Az ősz

számomra nem csak az elmúlásról szól, hanem a reményről is.

A reggelek hidegek. Dél körül még gyakran kellemesen felmelegszik. De ha felhő kúszik a nap elé, fázósan gombolózom be. A szél is hol kellemes, hogy telet idézőn hideg. A falevelek egyre több helyen kezdenek sárga-barnán hullani. Az őszi gyümölcsök örömmet hoznak a rövidülő nappalokba. Sétáink alakalmával szinte mindig találunk diót.

A boltokban a facsemetéktől a virághagymákig minden kapható. Mert az ősz nem a vég, hanem egy új kezdet reménye, ígérete. Ezért vásároltam én is néhány virághagymát. Emlékszem az idei tavasz örömére. Ezt szeretném fokozni. Legyen majd még több szín, illat, öröm. Hová is lehetne még néhány virághagymát rejteni?

Közben arra gondolok, hogy olyan ez, mint a feltámadás. Ez az ígéretünk, reménységünk, a bizonyosságunk. De minden feltámadás előtt ott a halál, az elmúlás. Ezen az úton mindenkinek végig kell menni. Csak nem  mindegy, hogy hogyan.

Olvasni jó

Érdekes könyvet olvastam a nyár elején: Philipp Blom: "Amikor a világ kifordul a sarkából -A kis jégkorszak (1570-1700) és a modern Nyugat hajnala" 

A fülszövegből: 

"Mindössze 2 Celsius-fok - ennyivel csökkent átlagosan 1570 és 1685 között a hőmérséklet, de ez elég volt ahhoz, hogy felforgassa az óceánok áramlásait, megzavarja az éghajlati körforgásokat, világszerte extrém időjárási eseményeket okozva. A telek hosszúak és hidegek lettek, a nyarak rövidek és hűvösek, a folyók és csatornák jeges színpaddá alakultak kirakodóvásárokkal és bordélyházakkal, a madarak repülés közben megfagyva potyogtak le az égből, IV. Henrik francia király pedig egy szép reggel megfagyott szakállal ébredt... Európa jeges birodalommá vált. A kis jégkorszak következtében a gabona megfogyatkozott, a gazdaság és a társadalom mély válságba került. Az emberek az oktatás, a tudomány és a technológia segítségével próbáltak megszabadulni a természettől való függésükből - radikálisan átszabva Európa addigi társadalmi, kulturális és politikai szövetét. Egészen máig hatóan."

Már hallottam arról, hogy valamikor régen, az ezerötszázas évek körül sokkal hidegebb volt az éghajlat itt nálunk. Ebben a könyvben olvastam arról, hogy egész Európát megviselte a kis jégkorszaknak nevezett lehűlés. Érdekes, hogy ez nem emberi tevékenység miatt történt. Ezért feltehtem-e a kérdést, hogy egy 2 fokos felmelegedésért az emberi tevékenység okolható? S ha a kis európa kiteszi a lelkét, hogy kevesebb széndioxidot bocsásson ki, tönkretéve gazdaságát, számít ez valamit, főleg a szomszédban dúló irgalmatlan háború mellett? A mentsük meg a bolygót szinte már vallássá lett. Pedig menteni mást kellene. A Föld sorsa biztos kezekben van - már ha olvassuk és elhisszük azt, amit a Bibliában erről olvashatunk.

De visszatérve a könyvre, olvasmányos, könnyen érthető, nem unalmas. Bepillantást kapunk az éghajlat változásán túl a társadalmi élet és a gondolkodásmód változásairól. Megérthetjük, hogyan fordultak el az emberek attól a nézettől, hogy az időjárás szélsőségeit isteni haragként értelmezzék, a felé a nézet felé, hogy a természetben minden a saját törvényei szerint zajlik. Láthatjuk hogyan változik a kereskedelem, egyes országok meggazdagodnak más népek elnyomása által. Olvashatunk vulkánkitörésről, ami szinte egy évig nukleáris telet okozott. Egy kis történelem - számomra érdekesebben, mint a suliban tanították annak idején.

a végeken

"Mi a végeken lakunk,

azt mondják rólunk,

hogy magyarok

már nem vagyunk,

mégis magyar

szavakkal morzsoljuk

a betűt,

és a szavakból

mondatokat, imát

kovácsolunk."

