így elraktározott keresrű magvak."

"Azt azonban el kell ismerni, hogy Arhipelág agytrösztje valóban Frenkel. Ama szerencsés halandók egyike ő, akiket szomjaz és óhajtva vár a történelem. Igen, voltak Frenkel előtt is lágerok, de még nem nyerték el azt a végleges, egyedi jelleget, mely a tökéletesség ismérve. Mint minden nagy próféta, Frenkel is akkor tűnt fel, amikor a legnagyobb szükség volt rá: a metasztázisok burjánzásának kezdetén érkezett Arhipelágra." Török zsidó volt, Konstantinápolyból, gazdag kereskedő. A  Szovjetunióban valamiért börtönbe került, de valahogy sikerül különleges bánásmódot kieszközölnie magának. Szolovkában gazdasági vezető lesz a szabadoknak kijáró kiváltságokkal. Sztálinnal is tárgyal. Az ő nevéhez fűződik a híres tétel a fogoly kiszipolyozásáról az első három hónapban és annak bevezetése, hogy a rabok az elvégzett munka mennyisége szerint kapjanak ételt. 

"Uram, Istenem! A gránáttűzben, a bombazáporban arra kértelek, hogy tartsd meg életemet. Most azonban arra kérlek, küldd el az irgalmas halált!"

Hol lenne ma Oroszország, ha azt a sok értékes embert élni hagyják?  "...ez a 'viszonylag könnyű' hazai gyártmányú diktatúra 66 azaz hatvanhatmillió emberéletbe került nekünk az Októberi Forradalomtól 1959-ig". Hihetetlen volt olvasnom, hogy 1930 körül elég volt a kitelepítéshez, halálhoz az, hogy valaki mérnök. Micsoda vezetése volt az országnak, hogy ekkora kárt tegyen saját magának? A kollektivizálás következtében kialakult 2-3 évig tartó éhségben 7 millió paraszt halt éhen. Meg kellett találni a felelősöket. Várt rájuk a börtön, a láger, a halál. Önkényes letartóztatások, terror. "Politikai az olyan fogoly, kinek meggyőződése van, s ha ezt megtagadná, visszanyerhetné szabadságát. Akinek nincs ilyen meggyőződése, az csak politikai ocsú."   "Csak olyanokat hagytak békében, akik a puszta vegetálás szintjén maradtak."

Nem csak a mérnökök, a parasztok, kulákok, gondolkodó diákok, hazatérő hadifoglyok, bárki aki ismert, talákozott valakivel, aki ki merte mondani a véleményét, de a keresztyéneknek sem volt helyük Oroszországban. "S megindult a keresztyének áradata: transzportok és tömegsírok, újabb transzportok s újabb tömegsírok számlálatlan milliók. Észrevétlenül hunytak ki, mint a gyertya, mely nem világít, csak közvetlen környezetének. Oroszhon legigazabb keresztyénei voltak ők. A gyöngébbek meginogtak, dezertáltak, meglapultak."

Többféle láger volt, különböző nehéz munkákat (csatornaépítés, favágás stb.) végeztettek a rabokkal. Egy év alatt általában a rabok 10% - a meghalt a munka, nehéz körülmények, betegség miatt. De ez nem volt gond, hisz végtelen volt a tartalék, akikkel pótolni lehetett a kiesőket.

"A 20x6 méteres sátor közepén egyetlen benzineshordó volt a kályha, fűtésre egy vödör szenet utaltak ki naponta - azontúl csak a tetveiket égethették. A sátorponyvát belülről vastag zúzmararéteg borította. Priccs nem volt elegendő: egy rész feküdt, a többi járkált, aztán cseréltek. Napi harminc deka kenyér s egy tálka balánda. Hébe-hóba, nem mindennap, egy darabka tőkehal. Víz nem volt, jégdarabkákat osztottak, mint a kenyeret. Magától értetődik, hogy sohasem mosdhattak, fürdésről nem is beszélve. Testüket ellepték a scorbut foltjai."

"Akiknek már jártányi erejük sem volt, azokat ugyancsak végsőkig leromlott, de még nem annyira fölpuffadt társaik vontatták ki szánokon a munkahelyre. A lemaradozókat bottal ütlegelték és kutyákkal maratták. A munkahelyen 45 fokos hidegben sem engedtek tüzet rakni, nem melegedhettek (csak a tolvajoknak engedték meg ezt is)."

"(A lágerban ugyanis kedvtelve szokták verni a gyöngébbeket, nem csak a munkaelosztók és a brigádvezetők, hanem a közönséges rabok is: érezni akarják, hogy még nem vesztették el minden erejüket. Ez már csak így van: az ember nem győzheti meg saját magát saját erejéről anélkül, hogy ne kegyetlenkedne másokkal.)"

"Megfigyeléseim arról győztek meg, hogy az ember nem válhat aljassá a lágerban, hacsak azelőtt is aljas nem volt. Ha valaki rohamosan elzüllik a lágerben, meglehet, hogy nem is züllésről van szó, csak az az aljasság bújik ki belőle, amelyre korábban egyszerűen nem volt indoka."

