BCG

Lassan lecseng a lejárt BCG oltás körüli huzavona.

Egy lejárt BCG oltást végre visszavontak, miután először meg akarták hosszabítani 12 hónapról 18 hónapra  a szavatossági idejét. Egyik nap még azt mondták, hogy jó az oltás, 24 óra múlva pedig kiadták a rendeletet, hogy az oltásokat vissza kell vonni. Kéredem, mi alapján döntenek egyik nap így másik nap úgy? Természetesen mindenki mossa kezeit. (adevarul) Azért  a Cantacuzino intézet kapott egy kis pénzbírságot és ha jól értettem nem gyárthatnak oltásokat és injekciókat amíg nem retehniológizálják a gyártási vonalat, úgyanis az is már régi, elavult.

Persze közben nem kevés újszülöttet beoltottak a lejárt oltással. De megnyugtatták a szülőket, hogy ez nem jelent semmi veszélyt, csak annyi történt, hogy mivel az oltás lejárt, hát nincs hatása és a gyerekeket újra be kell oltani.

Mi is ez a BCG, amivel minden újszülöttet beoltank mielőtt hazaengedik a kórházból? Mycobacterium bovis BCG baktériumot tartalmaz, és a tuberculosis (TBC) elleni védelemre szolgál. 

Valahol olvastam, hogy Európában Romániában oltanak a 'legmasszivabban' a tébécé ellen, mégis itt van a legtöbb tébécés megbetegedés. Szabad megkérdezni, miért, nem elég hatásos az oltás?

Vannak országok (tőlünk nyugatabbra) , ahol már nem kötelező a tébécé elleni oltás. Valahol pedig olvastam, hogy készítettek egy nagy vizsgálatot (több százezer ember vett benne részt), azt hiszem Kínában, ahol a beoltottak és azok között akik nem kaptak oltást a tébécé megbetegedések száma statisztikailag nem mutatott jelentős eltérést (több éves követés). Mit lehet ebből levonni következtetésként?

Persze azért mi is be vagyunk oltva, de az oltás nem garancia arra, hogy nem fogunk megbetegedni. Ismerek olyan személyt, aki annak ellenére, hogy be volt oltva, tébécés lett, s ilyenek valószínű nem kevesen vannak. De ma már nem kell belehalni a tébécébe. (De miért nem mondják meg, hogy az oltás nem ad 100%-os védettséget?)

Érdekes ez a tébécé. El lehet kapni villamoson, piacon, kint az utcán. Hisz a levegő útján terjed. És gondolod el, Európa szinten nálunk van a legtöbb tébécés beteg! Azért nem kell bezárkózni a házba. Mint minden betegségre, erre is érvényes: a legjobb oltás az egészséges diéta vagy táplálkozás. Tehát az alultápláltak, vagy akik helytelenül táplálkoznak vannak inkább kitéve a fertőződés veszélyének. Amennyiben az immunrenszer jól működik, elég nyomelemet és vitamint jutattunk a szervezetünkbe, rendszeresen tartózkodunk napon, eleget pihenünk, akkor nem áll fenn fertőzésveszély. És még egy jó hír: a betegség kezelhető (még) amennyiben betartjuk az orvosi előírásokat.

Szomorú, hogy a szegénység, a nyomor az, ami a legtöbb betegség terjedését elősegíti. Gazdasági válságban lévén, újra nő azok száma akiknek a napi minimum egyre kevesebb.

Azt is mondják egyesek, hogy nem az oltások, inkább a jólét és az ezzel együtt járó általános higéniai szabályok betartása szorította vissza a járványokat.  

Ma újra

elmentünk a játszóházba, Balázs nélkül, őt a mamánál hagytuk, mert kicsit csorog az orra. Jó is volt így, mert míg a gyerekek játszottak, nekünk szülőértekezletet tartottak és bemutatták a felújjított BB-t. 

Gondolkozom a szocializációról. Az értelmező szótár szerint (nem idézek szó szerint, mert most épp nem elérhető a szótár) a szocializáció a társadalomba való beilleszkedést jelenti és az ehhez szükséges szabályok elsajátítását. 

Ez nem nagy ügy, úgye? Mert ha valaki emberek között él, az szocializálódik, és "menet közben" elsajátítja a vislekedési szabályokat. Nagyon nehéz? 

Gondolkozom ezen... Olvastam már arról, hogy a kisgyereknek elengedhetetlen az egészséges fejlődéséhez, hogy vele egykorúakkal legyen együtt, minnél többet (lehetőleg reggel héttől délután ötig), tehát aki szereti a gyerekét nem fosztja meg az óvoda nyújtotta szocializálódási lehetőségtől. És olvastam - igen, az otthonokatatás mellett voksolók véleményét-, hogy a szocializálódás megvalósulhat óvoda nélkül is. Sokat lehetne ezen vitázni. Érdemes mind a két véleményt, hozzáállást elolvasni végiggondolni, anélkül, hogy már előre eldöntenénk kinek van igaza. 

