Anya szabad

Ritkán történik meg, hogy csak én megyek el itthonról egy vagy két napra. Már rég nem volt ilyen. Nem rég mégis adódott egy ilyen lehetőség és éltem is vele.
Jó volt nekem kicsit kikapcsolódni, találkozni másokkal. Hallani arról, hogy máshol milyen az élet, az afrikai menekülttáborokban, milyen keresztyénként élni Laoszban és hogyan éri el az evangélium az albániai muzulmánokat. Imádkoztunk, együtt olvastuk a Bibliát, beszélgettünk, sétáltunk.
Aztán jó volt újra hazaérkezni, látni, hogy nélkülem is jól mentek itthon a dolgok. Mindenki ügyes volt. Senki sem sírt utánam, de örültek, hogy újra itthon vagyok.

Helló, Február!

Mi más is lehetne a február, mint tavaszvárás?

Minden nappal hosszabb lesz a nappal és rövidebb a sötétség.
A napsütéses napok olyanok, mint ajándékok, örömet és derüt hoznak.

Még mindig örülök annak, hogy kisgyerekes anyuka vagyok. Szeretem felolvasni újra és újra ugyanazokat a történeteket. És itt-ott újakat.

Igyekszem olvasni, amikor lehet. Van egy "elolvasnám" nevű listám a bullet journalban, több mint ötven könyv címével, amiről az elmúlt évben úgy gondoltam jó lenne elolvasni, vagy legalább beleolvasni. Bár nagyon szeretek könyvből olvasni, de már kezdek telefonról is olvasni, kihasználva a holt időket.  A gyerekeket már többször hallottam egymás között úgy beszélni egy könyvről, hogy "73 százaléknál vagyok", mert gyakran elektronikus formában olvassák a könyveket.

Már megkezdtem a magokat elvetni palántának. Nem azért, mert olyan hatékony lenne (tavaly olyan gyengék voltak a paprika palánták, hogy a piacról vettem néhányat, hogy legyen miről kerti paprikát enni), hanem mert jó látni a csodát, ahogy a magból titokzatos módon új élet fakad.