Ez az egy hóvirágom van. Bár úgy emlékszem, hogy 6-8 hagymát kaptam édesanyámtól s azokat el is dugtam, csak ez az egy bújt ki. Nem tudom, hol a többi. Alig ma kezdte kibontani a szirmait. Árnyékos helyen van, talán azért.
Fiúnk kapta ősszel ezt az árvácskát, most is szépen virágzik. A többi nem.
Most nagyon erős szél fúj erre felénk. A föld nagyon vízes. Ennek ellenére elvetettem a napokban egy kis spenótot, egy kevés salátát retekkel váltva. Aztán bent is beáztattam majd elvetettem egy néhány paradicsom magot, amit anyósomtól kaptam. Vagyis palántát próbálok nevelni. Pedig nincs ablakpárkányom. Ki kell még találnom valamit, hogy hová teszem, ha majd kikelnek a magok, hogy egy kis fényt is kapjanak.
És végül búfelejtőnek - mert az élet nem csupa rózsa vagy ha mégis mi a tüskékhez érkeztünk, egy kis idézet Karel Čapek: "A szenvedelmes kertész" című könyvéből (innen):
JANUÁR
A kertész januárban sem tétlenkedhet – mondják a kertészeti kézikönyvek. Bizonyára így igaz, mert januárban a kertész főként az időjárással bajlódik, de még inkább aggodalmaskodik. Az időjárással olyan furán áll a dolog. Mindig van vele valami baj. Az időjárás állandóan rakoncátlankodik, túloz, hol az egyik, hol a másik végletbe esik. A hőmérséklet soha nem egyezik a százéves átlaggal: vagy öt fokkal alatta, vagy öt fokkal fölötte van. A csapadék vagy tíz milliméterrel meghaladja a normálisat, vagy hússzal alatta marad; ha nincs túlságos szárazság, akkor biztosan túlontúl sok a nedvesség.
Azoknak, akiknek egyébként semmi közük hozzá, ezer okuk van az időjárást szidni. Hát még a kertésznek! Kevés hó esett? Teljes joggal dohog, hogy az sehová nem elég. Sok a hó? Attól tart, hogy súlya alatt letörnek a fenyők gyönge ágai. Ha nincs hó, a pusztító száraz fagyok miatt siránkozik, olvadás jön, akkor a hirtelen nekivaduló bolond szeleket átkozza. Ezeknek az a gyalázatos szokásuk, hogy elhordják a fenyőgallyat meg a kert egyéb takaróanyagát, és tán még arra is képesek – a mennykő üssön beléjük –, hogy derékba törjenek egy-két csemetefát. Ha januárban netán kisüt a nap, a kertész a fejét fogja: a fás szárúakban idő előtt megindul a nedvkeringés! Ha esik, az alpesi növényeiért reszket, ha nincs eső, bánatosan gondol a rododendronokra. Pedig nem is olyan nehéz a kertész kedvére tenni: megelégszik ő azzal, ha egész január folyamán nulla egész kilenc tized fok a hőmérséklet a fagypont alatt, százhuszonhét milliméter vastag a hóréteg (de porhanyós és lehetőleg friss legyen a hó!), és az égbolt felhős, szél egyáltalán nem fúj, de ha mégis, akkor legföljebb enyhe nyugati szelek járnak – így aztán minden a legnagyobb rendben lesz. De hát épp itt a bökkenő: miránk, kertészekre a kutya se hallgat, senki tőlünk meg nem kérdi, hogy s mint lenne jó. Olyan is aztán ez a világ!
