blogom, mi lesz veled?
Olyan ez, mint egy emlékes könyv.
Valamikor, mikor 12-14 évesen volt egy füzetem, amit -a többi lányhoz hasonlóan- körbeadtam, főleg a lányoknak az osztályban, s ha akartak írtak, rajzoltak bele virágot, szívet, ezt-azt, főleg az "engem el ne felejts!" ismétlődött sokszor. (Már akkor arra vágytunk, hogy örökre maradandó nyomot hagyjunk egymásban...)
Szóval ez is emlékek gyűjteménye. Magam írtam magamnak és - furcsa mód - bárkinek aki erre téved, kíváncsi és elolvassa. S a bárkik közül lassan egyesek valakik lettek, sőt volt akivel személyesen is találkoztam. S így gazdagodtam. Amit leírtam elszállt, sok mindenre nem emlékszem már. De emlékszem azokra, akikkel a blogon keresztül találkoztam.
Mikor blogozni kezdtem, úgy éreztem, kicsi a világ. Kit is érdekelne az amit írok? Néhány rokont, ismerőst... Aztán valahogy rájöttem, hogy bárkinek ajtót nyitottam, hogy nem is olyan kicsi a világ. Egyszer valaki szeretettel figyelmeztetett, hogy vigyázzak a gyerekeinkről megosztott képekkel, mert nem csak jóindulatú böngészők vannak... Akkor ez nem esett valami jól, bár megértettem, hogy igaza van. Közben több blognak zúgolvasója lettem, s nem egy ezek közül zárt blog lett s én kívül maradtam. Néha nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam, kimaradtam. S közben magam is foglalkoztam a bezárás gondolatával, mint bizonyos fokú, védelemmel. De mégsem léptem... csak talán körültekintőbb lettem. Nem előre eltervezetten, csak hát úgy hozta ezt magával az idő a többi változással...
Vajon mi lesz a blogozás jövője? Nem az én blogomé. Hanem úgy általában. Sok blog zárt lett, sokat már nem frissítenek, sokat letöröltek, sok blog tematikus lett. Közben ott vannak más kommunikációs lehetőségek, mint pl. a fébé. Hú, de sok idejét el tudja venni az embernek! Egyszer regisztráltam, aztán visszaléptem. Majd újra használója lettem, hisz egyesek csak így érhetők el. (Hol van az, amikor szinte hetente hozott nekem a postás levelet? Valamikor az elmúlt században...) De mennyi szemét van ott is! Miért mutogatják komolynak látszó emberek magukat félmeztelenül vagy hogyan csókolóznak épp aktuális párjukkal? Lányok ország-világnak, boldog-boldogtalannak mutogatják csábos mosolyukat... Ha most lennék kamasz én is tenném? Lehet... Ennek ellenére van a fébének is hasznosnak tűnő része is (időrablás, bolondságunk reklámozása mellett), mint pl. a kapcsolattartás, hasznos infók megosztása a sok haszontalan mellett. S nem olyan rég óta a lehetőség, hogy nyomorunkat vagy mosolyunkat csak egyes kiválasztottakkal osszuk meg. Azt hiszem ikszipszilonzé ezt nem tudja, azért láthattam bizonyos fotóit... Van-e itt valami tudatmódosító hatás? Magam is áldozat vagyok?
Le kell állnom a sok halandzsával... Rohanó világunkban veszélyes a gondolkozás. Érzem néha, hogy késésben vagyok. Át kell gondolnom, döntenem, változtatnom kell... De már megint elkalandoztam. S közben ki tudja hány embernek rablom az idejét azzal, megnyomom a gombot s publikálom gondolataim.
Pedig csak azért ültem le írni, hogy megpróbáljam életben tartani a blogot.
Január utolsó napja van. Már el is telt egy hónap ebből az évből! Itt az ideje meghoznom pár fontos döntést erre az évre. S ha valaki erre jár, hát legyen áldott számára ez az év!
