Remélem ezen a nyáron több jó könyvnek sikerül a végére érnem, ezért nem várom meg a két hónapot egy újabb könyves poszttal.
Nagyon tetszett
Agatha Christie: Életem című önéletrajzi írása. Nem rajongok a krimikért. De Agatha Christie nevét nem lehet elkerülni annak, aki szeret olvasni, könyvesboltba, könyvtárba járni. Nagyon kíváncsi voltam az emberre, a nőre, aki ekkora hírnévre tett szert. Jó vastag könyv lett az életrajzából! Volt olyan érzésem, hogy olvasok, olvasok és alig haladok. Mégis nagyon érdekesnak találtam. Könyvében bemutatja milyen volt az élet Angliában az első világháború előtt, amikor még több szolgájuk is volt és viszonylag jó módban éltek. Láthatjuk hogyan változott az élet a két világháború között és a háborúk után. Nem volt mindig könnyű az élete, mégis derűs maradt. Volt idő, amikor anyagi nehézségeik voltak "
...de egyébként nem jártunk sehová, mert arra már nem tellett." Nagyon jól érzékelhetjük a XX. század változásait az emberek életmódjában, gondolkodásában. Érdekes volt bepillantást nyerni abba, hogyan születtek Agatha Christie regényei s hogy számára ez legtöbbször szórakozás volt. Mindig örülök amikor arról olvasok, hogy valakinek a hobbija a munkája és a munkája a hobbija.
Annyi jó gondolatot fogalmaz meg az írónő a könyv lapjain! Nem csak tényeket közöl vagy mesél el, hanem ezek kapcsán a saját gondolatait is.
"Szerintem a tanításnak csak akkor van értelme, ha képes pozitív reakciókat kiváltani a tanítványból. A puszta információ nem sokat ér, mert gyakran nem tesz semmit hozzá ahhoz az ismerethez, amivel már korábban is rendelkeztünk."
S hogy soha ne adjuk fel a reményt: "...az ember vén fejjel is tanulhat valami újat, és mindig adódik olyan új szemszög, amelyben addig ismeretlen oldalukról mutatkoznak meg a dolgok."
Van minden a könyveben ami egy emberi életbe belefér, öröm és bánat, remény és csalódás, de valahogy mindig ott a derű, a pozitív hozzáállás. Nagyon szép a befejezés: "Köszönöm, Istenem, a jó életet, és mindazt a szeretetet, amit ebben az életben kaptam."
Ez is egy olyan könyv, amire örömmel gondolok, hogy elolvashattam.
Régen gyerekként döbbenten olvastam Marton Lili: Jutka a nagyvilágban című könyvében, arról, hogy Jutka mamája nem szeretett utazni, semmi rá nem vehette, hogy utazzon. Lehet ilyen? Aztán már felnőttként olvastam Jules Verne életrajzát és nehéz volt elhinnem, hogy Verne se hagyta el Franciaországot egy rövid hajóút kivételével. Lám-lám, lehet idegen földeket, országokat, világokat megismerni anélkül, hogy magunk meglátogassuk. Persze, tudom, ez más, mint ott lenni, érezni az illatokat, színeket, ízeket. De kinek mi jut vagy ki mit választ. Én most a karosszéket és a jégkrémet választottam ebben a pandémiás őrületben.
Örömmel olvastam
Fekete Judit: Két év piknik Angliában című könyvét. A könyv egy három gyermekes magyar család két évi angliai tartózkodásán szerzett tapasztalatait szedi csokorba. Pihenés és szórakozás volt olvasni. Egyes dolgokról megkérdeztem valakit, aki ott lakik, hogy tényleg így van, innen odamenve úgy látod, úgy érzed? Érdekesek ezek a különbségek, a számunkra normális és a számukra normális közötti különbség. Más nép, más szokások, más ízek és más időjárás.
Számbavettem s úgy találtam, hogy az ebben az évben eddig elolvasott könyvek kétharmadát hölgyek írták. Idén minden könyves bejegyzésemben van legalább egy olyan könyv aminek az írója nő, de a legutóbbi posztban csak hölgyek által írt könyveket említettem. Ezért most legyen itt egy másfajta könyv is.
Alex Berenson: A hűséges kém. Uff! Az előbb mondtam, hogy nem szeretem a krimiket. (A bookline ezt a könyvet a krimikhez sorolja be.) El kell ismerjem, egész beszippantott a történet. Miről is szól? Az al-Kaidáról, arról hogyan készítenek elő és hajtanak végre terorrcselekményeket az Egyesült Államok területén, milyen nehéz a terorristák nyomába szegődni, közéjük férkőzni, megakadályozni őket. Arról is szól, hogy sokszor a bürokrácia, személyes érdekek akadályozzák az FBI és CIA munkáját. Van ebben valami új és rendkívül meglepő? Nem, de mégis érdekes. Az egész csak fikció.