Van néhány ravasz módszer, amivel kifoghatunk az időjáráson, s elérhetjük a változását. Például amint elhatározom, hogy a legmelegebb holmimba öltözöm, rendszerint felmelegszik az idő. Ugyancsak beáll az olvadás, ha néhány jó barát megbeszéli, hogy sízni megy a hegyekbe. Vagy valaki cikket ír az újságba, s abban a kegyetlen fagyról, a hidegtől kicsípett pirospozsgás arcokról, a korcsolyapályák táncos forgatagáról és hasonló jelenségekről számol be. Egészen biztosra vehető, hogy mihelyt a cikket kiszedték a nyomdában, rögtön beáll az olvadás, úgyhogy az emberek akkor olvassák, amikor már langyos eső csordogál, s a hőmérő nulla fölött nyolc fokot mutat. Az olvasó persze azt mondja, hogy az újság tele van hazugsággal és ámítással, hagyjanak hát neki békét az újságokkal. Ezzel szemben a káromkodás, siránkozás, átkozódás, perlekedés, fogvacogtatás és holmi fohászkodások nincsenek az időjárásra semmiféle hatással.
Ami a januári vegetációt illeti, legismertebbek belőle az úgynevezett jégvirágok. Elszaporodásuk feltétele, hogy a szoba levegője legalább valamennyire párás legyen, mert ha a levegő teljesen száraz, akkor az ablaküvegen egy árva fenyőgallyat sem lehet kinevelni, nemhogy virágokat. Azonkívül az is szükséges, hogy az ablak egy helyen tökéletlenül záródjék; azon az oldalon, amerről a szél fúj, ott teremnek aztán a jégvirágok. Inkább a szegény ember ablakát díszítik, mint a gazdagét, mert a gazdagok ablakai általában jobban zárnak.
Tehát: „a kertész januárban sem tétlenkedhet”, amint – nyilván vigasztalásul – a kertészeti kézikönyvek állítják. Elsősorban úgymond a talajt lehet művelni, mert a fagy megporhanyítja. Így hát a kertész mindjárt újév napján kivonul a kertjébe, hogy megművelje a földet. Ásóval rugaszkodik neki, s hosszas erőlködés után sikerül az ásót beletörnie a gyémántkemény földbe. Kapával próbálkozik, s ha elég kitartó, bizonyosan kettétöri a kapanyelet. Csákányt ragad, s legalább annyit elér, hogy kifordítja a földből az ősszel elültetett tulipánhagymákat. Az egyetlen célravezető mód az volna, ha vésővel és kalapáccsal dolgozná meg a földet, de hát ez nagyon lassú eljárás, s az ember hamar beleun. Talán dinamittal is lehetne porhanyítani, lazítani a talajt, csakhogy a kertésznek általában nincs dinamitja. Mit tehetünk hát? Bízzuk a dolgot az olvadásra.
Lám, megjön az olvadás is! A kertész kivonul kertjébe, hogy megművelje a földet. Percek múlva haza is viheti, mert a felszínén megereszkedett talaj mind a cipőjére tapadt. De a kertész sugárzó arccal állítja, hogy már nyiladozik a föld. Addig nem tehet egyebet, mint hogy „előkészítő munkákat végez a következő idényre”. „A pincében száraz helyen készíts virágcserépbe való földet gondosan elkevert lombföldből, komposztból, érett marhatrágyából és egy kevés homokból.” Remek! Csakhogy a pincében koksz meg szén van! Az asszonynépség mindenhova odatelepszik a maga ostoba háztartási szükségleteivel! De talán a hálószobában akadna hely egy takaros kis kupac humusz számára…
„Használjuk ki a telet a pergola, a lugas javítására.” Nagyon helyes, de hát történetesen nincs sem pergolám, sem lugasom. „Januárban is lehet gyeptéglát lerakni.” Csak hát volna hol, talán a padláson vagy az előszobában? „Ügyeljünk főként a növényház hőmérsékletére.” Hát én szívesen ügyelnék, de ha egyszer nincs növényházam! Ezekkel a kertészeti kézikönyvekkel igazán nem sokra megy az ember.
Így hát: várunk, várunk! Magasságos ég, micsoda hosszú hónap is ez a január! Csak már február lenne!…
Hát lehet februárban valamit kezdeni a kertben?
Persze hogy, sőt már akár márciusban is.
S közben anélkül, hogy a kertész sejtené, vagy hogy valami érdeme volna benne, kibújtak a földből az első hóvirágok.
