Várom a vakációt. Nem emlékszem, hogy valaha unalomtól szenvedünk volna a vakációban. Végre lehet pihenni, foglalkozni azzal, ami igazán érdekel, kint lenni a szabadban.
A tavasz úgy múlt el felettünk, hogy leginkább itthon, az udvaron és a környező utcákban jártunk csak. Lemaradtam a hársfa illatáról és a gesztenyefák virágzásáról. Ruhát se vásároltam a gyerekeknek. Most, hogy itt a nyár és ki lehet mozdulni, látom, hogy kinőtték a ruhát, cipőt. Várom, hogy maszk nélkül lehessen menni vásárolni.
Tanév vége felé, örömmel látom és hallom, hogy sokat változtak, sokat olvastak és sok ismeretre is szert tettek kedveseim. Jókat lehet beszélgetni velük. Szeretem hallgatni, amikor ők beszélgetnek. Szeretek kérdezni tőlük. Jó dolog ha a családban vannak gyerekek, kamaszok az asztal körül. Ajándék minden együtt töltött nap.
Egyelőre maszkot kell viselni, ha belépünk egy boltba, vagy olyan helyen, ahol sokan vannak. Távolságot kell tartani, ami főleg istentiszteleten furcsa. Nem tudom, hogy tényleg indokolt volt ez a nagy lezárás és korlátozás. Micsoda csúfság, hogy papírt kellett írni amivel igazoltam, hogy hová megyek! Szerintem teljesen kijátszható volt a rendszer, s aki akart, élt is a lehetőséggel. Nem jó az emberekkel így bánni.
Gondolkozok, mekkora károk keletkeztek a járvány nyomán, amit nem is a járvány okozott. Sok beteg nem részesült ellátásban, ennek később lesznek áldozatai. A sűrgős eseteket is késleltetve kezelték, mert először ki kellett deríteni van-e koronavírus fertőzése a sűrgőségi segítségre szorulónak, s mire ez kiderült előfordult, hogy már nem volt szükség semmiféle orvosi segítségre. A városban lakó idősek -attól függ, hogy a média mennyire hatott rájuk- hónapokig alig mentek ki. Pedig nagy szükségük lett volna a tél után lemerült D vitamin tartalékuk feltöltésére. Állítólag a D vitamin fontos szerepet játszik az immunrendszer jó működésében és az idős csontoknak se árt. Aztán az egyedül élő idősek a magánnyal, netalán a depresszióval is meg kellett küzdjenek. Gyerekeknek minden nap órákat kellett volna kint tölteniük - normális esetben, mozogni, játszani, napon lenni. Örülök, hogy nem a tömbházan ért minket ez a helyzet. Minden nap hálás vagyok a lakásunk körül számunkra bekerített kis részért. Kincset ért.
Sok kérdés van, amire jó lenne, ha elérhetőek lennének a válaszok.
Jó lenne már újra normálisabban élni. Azért volt az elmúlt időszakban nem is egy olyan dolog, változás, ami jó volt. Kevesebb volt a stressz, rohanás ezért, azért. Kisebb volt a forgalom, tisztább a levegő. Kiderült, mi is az igazán lényeges. Amin nem tudunk változtatni, abból ki kell hozni a legjobbat. A semmissé vált tervek új tervek, remények születését jelenthetik. A veszteséget nyereséggé alakítani isteni gondviselés és igazi életművészet.
U.i. Végre egy kis statisztikára akadtam. Állítólag nem nem volt számottevően nagyobb az elhalálozás az elmúlt hónapokban, mint az elmúlt években. Talán távolabbról visszatekintve kicsit többet tudhatunk majd erről az időszakról.
