péntek, április 10, 2015

Végre valahára

elült a szél. A lengedező tavaszi szellő dél felől hozza a meleget. Már húsz fok is van, gyönyörűen süt a nap. A gyerekek kiköltöztek a ház elé, mögé. Széken, lépcsőn, homokozóban, biciklin, rolleren élvezik a tavaszt.
Csupa gyönyörűség minden. Rügyek, virágok, hernyók, lepkék. Szorgalmas hangyák vertek tanyát nálunk. Éjfekete tücsköket is láttunk már. Szép - így melegen, simogatón, ragyogón.

Megkerestem, mit mond Capek "Szenvedelmes kertész"-e erről a csodás hónapról:

Április a kertész igazi, áldott hónapja. Csak hadd magasztalják a szerelmesek a májust, mit értenek ők hozzá? Májusban már csak virágzanak a fák, és nyílnak a virágok, de áprilisban sarjad minden. Tudjátok meg, hogy a csírázás, a rügyfakadás, a rügyek, a bimbók, a csírák a természet legnagyobb csodája, de erről már többet nem is mondok. Ki-ki hajoljon le maga, és turkálja az ujjával a porhanyós földet, visszafojtott lélegzettel, mert az ujja mindenütt zsenge, duzzadó csírát,hajtást tapint. Ezt nem is lehet leírni, mint ahogy nem lehet szavakba foglalni, milyen a csók és még néhány hasonlóan kivételes dolog. S ha már a zsenge rügyeknél, hajtásoknál tartunk ...senki sem tudja, hogyan, de feltűnően sokszor megesik: ha belépünk az ágyásba, hogy felszedjünk egy elszáradt hajtást, vagy kitépjünk egy mihaszna pitypangot, rendszerint eltapossuk a liliom vagy a zergeboglár föld alatti rügyét ... Olyat roppan a lábunk alatt, hogy rémülten és szégyenkezve hőkölünk vissza, s e pillanatban dúvadnak érezzük magunkat, akinek lába nyomán többet fű nem nő. Vagy: az ember végtelenül óvatosan lazítja az ágyás talaját, s mi a biztos eredmény? Kettéhasít a kapával egy sarjadó hagymát, vagy leberetválja az ásóval a szellőrózsák hajtásait. S mikor riadtan hátrál, otromba talpával szétlapít egy virágzó primulát, vagy letöri a szarkaláb zsenge sarkantyúját. S minél féltőbb gonddal dolgozik, annál többet pusztít. Csak a sokéves gyakorlat tanítja meg az embert az igazi kertészt jellemző misztikus, nyers biztonságra; az igazi kertész sosem nézi, hová lép, mégsem tapos el semmit, s ha igen, akkor nem veszi a szívére a dolgot. Ennyit hát erről, csak úgy, mellékesen.


A kertészember minden bizonnyal a kultúra vívmánya és nem a természetes fejlődés eredménye. Ha természetes úton jött volna létre, más volna a testalkata: olyan lába volna, mint a bogaraknak, hogy ne legyen kénytelen guggolni, és szárnyak is ékesítenék, egyrészt csak úgy a szépség kedvéért, másrészt azért, hogy szállhasson az ágyások felett. Aki nem tapasztalta, el sem tudja képzelni, mennyire útban van az ember lába, ha egyszer nincs hova tenni; milyen fölöslegesen hosszú, mikor magunk alá kell húznunk, és ujjunkkal akarjuk turkálni a földet, s milyen elképesztőn rövid, amikor el kellene érni az ágyás túlsó szélét anélkül, hogy rátaposnánk a rózsaszín margitvirág párnájára vagy a sarjadó haranglábra. Ó, ha az ember hevederre függesztve hintázhatna a növényei fölött, vagy ha legalább olyanforma lehetne, hogy állna négy kézből, sapkával fedett fejből, és semmi másból; vagy ha kitolhatók volnának a végtagjai, mint a fényképezőgép állványa! De mivel a kertész éppoly tökéletlenül van megalkotva, mint a többi halandó, nincs más módja, mint hogy megmutassa, mit tud: egy lábujján egyensúlyozza magát, lebeg, mint a cári balettkar táncosnője, négyméteres terpeszbe áll, lepkekönnyedséggel lépdel, vagy szöcske módra ugrál, elfér egy négyzetcentiméternyi területen, megtartja egyensúlyát a dűlő testek valamennyi törvénye ellenére, mindenhova elér, mindent kikerül, s emellett még bizonyos méltóságot is próbál megőrizni, hogy embertársai ki ne nevessék.
Távolról, egy futó pillantással mást nem látni a kertészből, mint a hátsóját, minden egyebe, tehát a feje, keze-lába egyszerűen alatta van.

Akkor hát, pár kép.
De előtte megjegyzem, hogy az enyhe téli napokon elszórt mustármagokból kikelt növények igen hatékony talajtakarónak bizonyultak. Jól megnőttek, kiszorították a gyomokat. Paradicsomot szeretnék majd tenni a helyükre.
Borsót is vetettem. Két sorba is. Egyikben 1 kelt ki a másikban kettő. Gondolom kezdő kertésszel megeshet ilyesmi. Aztán vetettem más fajtát, máshová, épp csak néhány szemet, mert kevés volt a hely. Hát szinte mind kikelt.
Kétszer szedtem egy-egy levesre való sóskát.

Akkor a képek.

Balázs játcintjai.


Az Ildikótól kapott citromfű.


Egy kis csalán. A környéken nem találtam. Anyukám szerzett nekem a piacon egy nénitől. Egy barátunk is ígért csalánt. Jó teának, és a vegyszermentes kertészkedéshez is nélkülözhetetlen.



Eper. 

A málna is kezd életre kelni - amit anyukám adott. Amit én vásároltam, 5 bot, még csupasz. Talán, ha nagyon akarjuk látni, odaképzelhetünk egy kis duzzadást, ahol a rügyeknek kell majd megjelenniük. Remélem kizöldülnek majd azok is. Mert teremni csak jövőre fognak. Azt olvastam, a málna a másodéves vesszőkön terem.


Az árva borsó, ami kikelt.


Anyukám szerezte medvehagyma. Remélem megmarad. Finom a levele.


Tücsöklesen.


Tyúkhúros rántotta.

kedd, április 07, 2015

Itt van hát április,

a legbolondabb a hónapok között. Hol nyár van, hol tél van. Most inkább tél. Szűnni nem akaró széllel száguld s hiába süt a Nap, téli hideg van. Most még jobban örülök azoknak a márciusi meleg, napos napoknak, mikor fittyet hánytunk a világra s már kora délelőtt kiültünk a napra s mindenki talált magának dolgot kint, épp csak enni tértünk be a konyhára.

Sok-sok apró magocska várakozik, hogy a földbe kerüljön. Ebben a szélben viszont nem öröm a kinti munka, csak a legszükségesebbekért megyünk ki, mint pl. kivinni a kukát, szabadon engedni a bábból épp ma reggele előbúvó lepkét, árvacsalán levelet szedni az egyre kövérebb hernyónak, kaput zárni az elmenők után, megnézni még mindig gyorsabban nő-e a gyom, mint a vetemény. A ribizlin lesz virág. Él a szőlő. A szél irgalmatlanul szárítja a földet, felborítja a ruhaszárítót, s minden mozgathatóba belekap.

Míg mi nyugodtan, békében emlékeztünk Urunk szenvedéseire, váltsághalálára, s győzelmére a Sátán s halál felett, Kenyában sok család gyászolja ifjait, reményeit, kiknek életüket vették, csak mert keresztyének voltak.