vasárnap, október 28, 2012

hétVége

Egyedül Csengének sikerült ellenállni a vírusok támadásának. Nem hiába szedi a vitaminszirupot, amit az orvosnő írt fel neki, mivel úgy néz ki, mint egy alultáplált gyerek. Biztos nem könnyű második gyereknek lenni három, majd négy gyerek között. Senki nem áll mellette kérlelni fél órán át, hogy "csak még egy fél falatot drágám", pedig számára a 'beszélni' nem pedig az 'enni' a fontosabb. Így se volt valami jó hete, sorban mindenki lerobbant körülötte. Néha még a fejem is nehezen tartottam, s Dóra akkor volt éber, amikor én aludni akartam, mikor meg ő aludt el, akkor igyekeztem valami ehetőt készíteni egészséges, lábadozó és beteg kedveseimnek. A hétvége se váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy majd felváltanak, majd kicsit szusszanok. Talán majd egy "holnap".


A hosszú összezártság fárasztó és idegpróbáló. Remélem hamarosan újra kisétálhatjuk, szaladgálhatják magunkat, magukat.

Nem könnyű lerobbant szülőknek betegen is fáradhatatlan gyerekeket "szórakoztatni".
A hétvége mottója "együtt". Most kicsit nehezen ment. De azért előkerültek rég nem játszott játékok. Mégis van aki egyszerűen nem szeret társasozni, mert az unalmas vagy fárasztó. Ezt értse meg az ember! Ezek a különbségek egy családon belül! S mégis csak neki jut eszébe részvevőn rákérdezni, hogy vagy, friss gyümölccsel kínálni s megnézni megetted-e s kérsz-e még, s később is kérdezni jobban vagy-e.
Egymás elfogadása, megértése prédikációból életre váltható ha együtt vagyunk s túlélésünk érdekében kell alkalmazkodjunk is egymáshoz..

Istentisztelet helyett maradt mára is az online változat. Jó hogy van erre is lehetőség.

Színes, vidám dolgokra gondolva várom a fáradság, levertség, fejfájás, kábultság, orrdugulás, köhögés elmúlását, remélve, hogy legyőzve ezt, egy darabig nem ver le bennünket újabb vírus. Közben valami megelőző stratégiát is keresek, mert lám-lám, nem mindenki lett beteg, s az elmúlt években jobban figyeltem arra, hogy kevés nyerset evő kedveseim legalább kis vitaminbogyókat szedjenek - talán segít.

5 megjegyzés:

  1. Sajnalom Betty draga!Adjon az Ur teljes gyogyulast mindenkinek, s erot neked az elhordozashoz!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Iri, Ő ad erőt. Gondolok arra is, hogy lehetett volna rosszabb is.

    VálaszTörlés
  3. Gyógyuljatok meg hamar s ha majd akad segítség vagy aki felváltson egy kicsit pihend ki magad.

    VálaszTörlés
  4. Sok-sok erőt kívánok neked és gyógyulást minden gyengélkedőnek! :))

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?