péntek, január 11, 2008

Csenge

már jobban van, tehát nem lóg állandóan rajtam és jobban eszik, nem minden második szava "didi", jön-megy a házban, jobban alszik. Ami a beszédet illeti jól halad. Pár napja mondja "Anta" Anitának.. Más szavak: kapucni, káposzta, kalap, jó, abc, kap, Anita szerint néha angol szavakat is mond :), ezeket csak ő érti, de ma mondta angolul azt, hogy fehér :), utánoz még ezt-azt, amit hall, de azt hiszem, nem tudja a szavak értelmét, de majd megtanulja. Itt épp mesét néznek a lányok. Tudom, Csengének még korai, de nem lehet őket elválasztani. Amúgy Csenge csak rövid ideig nézi a képernyőt, aztán tesz-vesz a szobában. Legújjabb kedvenc foglalkozása Csengének: felolvasás. Nagyon komolyan, hangsúlyosan, átéléssel, persze "csengenyelven". Nagyon élvezetes hallgatni. Nem lehet úgy-e, hogy csak a felnőttek olvassanak hangosan meséket, mikor ő is érti mi van a képen. De üres határidőnaplóból is tud olvasni gond nélkül.
És a baba a mindene. Általában este babával alszik el. Minden baba nagyon kedves. Az a jó, ha egyszerre legalább két babát ölelhet. Este a vacsoránál megkínálta a babát vízzel a poharából. És nagyon szereti Manyi mamát, nagyon-nagyon. És vígasztalja Anitát amikor sír az injekció miatt. Eddig ő is sírt, de ma este már nem.Mára ennyit. Csoda jó, ha legalább két gyerek van a családban. Ma este mikor hazaértünk az orvostól Csenge aludt. Anita majdnem felköltötte. Alig tudta kivárni, hogy felébredjen. Bíztattam Anitát, játszodjon olyat, amit Csengével nem lehet, most míg a kicsi alszik, nem rontja el a játékát. Mire ő azt mondta, hogy: nem, mert Csenge nélkül unalmas. Hát el is hiszem, mert minden kiszámítható, biztos. De amint megjelenik Csenge... "Cs. ne!" "Az az enyém!" stb.

2 megjegyzés:

  1. hogy sikerult innen eltuntetni a hozzaszolasokat? :)

    VálaszTörlés
  2. huh, nem is vettem észre....
    VÉLETLENÜL eltüntettem a commenteket, BOCSÁNAT.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?