vakáció

Mennyi minden belefér egy hétbe!

Először is, hiába vártam, hogy február másodikán ne lássam az árnyékom, igenis, szép napsütés volt, annyi borús nap között. Tehát még eltart egy darabig a tél, talán hat hétig is. Pedig ez a tél sokkal téliesebb tél volt, mint az elmúlt években.

Jártam egy jót a városban tegnap, igaz kicsit hiába is, de nem számít.

A vakáció előnye, hogy nem kell pontos időre kétfogásos ebéd legyen. Azt gondoltam, ez nagyon megkönnyíti a dolgom. De úgy látom mégsem. Mert nagyon hiányzik az, hogy mind az öten körülüljük az asztalt ebédnél. Ettől szebbek a napok. Így most estére ... hát nehezebb derűsnek lenni, főleg, hogy nem tudom miért, de a kicsi mindig rajtam lógna, de már nem akar a hordózóban, hanem ölben. Tudom, ez normális és örülök, hogy együtt lehetünk. Sajnos én sem tudom mindig, hogy mit is akarok.

Főztem répafőzeléket (mi néha ettünk otthon, de attól tartottam, itthon nem fogják szeretni), mindenki evett belőle, sőt egy kivétellel sikert aratott, tehát gyakrabban fogok ilyet főzni. Hát ennek nagyon örülök.

Gondolkoztam, mi is lenne, ha olyan hosszú életünk lenne, mint az özönvíz előtt élőknek? Annyi mindent szeretnék még, nem csak elolvasni, megtanulni, kipróbálni, de gondolkozni, változni, s miért ne, alkotni... Hát nem örök életre lettünk teremtve? Azt hiszem öregszem, mert fiatalon az ember még úgy érzi, nincs lehetetlen, mindenre van idő. Persze azért még azt mondom, fiatal vagyok. Viszonylag. Mostanság úgyis ritkán halnak meg öregen... Milyen furcsa az élet!  S mennyi szomorúság van benne. De szépség is bőven.

...megyek, jobb, ha dologozok valami hasznosat.