Ünnep után

új dalokkal a szívünkben lépünk tovább.
Biztatom magam, hogy a sötétség fogyni fog, egyre több lesz a fény.
S ha a szél elfújja a ködöt, a felhőket és újra ránk ragyog a Nap, tudjuk, hogy valahol messze jön a tavasz. Nem lehet örök a tél. Ősz végén behoztam a leandert, nehogy megfagyjon és karácsonyra bimbót bontott.

Az évek száma teszi-e, hogy olyan rövidnek tűnik az ebben az évben megtett út? Nemrég volt, hogy itt ültem és képeket gyűjtöttem a tavalyi évről szilveszteri visszapillantónak, s most újra azon agyalok, hogyan lehetne bölcsebben kezelni az időt, amit még ajándékba kapok... Ha visszapillantok akkor kegyelem és irgalom jut eszembe, a sok meg nem érdemelt áldás, a mindig időben érkezett segítség, a keresések végén a megtalálás.

24.

Ünnep az ajtó előtt.
A kalácsot megsütöttem, már elkóstolták.
Ebéd után sétáltunk egyet, mert jó a testnek a mozgás és gondolatainknak a friss levegő.
Ez az ünnep csak rövid szusszanás a nagy várakozásban. Emlékeztető, hogyan is lettem meghívva a legnagyobb ünnepre.
Legyen öröm, béke, hála, szeretet szívünkben és otthonainkban, az ünnepen és azután is.
Boldog karácsonyt!

23.

A "vajon mit kapok" lassan átalakult "mit adhatok"-ká. Először csak egy ajándék került a fa alá. De ma már azt mondanám, hogy se szeri se száma. Először azt nézték, "melyik az enyém?", aztán serényen munkához láttak. Volt, aki már rég készült, csak elővette amit rég előkészített. Más gyorsan -mint aki most értette meg az ünnep lényegét -apró kincseiből készített szeretettel meglepetést, s közben meglepődött, hogy nem szegényebb, de gazdagabb lett. Öröm és izgalom, szinte tapintható. De még nem vagyunk készen kibontani az ajándékot.

22.

Míg várakozom, lassan változom. Némely dolog átértékelődik. Remélem, hogy nem csak a jól beidegződött rossz szokások jönnek elő újra meg újra, de lassan sikerül itt-ott valami jobbat előhozni. Olyan nehéz ez itthon, ahol már jól kiismertek, ahol nem lehet ámítani, szépen mosolyogni s tovább menni. Meg kell állni, bocsánatot kérni, megbocsátani, nevetni saját magunkon, újra bizalmat szavazni, újra előröl kezdeni. Lassan lépésről lépésre haladni. Akkor is, ha akarom a jót, de nem sikerül. Ki segít nekem ebben a folytonos küzdelemben? Hála Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! - mondom Pál apostollal együtt.

21.

 Valaki ismeri a titkainkat, a ki nem mondottakat. Elénk jön. Meglep. Örömet szerez. S amit nem is gondoltunk volna, valóra válik. Lehet-e az élet ilyen mosolyt fakasztó fordulatait véletlennek nevezni?

Mennyi minden belefér a várakozásba! Segítő kezek, ragyogó gyermekszemek, simogatás, veszekedés, mézeskalács illatú otthon, papíron suhanó toll, puha hótakaró, köd, hangos és halk zene, ropogós zsemle, mese és rideg valóság. S  ahogy Pál, az apostol biztat, megpróbáljuk túl a láthatókon a láthatatlanokra szegezni tekintetünket, s míg az valóság lesz számunkra, minden nap találni valami örömfakasztó szépséget.

20.

Mai adventi mesénk azzal a kérdéssel zárult, hogy vajon hányan várják a Királyt? Ma ezt olvastam róla: "Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsájtja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad." (Mikeás 7:18)

Olyan sok év telt el az első ígérettől, amit Isten az Édenben tett az embernek! Évezredek. S olyan sokan várták az ígéret beteljesedését! S Akiben az ígéret beteljesedett, ígéretet hagyott nekünk, mikor elment, hogy visszajön. Akik hallották, azt hitték meglátják a beteljesedését. De az évekből már évszázadok lettek. Ki számol még ma az ígérettel, hogy "eljövök hamar" ?

19.