Mucsi B. János: Mi a végeken lakunk-ból

Ősz hozta gondolatok

A hosszú, meleg és száraz nyár után sietve, hidegen, szürkén és esősen tört ránk a ősz. Napokra elrejtette a Napot. Előkerült a hosszú nadrág, a kardigán, a kabát, este a meleg takaró. Többfelé áradások és egyéb nyomorúságok.

A nyár végén beszerzett vírus még itt bolyong köztünk. C-vitamint szopogatok és étkezések után propolisz cseppeket számolok még mindig. Az éveim száma miatt érzem gyengének magam? Milyen az életteli vidám reggel? Csendes örömmel örülök minden reggelnek, mert jobb, mint a tegnapi. Igyekszem lendülettel kezdeni a napot. Határozottan jobban vagyok, mint egy vagy két hete. Mégis még este előtt elfáradok. A kávé most nem csak kedvtelés. És várom már a napsütést.

Szeretem az otthont, ahol lehetek fáradt, beteg, erőtelen. Ahol elég az, ami van. Ahol van jó szó, bátorítás, elfogadás, segítség. 

Az asztalon két kupacban emelkednek az olvasásra váró könyvek. Olvassak vagy inkább vasaljak és hallgassak valamit? Jó lenne sütni valamit, a kamaszok mindennek örülnek amiben van egy kis cukor esetleg kakaó.

Míg döntésre jutok a délután felől, nézem az ázott avart, a szürke eget. George Bacovia versei jutnak eszembe, melyekben minden ólomszürke, nyomasztó, kedvtelen. Mikor kamaszként kellett olvasni, nem tetszettek. Akkor az esős napok is szépek voltak.

Milyen az, ha az ember megöregszik? Ha mindenki elmegy, mert dolga van, mit tehet, akinek már nincs ereje dolgozni? Ha ide-oda teszik az embert, hogy lehet értelmet találni a napoknak? Hogyan lehet a hosszú várakozásban megőrizni a reményt? Van-e öröm a betegség, gyengeség, öregség, magány idején?

Néhány vasárnapig a délutáni istentiszteleteken Jób könyvéből fogunk olvasni. Nem könnyebb lenne tavasszal vagy napsütéses nyáron foglalkozni ezzel a könyvvel? Rövidülő nappalok, ősz, elmúlás. Értelmetlennek tűnő szenvedés, reménytelenség. Régen és ma is tele volt és van a világ szenvedéssel. Nem tudom, hogyan élik túl a napokat azok, akik épp most vannak a legnagyobb nehézségben. A derüs napok rohanásában, nevetésében észre se vesszük a rejtett, belső erőt és a megtartó kegyelmet. 

Olvasni jó!

Még a nyár legelején olvastam Clara Törnvall: Autisták - A spektrumon élő nőkről című könyvét. De említésre méltónak tartom, mert egy érdekes témát hoz elénk, amiről keveset hallunk. Lehet, hogy az érintettek jól tájékozottak, de szerintem sokan vannak még, akik számára nem világos és egyértelmű ez a téma. Az autizmus egy nagyon tág fogalom. Vannak, akik nagyon súlyosan érintettek, állandó gondozást igényelnek. De vannak olyan személyek is, pl. azok, akiket régen Asperger-szindrómásoknak neveztek, ma talán magasan funkcionáló autistáknak nevezik őket, akik valamilyen területen nagyon jók, és úgy-ahogy elboldogulnak a világban. Vannak, akik kevésbé érintettek, és soha nem is vizsgáltatták ki magukat, csak néha furcsán viselkednek, reagálnak. Esetleg pszichiátriai kezelést kapnak. De azért van munkahelyük, családot is alapítanak és nagy erőfeszítések árán úgy néz ki, elboldogulnak az életben. Hogy milyen áron, csak ők tudják.

Az írónő is mindig másnak érezte magát, sok problémával kellett szembenéznie, míg végre megkapta felnőttként a diagnózist: autista. Saját tapasztalain keresztül ismerhetjük meg a könyvből, milyen is az ilyen emberek élete. Még Svédországban is nehéz.

"Nincs tértudatosságom."

"Egyszerűen képtelen vagyok tájékozódni."

