Olvasni pihenés

Nyári olvasmányaimból szeretnék megemlíteni még négyet.

Pak Janmi (angolos írással: Yeonmi Park): Élni akartam. Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé. (2016) Először egy könyvajánlót olvastam valahol erről a könyvről. Ez alapján beszéltem valakinek a könyvről, aki el is olvasta és mesélt nekem róla. Ezek után már nem tehettem, hogy nem olvasom el. A Hyeonseo Lee: "A lány hét névvel" könyvre emlékeztetett. De azért ez más történet. Nagyon szomorú, mert átkelve Kína felé a folyón nem a szabadság, hanem az emberkereskedők, az erőszak várják az átszökőket. Nem csak az észak-koreai élet szörnyű, hanem a menekült lét is erőt próbáló Kínában, amit nem mindenki él túl. Bepillanthatunk abba, hogy milyen volt az élet Észak-Koreában, és hogyan élnek a koreai menekültek Kínában. Sok nehézség után Janmi végre eljut Dél-Koreába, egy egész más világba, mint amit gyerekként ismert. Itt másfajta nehézségekkel kell megbirkózzon. De csodásan veszi az akadályokat. Bejut az egyetemre és hallatja a hangját a médiában. Örülök, hogy elolvashattam ezt az igaz történetet. Nem csak szomorú a könyv, de különleges is, van benne remény és nincs benne keserűség. Számomra felejthetetlen és odakerül a jó könyvek polcára.

Jennifer Worth: Hívják a bábát. East End-i igaz történet az 1950-es évekből (2013). Már évekkel ezelőtt, amikor először láttam ezt a könyvet, ott volt bennem, hogy ezt el szeretném olvasni. Évek óta készítek ilyen " el szeretném olvasni" listát. Aztán idővel egyes könyvek már nem tűnnek olyan érdekesnek, de más címek maradnak a várólistán. Öröm számomra, amikor hosszú várakozás után sikerül elolvasni egy régóta kiszemelt könyvet és igazolódik a megérzésem: ez egy érdekes, jó könyv. Jennifer Worth egy olyan Londont mutat be, amilyenről még nem olvastam és fogalmam sem volt, hogyan is éltek akkor a szegény emberek. Mi mindent látott az apácák között élő és a szegények között dolgozó szülésznő! Betekintést kapunk otthonokba, szokásokba, élettörténetekbe, egy mára már letűnt világba.

Fan Shen: De unul singur. Memoriile unui membru al Gărzilor Roșii. (Angolul: Gang of  One: Memoirs of a Red Guard) (2021) Ez itt egy román nyelvű könyv. Magyarul nem találtam meg. Ezt is egy ajánló olvasása nyomán vettem meg és olvastam el. Említésre méltónak tartom. Vannak dolgok, amiket soha nem szabad elfelejtenünk, főleg a hatalom kegyetlen tetteit. Bőven találunk példákat a történelemben, régen, a közelmúltban és most. A könyv bemutatja az író személyes történetén keresztül, hogy mit jelentett a kommunizmus Kínában. Mindezt túlélni: csoda, szerencse, eltökéltség, munka. Rémálom. Nem, valóság - egyeseknek. A szabadság teljes hiánya, elnyomás mindenütt. Nehéz az élet a kommunizmus alatt, ahol a párt tud mindent, a pártnak mindig igaza van, bár a párt vezetői mindenütt megvesztegethetők.  A rendszer saját falánksága miatt kijátszható. De közben milyen sok élet és kapcsolat tönkrement! Ez is egy másik világ, amit soha nem szeretnék megtapasztalni. Elég volt a hazai kommunizmusból a kóstoló. Ajánlom elolvasásra. 

Tony Buzan: Elmetérképezés meserfokon. (2018) Épp sulikezdés előtt, augusztus végén olvastam ezt a könyvet. Már olvastam valamit az elmetérkép készítéséről, de nem fogott meg. Viszont most ez a könyv nagyon szépen, könnyen érthetően mutatta be ezt a módszert. Nem csak a tanulásban lehet alkalmazni, hanem mindenféle vázlat készítésénél, segít átlátni a dolgainkat, terveinket, céljainkat. Nagyon sokféle felhasználási módja van. Azonnal használni kezdtem. Sikerült "megfertőznöm" már másokat is, többek közt az egyik lányomat, aki szintén elkezdte használni ezt a módszert. Talán megkönnyíti a tanulást, a tananyag, a fejezetek átláthatóságát. Így hát többszörös az örömöm. Ismerkedjetek meg ti is és próbáljátok ki az elmetérképezést (mind map)!

