Szinte meseszerű, hogy a naptári tél első napján hullt le az első hó itt erre felénk. Mennyire meglepett a reggel elém táruló fehér táj! S a gyerekek öröme! Annyira jól esett az örömük! Isten is hogyan örülhetett látva a gyerekek örömét s egynéhány gyerekszívű felnőttét. Mint mi -vagy inkább mi mint Ő-ha sikerül meglepnünk gyermekeinket. Volt havazódás, szánkózás, fagyos ujjakat, orrokat felmelegítő meleg csoki.
Adventi naptárunk is van. Párszor már próbálkoztam vele, mikor a gyerekek kisebbek voltak. Idénre nem volt energiám, lelkesedésem, időm erre. S mégis lett naptáruk a gyerekeknek. Kaptak a nagynénjüktől 25 borítékot piros szalaggal átkötve. Ezeket fűztem fel, hogy jobban lássuk. S mi van a borítékban? Mit is lehet adni a gyerekeknek? Mesét, mesét és mesét. Minden nap egy kicsit. Legszívesebben az egészet elolvasták volna egyszerre. De nem szabad. Minden nap csak egyet. Sokszor én is előreszaladnék néhány hetet, évet, megtudni, mi lesz, ha... De nem lehet és nem szükséges. A mát kell megéni. Teljesen.
Biztos szép lehet az a mese/történet :)
VálaszTörlés