"Az arcokat sem ismerem fel, ezért inkább mindenkinek köszönök."

"Senki sem próbálja megtanítani a neurotipikusokat arra, hogyan kell velünk kommunikálni, hogyan kell minket értelmezni."

"A nők autizmusa nem ugyanolyan, mint a férfiaké, s ez részben azért van, mert a társadalom elvárása más a lányokkal, mint a fiúkkal szemben. Az autizmussal élő lányok korán megtanulják, miként kell palástolni társas nehézségeiket."

"Az autizmussal élőknek a többi embernél nagyobb mértékben van szükségük stabil munkahelyre, és előre jól átlátható munkakörülményekre."

" A neurotipikusak jelentik a normát, mivel ők vannak többségben. Az autisták kisebbségben vannak, ezért alkalmazkodniuk kell a körülöttük lévő valósághoz. Sokak számára ez egy életen át tartó küzdelem." 

Elolvasva a könyvet kicsit megértőbbek lehetünk mások másságával szemben. 

"Nem gondolunk arra, hogy mások számára mennyi küzdelemmel jár a legegyszerűbb feladatok elvégzése is. Azt hisszük, mindenki egyforma."

Nyár

Sikerült kipihenni az szabadság fáradalmait.  Nyár elején még azt reméltük, lesz egy nyugalmas nyarunk. De valahogy mindig történt valami, sose unatkoztunk. S mikor eljött az elutazás ideje, akkor is az  aktiv pihenést választottuk, Amúgy egész nyáron úgy adódott, hogy volt bőven alkalmunk utazni. Alaposan kifáradtunk, de a fáradtság elmúlik, a szép emlékek viszont megmaradnak. A hideg téli napokon hálásan gondolunk majd vissza a nagy melegre, az utazásokra, a szép tájra, az együtt töltött időre.

Csak pár kép, az emlékezés végett.

Nem felejtem el a reggeli kávézást, a kézműves fagyizót, a kiálltást a múzeumban, a finom lángost, a legfinomabb ebédet kedves ismerősöknél, az éjszakai hűvöst, amiért oly messze kellett utazni. Hálás vagyok Istennek azért is, hogy oltalmazott utazásainkban. Soha semmiben nem volt hiányunk. Minden napra jutott öröm. Kell-e ennél több?

Olvasni jó!

Egy jó könyvnek legalább két története van. Egyik az, amit a borítók közé rejtett az író. A másik pedig az a történet, ami bennem íródik, ami velem történik addig, míg eljutok a borító mögé.

Emlékszem a könyvesboltra, ami egy magas mennyezetű régi épület földszintjén van. Bent zongora. A falakon körös körül könyvek. A körbefutó galériára keskeny csigalépcső vezetett fel.  Már kimenni készültünk, amikor szeme sarkából észrevett egy könyvet, megmutatta, mert olvasta angolul és nagyon érdekes volt. Ez itt a történet folytatása, mondta, de ez is nagyon jó. Megálltam, kerestem az történet elejét. Nem találtam. Megvettem a folytatást. Sokszor a történetek vége szebb, mint a kezdetük. S talán egyszer megtalálom az elejét vagy megtanulok angolul annyira, hogy örömmel, könnyedén elolvassam az elejét. Így is teljesült egy kívánságom: találtam egy jó román nyelvű olvasmányt, "Suferință și tărie", Szenvedés és erő. 

Így találkoztam Katherine és Jay Wolf történetével. 

Nem elégedtem meg a második kötettel, ami felkerült az újraolvasós listámra. Sikerült megtalálni a kiadónál az első kötetet is, amiben részletesen mesélnek arról, hogyan változott meg az életünk Katherine balesete által. A remény gyógyít - nagyon szép címet adtak a történetüknek, pedig igencsak reménytelen helyzetben voltak. Az Isten iránti bizalmuk nagy erőforrás volt számukra az erőt próbáló szenvedések, kezelésk között. Mégis a második kötet sokkal közelebb áll hozzám. Sok olyan problémát, megtapasztalást, gondot és gondolatot megosztanak, amivel bárki, aki szembesül a (hosszantattó) szenvedéssel, találkozik. Számomra kincs ez a második kötet.

