A megunhatatlan

zöldségleves főzése mióta úgy igazából tavasz lett, majd' mindenn nap különleges öröm.

Ha épp nem zuhog, amikor már majdnem minden komolyabb hozzávaló benne van (a zöldségek, hüvelyesek fajtájának száma és aránya miatt megismételhetetlen és megunhatatlan az ízek variációja) kimegyek a kertbe és félig körbejárom.

Útközben szedek valamennyit a különböző fűszerekből: tárkony, rozmaring, oregano, lestyán, bazsalikom, kakukkfű, zellerlevél, petrezselyemzöld. Ha kimarad valami, nem baj. Ha kedvem tarja szedek még pitypanglevelet, pár saláta levelet vagy spenótot, sóskát. Bármit, ami ehető. Kezem tele lesz friss zölddel. Megmosom őket, majd felvágom a lehető legapróbbra, hogy ne legyen értelme kihalászni a finom levesből.

S hogy örülök, amikor kedveseim szépen bekanalazzák!

Olvastam, hallottam vagy csak eszembe jutott - már nem tudom, de szerintem (is) a levesnek lelke van. Az örömtől, hogy szeretteimnek főzhetek újra és újra minden nap vagy a szeretettel szedett fűszerektől?  Nem tudom. A napokban mondta valaki, hogy ne fogj hozzá főzni mérgesen, haragosan. A jókedvvel készült étel finomabb. Hogyan lehetséges ez? Nincs elég okos magyarázatom, de én is így tapasztalom.

Mióta ritkábban megyek vásárolni minden, ami a néhány négyzetmáteres keskertben megterem kincset ér. A kertből kivett zöldhagymát meg is kell pucolni. Odaviszem a komposzt mellé és nekiállok megpucolni őket. Lám, ilyen az, ha nem a már megtisztított hagymát veszem a piacról. Ebből főzök is, mert épp van elég, az ősszi hagyma helye kell a paradicsom palántáknak. Kicsit több a munka. Kicsit érthetőbb, hogyan kerül az étel az asztalunkra. Így vagy úgy, valaki dolgozott érte. Nem természetes, hogy ott van. Kellett hozzá mag, föld, napfény, víz, gondozó kéz. A hála is valahogy átgondoltabb...
Kertgondozásra teremtette Isten az első emberpárt... talán ezért a különös öröm ami a kerti munka fáradsága nyomán van egyes emberekben?

Szeretem a péntek délutánt

Ez a hétvége kezdete. Befejezzük az iskola által kért tanulást. Eltesszük a tankönyveket, füzeteket. Nem kell már online házit csinálni és lassan minden beadandó feladat után megnyomjuk a "küldés" gombot. Maradunk csak mi és most épp a napsütés, a labda, a könyvek, a hangszerek, a kert, a biciklik.

Végre ma már szabadon lehetett járni a településen belül. Nem kellett papírt kitölteni, hogy a megengedett hat ok közül melyik miatt hagyjuk el az otthonunkat, dátummal, aláírással. (Hát nem nevetséges? És kijátszható.)

Kellemes volt csak úgy sétálni az utcán. A főutcán is több gyerekkel sétáló felnőttet láttam. Olyan volt, mint régen, hisz az utcán nem kötelező maszkot hordani, a mi településünkön. Az autós forgalom is szinte olyan, mit a járvány előtt. A város felől araszolt a sor a körforgónál. A főúton éreztem, hogy szennyezett a levegő.

A L. parkolója tele volt. A boltban a maszktól eltekintve a régi hangulat, sétálgató, beszélgető, vásárló emberek. Egy férfi, aki két hölgyet kísért, megkérdezte az egyiktől: Te megveszed a rövidnadrágot anélkül, hogy felpróbáld, mint a múltkor a... Én is épp próba nélkül vettem rövidnadrágot valakinek, mert már mindent kinőtt. Hát... remélem belenő :D
Az út túloldalán a P. üzlet. Gondoltam, benézek, talán találok  pizsamát annak, aki kinőtt a tavalyiból. Hát... a kasszánál több mint húszan álltak sorban szépen egymás után, ezért nyomban ki is fordultam az üzletből. Majd egy reggel elgyalogolok oda s körbenézek. Akkor biztos nem lesznek ilyen sokan. Inkább szeretnek a való világban ruhát vásárolni, látni, érezni, elolvasni a cimkét, ha lehet, felpróbálni...
Épp ma szakadt el a farmerem. Nem is elszakadt, hanem inkább kikopott ott ahol a táskám mindig dörzsölte. Most gondolkozok, vegyek újat vagy találjak ki valamit, amivel még megmenthetem... Hisz olyan divat lett legalább mondani, hogy kevesebbet vásároljunk, óvjuk a környezetünk... Persze van aki eddig is így tett, csak épp nem reklámozta, mert akkor lenézték volna, hogy szegény...

Szóval még mindig vannak korlátozások, csak kicsit kevesebb. Aki fél, azt mondja, túl kevés. Más azt, hogy azért ez mégis túlzás. Vajon visszanézhetünk majd néhány év távlatából erre az időre, kissé okosabban?

Jó, hogy minden reggel felkel a nap, a növények, állatok élnek, virulnak. A madarak fütyülnek a korlátozásra és maszk nélkül énekelnek. És telhetetlenül rovarokat zabálnak kertben, utcán, mindenhol. A gyerekek megéheznek, az edények mosogatásra várnak, a ruhák megtöltik a szennyeskosarat. Mielőtt elfogyna az utolsó szelet kenyér, kihül a friss, ropogós héjú kenyér. Új ölelés, új kérés, új mosoly, új türelempróba vár. Közben érik az eper. A rózsák bontják szirmaikat, s a pipacsok... táncolnak a délutáni szellőben.

 

"maradj otthon" vasárnap délután

Nagyon szeretem a ezeket a csendes vasárnap délutánokat. Nincs semmi tennivalóm, nem kell készülni, sietni, elmenni sehová.

Csendes a szülői csoport, ma nincs learningsapp, redmenta, ma már nem ellenőrzöm a  heti feladatokat, hogy beküldtem-e az összes emailt az összes tanárnak. Ha elmaradt valami, az sem lehet olyan fontos, mint a pihenés, feltöltődés egy új fárasztó hét előtt. Ma gyereknek és felnőttnek élni kell. Szépen, csendesen, boldogan.

Csak ülök a gondolataimmal s egy jó könyvvel. Olvasok. Szeretetről, fényről, mégis kegyelemről. Gondolkozom...

Kellemes árnyékból nézem a napfényben táncoló lepkéket, a barna kerítésre szálló verebeket. Ide hallatszik a hátsó udvarról a gyerekek labdázásank zaja, ahogy egymást biztatják. Itt-ott egy-egy kutyaugatás. Hallgatom az orgonabokor susogását míg lassan mozog velem a hinta. A szomszéd erkélye csupa piros muskátli. Az úton három utca autói parkolnak zsúfoltam, mert kicsit odébb aszfaltozásra készülnek. Az út túloldalán a gyümölcsös. Minden zöld. Az égen kékjén szétkenődött fehér foltok.

Igazából nincs is csend.

Zsongás kívül és belül.

Tovatűnő pillanat.