Hétfő. Hasonló az eddigiekhez. Nagyjából. Kicsit kevesebb a fény és hosszabb az éjszaka, mint egy héttel ezelőtt. De ugyanúgy követi egymást a reggel, a délelőtt, az ebéd, a délután, az este, a vacsora. Reggeli eszmélkedés, fohász a mai napért, az oda illő mosolygós "jó reggelt!" és "hogy aludtál?", reggeli, szennyes ruhák kiválogatása, mosógép bepakolása, majd teregetés, és újra mosógép bepakolása ... segítés itt, együtt tanulás ott, sepregetés, elpakolás, főzés, újra mosás, egy kis csend, készülés, rohanás, megérkezés, várakozás és tovább és tovább, mint minden nap...

Lassan alakulnak az ajándékok.
Egy nappal közelebb az ünnep.
Legintenzívebben a legkisebbünk éli meg az ajándékok várását. Ebbe az izgalomba belefér még, hogy nem a várt ajándék a lényeg?

18.

Advent. Várunk, mert ígéretet kaptunk.
Ábrahámról olvastam, hogy "Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, hanem megerősödött a hitben, dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt abban, hogy amit ő ígért azt meg is tudja tenni." (Róma 4: 20-21)
Ennek az évnek a legelején kezembe adott valaki egy könyvet, hogy nagyon jó, olvassam el. Egy idézetet írtam belőle idei naplóm elejére, s az utóbbi időben időben újra és újra elolvastam. "Isten tudatosítani akarta számunkra, hogy hinni annyit jelent, mint Istentől lehetetlent várni. Hinni annyit jelent, mint nem emberi adottságokkal és lehetetlenségekkel számolni, hanem az élő Istennel és az ő cselekvésével. Hinni annyit jelent, mint szilárdan ragaszkodni szavaihoz akkor is, ha emberi értelmünk - az előttünk levő tények szemléletében - tízszer is "nem"-et mond. Hinni annyit jelent, mint dicsősége érdekében ígéreteihez rendíthetetlenül ragaszkodni." M. Basilea Schlink

17.

Fény és sötét, öröm és bánat, félelem és bizakodás váltakoznak folyton vég nélkül míg élünk. Keresem az állandóságot, ha épp örömben van részem és várom a változást, ha bánat és félelem költözik be hozzám, emlékeztetve arra, milyen törékeny az életünk...
Emlékeztetem magam arra, hogy nem vagyok egyedül, mert közénk jött az, akinek a neve Immánuel. Ez elég. Fény, öröm, remény, kegyelem.

16.

Sokszor nincs jobb annál, mint megállni és számba venni a sok jót és szépet, melyben részünk volt és hálás szívvel tovább menni. A mellett, amit mi adhatunk másnak a megélt örömök teszik szebbé az életünk. A várakozás rohanásában álljunk meg egy percre, hogy el ne veszítsük a ma kapott áldást.

15.

Ha őt már nem húzza senki, ha a macskát nem lehet megszánkóztatni, akkor elég csak a hógolyókat szánkóztatni és közben beszélni hozzájuk és mesélni nekik.
Újra és újra elámulok a gyerekek találékonyságán, mint akik örülni születtek, a nincs-ben is van-t látni.
Szomorú és sötét világunkban áldottak a fényt, meleget, derűt hozók.

14.

Tegnap el kellett soroljam a napokat karácsonyig. Ma reggel legkisebbünk  újra kérdezte, hogy mikor lesz karácsony. Nemsokára, válaszoltam. "Fél év múlva?" -kérdezte, mert az idő fogalma még nagyon képlékeny számára. Az egy héttel, aminek minden napját nevén nevezi, elboldogul, számon tartja a hét napjait, de a többi, az valahol elvész a messzeségben. A mi várakozásunk is hasonló, nem tudjuk meddig tart, egyszer vége lesz. De hogy hol van ez az egyszer, nem tudjuk. Bizonyára Jézushoz viszonyítva, aki azt mondta "eljövök hamar" a mi időérzékelésünk egészen más, mint pl. legkisebbemnek, akinek mondhatom, hogy tíz nap vagy azt is hogy fél év... a lényeg, hogy megerősítsem abban, hogy jön, közeleg, minden nap közelebb jön egy nappal. S ma este már azt mondta, biztos közel van a karácsony. Micsoda várakozással néz elébe!? De honnan tudja, hogy jön, hogy lesz karácsony és lesz ajándék? A mi készülődésünkből. Beszélünk az ünnepről, gyertyákat gyújtunk, maga a tél, a rövid nappalok is erről beszélnek, a dalok, amiket hallgatunk, a képeslapok, amiket készítünk, a karácsonyi díszek a boltban, a feldíszített központ, a kürtös kalács, listát írunk, beszélgetünk, felolvassuk adventi naptárunk meséit, takarítunk, hull a hó és tán még a levegőben is van valami... Valahogy így az én Királyra várakozásom is benne kell legyen minden napomban.