A szerzőkről és történetükről egy rövid videó itt: Hope Heals: The Story of Katherine & Jay Wolf

Olvasni jó!

BJ Fogg: Apró szokások

Nagyon tetszett ez a könyv. A kinézete és az átláthatósága egyből megkapott, amikor megláttam a könyvesboltban és belelapoztam. S bár általában előre kigondolom, hogy mely könyveket fogom megvenni, ha végre eljutok egy magyar könyvesboltba, amikor erre a könyvre ráakadtam, első látásra megvettem. Jól is tettem, mert néhány hét múlva, mikor újra arra jártam, már nem találtam.

Úgy gondolom, a szokásokról sokat írtak és beszéltek. Nagyon fontos alkotóelemei mindennapi életünknek. Az író, aki viselkedéskutató, több éves kutatásának eredményét ismerteti a könyvben. Módszerét már sokakkal megosztotta, kipróbálta. Gyakorlati segítséget kapunk új szokások kialakításához, régiek lecseréléséhez. Megérthetjük, mitől lehetünk hatékonyak új szokásaink kialakrtásában. És végül arról is olvashatunk, hogy  hogyan vehetünk rá másokat új szokások felvételére és a tanultakat hogyan alkalmazhatjuk csoportban is.  Új szokásokat úgy tudunk beépíteni mindennapjainkba, ha már stabil, meglévő szokásokhoz kapcsoljuk őket. Az apró, nem feltétlenül nehéz, erőt próbáló szokások idővel nagy hatású változást eredményeznek. Ha megértjük, hogyan működik a viselkedés (motiváció, képesség, tigger), hatékonyan befolyásolhatjuk szokásainkat. A könyv könnyen olvasható, megérthető. Ábrák, táblázatok segítenek megérteni, megjegyezni az olvasottakat. Minden fejezet végén végén van egy összegző. Nem marad más hátra, csak a tanultak örömet okozó gyakorlása.

Könyvek, mindenütt

A napokban egy magyarországi kis településen láttam egy buszmegállót, melynél meg kellett állnom. Nem buszra várni, hanem mert ilyet még nem láttam.

Ma már sok-sok könyvet viszek magammal a telefonomon, de 15-20 évvel ezelőtt ez lett volna a kedvenc buszmegállóm. A könyvek miatt. Ha újra erre járok, hozok én is egy könyvet. Szeretettel.

Hiába a sok könyv a telefonon, mégis, egy utazás csak akkor lehet szép és tartalmas, ha 2-3 könyvet is magammal viszek.

S ha ezen felül eljutok egy könyvesboltba, az már csak kedves ráadás. 

S hogy amikor a szeretteim nélkülem lépnek be egy könyvesboltba, akkor rám is gondolnak, s elhozzák a könyvet, amit szerettem volna elolvasni... Mit is mondhatnék? Ez az élet napos oldala.

Olvasni jó!

Szeretem a szép történeteket és a gyerekkönyveket, akkor is ha már nincs kisgyerekem. Ezért elolvastam Harry Voss Vadóc sorozatának, a 2. és 3. kötetét: "Vadóc és a mezítlábasok" és "Vadóc és a rejtélyes árnyék". A második kötet az iskolai élettel kapcsolatos kalandokat meséli el. A harmadik kötet már a nyári szünetről, utazásról, találkozásokról szól. Pihentető olvasmányok, érdekesek, viccesek, váratlan fordulatokkal, megnevettetnek, mégis komoly témákat vetnek fel. Várom a folytatást.

Rod Dreher: "Hazugság nélkül élni. Kereszetény másként gondolkodók kézikönyve". A Tűzfal egyik beszélgetése nyomán figyeltem fel Rod Dreher-re. Dreher egy másik könyvéről beszélgettek, a "Szent Benedek válaszútján". Kedvet is kaptam a könyv elolvasásához, de nem siettem megvenni, hisz annyi könyv vár itt elolvasásra. Mire aztán úgy gondoltam, hogy ideje megvenni és belelapozni, már elfogyott a könyvesboltokból. Nem ez volt az első könyv, amelyikkel így jártam. Lassan tanulom, hogy a jó könyvek vásárlását nem szabad halogatni.

