Annyi minden mást

szívesebben csinálnék mint azt amit kell. Örülök, hogy kell főzzek. És jó lenne pár oldalt olvasni legalább vagy négy könyvből, ezenkívül jó lenne eltenni a téli ruhákat, előszedni a tavasziakat, félretenni azt amit nem akarunk használni már, átszortírozni a cipőket, és bármit elvégezni ami már hetek vagy hónapok óta elrendezésre vár, csak épp ahhoz fogok hozzá nehezen, amit ma, most kell -halaszthatatlanul elvégeznem. Pedig hát nem is olyan unalmas ez a dolgozat.

...Csak tartottam egy kis szünetet.

A napokban megnéztem

az Amazing Grace c. filmet. Már régóta megvan, de valahogy nem volt kedvem hozzá. De most úgy néz ki, a megfelelő időben a megfelelő filmet néztem, mert nagyon tetszett. Utánna előkerestem a William Wilberforceról írt könyvet, amit valamikor régen elolvastam és most újraolvastam olyan altatós, szoptatós olvasmányként. Nagyon tetszett. Újra gondolkozom azon, mit jelentett a keresztyénség Európának... s hogy most mintha úgy érzem, szinte nyomás nehezedik ránk, hogy a keresztyénségtől függetlenítsük magunkat, történelmünket, jövőnket. Pedig az igazán nagy, értékes dolgok döntések mögött nem kis szerepet játszik a világnézet, a hit. És bár sose volt a történelem óra a kedvencem, jó körültenkinteni a világtörténelemben, sok tanulnivaló van. És jó lenne számbavenni a Wilberforcehoz hasonló embereket.

... hát akkor feljegyzem itt

magamnak amit mostanában olvastam.

Először: Tvrtko Vujity románul megjelent könyvét, Călătorii în infern, de nem tudom melyik magyar könyvének felel meg, azt hiszem pontosan egyiknek sem, hanem legalább kettőből van itt összeválogatva 7 történet. Ez a második Tvrtko könyv, amit elolvastam. Nem igazán mondanám azt, hogy jó könyv, de rendkívüli könyv, el kell olvasni. Olyan, amit nem hamar felejt el az ember. S nem csak ennyi. De rájövünk, hogy sokkal rosszabb körülményk között is élnek pl. Észak Koreában, vagy a világ legnagyobb lepratelepén, vagy a pakisztáni szemétvárosban. A szerző saját élményeit írja le.

Egy könyv egy oktatási alternatíváról. Kiolvastam  Christopher J. Klicka: Otthonoktatás egy helyes döntés (Presbiteriánus Kiadó, 2008). Érdekes volt, bár a sok netes olvasmány és a konferencia után nem annyira új. Azt mondják ez az egyetlen magyar nyelvű könyv a témában. Nemrég megjelent román nyelven is. Mivel érdekel a téma el akartam olvasni. Van benne elmélet, gyakorlat, statisztikai adatok, persze mind az Államokból. De azért nem csak ott létezik otthonoktás, a wikipédia említ még más országokat is. 

A könyvtárból kölcsönöztem ki Csengének és felolvastam Móra Ferenc: Sétálni megy Panka... (Móra, 1979)

Tetszett, a legtöbb verset élveztük. Örülök, hogy rábukkantam a megyei gyermekkönyvtárban, így ezt már nem óhajtom megvenni, hisz bármikor kivehetjük, ha kedvet kapunk az olvasásához.

Örülök, hogy ha nem is sok és főleg nem újak, de a régen kiadott könyvekből van néhány jó könyv a megyei gyermekkönyvtárban.

És egy másik nagy kedvenc, szintén a gyermekkönyvtárból: Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó (Móra, 1969) Nagyon szép a történektés a rajzok is. Itt találtam leírva a történetet: szepi.hu. És megnézhető változata a mesetv-n. Bár a könyvet lapozva olvasni és elképzelni -nem tehető egyik előző változathoz sem.

Ezeket a könyveket viszem vissza

holnap a könyvtárba. Egyiket sem olvatam el, pedig a Mary-s érdekel. Igaz nem magamnak vettem ki, hanem Anitának, ő két nap alatt végzett is velük.  

