péntek, május 14, 2010

Lassan szakértő leszek

mégpedig töltőtollszakértő. Lassan megtanulom milyet érdemes venni, hogy bírja a strapát, ha a tulajdonos egy kisiskolás. 

Az első osztályt kibírtuk egy jó kis tollal. Olyan elsősöknek valóval. Jól írt, s nem bánta ha a végét megrágják, leejtik, a hegye is szívós volt. De mindennek van határa, egyszer csak elgörbült. Pedig semmi oka nem rá. Ráadásul csak úgy magától. Akkor már elég viseltesen nézett ki, sok mindent túl élt, a nagy írt vele, a kicsi megpróbálta megenni, nem tudom hányszor elveszett és megkerült. De mindezt megelégelve nagyon csúnyán elgörbítette a hegyét és nem írt többet a szép ciklámen gyerektoll.

Jött a kék toll. Elég volt pár nap, hogy rájöjjek ez rossz választás volt, cseppet sem teherbíró. Egy kis rágcsálást sem bírt ki a teteje, elrepedt, kiszáradt a toll. Pár újraéleszést még álélt, de aztán megharagudott és begörbítette a hegyét. Mi lesz most? Minden héten új toll? 

A harmadik egyszerű volt, de nagyon szép vékonyan írt. És keményebb anyagból készült, a teteje jól zárt. Igen ám, de ez meg egy nap, világjáró kedvében eltűnt. És azóta se került elő. De én tudom, hogy egyszer meglesz és akkor majd gyönyörű meséket ír nekünk. 

Amit keresel azt nem találod addig míg fel nem adod a keresést. Akkor kelletlenül is eléd áll. Így hát lett egy negyedik toll is. Egyszerű és remélem tartós lesz, mert fémből van, mivel az egy napra kölcsön adott tollam is megrágva jött haza az iskolából (ez az iskola!). Szóval egy csillogó, karcsú, elegáns toll jár most iskolába, s remélem semmi rossz nem ragad ott rá, s még sokáig írhat vele a gazdája.

5 megjegyzés:

  1. H ezek a tollak .. :)
    nálunk grafit ceruzával tanulnak meg írnni, most második osztályban kezdtek el , de golyós tollat használni.

    VálaszTörlés
  2. Itt is először ceruzával írtak, úgy karácsony után kezdték el a tollat használni.

    VálaszTörlés
  3. valami konkrétabb? román márka?:) nálunk is megint iskolát kezdünk ősszel.

    VálaszTörlés
  4. Nem írtam márkát, mert a tanító néni szerint lehet drág toll és mégsem jó és van, hogy az olcsó toll nagyon jól ír.
    Az első toll herlitz volt, kezdőknek való, nagyon jó volt. A második pelikan, de nem a toll hegyével volt a gond, hanem hogy nagyon vékony és törékeny volt a tetje, elrepedt. A harmadik olyan no name volt, de vékonyan irt, nekem is an egy lyan, jól bevált, de világgá ment. Ez a negyedik is herlitz, fém.

    VálaszTörlés
  5. A legtöbb toll szép, színes, de nem tartős műanyagból van, főként a fedele, s ha az megreped, kiszárad a toll, de erre én csak azután jöttem rá, mikor párszor kiszáradt.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?