Így történt, hogy a "Hazugság nélkül élni"-vel kellett megelégednem. Már olvastam és hallottam arról, hogy a kommunizmus idejében milyen volt az ellenállás itt a mi országunkban, hogy voltak, akik nem hajtottak fejet a kommunista ideológiának. De arról, hogy volt-e és milyen volt az ellenállás a körülöttünk levő, szintén kommunista országokban, arról szinte semmit nem tudok. Ezekről a mozgalmakról ad egy kis ízelítőt ez a könyv. Megszólaltat olyan túlélőket, akik az elmúlt elnyomó rendszerben  is megmaradtak embernek és másokkal összefogva ellenálltak az elnyomásnak. Azt is kutatja az író, hogy mi adott nekik erőt ehhez, miért nem mentek a tömeggel. Mindaz, ami a múltban történt csak akkor lesz számunkra igazi értékké, ha tanulunk belőle. Az egész könyv egy felhívás erre a tanulásra. 

Mindnyájan láthatjuk, hogyan alakul át világunk. Megváltoztak a normák. Addig van szabadság, amíg azt gondolja, mondja az ember amit kell. Valósággá válik az, amit 20-30 éve lehetetlennek tartottunk. A könyv vége felé van néhány sor, amit kiírnék ide: "A közeljövőben az amerikai keresztények olyan szenvedést lesznek kénytelenek elviselni a hitükért, amit a többségük még soha nem tapasztalt. És nem lehet elégszer hangsúlyozni: a régi totalitarizmus a fájdalomtól való félelem révén győzte le a társadalmakat, míg az új totalitarizmus az élvhajhászat imádata és a kényelmetlenségektől való félelem manipulásával fog diadalmaskodni." Érdekes végigkísérni az írót az úton, amelyen erre a következtetésre jut. Nem titok, hogy ma már tőlünk nyugatabbra nem kevés keresztényt ér hátrányos megkülönböztetés, de hallunk perekről, bántalmazáról is. Nem mintha ezt sokkoló lenne, hisz a Szenírásban mindezt előre megmondta Megváltónk. Ez az a Nyugat, amelyről azt hittük, hogy itt a keresztények biztonságban vannak. De az utóbbi években szerte a világon egyre jobban üldözik a hitükért a keresztényeket. Egy ilyen világban érdemes végiggondolni, hogyan küzdöttek, álltak helyt elődeink, hogy erőt, bártoságot, kitartást nyerjünk mi is.

apróságok

Csodálatos volt a  tavasz erre felénk. Áprilisban mintha nyár lett volna. Nagyon korán és hamar elvirágzott a nárcsisz, a jácint, a tulipán, az orgona, akác. Most mindenfelé rózsák nyílnak. Örömmel sétálok végig kis kertünkön reggelente, hogy számba vegyem a változásokat.

Vannak olyan kívánságaim, amelyeket nem tartok olyan értékesnek, fontosnak, hogy harcoljak értük. De ha mégis teljesülnek, megajándékozottnak érzem magam, annak ellenére, hogy nem költségesek vagy különösek. Ilyen kívánságom volt ezen a tavaszon, hogy ne csak autóval suhanjak el a csodás tulipánok mellett a városközpontban. S még mielőtt elharvadtak volna, lehetőséget kaptam köztük sétálni.

A közeli Vadászerdőbe is szerettem volna már elmenni sétálni, de mindig közbejött valami. De végre sikerült oda is eljutnom. Azt hiszem az elindulás a legnehezebb. Micsoda madárcsicsergés! Micsoda szünni nem akaró munka! Hallani lehetett, ahogy millió bogárszáj rágta a leveleket, mintha sok apró esőcsepp koppana a leveleken, pedig ragyogó napsütés volt a lombok felett. S a levegő csupa illat. És békesség.

Olvasni kell!

Klacsman Borbála: Holokauszt-történetek

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Egy ideje úgy gondoltam, hogy olvastam elég rémséges történetet a holokausztról, és még van egy, a témához kapcsolódó életrajzi könyv, amit el akarok olvasni. De amikor ezt a könyvet megláttam és belelapoztam, tudtam, hogy el kell olvassam. Január végén kezdtem el olvasni, de nem tudtam vele gyorsan haladni. Idő kellett a sok szomorú történet elolvasásához. Mivel ma van a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja, ezért ma írok ide a blogra erről a könyvről.

