"lelki sérülésink" volt a téma.
sok minden jutott eszembe ezzel kapcsolatosan.
olvasott történetek, megbocsátás kulcsszóval, de azzal a megjegyzéssel, hogy azért ez nem jelenti azt, hogy a múlt megnemtörténtté válik, hogy meg kell harcolni dolgokat...
nemrég azt olvastam, hogy a megbocsátásnak két aspektusa van: a bosszúvágy feladása és a vétkes fél feloldozása a felelősség alól. A bosszúvágy feladása mindenképp szükséges már csak önpusztító hatása miatt is. A vétkes feloldozása a felelősség alól... hát ezen gondolkozom. Mert ha valaki elismeri a vétkét, vállalja a felelősséget, akkor rendben. De ha nem? Pl. ha egy felnőtt lelki sérüléseket hordoz mert mondjuk iszákos apja volt, mit jelent a megbocsájtás? A bosszúvágy feladása szükséges, de ki a felelős apja viselkedéséért? Talán csak nem a gyerek? Ez csak egy példa volt, de kivülről mintacsaládoknak látszó családokban is sok minden lehet ami nem látható, de... Sokszor nem lehet beszélni azzal aki a sérülést okozta vagy ha lehet, nem ismeri el. Mert az egész más, mikor a sértő bocsánatot kér, de lelki sérülések esetében ez sokszor nem lehetséges...
Ezen csak most gondolkozom, úgy előjött bennem néhány kérdés.
aztán elhangzott ma délelőtt valami olyasmi, hogy a lelki sérüléseket hordozó emberek "megfertőzhetnek" másokat. Ez valahogy így van. Ritkábban vagy gyakrabban, burkoltan vagy nem előjön a fájdalom a keserűség. Sőt a sértett hasonló módon sért másokat.
De mit lehet ezzel tenni? Az, hogy nem szabad, nem kellene így érezzek újra, mert egyszer azt mondtam megbocsájtottam... - nem tűnik a legjobb megoldásnak. Szabad-e szembenézni, elismerni a mérhetetlen fájdalmat amit nekünk okoztak, sírni, gyászolni miatta? Szembenézni a veszteséggel, az indulatainkkal? Talán kellene... s mivelhogy a múlton nem tudunk változtatni, feladni a bosszúvágyat de nem magunkra vállalni a mások felelősségét a dolgok alakulásáért - így gondolom. A valóságban nehéz. Hisz sokszor azt mondják, a békesség kedvéért fel kell adnunk a magunk igazát. Netán ha a részeg szülő rendszeresen veri a gyerekét, azért a gyerek a hibás, vagy a szülő, akit nem érdekel a gyereke lelki és testi jóléte, mert van benne egy kis igazság szerintem, hogy a verés ha nem is mindig, de van úgy, hogy a szülői tehetetlenség jele? Ez csak példa. De mindig vagy meddig hibás, felelős valaki az őt ért főleg gyermekkori sérülésekért?
"az Ő sebeiben gyógyulánk meg" hangzott ma az Ige. Így van.
De hogyan is működik ez a valós életben? Mert sebeket kaptam, sebeket adtam. Néha mintha minden rendben lenne, de van, hogy nem, hogy fáj, hogy nem is tudom mit kellene tennem.
Elméletet nem kérek.
én úgy vagyok ezekkel, hogy tudatos elhatározás és akarat kell, hogy mikor kísért a múlt azt mondom:"ami a hátam mögött van, elfelejtvén, ami pedig előttem van, célegyenest nekidőlvén..."Ha megvan bennünk ez az igyekezet, Isten ebben megerősít!(nem szabad sem nyalogatni a sebeimet!sem azon rágódnom,amin már nem tudok változtatni!)
VálaszTörlésNálam hosszú évek során alakult ki,hogy úgymond magamon is csak ezzel segítek, és a környezetemnek sem ártok, ha erre törekszem, hogy pozitívan dolgozzam fel a nehéz helyzeteket...de a saját erőm kevés lett volna hozzá,Isten segítségével viszont lehetséges!
Én ott tartok, hogy mikor előjönnek ezek a múltbeli dolgok (mert nem mindig uralkodnak az emberen, csak néha valami elő-előhozza) akkor úgy elsiránkozok magam felett pár napig aztán elmúlik és egy darabig megint szabad vagyok tőle. Tudom, hogy ez nem jó taktika, de elméletekkel nálam is tele van a padlás, a gyakorlat meg nálam így fest egyelőre, ahogy elmondtam.
VálaszTörlésAbban igaza van Magdinak, hogy akarat kell hozzá, hogy tudatosan ne adjunk helyet a szívünkben azoknak a rossz érzéseknek, viszont bevallom néha könnyebb hagyni, hogy elborítson a keserűség és mintha jólesne sajnálni magamat. És még abban is egyetértek Magdival, hogy sok idő kell hozzá...
Én eszembe juttatom a jót is, amit az adott személytől kaptam. Hogy egyensúlyosabb legyen a mérleg. valamint eszembe juttatom, hogy én is mennyi kárt okoztam már. Csak a kegyelemben reménykedhetünk mindannyian. Persze a legkönnyebb megoldás nekem is az önsajnálat.
VálaszTörlés