Tegnap el kellett soroljam a napokat karácsonyig. Ma reggel legkisebbünk újra kérdezte, hogy mikor lesz karácsony. Nemsokára, válaszoltam. "Fél év múlva?" -kérdezte, mert az idő fogalma még nagyon képlékeny számára. Az egy héttel, aminek minden napját nevén nevezi, elboldogul, számon tartja a hét napjait, de a többi, az valahol elvész a messzeségben. A mi várakozásunk is hasonló, nem tudjuk meddig tart, egyszer vége lesz. De hogy hol van ez az egyszer, nem tudjuk. Bizonyára Jézushoz viszonyítva, aki azt mondta "eljövök hamar" a mi időérzékelésünk egészen más, mint pl. legkisebbemnek, akinek mondhatom, hogy tíz nap vagy azt is hogy fél év... a lényeg, hogy megerősítsem abban, hogy jön, közeleg, minden nap közelebb jön egy nappal. S ma este már azt mondta, biztos közel van a karácsony. Micsoda várakozással néz elébe!? De honnan tudja, hogy jön, hogy lesz karácsony és lesz ajándék? A mi készülődésünkből. Beszélünk az ünnepről, gyertyákat gyújtunk, maga a tél, a rövid nappalok is erről beszélnek, a dalok, amiket hallgatunk, a képeslapok, amiket készítünk, a karácsonyi díszek a boltban, a feldíszített központ, a kürtös kalács, listát írunk, beszélgetünk, felolvassuk adventi naptárunk meséit, takarítunk, hull a hó és tán még a levegőben is van valami... Valahogy így az én Királyra várakozásom is benne kell legyen minden napomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?