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér (Osiris, 2004)

P. L. Travers: A csudálatos Mary (Móra, 1987)

Bálint Ágnes: Szeleburdi család (Móra, 2006)

Néha szeretnék még egyszer gyerek lenni és ilyen édes ki semmiségeket olvasni, s nem törni a fejem mindenféle felnőtteknek való dolgon, gondon. De csak egy kicsit lennék gyerek, mert a gyerekeknek sem könnyű, s nem szeretnék mindent újra átélni. De nem lehet, ezért én olvasok kevésbé szép, de a valós életről szóló könyvet...

Ünnep közeleg

Tegnap feljött hozzánk Klári és ezekkel a kis csuhéból  sajátkezűleg készített nyuszikkal lepte meg a kicsiket. Szépek. És ha belegondolunk, régen ilyen "babáik" voltak a gyerekeknek. Nagyon örülök, hogy kitavaszodott. Ünnepváróbb hangulatom lett. Örülök annak, hogy beszélhetek erről a gyerekekkel, hogy mi történt régen Jeruzsálemben, miért, mit jelent ez nekünk.  De mit jelent ez nekem ma?

Több évig nem volt nálunk tojásfestés, de most már kérik a gyerekek, így hozzátartozik ez is az ünnephez- bár én meglennék e nélkül is. Mégis szeretném, hogy a külső dolgok túl az ünnep lényegét is megértsük, s nem csak az eszünkkel... Megyek készíteni a szívem és a házam.

Szóval

lejárt a blogozás fénykora- írta Józsi is.

2007 eleje óta blogozok és mostanra sokat változott az olvasáshoz, íráshoz való hozzáállásom. Nem akarom még abbahagyni a blogozást, de erre az évre egyik döntésem az volt, hogy kevesebbet blogozok és kevesebbet netezek. És nagyon szép az élet így is.

Itt a tavasz. Nyílnak a nárciszok. Tegnap egész közelről láttam egy csókát. Persze amikor a parkban elsétáltunk a közelében nem tudtam, hogy csókát látok, de itthon megkerestem a madárhatározóban, mert kezdek rájönni, hogy a fekete madarak nem mind egyformák. Szóval, tanulok.

Hétvégén Aradon voltunk otthonoktató konferencián. Nagyon örülök, hogy részt vehettem. S hogy találkozhattam egy blogbaráttal.Jó volt kicsit belelátni mi is az otthonoktatás és hogyan is működik. Minden tiszteletem azoknak, akik ezt az útat járják. Jelen volt a Romániai Otthonoktatók Egyesületének ( AHSR) elnöke is. Most olvasom Christopher J. Klicka: Otthonoktatás: egy helyes döntés c. könyvét. Van min gondolkozni.

De megyek is. Alig van időm géphez ülni. Most is készülünk a parkba, labdával, krétával, könyvvel, vízzel, egy kis harapnivalóval, fényképezőgéppel. Mert örülünk a tavasznak.

Az elmúlt hétvégen

Szurdukon voltunk egy házaspároknak rendezett (román) konferencián. Úgy négy vagy öt évvel ezelőtt voltunk még ilyenen, akkor Deznán volt szervezve.

Nagyon jó volt gyerekek nélkül lenni és nagyon jók voltak az előadások, a kaja, a játék, a sok szabadidő. Csak 26 házaspár volt. Jól éreztük magunkat. Remélem még lesz részünk ilyesmiben. 

A szobában kis meglepetés várt. Többek között egy kis házi készítésű szappan, ami nekem nagyon tetszett: 

Megjött

mert már nagyon várták. Valahogy sikerült elkergetnie a borús, hideg, havas telet. S bár még telet idéz a szél ha felhő takarja el a Napot, azért már mindenütt látszik, hogy megérkezett a tavasz. 

Anita kapta lencsevégre amint itt nálunk berendezkedett.

Egy  szélvédett kiskert egy tömbház előtt.

Ibolya.