Szóval ma arról próbálak meggyőzni, hogy mennyire káros, ha gyerekemet 4 évesen nem adom oviba, mert hát akkor lemarad a szocializálódásról, mindenképp veszíteni fog, mert lemarad a többiekhez képest, kimarad valami jóból...

Rádöbbentem, hogy nem szántam még időt magamnak arra, hogy megfogalmazzam először is magamnak, hogyan gondolkodom én erről a témáról, nem beszélve arról, hogy kifejtsem miért gondolom azt amit. Pedig elég sok mindent olvastam a témában és persze gondolok is egy s mást.

Azt azért nem tudom, hogy ha a szocializáció társadalomba való beilleszkedést és az ehhez szükséges viselkedési szabályok elsajátítását jelenti, ez miért kötött szinte kizárólagosan az óvodához? Aki olyan, azt a óvoda sem tudja rávenni, hogy köszönjön a szomszédnak (idővel ha nő, úgyis fog köszönni), vagy kedvesen elfecsegjen az időjárásról és egyebkről - ez saját tapasztalat. S van aki ovoda nélkül is odamegy ahhoz aki "kéznél van", segítséget kér, kérdez, beszél, ha nem kérdezik is - ez is saját tapasztalat. Otthonról is meg lehet tanulni köszönni, illedelmesen felelni és kérdezni, kezet mosni, mondani, hogy kérem és köszönöm, ahogy illik, figyelni a másikra, segíteni és sorolhatnám. Ezeket szinte nem is kell tanítani, mert együtt élve, szinte játszva tanulja meg a gyerek együtt élve a szülőkkel, testvérekkel, érintkezve rokonokkal, barátokkal, különböző emberekkel. 

Nem azt mondom, hogy rossz az óvoda, nem. Csak ezt a sűrgetést nem tudom mire vélni. (Biztosan jóindualat és segítőkészség - ebben jó nem kételkedni.) Hát nem lenne jó még kicsit lemaradni, arról, amiért egyik óvodás szüleje sem rajong? Mennyi a veszteség - ha van és mi lenne a nyerség - ha van? Nem akarunk hősök lenni, akkor sem, ha az élet nem habos torta vagy ha az, akkor pedig illene hogy három év alatt elfogyjon a hab.

Szóval gondolkoznom kell még némely dolgon...

Egy másik reggel

A tegnapi esős reggel után, ma napsütésre ébredtünk. Örülök a hosszabb napoknak, a több világosságnak.

Szeretem ezeket a reggeleket, amikor a legfontosabb, hogy pizsamában elolvassuk az épp legérdekesebb könyvet.

És halaszthatatlanul fontos lerajzolni valakit.

S a csúszdát is használni kell, reggeli előtt, pizsamában is.

Annak is örülök, ha a postás mást is hagy a postaládában, mint számlát. Tegnap ezen ritka napok egyike volt.

És persze nem maradhat el, hogy örülök a jó könyveknek. Egy ilyet olvastam nemrég románul. 

Esik az eső...

Bent vagyunk. Zenét hallgatunk. Nézzük az ázott utcát az ablakból.

Balázs nem akar már csőrös pohárból inni. És hosszabb ideig ellapozgat egy-egy könyvet, kell neki mesélni. Nagyon szereti a mondókákat, gyerekdalokat, nagy kedvenc az Antanténusz.

... gondolkozok, emlékezek, keresek, várok...

Úgy örülök,

hogy az elmúlt napokban több volt a napsütés. Egész télen erre vágytam! Tudom, biztos, hogy jön a tavasz! Tán a madárcsicsergés is hangosabb, akkor is ha a hideg szél szinte átfúj rajtam. 

Újra jó együtt lenni, mert négyen kevesen vagyunk- a gyerekek szerint is.

Sok apró öröm, jó szó, kedvesség teszi széppé az életet.

Most

Zilahon "vagyok" röpke egy órára.

Hogy a virág tovább tartson a vázában

Valakitől ezt a receptet kaptam:
1 liter vízhez negyed kiskanál fehérítőt, másfél kiskanál cukrot, 10 ml ecetet vagy egy citrom levét kell hozzáadni.

Elhatároztam

még az év elején, hogy kevesebb időt szánok blogolvasásra és írásra. Talán az utóbbi sikerül. És az olvasásnál is törekszem... A mai nap legjobb olvasott bejegyzése ez volt.