Ez a könyv teljesen eltér azoktól a könyvektől, amelyeket eddig ebben a témában olvastam. Főként életrajzi írásokat olvastam eddig, túlélő zsidók és keresztyének beszámolóit. Ezen kívül pár igaz történeten alapuló regényt. A történelemnek annyira sötét, brutálisan gonosz időszaka volt a holokauszt, hogy úgy éreztem, eleget olvastam róla. De nem, mégsem eleget. Ez a könyv segít megérteni, hogy milyen kiterjedt és valóságosan szörnyű volt az, ahogy a zsidókkal bántak Magyarországon (is). A holokauszt felszínre hozta az emberekben rejtőző hihetetlen gonoszságot, de az önfeláldozó szeretetet is. Badarság lenne azt gondolni, hogy ilyen biztos soha többet nem fordulhat elő. De amíg emlékszünk, talán van esélyünk elkerülni a múlt hibáit.

Miért olyan más ez a könyv? Számomra azért, mert nagyon sok valós hétköznapi történetet olvashatunk, hivatalos iratokkal dokumentálva. A személy és helységnevek - nem csak a zsidóké, de az ő elhurcolásukból hasznot húzó magyar polgárok nevei, akiknek unokái valószínűleg még itt élnek köztünk - ez teszi számomra megdöbbentővé a könyvet. A holokauszt nem valamikor régen történt, valahol messze. Itt történt, ahol mi ma élünk, ezeken az utcákon, ahol járunk, felmenőink, nagyszüleink, dédszüleink személyesen részesei voltak: mint elszenvedők, mint akik úgy tettek, mintha nem történne semmi különös vagy mint akiknek sikerült hasznot húzniuk az elhurcoltak, megöltek nyomán.

"A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló 'parancsra tettem' megfogalmazás megfelelője a 'nem is tudtam róla'."

Nagyon szomorú volt olvasni a túlélőkről, akik mikor visszajöttek vagy mondjuk "hazajöttek", otthonaikat kifoszva, javaikat elrabolva találták, esetleg otthonaikban más családok éltek már. Volt, akinek a háza tégláit is elhordták. Micsoda lelki erő kellett tovább élni mindezek ellenére!

Ha lehetne ajánlanám ezt a könyvet kötelező vagy inkább ajánlott olvasmánynak a felnövő ifjú nemzedéknek és nem csak.

Sajnálom, hogy nem évekkel ezelőtt olvastam a könyvet. Akkor talán lett volna még lehetőségem élő nagyszüleimet kikérdezni arról, amiről soha nem beszélgettünk: hogyan élték meg a zsidók elhurcolását, ismertek-e valakit, akivel ez megtörtént, beszéltek-e erről a családjukban, amikor ők még gyerekek, tizenévesek voltak?

Szintén keveset, szinte semmit nem tudok a romániai zsidóüldözésről. Itt is volt bőven. Ha lenne egy hasonló könyv az itt történtekről, azt is elolvasnám. Lehet, hogy van, csak még nem találtunk egymásra. Mert szörnyű dolgok erre felé is történtek, hallottam, olvastam pár mondat erejéig.

Emlékezzünk a múltra! Nehéz idők voltak. Nehéz idők lesznek. Ne kövessük el a múlt hibáit, inkább tanuljunk belőlük.

Április

Ma többször eszembe jutott  Kányádi Sándor verse, amit a gyerekeknek tanítottam, amikor kicsik voltak: "Bolondos egy hónap április hónapja,/hol kalap a fején, hol báránybőr sapka." Tegnap nyári meleg volt, 27 fokkal, ma 14 erős, hideg széllel. A szaharai port elverte az eső, újra tiszta a levegő, de igazi tavaszi hideg van. Teljesen kinyílt az orgona, a bazsarózsa egyik bimbója is már kezd bomlani. Túl korai még! Jó, hogy hidegebbre fordult az idő.

Még vannak nárciszok a kertben és tulipánok. Hetek óta állandóan van virág a vázában a kertből: nárciszok, néha tulipán is. Örülök, hogy az ősszel több színű tulipán hagymát is vásároltam és több helyre is tettem a kertben. Most nagyon szépek! Néztem a napokban, hogy még van hely itt-ott a kerítés mellett, ősszel jó lenne még venni  néhány tuiplánhagymát,  fehéret, bordót, olyat, amilyen még nincs. Most tíz félét számoltam a kertben. Nagy örömömre nem egyszerre nyílnak, van ami már szinte elvirágzott, de van még bimbós is.