Katicabogár. (Már láttunk a múlt héten is.)
És sok-sok verőköltő bodobács.

Még mindig

a tél az úr. Tegnap is, ma is havazott. Hideg volt. Latyak. Ma délben "csak" félórát vártunk a villamosra és nekem eszembe jutott hogyan utaztam minden nap iskolába 8 éves koromtól, mennyit jártunk gyalog és mennyit kellett tülekedni, troli lépcsőjén állva utazni. Hát nem kívánom a gyermekeimnek. Azért volt ma egy jó kis beszélgetésem tanügyben dolgozókkal ... s hát nem valami rózsás a helyzet. Abban reménykednénk, hogy egyre jobb lesz, de sajnos nem, már nem csodálkozok azon, hogy nem kevesen vannak akik már ötödik osztálytól külön órákra járatják gyereküket (volt egy ilyen kolleganőm). Tanárnak lenni sem könnyű, de sajnos sok olyan tanár van aki bár tudja a tárgyat amit le kellene adjon, mivel nem jó padagógus nem tudja jól leadni az anyagot. Kevés igazán jó tanárom volt, aki tudta az anyagot, fel tudta kelteni az érdeklődésünket, érthetően átadta az információt és számon is kérte az anyagot és azt hiszem ezen túl még rendelkezett valamivel, nem is tudom, megértés, szeretet, valami ilyesmi, amitől tiszteltük és bíztunk is benne.

Várom a tavaszt, a melengető napsütést, hogy lássam én is az élet napos oldalát.

Könyvtárban voltam

úgy egy hete, Anitának hoztam könyveket. Csak hármat lehetett kivenni. Két könyvet két nap alatt kiolvasott.

Felix Salten: Bambi (Móra, 2007) A rajzfilm tetszik a lányoknak. Kicsit féltem, vajon elolvassa-e, ha már olyan sokszor megnézte a rajzfilmet. De elolvasta. Csengének is olvastam belőle, de aztán vele visszatértünk a Nyomok a hóban-hoz, amit már nem tudom hányadjára olvasunk föl neki. Abból, amennyit én is felolvastam szép a könyv, más mint a film.

Simai Mihály: Zobb, a lecsibészebb robot (Móra, 1986) -Erről a könyvtárosnő mondta, hogy a kisiskolások azt mondják érdekes. Biztos, mert Anitának is tetszett és azt kérdezte, van-e folytatása? Azt hiszem nincs. Hogy miről szól? Egy robotról. Ennél többet nem tudok. És eljutottam újra oda, ahol már nem tudom ellenőrizni mit olvas a gyerek. Ne beszéljünk most a felelősségteljes nevelésről, hogy kinek a felelőssége s egyebek... Emlékszem én is elég sok mindent összeolvastam. Amúgy külön bejegyzést érdemelne a nevelés és az olvasmányok. Emlékszem még a liciben volt egy kötelező háziolvasmányunk, hát alaposan megvislet, jó lett volna kihagyni. De ez is más téma.

Weöress Sándor: Bóbita (Móra, 2006) - Erre nagyon kíváncsi voltam, mert annyi jót olvastam róla, hogy biztos voltam, ezt még megvenni is érdemes. Szóval örültem, hogy most belelapozhatok. Hát belelapoztam. De nekem történetesen nem tetszett. Nem értem miért olyan jó ez a könyv -persze ízlések és pofonok, mondják. Hát ez olvasatlanul megy vissza a könyvtárba. És újra eszembe jutott, hogy össze kellene szedjem azokat a gyerekkönyveket, amik nálunk nem váltak be, és írjak róluk is pár sort. Nem tudom, mikor lesz rá időm.

Én most Szendi Gábor Paleolit táplálkozását olvasom. Hát van min gondolkozni, annak ellenére, hogy mielőtt nekifogtam is már tudtam hogy mire számtsak. Mindenképp nagyon érdekesnak találom, és nem kizárt, hogy igaza is van, legalább részben. Az pedig biztos, hogy én kenyérfüggő vagyok és nem csak.

