ma

egyszer leszedtem Balázst a kisasztalról, ahová azért mászott fel, hogy fényes nappal felkapcsolja a villanyt. Másodjára már megtaníottam lemászni. Aztán azt hittem minden veszély elhárult, nyugodtan készíthetem az ebédet, mikor hallom hogy Balázs olyan kétségbeesetten szólít, mint amikor a felső polcról akarja megkapni az egyik könyvet. Hagytam is, hogy szólítson párszor, aztán csak bementem, mert zavar a kiabálás, nyafogás. Hát nincs a könyvespolc előtt senki. Hol a gyerek? Lógott vagy inkább kapaszkodott az emeletes ágy létráján, se le, se feljebb nem mert lépni. A hátához tettem a kezem és szépen felmászott. S mindennek tetejében este a szemem láttára esett fejest az ágyról (nem az emeletesről). Ilyen körülményesen lesznek a kisfiúkból nagyfiúk?