kedd, május 20, 2008

Az utóbbi két alkalommal

esett szét a kenyér amikor szeleteltük. Csak a liszt lehet az oka, hisz már jó ideje itthon sütöm a kenyeret. Használtam már mindenféle lisztet. Az utóbi alkalmakkor egy jónak gondolt román nullás lisztet teljeskiőrlésű liszttel és korpával. Aztán a hétvégén valaki mondta, hogy a román lisztek közül kettő jó. Hát én épp az egyik "jó"-t használtam. Mire kapom a választ, hogy azért azt ki kell fogni, van úgy, hogy mégsem jó.
Én nem tudom, honnan lehet tudni, hogy jó egy liszt. Mondjuk a Nagy mamám azt mondta, ha a rongyos palacsinta jól sikerül, akkor jó a liszt, lehet belőle akármit sütni. És kaptam már mamától kevésbé sikeres palacsintát is.
Elhatároztam, hogy akkor most már inkább magyar lisztet veszek. És vettünk is szombaton Hajdú lisztet és az este sütöttem kenyeret. Két harmada a lisztnek fehér liszt volt, a többi teljes kiőrlésű búza és rozs liszt, na és búzakorpa. Nagyon-nagyon finomra sikerült a kenyér és szeleteléskor nem esik szét, ráadásul jó puha is. Mert hát pár hete, mikor újra találtunk teljes kiőrlésű búzalisztet és csak abból sütöttem a kenyeret, vagy a kenyér két harmada teljeskiőrlésű lisztből volt, akkor nem volt ilyen könnyű a kenyér. Vagy talán más oka volt? Nem tudom. De most nagyon finom és könnyű is lett, így hát maradok a magyar lisztnél.
Tehát tényleg számít milyen a liszt minősége. De erről még kell informálódjak. Pl. mi a különbség a nullás és a b55-ös között, mert most olyat használtam stb. De majd ha vége lesz a vizsgaidőszaknak.

1 megjegyzés:

  1. A teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyér nehézkes lesz. A rozslisztnek is ilyen a hatása. Én is olyan kétharmad résznyi fehér lisztet teszek, attól lesz puha. Én is sokat kísérleteztem, míg rájöttem. :)

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?