Régi épületek

Az elmúlt években néhány régi épületet felújítottak a városban. Nagyon szépek lettek. Tegnap a Kossuth téren jártam és épp volt nálam fényképezőgép.

Egy másik világ

Vujity Tvrtko: Menekülés a pokolból (Alexandra, 2009)

Ismertető: 

Vujity Tvrtko lebilincselően izgalmas könyvének segítségével megismerheti a szomáliai fiatal menekült lány, Németh Szamira torokszorítóan szép történetét. A lányét, akinek a véres polgárháborúban megölték magyar édesapját és testvéreit; akit szülőhazájában megaláztak és meggyaláztak, lelkét megsebezték, testét késsel vagdosták; és akit végül Tvrtko családja fogadott be.

Megtudhatja, hogyan készült Veszprém kézilabdacsapata a sorsdöntő meccsére úgy, hogy néhány nappal korábban meggyilkolták az együttes egyik legjobb játékosát. Marian Cozma halála után Tvrtko kutatni kezdte a magyar sport-tragédiákat. A tények, számok, adatok döbbenetes eredményt mutatnak: az a csapat, amelyik elvesztette válogatott szintű sportolóját, mindig, minden alkalommal megnyerte következő mérkőzését, olykor teljesen esélytelenként is. Ez a gyász, a fájdalom mindent elsöprő ereje!

A könyv lapjain keresztül beleshet az igazi földi pokolba: 2004. szeptember 1-jén csecsen terroristák túszul ejtettek egy egész iskolát Beszlánban. A több mint ezer gyereket, szülőt és tanárt bezárták, majd három napig fogva tartották az 1. Számú Általános Iskola tornatermében. Apró amatőr kamerájával Tvrtko elutazott Csecsenföldre és Beszlánba, hogy elmesélhesse minden idők legtragikusabb túszejtési akciójának megrázó történetét.

Megismerheti az asszony titkát, akit negyvenhat évig csak úgy hívtak: az "Ismeretlen B személy". A pompázatos Emirátusokon keresztül eljuthat Afganisztánba, majd ellátogathat egy lakatlan szigetre is.

Kalandozzon Tvrtkóval a Föld körül, Fekete-Afrikától az Angyalok Városáig, Veszprémtől Csecsenföldig.

Döbbenetes... azért mert a valós életet mutatja be, hogy ilyen is van, így is élnek emberek, s hogy milyen borzasztó a gyűlölet és erős a szeretet.

... és elkezdek gondolkozni, hogy mi lesz ennek a vége? Nem vagyunk túl naivak, amikor jóra várunk? Mennyi szívfájdalom és szörnyűség van - s az ezeket átélőkkel, gyermekeikkel mi lesz? Érdekes figyelni  a történelemre... És: nekem nagyon-nagyon jó dolgom van. Miért gondolom ezt természetesnek? És ha gondolkozom, hogy mennyi az esély, hogy ilyen jó legyen ezután is?... Kényelmeten,kellemetlen gondolatok. A nyugatinak nevezett civilázició hogyan jutott ide és merre tart? Lehet ezen gondolkozni... S valahogy tenni is valamit... ha nem a messzi távolban, legalább itt a közleben.

Pihentető olvasmány

A harmadik Elisabeth Gaskell könyet olvastam el. Elsőnek az Észak és Dél-t olvastam, aztán az Édesek és mosthák-at, most pedig a Phillist (Lazi, 2006). A könyv vékony a másik kettőhöz viszonyítva, a történet sem olyan magával ragadó, de mégis tetszett. Talán mert nem a "boldogan éltek míg meg nem haltak"-kal végződik, mint ahogy az életben is, sok szerelemnek nem ez a vége.