13.

Nem is tudom, mi lenne, ha egyszer úgy találnám a szobákat, hogy minden a helyén (van-e egyáltalán helye mindennek?), a padló leesett, ottfelejtett, otthagyott, félbehagyott játékok nélkül... Azt hiszem arra gondolnék, hogy eltévedtem, ez nem az én otthonom, ahol egész nap zajlik az élet. Mi értelme elpakolni este, ha reggel úgyis folytatni akarjuk, ahol este abbahagytuk, vagy mellette, ha van hely? Ha egyszer már nem lesznek elszórt játékok, az azt jelentené, hogy nincs aki játszon.
Érdekes, az elmúlt napok során míg a várakozásra gondoltam, egyre több elkerülhetetlen "nem várom" is elém került. Talán csak hogy még jobban lássam mi is az, amire, akire várok.

Ma olvastam, hogy Isten azért küldte el Jézust annak idején a földre és azért támasztotta fel, hogy "megáldjon titeket azzal, hogy mindegyikőtöket elfordítja gonoszságától." (Ap.Csel. 3: 26)

12.

Ma a Kőműves Kelemenről szóló ballada jutott eszembe, amit az iskolában tanultunk.
Az én életem is néha ilyen:
"Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre."
Tovább kell menni. Mosolyogni. Másra gondolni. Remélni. Újrakezdeni. Nem feladni. Mert minden reggel megújul felettünk Isten kegyelme. A következő lépéshez ez elégséges.

11.

Folyamatos várakozásban élek. Mindig várok valakire, valamire. Van egy biztos dolog, amiről az Biblia azt mondja, hogy elkerülhetetlen, földi életünk vége, így vagy úgy, kinek előbb, kinek később. Most Adventben főleg Jézus második eljövetelére gondolunk, mikor királyként visszajön újra. De ezen túl várunk kézzelfoghatóbb és kevéssé biztos dolgokra. És megéljük ezek beteljesedését, ami néha örömöt, máskor bánatot hoz és sokszor azt kell látnunk, hogy várakozásunk beteljesedése nem hozza el számunkra a beteljesedést és örömöt, amire számítottunk.

Azt hittem évekkel ezelőtt, hogy végtelenül messze van az, hogy csak úgy otthon hagyhassuk a gyerekeket és elmenjünk kézen fogva sétálni egyet a téli napsütésben azzal akit szívem szeret. És lám elérkezett. S miközben ennek örülök, rájövök, hogy nem várom a következő lépeseket, az elengedés folytatását, pedig elkerülhetetlen. Itt maradnék, érezni a téli napsugat az arcomon, a kezemet fogó másik kéz melegét és nézném az ég végtelen kékjét...

10.

Ma kirándultunk. Csak ide, a legközelebbi városba. Rég nem jártam már a régi, jól ismert tereken, utcákon. Változott a város, változunk mi is.
A központban adventi vásár van. Nem jártuk körbe, de megkóstoltuk a kürtös kalácsot. És egy árusnál sült gesztenyét találtam! Ez gyerekkoromat idézi. Iskolából jövet, az őszi, téli hidegben vettünk néha sült gesztenyét, akkor tán 3 lej volt.

S legyen még itt egy utolsó idézet magamnak Viktor E. Frankl-tól. " Az embernek tulajdonképpen nem feszültségmentes állapotra van szüksége, hanem inkább a méltó célért, a szabadon választott feladatért való törekvésre és küzdelemre."

9.

Ha tehetném, télikabátokat csak vidám színekben gyártanék. Az enyém most piros. Határozottan szebbnek látom a zord világot, ha magamra öltöm. S bizonyára mások is. Azért állnak meg az autók ha át akarok menni ott, ahol nincs gyalogátjáró, pedig én megállok, hogy nyugodtan elmenjenek. Van időm és úgy nincs nagy forgalom településünk mellékutcáin -és persze gyalogátjárók sem.