A héten rámtalált egy könyvesboltban egy rég nem látott volt osztálytársnőm, akiről azt hittem külföldön él, de lám hazajött. Olyan jó volt kicsit beszélgetni! Sok emlék eljött...

A pellenkázóból csúszda lett, mert már annyira elkopott, szinte minden szélt ragasztószallag tart össze.

Tegnap szülői értekezleten voltunk, ahol a tanügy szomorú -bennünket és gyermekinket is érintő sorsáról ismertettek. Sok iskolát fognak ősztől bezárni, osztályokat összevonni, 30-35 gyerek lesz egy osztályban... Azt mondták, hogy más országok már átestek ezen. De ez engem nem vígasztal. Kell legyen alternatíva! De állítólag nincs. Ki voltak téve a gyerekek téli rajzai, lefotóztam, hisz olyan ügyesek!

S ma gyönyörű napos idő volt pár órára, hogy tudjuk meg, jön a tavasz, csak még hosszú utat kell megtegyen, de jön... Olyan kevés volt a napsütés ezen a télen szint éreztem ahogy elevenít, életkedvet ad a simogató napsütés. A lányok a levágott ágakat, gyalyakat szedték csomóba és nagyon élvezték.

Rengeteg a tennivalóm és sok a gondolkoznivalóm. Gyakrabban írok tollal, ez azt hiszem jót tesz nekem, s horgolás közben olyan jó gondolkozni. Lehet ritkábban jelentkezem majd a következő pár hónapban.

Egyszer egy királyfi...

Újra

elolvastam, helyesebben felolvastam a már rongyosra olvasott "Nyomok a hóban"-t. Azt hiszem a Patricia könyvek közül ez tetszik a legjobban, az viszont biztos, hogy ezt olvastam el a legtöbbször. Gyerekként is nagy kedvenc volt.
Aztán olvastam Anitának mikor óvodás volt. Most újra felolvastam, de most Csengének. Közben Anita is elolvasta újra már nem tudom hányadjára. Annyira szép a történet és az ahogy le van írva! Nem lehet megunni. És a napokban a könyv történetét játszották a lányok, belevonva Balázst és minket felnőtteket is. :D Néha már nem tudtam ki kicsoda. De nagyon szép volt!

Tegnap

kipróbáltam a Klári havasi kiflijét. Mire a harmadik tepsivel megsült, az elsőnek csak hűlt helye volt. Végül már nem is számoltam hány tepsi lett belőle, talán vagy 6, és ez csak azért, mert elég sok nyers tésztát ettünk, és a kifliket se volt türelmem nagyon apróra készíteni.

Balázs mostanában nagyon kiváncsi. Mindent amit elér asztalról, szekrényről szívesen megnéz. Tegnap még a sütés előtt előkészítettem a porcukrot a kifliknek, a tányért a szekrényen hagytam. S lám, mi történt mikor nem oda néztem:

 :-D

Sietni kellett a takarítással, mert megpróbálták a kicsik a földről menteni ami a menthető volt.

Láttam

ma egy madarat, először azt hittem, veréb, de mégsem, olyan volt mint egy veréb, csak kicsit nagyobb és búbos volt  a feje. Nem volt nálam fényképezőgép, hogy "hazahozzam", így csak emlékezetből kerestem utána, azt hiszem búbos pacsirtát láttam. Most ilyen felnőtt fejjel szeretnék többet tudni az állatokról, madarakról, növényekről. Nagyon kevés fajta madarat láttam élőben, még kevesebb az amit felismerek. Pedig nagyon szépek, érdekesek.

Lemaradásom pótolandó, vettem magamnak egy kezdőknek való könyvet a Móra kiadótól: Állat- és növényhatározó természetjáróknak. Kis, városi parkban sétálóknak is jó. De remélem, eljutok még botanikus kertbe is valamikor. Nagyon szép a természet, s mi itt városon sokat veszítettünk belőle.

Rövid volt a hosszú hétvége

Már pénteken elmentünk Hunyadra szánkózni és nem csak...
Menet gyönyörű napsütés volt, s végre mást is láttunk mint házak, tömbházak, üzletek, gyárak, autók...
Nem volt sok hó,

 

  

 

de épp elég a szánkózásra ott anyuéknál fent a dombon.
És volt idő beszélgetni. Kicsit gyerekek nélkül lennem, akik jól elvoltak a mamával, tatával, Eszterrel, Rúbennel. Így hát ez volt az én vakációm. És nagyon jó volt.