Fülszöveg: 

Mintha még most is látnám a kopár, szürke fák alig zsendülő ágai alatt, melyek napról napra sötétebb színt öltöttek. Széles karimájú kalapja hátracsúszott a nyakára, keze megtelt illatos erdei virágokkal. Alig vette észre, ha ránéztem. Gyönyörködő figyelemmel hallgatta a szomszédos fákon és bokrokban megbúvó madarak csicsergését Phillis, az én unokahúgocskám rózsához hasonlított, mely viharoktól oltalmazva virágzik egy magányos ház napos oldalán.
Elizabeth Gaskell az angol regényírás kiválósága, a viktoriánus Anglia egyik különösen szeretni való írónője volt. Szoros barátság fűzte a kor másik neves írónőjéhez, Charlotte Brontë-hez, akiről kitűnő életrajzot is írt. Ebben a regényében egy megejtően egyszerű történetet mond el egy ártatlan fiatal lány bimbózó, majd meghiúsuló szerelméről nagy-nagy asszonyi melegséggel, megértő humorral, gyöngéd természet- és emberismerettel. Az angol prózának ez a nemes veretű, romolhatatlanul friss remeke minden rendű, rangú és korú olvasót megszólít, manapság sokkal inkább, mint korábban bármikor. A Phillis olvasása közben készségesen beleveszünk Közép-Anglia napsütötte, szénaillatú tájaiba, és örömest időzünk abban a pasztorális környezetben, mely közvetlen rokonságban áll az antik aranykor világával.

Az Óperenciás partján - avagy egy kis boldogság

a szitáló esőben egy óriási tócsa "partján".

Ma mire kimentünk e gyerekekkel elkezdett esni az eső, vagy inkább "szitálni" - ahogy kijavított Anita. Hát nem ijedtünk meg, s ha már vettük a fáradságot, hogy elinduljunk (ami komoly munkát és időt igényel ilyen télidőben), nem fordultunk vissza, hanem azt mondtuk, sétálunk egy rövidet.

A piac felé a nagy tócsát az elmúlt napokban alig tudtuk kikerülni, mostanra szépen apadt. (Mellette egy félbemaradt építkezés és homok-kavicsdomb áll.) Nem tudom melyik lány kezdte, kinek az ötlete volt, de remek öltet volt a tócsa feltöltése kavicsal. Vagy lehet inkább gyakorlati fizika óra volt, hisz megbeszéltük, hogy placcsan nagyobbat  a víz. Olyan jókat mosolyogtam magamban, miközben azt kívántam, nehogy Balázs elveszítse az egyensúlyát kavicsdobálás közben.  A piaci árusokat is elszórakoztattuk.  Én pedig az arra járó emberek arcát is tanulmányoztam: vannak még gyerekszívű felnőttek, akik ha nem lett volna egyáb dolguk beálltak volna  mellénk, de így mosolyogva, emlékezve, s egy-egy bíztató szóval mentek el mellettünk.  Másokat megtört az élet, a gondok s észre sem vették a nagy munkát. És nagyon örültem, hogy épp nincs semmi dolgom, mint egy órán át a kavicsdobálást nézni a szitáló esőben. Majd  hazavonulni kezet mosni , és  kipihenni e  kemény munka fáradalmait. Balázst el kellett vonszolni a munkától, hevesen és hangosan tiltakozott, a lányok meg arról győzködtek, hogy milyen jó lenne a délutáni pihenő után folytatni a tócsa feltöltését a  kavicsdombbal.  Utolsó szó jogán egy másik napra halasztottam a folytatást. De ilyen jól rég nem éreztem magam.

Itt van már?

Ma napsütésben sétáltunk és láttunk katicabogarat, pitypangot, méhecskét. Ez már tavasz?
És végre tudom, milyen madarat vett észre gyszer Csenge az ablakból: hosszú farkatollai voltak, fehér és kékesfekete tollakkal - szarka! Ma is láttam, a mellettünk levő tömbház előtti fán üldögélt, néha arrébb röppent, sőt cserregett is. Miért jártam én iskolában, ha még a szarkát sem tudtam eddig felismerni? Pedig ott voltam az állattanórán. De mi haszna? Vagy ez a városi élet velejárója, hogy annyira elszakadunk a természettől, hogy csak a verebet és a galambot ismerjük fel? Na, de Csengével megkerstük a Állat és növényhatárózóban. Nincs túl korán sem túl késő a tanuláshoz, csak meg kell találni a megfelelő alkalmat, az sem baj, ha együtt tanulok Csengével, így sokkla jobban megmarad, hisz közös élmény is. Amúgy a parkban annyi féle madárhangot hallottam, de nem láttam a madarakat, pedig most még nincsennek levelelek, amik eltakarják a madarakat, és úgy szeretném látni is őket! És egyik vágyam: ezen a tavaszon legalább egyszer eljutni a Bázosi erdőbe.