Egy kérdés: Mi ez az alsó képen?

Egy tócsa. Több tucat van az utcánkban. Hol kisebbek, hol nagyobbak. Most épp fogyóban vannak. De ez, itt hozzánk nagyon közel nem "egy tócsa". Ez "a szív alakú tócsa" a négy éves szemével.

8.

Az álmok néha összetörnek.
Az gyásznak idő kell míg oldódik, netán örömre fordul...
Könnyek, fájdalom... segítenek szívből kimondani, hogy "Jöjjön el a Te országod!", hisz erről szól az Advent.
Azt hittem egyszerű és könnyű imádság a Miatyánk, főleg olyankor, mikor mást nehéz mondani... De most már nagyon nehéznek tartom. Nem könnyű végigmondani. Bocsásd meg az én vétkeimet, ahogy én is ... Nem szeretnék megbocsátani... de nincs más út, más lehetőség.
Vissza kell térni az első kérdéshez, az Élet értelméhez, aztán menni tovább. Mert újra feltűnik a Hold, a naplemente gyönyörű színeket fest az égre és még mindig eldönthetem mihez kezdek azzal amit én kaptam az élettől.

"Ki vagyok én...
Nézz rám, csak hervadó virágszál, csak porba hulló árnyék,
csak csepp az óceánban, mint párát visz a szél,
mégis felém fordul arcod, Uram hallod, ha kiáltok,
és azt mondod nekem: "Enyém vagy!"

7.

Ma zord téli idő volt, napsütés nélkül s a jég se olvadt meg.

Tanulgatom, hogy az igazán értékes dolgok sokszor nem láthatók, értékük nem mérhető, mint a fizetésed, vagy kocsid, házad, egyéb kézzelfogható értékek. Az odaadó figyelem, az "ezernyi más fontos és sürgős dolgom van" ellenére most rád figyelek, segítek neked többet ér, mint az előre eltervezett dolgok kipipálása, hogy elvégezve. Meg kell állni, a mellettünk élő másikra figyelni, hogy értelmesebb legyen az életünk.

Ma olvastam: "Minél jobban elfeledkezünk önmagunkról - azzal, hogy átadjuk magunkat egy szolgálni való ügynek vagy egy szeretnivaló másik embernek - annál emberibbek vagyunk, és annál inkább megvalósítjuk magunkat." (Viktor E. Frankl)

Egy ígéretet is olvastam: "Az utolsó napokban az ÚR házának hegye szilárdan áll a hegyek fölött, kiemelkedik a halmok közül, és népek özönlenek hozzá. ... Nép népre fegyvert nem emel..." (Mikeás 4: 1, 3) - hát nem ezt is várjuk, nem csak Advent idején?

S egy döntés: "Mert ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az ÚRnak, Istenünknek nevében járunk örökkön-örökké" (Mikeás 4:5)

6.

Meglepett, ahogy egyesek igyekeztek örömöt szerezni itt körülöttem egymásnak. Pedig nálunk nincs is nagy mikulásozás. De valahogy közelebb jött egy nappal a karácsony. Legkisebbünk gyermeki öröme afelett, amit majd kapni fog kezd lázba hozni engem is. Ezért nekiálltunk örömöt szerezni magunknak és másoknak. S ami az elmúlt évben jobbára csak terv maradt, most sikerült. 25 képeslapot elkészítettünk, megcímeztük, egyeseket fel is adtunk a postán, mert idő kell míg átjutnak hét határon.

5.

Így nap végére, listám van arról, amit nem végeztem ma el, pedig jó és hasznos lett volna. Mentségemre szól, hogy fél óra helyett másfél órát tartott a gyerekek zongoraórája. Ennyi időm volt olvasni. Szeretem az ilyen kényszerpihenőket. Szeretek a téli napsütésben sétálni, s hagyni a gyerekeket tócsázni, jeget törni. Gyerekszív kell az ilyen apró örömökhöz. Nehéz eldönteni, mi az igazán fontos. A mai közös játékunk is ajándék. Pedig ott volt, majdnem kimondtam, hogy sietek, most nincs időm. Mire van időm? Merem adni az időm, a életem most épp gyermekeimnek? Elmaradt feladataim listáját el fogom felejteni. De soha azt, hogy "azért szeretlek Anya, mert..."