"Ezért mondja D.Sz. L...v, ősz lágerveterán, hálás-bűntudatosan: hogy ma élek, az azt jelenti, hogy valaki más került helyettem a kivégzendők listájára; hogy ma élek, az azt jelenti, hogy valaki más fulladt meg helyettem a bárka fenekén; hogy ma élek, az azt jelenti, hogy nekem jutott húsz dekával több kenyér, amelynek hiánya valakit sírba vitt."

"A szabadulás napja? Mit adhat nekünk annyi év után? A fölismerhetetlenségig megváltozunk arra, megváltoznak szeretteink, azok a helyek, ahol valamikor boldogok voltunk, - minden, minden idegen... Lassan már magát a gondolatot is furcsának, képtelennek találjuk, hogy egyszer nekünk is üt a szabadulás órája. 'Szabadság'? Mintha volna szabadság ebben az országban! Vagy mintha szabaddá lehetne tenni az olyant, aki maga nem szabadult fel léllekben!"

"Igen, lehet gondolkodni a börtönben, de azért a lágerban sem lehetetlen. Mert ami a fő: nincsenek gyűlések! Tíz évre föl vagy mentve minden gyűlés alól: hát nem főnyeremény? Míg nyers őszinteséggel, egész a végkimerülésig, sőt a halálig, igénylik munkádat és testi erődet, a rabtartók nem avatkoznak gondolataidba, nem próbálják foglalkoztatni, lekötni agyadat. S ez sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb szabadságélmény, mint lábunk szabadsága, hogy odafuthatunk, ahová akarunk. ... 'A fej szabadsága' - vajon nem privilégium? Arhipelág lakóinak előjoga. Az is szabadságod ismérve, hogy téged nem foszthatnak meg családtól, tulajdontól, mert már meg vagy fosztva. Akinek nincs, attól nem lehet elvenni. Márpedig ez a szabadság lényege!"

"Egyszerű igazság, de ezért is meg kell szenvedni: nem a győztes háborúk hoznak áldást; hanem a vereséggel végződők. Győzelemre a kormányoknak van szükségük, vereségre a nemzetnek. Győzelem után újabb győzelemre támad étvágy, vereség után szabadságra - s ezt rendesen ki is harcolja a nép. Úgy kellenek a vereségek a népeknek, ahogy a bajok és szenvedések az egyes embernek: arra késztetnek, hogy elmélyüljünk lelki életünkben, keressük a szellem magasságait."

A nyár az nyár

Nem maradhatott el ezen a nyáron sem a hosszan tartó kánikula. Az elejét a hegyekben, patak mellett egy tisztáson töltöttük. Nagyon jó volt újra egy hétre kikapcsolódni, pihenni.

Aztán pedig itthon próbáltuk házon kívül tartani a nagy meleget.

Itthon várt a gazos kert. Időpont a fogorvosnál. Nem az évi rutinvizsgálat, hanem a másfél órát székben ülős, nem szeretem és még nincs vége. Örülök, hogy az autóval sem volt gond, csak hazafelé jelezte, hogy jó lenne már a szerelőhöz is elvinni. Szóval pihenés után vár ránk sok elintézni való. Ha egyszerre akarok mindent számbavenni, kétségbeesés környékez. Lebontva, egyszer csak egy problémára összpontosítva, lépésről lépésre haladva élhető az élet. Sőt kellemes meglepetéseket is tartogat. És újra meg újra tapasztaljuk Isten gondviselését.

Nagyon örülök, hogy tavaly nyár óta van egy kis villanysütőnk kint. Így amikor nagy meleg van, akkor is süthetek, anélkül, hogy nagyon felmelegíteném a lakást.

Nyári kedvencem lett a focaccia Annuskámtól. A család 5/6-a szereti is. Még utazásra is ezt vittünk szendvics helyett, nagyon finom volt.

A másik újdonság, hogy végre én is készítettem szilvás gombócot. Eddig úgy gondoltam, hogy nehéz, de most úgy találtam, hogy mégsem. Családom ezt is hasonlóan fogadta, mint a focacciát. Hat különböző személy esetén nem túl gyakori, hogy valami mindenkinek egyformán tetszedjen. Ha pedig valami a többség szerint finom, akkor abból újra kell készíteni. Így hát tervbe van véve az új adag szilvás gombóc. 

Közben nem lehet nem észrevenni, hogy sokkal hamarabb sötét lesz. Közeleg az ősz. A boltok tele vannak tanszerekkel. De ki szeretné felcserélni a nyár szabadságát az iskola kötöttségére? Itt nálunk senki, mert még nem volt idő unatkozni a vakációban.

