csütörtök, március 11, 2010

Könyvtárban voltam

úgy egy hete, Anitának hoztam könyveket. Csak hármat lehetett kivenni. Két könyvet két nap alatt kiolvasott.

Felix Salten: Bambi (Móra, 2007) A rajzfilm tetszik a lányoknak. Kicsit féltem, vajon elolvassa-e, ha már olyan sokszor megnézte a rajzfilmet. De elolvasta. Csengének is olvastam belőle, de aztán vele visszatértünk a Nyomok a hóban-hoz, amit már nem tudom hányadjára olvasunk föl neki. Abból, amennyit én is felolvastam szép a könyv, más mint a film.

Simai Mihály: Zobb, a lecsibészebb robot (Móra, 1986) -Erről a könyvtárosnő mondta, hogy a kisiskolások azt mondják érdekes. Biztos, mert Anitának is tetszett és azt kérdezte, van-e folytatása? Azt hiszem nincs. Hogy miről szól? Egy robotról. Ennél többet nem tudok. És eljutottam újra oda, ahol már nem tudom ellenőrizni mit olvas a gyerek. Ne beszéljünk most a felelősségteljes nevelésről, hogy kinek a felelőssége s egyebek... Emlékszem én is elég sok mindent összeolvastam. Amúgy külön bejegyzést érdemelne a nevelés és az olvasmányok. Emlékszem még a liciben volt egy kötelező háziolvasmányunk, hát alaposan megvislet, jó lett volna kihagyni. De ez is más téma.

Weöress Sándor: Bóbita (Móra, 2006) - Erre nagyon kíváncsi voltam, mert annyi jót olvastam róla, hogy biztos voltam, ezt még megvenni is érdemes. Szóval örültem, hogy most belelapozhatok. Hát belelapoztam. De nekem történetesen nem tetszett. Nem értem miért olyan jó ez a könyv -persze ízlések és pofonok, mondják. Hát ez olvasatlanul megy vissza a könyvtárba. És újra eszembe jutott, hogy össze kellene szedjem azokat a gyerekkönyveket, amik nálunk nem váltak be, és írjak róluk is pár sort. Nem tudom, mikor lesz rá időm.

Én most Szendi Gábor Paleolit táplálkozását olvasom. Hát van min gondolkozni, annak ellenére, hogy mielőtt nekifogtam is már tudtam hogy mire számtsak. Mindenképp nagyon érdekesnak találom, és nem kizárt, hogy igaza is van, legalább részben. Az pedig biztos, hogy én kenyérfüggő vagyok és nem csak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?