Elkezdődött

nálunk is minden gyereknek a tanulás. Elmúlt a vakáció, az utazás, a betegeskedés. A gyógyulás van akinél még tart, még nincs minden rendben, de tanulni már mindenki tud.

Az idei felállás a következő: 4., 7. és  9. osztály és első év az egyetemen. Mától minden gyerek tanul, mert elkezdődött az egyetemi oktatás is. Ez a tanév azért is érdekes, mert a négy gyerek négy különböző "tagozaton" tanul, van alsós, felsős, középiskolás és egyetemista. 

Hálás vagyok Istennek, hogy eljutottunk eddig. Ez a 12. év, hogy itthon tanulunk. Sok kérdéssel indultunk el annak idején és nem is ilyen távoli céllal. Csak ki akartuk próbálni, milyen is így tanulni, tanítani gyermekeinket. Először két évre terveztünk, mert mindenki azt tanácsolta, egy évre nem érdemes belefogni az otthonoktatásba. Aztán azt mondtuk, hogy legyen még egy év, és még egy év...

Itt vannak előttem az órarendek. Még meg kell szokjam, hogy ki melyik nap nem tud együtt ebédelni a családdal. Nagyon-nagyon szeretem azt, amikor mind a hatan együtt ülünk az ebéd körül. Úgy alakult, hogy ez a napi fő étkezés, amikor általában mindenki együtt van. A délutáni beszélgetések "milyen könyvet olvasol?" klasszikus kérdése kiegészül. Hozzá fognak tartozni a "milyen órád volt ma?", a "mit tanultál fizikából, irodalomból, kémiából?", az "érted-e a leckét?" kérdések is. Ezek célja nem elsősorban a kikérdezés, inkább a beszélgetés, a megértés mértének felmérése, a segítségnyújtás, ha kell.

Remélem, hogy tanév végére nem csak új ismeretekkel leszünk gazdagabbak, hanem jellemesebbek leszünk, jobban megértjük hogyan működünk és jobban megértjük egymást. S az ismereteken túl, Isten ad nekünk bölcsességet, jól használni az ismereteket és jól gazdálkodni az erőforrásainkkal.

Két hét

telt el azóta, hogy elkezdtek jelentkezni a megfázásos tűnetek, amik végül covid fetőzésnek bizonyultak. Legkönnyebben legkisebbünk esett át a fertőzésen: néhány órán át 37,5 fokos láza volt, csak ült egyik ágyról a másikra, könyvvel a kezében és csendes volt. Mi a két szülő voltunk rosszabbul. Ahogy egy jó erős influenzakor. Nekem 4 nap volt lázam, első nap 38,3. Lepihentem és lement a lázam. A követkeső napokon már csak 37,5- 37,3.  Paracetamolt se vettem, csak  C-vitamint, D-vitamint, cinket, Quercetint, propoliszt. Főztem lázasan, közben izzadtam, de enni kellett adni a családnak. Nem is volt ezzel gond. Csak mikor már elmúlt a láz, akkor jött a nagy fáradtság, nem volt elég levegőm ha a megszokott lendületes módon felmentem a lépcsőn, a főzés is kifárasztott, bár már nem volt lázam. Az orvosnő szólt, hogy vigyázzak, mert a 7-14 nap között hirtelen rosszabbra fordulhat az állapotunk, pihenjünk. Hát... ez nem volt túl bíztató. Igyekeztem pihenni, nem törődni a kosszal és egyéb elvégzendő dolgokkal a házban, ház körül. Szép, napos, meleg volt az elmúlt két hét. Újra minden nap hálásak voltunk a kis udvarért. Kifeküdtünk a napra igazi D-vitaminért. És lassan éreztük, hogy minden nap jobban vagyunk, mint "tegnap". Tizenéveseink is különböző tűnetekkel átestek a betegségen. Voltak nehezebb napok, fáradsággal, de ők sem kaptak antibiotikumot, csak vitaminokat. A szaglással még nem állunk a helyzet magaslatán, de reménykedünk, hogy hamarosan mindenki élvezheti az ételek finom illatát, nem csak az ízét.

