Itt a tél és örülök, hogy még nem voltak igazán nagy hidegek. Az egyik szobánk nincs leszigetelve, az eső is utat talál valahol, de nem tudjuk, hogy hol. Tapasztaljuk, hogy nem könnyű becsületes mesterembert találni. S hogy az élet mindenkinek tartogat nehézséget, kinek ilyet, kinek olyat... S nevetés közben is fájhat a szív...
A kert, mert mostanában inkább erről írtam, fel van ásva, át van alakítva. Régi járólapokat szeretnék még kapni, venni. A komposztláda aljáról már fel lehetett használni a (szerintem érett) komposztot. Van kint egy kevés petrezselyem levél, őszi vetésű kapor, dugtam el fokhagymát, vöröshagymát. Várom a tavaszt. A primula bimbós.
Eljött az idő, hogy én is beálljak sofőrnek a gyerekek mellé. Nem szeretek vezetni, nem szeretem a zsúfoltságot, a parkolás is nehezen megy, előre kigondolom az utat. De már lehet velem beszélni vezetés közben (eleinte senki nem szólalhatott meg, ha a kormány az én kezemben volt), igaz néha szólok, hogy most nem tudok figyelni. Szeretem a csendes utcánkat, azt, hogy itt nyugodtan parkolhatok. Aztán amíg a zenefélóra végére várok, van időm könyvet olvasni. Ez nagyon jó. Mostanában inkább a neten olvasok többet. Pedig olyan jó könyvet tartani a kezemben, lapozni és visszalapozni. Egész stóc van elolvasásra váró könyvekből, szinte félek már magamnak könyvet venni, hisz jó néhányat nem olvastam el, vagy csak félig.
Van az egyik szomszédban egy aranyos kiskutya, egyik gyerekünk szerint "csak nekünk nincs kutyánk", s ezen mielőbb változtatni kell. Addig is ide jár hozzánk simogatásra a szomszéd macskája s néha kap egy kis szalámit is. Azt hiszem ideje lenne már kicsit utána olvasni, annak, mit ehet egy macska, macskaeledelen kívül...
A gyerekek tanulnak. Ez elég sok időt elvesz az életükből. Gondolok arra, amikor az iskolai követelményeknek igyekeznek eleget tenni. E miatt nem jut elég idejük arra, ami érdekli őket, amit szívesen csinálnának s amiből a való életben nagy hasznuk lenne. Jobban meg kell szerveznem a maradék szabad időt, mert a gyakorlati dolgok néha életet mentenek. Mostanában olyan jókat játszanak! Vagyis időnként vannak kedvenc játékok. Most építenek és babáznak, autóznak, az életet játszák. Tele a nappali is építőkockákkal, legóval, jengával, geomaggal, lego és playmobil babákkal, autókkal.
Írtam már, hogy nem szeretem az ünnepeket? Az előtte való hajrá, a fáradtság jut eszembe. Aztán nem is vagyok konyhatündér, nem szeretek csak úgy főzni, sütni. Csak a legegyszerűbb ételeket tudom elkészíteni. Csodálom azon asszonytársaimat, akik finomabbnál finomabb és különlegesen elkészített ételekkel rakják meg az asztalt. Ráadásul szeretek is enni különleges és finom ételeket. De nem látom értelmét rádolgozni, inkább nem kérek. Számomra ez nem öröm. Mégis minden nap öten-hatan üljük körül az asztalt. Ez nagyon jó. Szívesen készítek ebédet a szűk családomnak, akik elfogadják és azt hiszem szeretik is az itthoni egyszerű menüt. (S talán nem sóvárognak finomabbnál finomabb inyencfalatok után...) Szóval... az ünnepekre nem lesz hirtelen nagyobb a gyomrunk térfogata és reméljük nem kell majd kemény fizikai munkát végeznünk. Ezért hát, egyszerű ünneplést tervezek. Kétszer készítettünk már mézes kalácsot, de "mi az ennyinek" ? Egy darab se vándorolt a kekszes dobozba karácsonyra. Linzert is sütöttem egyszer, ezt is mind megettük, mert nagyon finom volt. Itt a mák a kalácsnak. Ki kell próbáljam, működik-e még a recept. És kell valami elálló tésztát sütnöm, nem is magunkért, de hátha valaki meglátogat s a házi süti csak több, mint a legjobb bolti csokoládé.
Adventi naptárunk nincs. De vettem egy adventi koszorút. Az elmúlt években vagy kétszer próbáltam készíteni, nem valami nagy sikerrel, így hát most vásároltam egyet, nem a legdrágábbat, de azért zöld, és van rajta négy gyertyatartó. Olyan szép, ha égnek a gyertyák! Nem csak vasárnaponként gyújtjuk meg... S hogy nevelésem mennyire hatékony, azt háromévesem mai válasza is jól példázza, aki amikor azt a kérdést feszegettem, hogy mi is az advent, mit is várunk, a karácsonyi csomagot emlegette, mert erre vár s számára a tél is a karácsonnyal kezdődik.
Képeslapok nem készültek, illetve csak néhány, gyorsan a norvég képviseletekhez egy keresztyén családért, ahonnan a gyerekvédelem elvette a gyerekeket, még a 3 hónapos szoptatott kisbabát is... Ez egy nagyon szomorú eset (nyilván nem az egyetlen, csak...), sokan imádkoznak értük, mert itt csak Isten segíthet... Mintha ez a "csak" nem lenne teljességel elég... ó ezek a megfogalmazások!
Hát így vagyok, karácsony küszöbén... Kicsi csend, számvetés, azt hiszem erre van szükségem. És napsütésre, mert fáraszt a sok szürke, rövid nap.