Néztem mamát és tatát amikor eljöttünk... én mosolyogtam, ők nem... Szeretném őket mindig ott látni. Még annyi kérdeznivalóm van... De ők azt hiszem jobban tudják, mint én... Már csak a sarokig tudnak elmenni, van ott egy bolt, ahol van kenyér, zöldség, gyümölcs is. Messzebb már nem mernek elindulni... Ó, miért ilyen az élet? Valaki kérdezte gyerekeimet látva: öregszünk? S nevetve mondtam: még nem. Ó, pedig tudom, hogy nem így van. Lassan 34 évvel leszek közelebb halálom pillanatához. Mostanában egyre többet gondolok arra, hogy lemaradok, illetve le kell mondanom a "szeretném"-ekről, mert nem fér bele a huszonnégyórába, nem fér bele az életembe, az amiről azt hittem fontos, kell nekem, élvezném, jó lenne. S hányszor maradtam le a legjobbról valami olyanért, amiről azt hittem jó, s lehet jó is volt, de nem a legjobb. Szeretném, hogy soha ne érezzem magam kifosztottnak és üresnek.
Úgy tanultuk, hogy 35 éves koráig fiatal az ember. Aztán 35 és 65 közé teszik a középkort....
Nem is tudom, miért vannak ilyen gondolataim... Hozzám tartoznak. Mert ha a kedves és a mama is azt mondja, hogy szép az arcom, az még nem jelenti azt, hogy húsz vagyok, azt viszont igen, hogy a szeretet megszépít. S hogy az én fiatalságomhoz is hozzátartozott a bolondság, nem tagadom. Talán kezdek kigyógyulni... vagy ha nem is, de itt bent valami változik, mert már ideje elhagyni a kamaszos dolgokat, s ha nem is illik még öregedni, de egy kis felelősséget kellene már vállalni, nem másért, de néha magamért.

Szóval: vége a vakációnak.

Nem tudom

mi a baja. Talán a foga... vagy ha más, hát nem tudom. Kába, fáradt, csak az ölemben akar lenni egész nap és állandóan, nem tud aludni, minduntalan megébred, sír. Nem tudja megmondani mi a baja. Hát egész nap ülünk együtt, ő sír, simogatom, puszilgatom, vígasztalom. Nem haragszik, csak sír, csak az ölemben akar lenni, még szopni se nagyon akar. És mindenre azt mondja fájdalmasan, hogy "nem". Ez is hozzátartozik az anyasághoz. S hát nem azért vagyok itthon egész nap, hogy az én ölemben legyen ha nem érzi jól magát? Így hát teljes ez a nap, nem "semmit sem csináltam" hanem mindent megtettem.
Most épp szunyókál én pedig szusszantam. Megyek, mert még nincs vége a mai napnak.

S közösségünkből ma újra hazahívott valakit az Úr. Ez ebben az évben a harmadik...

vakáció

Mennyi minden belefér egy hétbe!

Először is, hiába vártam, hogy február másodikán ne lássam az árnyékom, igenis, szép napsütés volt, annyi borús nap között. Tehát még eltart egy darabig a tél, talán hat hétig is. Pedig ez a tél sokkal téliesebb tél volt, mint az elmúlt években.

Jártam egy jót a városban tegnap, igaz kicsit hiába is, de nem számít.

A vakáció előnye, hogy nem kell pontos időre kétfogásos ebéd legyen. Azt gondoltam, ez nagyon megkönnyíti a dolgom. De úgy látom mégsem. Mert nagyon hiányzik az, hogy mind az öten körülüljük az asztalt ebédnél. Ettől szebbek a napok. Így most estére ... hát nehezebb derűsnek lenni, főleg, hogy nem tudom miért, de a kicsi mindig rajtam lógna, de már nem akar a hordózóban, hanem ölben. Tudom, ez normális és örülök, hogy együtt lehetünk. Sajnos én sem tudom mindig, hogy mit is akarok.

Főztem répafőzeléket (mi néha ettünk otthon, de attól tartottam, itthon nem fogják szeretni), mindenki evett belőle, sőt egy kivétellel sikert aratott, tehát gyakrabban fogok ilyet főzni. Hát ennek nagyon örülök.

Gondolkoztam, mi is lenne, ha olyan hosszú életünk lenne, mint az özönvíz előtt élőknek? Annyi mindent szeretnék még, nem csak elolvasni, megtanulni, kipróbálni, de gondolkozni, változni, s miért ne, alkotni... Hát nem örök életre lettünk teremtve? Azt hiszem öregszem, mert fiatalon az ember még úgy érzi, nincs lehetetlen, mindenre van idő. Persze azért még azt mondom, fiatal vagyok. Viszonylag. Mostanság úgyis ritkán halnak meg öregen... Milyen furcsa az élet!  S mennyi szomorúság van benne. De szépség is bőven.

...megyek, jobb, ha dologozok valami hasznosat.