Ha épp nem zuhog, amikor már majdnem minden komolyabb hozzávaló benne van (a zöldségek, hüvelyesek fajtájának száma és aránya miatt megismételhetetlen és megunhatatlan az ízek variációja) kimegyek a kertbe és félig körbejárom.
Útközben szedek valamennyit a különböző fűszerekből: tárkony, rozmaring, oregano, lestyán, bazsalikom, kakukkfű, zellerlevél, petrezselyemzöld. Ha kimarad valami, nem baj. Ha kedvem tarja szedek még pitypanglevelet, pár saláta levelet vagy spenótot, sóskát. Bármit, ami ehető. Kezem tele lesz friss zölddel. Megmosom őket, majd felvágom a lehető legapróbbra, hogy ne legyen értelme kihalászni a finom levesből.
S hogy örülök, amikor kedveseim szépen bekanalazzák!
Olvastam, hallottam vagy csak eszembe jutott - már nem tudom, de szerintem (is) a levesnek lelke van. Az örömtől, hogy szeretteimnek főzhetek újra és újra minden nap vagy a szeretettel szedett fűszerektől? Nem tudom. A napokban mondta valaki, hogy ne fogj hozzá főzni mérgesen, haragosan. A jókedvvel készült étel finomabb. Hogyan lehetséges ez? Nincs elég okos magyarázatom, de én is így tapasztalom.
Mióta ritkábban megyek vásárolni minden, ami a néhány négyzetmáteres keskertben megterem kincset ér. A kertből kivett zöldhagymát meg is kell pucolni. Odaviszem a komposzt mellé és nekiállok megpucolni őket. Lám, ilyen az, ha nem a már megtisztított hagymát veszem a piacról. Ebből főzök is, mert épp van elég, az ősszi hagyma helye kell a paradicsom palántáknak. Kicsit több a munka. Kicsit érthetőbb, hogyan kerül az étel az asztalunkra. Így vagy úgy, valaki dolgozott érte. Nem természetes, hogy ott van. Kellett hozzá mag, föld, napfény, víz, gondozó kéz. A hála is valahogy átgondoltabb...
Kertgondozásra teremtette Isten az első emberpárt... talán ezért a különös öröm ami a kerti munka fáradsága nyomán van egyes emberekben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?