Azt hittem, belefáradtam a kert gondozásába. Oda lett a tudatlanok és tapasztalatlanok lelkesedése. A gyomok minden évben gyorsabbak, mint én. A tavaszi fagy rendre csirájában fojtja el a reményt, hogy napsugár ízű, saját termésű kajszibarackot eszünk. A szárazság, ami a fúrt kút elapadásával társult elkerülhetetlenül pusztulást hozott. Karácsony előtti áskálódások feldúlták a virágoskertet, rózsa, évelők, virághagymák eltűntek. Remények vesztek el. Kidobott pénz, hiába végzett munka. Miért fáradni újra? Emlék maradt az öröm. Ami nincs, az nincs. Beletörődéssel végig lehet így olvasni a telet.
Aztán jön a március, a napsütéses virágillat az utcán és a kertben. Nem pusztult el minden. Elég két-három játcint, pár nárcisz és a többi. Lassan újra remélni kezdek és tervezni. Már nem olyan határtalanul, mint először, amikor szép könyveket lapozgatva tanultam a növényekről, kiskert gondozásáról. Ma már sejtem, mennyi telik tőlem. Tapasztaltam, hogy milyen a talaj, a fény-árnyék arány a kerítés mellett, mennyire szárazak a nyarak itt felénk. Nem hoz termést a paprika, de a zöld hagyma roppant finom pár perccel vacsora előtt kihúzva a földből. Próbálok kiegyezni magammal és a kis kerttel. Én mennyit fektetnék bele, ő mennyit adna nekem?
Elért hozzám a tavasz. Vettem pár virágot a szépségért és egy málnát a finom termés reményében. A piacon pedig újra a növényárusokat fogom figyelni. Már nem akarok mindent. Csak azt, amit akarok. Gyakorlom a "nem"-et mondás művészetét. Kell neked ilyen fa? Nem. (De amolyan kell, kivárok.) Kell ez a növény? Nem. (De kell más, majd beszerzem.) Kell olyan növény? Nem, már volt, kipusztult. Korlátoz a hely, az idő, a tér. Ezekkel és önmagammal megbékélve örülök annak, ami itt van nekem és örülök annak, hogy olyan szép és gazdag a világ a kerítésen túl is.
Szeretek sétálni. Lassan kiismerem magam a környéken, hogy hol milyen fák, bokrok, virágok nyílnak. Milyen jó, hogy láthatom, örülhetek! S észrevétlen tervezni kezdek. Ősszel új tulipán és nárciszhagymákat veszek, a télen kiásottak helyett, talán egy erika bokrocskát is a régi helyére... Közben kigyomlálom az epres ágyást, megcsodálom ami épp virágzik. Legfőképpen pedig, örülök az új tavasznak, az életnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?