újra itthon

Hazaértünk. Reggel még bőröndökkel, hátizsákokkal, hálózsákokal, szatyrokkal volt tele a ház. A hűtőben s az asztalon várt ránk az eper, amit édesanyám szedett le míg nem voltunk itthon.

Reggeli után pakolás, mosás, eperszedés és kerti munka. Leszedtem a borsót, ki is fejtettük a gyerekekkel. Nagyon finom volt, sokat ettem miközben fejtettem. Ami maradt a fagyasztóba tettem. Számomra olyan öröm, hogy egy kevés abból, amit megeszünk itt terem a kertben. Már azon agyalok, hogyan lehetne több borsót termelni jövőre ebben a kicsi kertben. Idén 7,7 m jutott a borsónak.

Aztán kitettem az uborkát az egyik borsó sor helyére, a másik borsósor helyére kitettem a padlizsán palántákat. Utóbbiak elég gyengék, remélem megmaradnak. A vásárolt uborka palánták csak a sor felét töltötték meg, a másik felébe jövő héten vetek még a tavaly vásárolt magból. Az uborkának és a futóbabnak kitettem a hálót. Gyomláltam, mulcsoztam. A vásárolt paprikán már van kicsi paprika. A paradicsom közül pár már virágzik. Olyan jó a kertben dolgozni, ha nekifogok nem tudnám abbahagyni. Azért most este már alig mozgok. De szép volt ez a nap, ahogy az egész elmúlt hét is.

Eper...

.. a megunhatatlan.
Miden nap kimegy valaki vagy valakik és begyűjti(k) az éppen megérett epreket. Ma azt hiszem rekordot döntöttünk, több mint száz epret osztottunk szét. Nem lehet ebből jól lakni, de lehet jót enni, mert íze, zamata sokkal jobb, mint a piacon vásároltnak. Innen és onnan kaptam vettem az epreket, van vagy 5 fajta, kisebb, nagyobb. Érdekes, hogy nem mindig a legnagyobb, legpirosabb a legfinomabb, legédesebb. A gyerekek nagyon szépen gyakorolják az önuralmat, nem esnek neki az epernek, hanem megvárják, míg elosztom vagy ők maguk osztják el.

Sort kell kerítsünk az eperhabnak, amit fagyiként eszünk, eperlekvárt is szeretnénk eltenni, s ha lehet fagyasztóba is tenni télire, őrizni, felidézni a tavasz ízét.

Gondolatok ünnep után.

Szeretem a pünkösd ünnepet. Úgy érzem ez maradt még meg keresztyén ünnepnek. Nincs télapó, nyuszi és piros tojás ami elvonja a figyelmet a lényegről: hogy nem vagyunk egyedül, magunkra hagyottak, mert velünk az Isten, nem egyszer, nem tízszer, nem százszor, nem ezerszer, hanem megszámlálhatatlanul, minden nap, mindenütt ahol valaki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, aki meghalt a mi bűneinkért. Mondhatjuk mi itt, hogy "velünk az Isten" és mondhatod te ott, hogy "velünk az Isten". S ha elmegyek itthonról, velem az Isten és itthon is szeretteimmel, velük az Isten. Hálás vagyok az első pünkösdért, a csodáért. Velünk az Isten!

Pünkösdi képem nincs, ezért most ezt a húsvétit teszem ki, ami húsvétkor elmaradt.  Idén először készítettünk ilyen kis kertet, szemléltetendő az ünnep lényegét: kereszt és üres sír.

Délelőtt még számoltuk, hányszor eredt el az eső. Aztán abbahagytuk... Még jó, hogy tegnap megpróbáltam lencsevégre kapni pár virágot... mára napsütés helyett.

Minden virágnak története van.

Első rózsa a kertből, gyönyörű, nagy fehér rózsa, itt persze már bent.

Ezt a kis szegfűt egy kislány kapta a születésnapjára. Szép ajándék, sokáig emlékeztet.

Ezt én kaptam, mikor még üres volt a kert. Ildikótól. :)

Ez is onnan van.

Tavalyról elszóródott magból kelt ki, olyan nem ide tervezett virág, meglepetés virág.

Levendula a rózsa mellett.

Török szegfűk, tavaly vetettem, majd megtudtam, hogy csak egy év múlva hoz virágot. Hát kivártam.

Azt hiszem ez anemóna. Egy növény-vásárlásnál kaptam ráadásként egy zacskó virághagymát.

S végül a veteményes. Borsó, februári vetés.

Paprika. Ipról, melegházból.

A sok esőtől a víz újra utat talált a tetőn...
S bent én is iszom a finom vizet. Annak ellenére, hogy tudom, legalább 2 l vizet kellene innom naponta, annyit jövök-megyek, teszek-veszek, hogy nem iszok eleget. Eljött a késő délután s a felét se ittam meg az előkészített víznek. Így míg itt pötyögök, próbálom pótolni a lemaradást. Egy idős, tanult, gyógynövényes bácsi mondta, hogy hátfájáskor 2-3 l vizet meg kell inni. Hát inkább iszom, mint hogy a májam terheljem gyógyszerrel. S ha tehetem pihenek és olvasok. .