4.

Türelem. Várakozás.
Nézzek Jézusra és meglátom, milyen Isten.

És egy dal szövege:
"Ki vagyok én, hogy a mindenség Ura hallja hangomat, látja gondomat?
Ki vagyok én, hogy a Hajnalcsillag is minden utamon előttem halad?
Nem azért, aki vagyok, de azért amit tettél,
nem azért amit teszek, de azért aki Te vagy!
Nézz rám, csak hervadó virágszál, csak porba hulló árnyék,
csak csepp az óceánban, mint párát visz a szél,
mégis felém fordul arcod, Uram hallod, ha kiáltok,
és azt mondod nekem: "Enyém vagy!"

Ki vagyok én, hogy bár látod bűnömet, újból rám emeled szent tekinteted?
Ki vagyok én, hogy a hangod hallhatom és a vihar csendesül, kívül és belül?
Nem azért, aki vagyok, de azért amit tettél,
nem azért amit teszek, de azért aki Te vagy!..."

3.

Egy jó reggelivel kezdődik egy jó nap -mondanám emlékezve arra, milyen fontos volt gyerekkoromban a reggeli. Reggeli nélkül nem indulhattam sehová. Jó volt ez akkor úgy. De ma már nem elég. Egyre inkább arra hajlok, hogy egy jó nap egy jó estével kezdődik. Mit jelent a jó este? Időben lefeküdni, hogy legyen időm kipihenni magam. Előkészíteni a másnapra valókat. Gondolatban -és miért nem papíron is- tudjam mit kell tennem, mi a célom. Másként szétfolyik ujjaim közt az idő. Az én időm. Az életem. Az egyszeri és megismételhetetlen.

Olvastam ma, hogy éltünk végén - de szerintem így ünnep előtt is - nem az a fontos, amit megveszünk, hanem amit építünk, nem amit kapunk, hanem amit megosztunk, nem az alkalmasságunk, hanem a jellemünk, nem a sikerünk, hanem a jelentőségünk.

... megérkezett az első karácsonyi képeslap :)

2.

Egy téli cipő, egy csizma, egy télikabát, egy papucs, szívecskés és kiscicás nyaklánc... gazdagok vagyunk, hogy mindezt megvehettük. Nem kell fáznunk a hideg télben, van enni s innivalónk. Gyönyörködhetünk gyermekeinkben, amikor mosolyognak vagy épp nem nyafognak, duzzognak. Sok apró öröm teszi széppé az életünk.

S egy-egy gondolat mélyen megérint. Mint ez: "... néha éppen egy rendkívül súlyos külső helyzet nyújt alkalmat arra, hogy az ember belsőleg túlnőjön saját magán" Viktor E. Frankl

1.

Felbuzdulva más példáján, próbálom én is számba venni a napokat így karácsony előtt s itt a blogon is képet, gondolatot megosztani.

Szinte meseszerű, hogy a naptári tél első napján hullt le az első hó itt erre felénk. Mennyire meglepett a reggel elém táruló fehér táj! S a gyerekek öröme! Annyira jól esett az örömük! Isten is hogyan örülhetett látva a gyerekek örömét s egynéhány gyerekszívű felnőttét. Mint mi -vagy inkább mi mint Ő-ha sikerül meglepnünk gyermekeinket. Volt havazódás, szánkózás, fagyos ujjakat, orrokat felmelegítő meleg csoki.

Adventi naptárunk is van. Párszor már próbálkoztam vele, mikor a gyerekek kisebbek voltak. Idénre nem volt energiám, lelkesedésem, időm erre. S mégis lett naptáruk a gyerekeknek. Kaptak a nagynénjüktől 25 borítékot piros szalaggal átkötve. Ezeket fűztem fel, hogy jobban lássuk. S mi van a borítékban? Mit is lehet adni a gyerekeknek? Mesét, mesét és mesét. Minden nap egy kicsit. Legszívesebben az egészet elolvasták volna egyszerre. De nem szabad. Minden nap csak egyet. Sokszor én is előreszaladnék néhány hetet, évet, megtudni, mi lesz, ha... De nem lehet és nem szükséges. A mát kell megéni. Teljesen.