Hála Istennek, hogy semmiben nem szenvedtünk hiányt. Szüleim és a húgom bevásároltak. Eleinte nem is nagyon volt étvágyunk, alig ettünk. De ahogy jobban lettünk, az étvágyunk is fokozatosan visszatért. Kávét még nem kívánok. Édességet se nagyon. De jól esett a friss gyümölcs: szőlő, füge a kertből, alma, dinnye, barack, amit szeretteink hoztak. 

Hogyan sikerült összeszedjük ezt a fránya fertőzést? Egy jó kis csapattal voltunk a hegyekben mielőtt lebetegedtünk. Hideg volt. Közülünk az oltottak lettek először betegek. Nem is gondoltunk Covidra. Épp egy hideg hetet fogtunk ki, reggel néha csak 6 fok volt. Mivel hideg volt és fáztunk, úgy gondoltuk, hogy ez egyszerű megfázás. Főleg mert azok, akiknek kapart a torkuk, majd itthon elsőre lázasodtak be, már be voltak oltva covid ellen. Aztán miután hazaértünk a kedves oltottak kívácsiságból végzett gyorstesztjei pozítivak lettek. És aztán sorban betegedtek meg a nem oltottak is, itt is egy-kettő, ott is három-négy. Hála Istennek, senki nem került kórházba eddig közülünk. Úgy gondolom, ha nem most, bármikor elkaphattuk volna. Így, hogy átestünk a fertőzésen, egy gonddal kevesebb. Amúgy kontaktnak azt a személyt veszik, aki nem oltott, és legalább 15 percig, 1,5 méternél közelebb vagyunk hozzá, maszk nélkül. Tehát nem épp olyan könnyű megfertőződni.

Megtapasztaltam azt is, hogy a hit és bizalom erőt ad. Tudtuk, hogy Isten kezében van az életünk. Persze ez nem garancia arra, hogy nem leszünk rosszul, nem kerülünk kórházba vagy netalán ennél sokkal rosszabb is történhet. A születés öröme mindig magában hordozza a halál és veszteség ígéretét. De tudtuk, hogy életünk végső soron Isten kezében van, ő vigyáz ránk, képes megtartani a betegségben és gyógyulást adni. Amikor a kétségbeesés kerülgetett, látva, hogy nem szűnik a láz, a fejfájás, akkor ki máshoz, Istenhez kiáltottam. Jó volt hogy tartottuk a kapcsolatot azokkal akikkel együtt táboroztunk, bátorítottuk egymást, együttérzést, megértést kaptunk. Jó volt tapasztalni, hogy valaki rádkérdez, "hogy vagy", igazi érdeklődéssel. Egyedül sokkal rosszabb lett volna.

A mentősök, akik kijöttek tesztelni nagyon kedvesek és lazák voltak, már nem olyan űrhajósok, mint régen. Hatunknak három családi orvosunk van. A gyerekorvosnő viszi a pálmát, kedvesség, a mi érdekünk szem előtt tartása, állandó elérhetősége miatt. Baj esetén derül ki mennyit is ér egy orvos. Van akinek meg kellett mondani, mit is kell tenni, teljes érdektelenséget tanúsított, igaz, eddig nem alkalmatlankodtam betegséggel nála. Jó lesz új, jobb orvos után néznem, szükség idejére.

Végül, megmarad a hála a szívünkben ezért a tapasztalatért, Isten gondviseléséért, az igaz barátokért, akik mellénk álltak a bajban (szeretnék én is hozzájuk hasonló lenni), a jó szóért, a szeretetért.

Legyetek egészségesek!

Túlélő üzemmód

Egy csodás augusztus után, most a vakáció fáradalmait pihenjük itthon. Gondoltam, hogy előbb vagy utóbb mi is sorra kerülünk. Csak azt nem tudtam, hogy mikor. Most, napsütéses időben mintha betegnek lenni is könnyebb. Csak a halaszthatatlan dolgokra kerítek sort, mint teafőzés, ebédkészítés, mosógép bepakolása, ruhák kiterítése. Szép csendesen, békésen, bizakodón várjuk, hogy mindenki a maga módján jobban legyen.