Még két

Annes könyvet kiolvastam szoptatás közben. Montgomery, Lucy Maud: Anne az élet iskolájában és Anne új vizekre evez (Könyvmolyképző Kiadó, 2007), ezek a 8 kötetes sorozatból a kettes és négyes, a hármast nem tudtam megszerezni. A többit meg már azt hiszem nem akarom megvenni. Nekem a legjobban az első kötet tetszett. Ezek sem rosszak, de lehet hogy nem volt megfelelő a hangulatom az olvasásukhoz, mert amúgy nagyon aranyos könyvek, Anita nagyon élvezte és szeretné mindet elolvasni. Úgy látszik a nagyon hosszú, vég nélküli történetekhez már nincs türelmem. Amúgy ezek lévén könnyű olvasmányok, szoptatás közben olvastam, s mivel mostanában egyre kevesebbet szoptatok az Anne új vizekre evez-t nem is tudom mióta olvastam, már nagyon vártam, hogy a végére érjek, bár igaz, hogy volt amikor igazán pihentetőnek éreztem az olvasást.

Hogy emlékezzek: 

Anne az élet iskolájában - Fülszöveg: 

Anne Shirley, ez a vörös hajú, örökké csacsogó és álmodozásra hajlamos kislány, akinek gyermekkoráról az Anne otthonra talál című kötet számolt be, immár 16 éves ifjú hölgy. Kijárta a főiskolát, és visszatért Avonlea-be. De a visszatérés egyben új kezdet is, Anne kilép az élet iskolájába, hiszen dolgozni kezd: tanítónőként helyezkedik el abban az iskolában, ahol valaha maga is tanult. Ahogy már megszokhattuk, az élet továbbra is folyton pezseg körülötte: meglágyítja az új szomszéd, a mogorva agglegény hírében álló Mr. Harrison szívét, Levendula kisasszony személyében pedig igazi "rokon lélekre" talál. Hősünk azonban nem volna méltó az Anne Shirley névre, ha nem kerülne időről időre kisebb-nagyobb kalamajkába...

Anne új vizekre evez - Fülszöveg: 

A népszerű Anne-sorozat legújabb, sorrendben negyedik kötete az Anne új vizekre evez Anne Shirley életének újabb állomására kalauzolja az olvasót. Hősnőnk elfoglalja első igazi állását: igazgatónő a summerside-i középiskolában – és ahogy azt a különlegesen fejlett beszédkészségű, élénk képzelőerejű kislánytól megszokhattuk már, felnőttként is mindent megtesz, hogy színt, izgalmat vigyen a városka életébe. Először a Pringle-klánnal kell megküzdenie. Ők a városka igazi urai, és Anne helyett saját rokonukat akarták az igazgatói székben látni. Így aztán Anne nem éppen népszerű a körükben, de vitézül állja a harcot. Igaz, ha a vakszerencse nem juttatja egy régi hajónapló birtokába, és ha a sors nem sodor útjába egy kivételes színészi képességekkel megáldott kisleányt, aligha sikerülne diadalmaskodnia. Így azonban hamarosan mégiscsak az egész város kedvencévé válik. Ekkor aztán semmi akadálya többé, hogy nyélbe üssön néhány házasságot, felderítse a boldogtalan, magányos és tüskés szívű tantársa, Katherine Brooke életét és végül, de nem utolsósorban a szomszéd házban élő, ugyancsak élénk képzelőerejű félárva kislányt kiszabadítsa zsémbes és rideg nagyanyja kezei közül. Három év elteltével Anne elégedetten térhet haza Avonlea-be, hogy szeretett Gilbertjével, aki időközben elvégezte az orvosi egyetemet, esküvőjükre készülhessen…