Séta a városban

Nagyon örülök, hogy már nem lakok a városban. Nem hiányzik a zsúfoltság, a zaj, a rohanás. Néha mégis jól esik csak úgy sétálni a város központi részén. Sok régi, hangulatos épületet felújjítottak. Öröm rájuk nézni. Aztán van itt könyvesbolt, fagyizó, park, minden ami egy jó nyári-esti sétához kell. Csak szabad pakolóhelyet kell keresni, kitartóan keresni. Vagy gyalog járni, esetleg kétkerekűvel.

Hétvége nyáron

Milyen is egy nyári hétvége? Van, hogy utazás. Néha pihenés, lazítás. Most a nyár második felében, ha itthon vagyok, készülés a télre.  Hétvégén, pénteken és szombaton termelői piac van nálunk. Szeretek a piacon vásárolni az évek óta ismert termelőktől. Messze nem vagyok olyan ügyes, mint a régiek, hogy mindent eltegyek amit lehet. De egy kis ezt-azt igyekszem eltenni télre, figyelembe véve, mit szeretnek a kedveseim. Tegnap erdei áfonyából főztem lekvárt, mostanában ez a legkedveltebb lekvár nálunk. Paradicsomot is főztem télire. Már évek óta nem csak a levét főzöm meg. Az egész paradicsomot héjastól összeturmixolom, úgy teszem el. Nem szoktuk csak úgy magában inni a paradicsomlevet (mint gyerekkoromban), főzésre használom, levesbe, szószokba. Ezekhez ez a kicsit sűrűbb állagú paradicsom is kiválló és nekem egyszerűbb, mint a paradicsomdarálót használni. S amit én főzök és teszek el télire valahogy finomabbnak tűnik, mint a bolti. 

Olvasni jó!

Lemaradásban vagyok. Egy hónappal ezelőtt kellett volna írjak a májusi és júniusi olvasmányaimról. Ez elmaradt,  bár egy rendhagyó könyvet már említettem. Most akkor hadd legyen itt egy rövid emlékeztető három különleges olvasmányomról az említett időszakból.

Richard Wurmbrand: Mélységekben járatta őket. Számomra ez egy újraolvasás. Sok évvel ezelőtt románul olvastam ezt a könyvet. Nagyon örülök, hogy tavaly megjelent (újra) magyarul a Koinónia kiadónál. Idén már olvastam egy könyvet Wurmbrand életéről. Ez a kötet nem olyan mutatós, mégis nagyon érdekes, mert maga Richard Wurmbrand egyes szám első személyben beszél az átéltekről. Nagyon szép az ajánlás: "Keresztyén mártírok emlékének, akik életüket áldozták Isten szolgálatában, és bátran haltak meg a kommunisták kínzásai közepette." Miről szól a könyv? A Krisztusért való szenvedésről és a megtartó kegyelemről. Richard Wurmbrandnak nehéz, kegyetlen bánásmódban volt része a börtönben, mert kitartott keresztyén hite mellett. De nem csak magáról ír, sok érdekes beszámóló, beszélgetés van feljegyezve a könyvben. A befejezésből is hadd idézzem, amit a beszámoló végén maga az író mond e könyvről, "amely egy ember életének mozzanatait írja le, azoknak a történetével együtt, akik vele voltak a börtönben. Mindannyiuk mögött ott áll láthatatlanul Krisztus, aki megtartott a hitben, és erőt adott, hogy győzzünk."

"A börtön némelyeket szentté, másokat vadállattá változtatott." Nem ez az elmúlt korszak, rendszer volt az utolsó, amely nem szenvedhette az igazi Krisztus-követőket. Nehéz idők voltak és lesznek. A múltból tanulhatunk, hogy a győzelem mindig Krisztusé. Ezért jól gondoljuk meg, kinek az oldalára állunk. Erősítsük meg szívünket, ismerjük meg a múltat, hogy szembenézhessünk a jövővel.

Jean Raspail: Szentek tábora. Talán mondanom sem kell, hogy azért döntöttem úgy, hogy elolvasom ezt a könyvet, mert Orbán Viktor említette tavaly. Emiatt kíváncsi lettem, miről szól. Hát...szörnyen nehezen haladtam vele. Nem tetszett, nehéz téma, elgondolkodtató kérdéseket vet fel. Nagyon érdekes volt számomra az, hogy ez a könyv nem most íródott, hanem 1973-ban. Hogy lehetett akkor, olyan régen ilyen könyvet írni? Mi ez a könyv? Politikai disztópia? Indiából száz hajó indul Európa felé. Hogyan lehet elképzelni, hogy Franciaországot elárasztják a hajókon érkezők? Az egész hihetetlen. Aki valami szépet szeretne olvasni, annak nem ajánlom ezt regényt. De aki kíváncsi és nem csak valami szívmelengetőre vágyik, olvassa el.

Vésey Miklós: Apa kezdődik. Ezt egy ajánló alapján vettem meg. Rövid egyperces novellákat tartalmaz az apává válásról, az apalétről. Kedves, néha mosolyt fakasztó rövid írások. Pihentető olvasmány volt, olyankor, amikor csak pár percem volt olvasni vagy épp kikapcsolódásra vágytam.