A város központi parkaja is tele van tulipánnal, meseszép! Néhány éve több ezer külömböző színű tulipánhagymát ültettek. A fák alatt  virágtenger. Idén csak autóval jártam még arra, de remélem eljutok gyalog is.

A tavasz

érkezése minden évben csodálatos. Minden nap öröm kimenni és számbavenni a változásokat: kinyílt még egy virág, bomlanak a rügyek. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a kis zöld területért a ház körül. Már egy ideje folyamatosan van virág a vázában a kertből.  Tettem néhány málnabotot a kertbe. Locsolom őket, és várom, lesem, hogy életre kelnek-e. Mostanában a macska is mellémszegődik, amikor kimegyek a kertbe meglocsolni az új málnabotokat s a kutya is a közelben sertepetél, de őt nem engedem be a kis elkerített veteményes részbe. Annyi remény, ígéret van az előbújó rügyekben, virágokban!

S míg annyi szépség vesz körül próbálom a szívemet is ünneplőbe öltöztetni. Idén nagyon koránra esett a magyar húsvét. A páska idén az ortodox egyház húsvétja körül lesz. A mi virágvasárnapunk egybeesett idén a bibliai purim ünneppel. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok figyelni az ószövetségi nagy ünnepkre, hisz mindnek fontos üzenete van. S hogy látható jele legyen ennek, kipróbáltam egy új sütit, a hámántáskát vagy hámánfülét. Mind elfogyott. De a purim messze több, mint sütizés. Újra meghallgattam Eszter történetét. A gonosz Hámán mögött felismertem a régi ellenséget, aki a zsidó nép kipusztítására törekedett azért, hogy megsemmisítse Isten megváltásunkra irányúló tervét. Nagyon csodálom Eszter bátorságát, engedelmességét, odaszánását. S azóta hányszor tört a zsidók életére a nagy ellenség, aki Krisztus egyházának is ellensége! S még nem adta fel a harcot, mint aki tudja, hogy már csak kevés ideje van, láthajuk ma is tombolását.  De ahogy Eszter idejében  nem tudott győzni, úgy ma sem és a jövőben sem fog győzni, akor sem, ha úgy látszik, hogy igen. Gondolkozom, hogyan tudtak három napig étel és víz nélkül böjtölni Eszter és súsáni zsidók? Ma is a purim előtti napom így böjtölnek a zsidók pirkadattól naplementéig, emlékezve Eszter böjtjére (vagy ha ez a nap szombatra esik, akkor a szombat előtti csütörtökön böjtölnek, mint idén is). Azt hiszem azért, mert nagyon nagy volt a tét, nagy ellenséggel álltak szembe és nem volt semmi esélyük a megmaradásra, csak ha Isten lép közbe értük. Isten szabadítása örömünnep. Micsoda öröm lesz, amikor Isten végleg és örökre leszámol lelkünk vádlójával! Csodálatos jövő, kimondhatatlan öröm felé megyünk, bár most kissé meg vagyunk szomorodva azok miatt, amik most történnek.

Olvasni jó

Sok éven át a böngésztem a könyvesboltok gyerekrészlegét. Szerettem a gyerekeinknek könyveket vásárolni. Sokat olvastam nekik és ők is megszerették az olvasást. Aztán lassan kinőttek a gyerekkönyvekből. Kellett egy kis idő, míg leszoktam arról, hogy a könyvesboltokban először a gyerekrészlegre menjek.

Egyszer az egyik gyerekünk megvigasztalt, és azt mondta, hogy ha tetszik egy gyerekkönyv, nyugodtan vegyem meg, akkor is, ha őket nem érdekli. Ha nekem tetszik egy gyerekkönyv az elég ok, hogy megvegyem. Így hát tavaly év vége felé vettem egy gyerekkönyvet, magamnak, mert szeretem a szép történeteket. Amióta vannak gyerekeink, annyi szép, érdekes, izgalmas törénetet és regényt olvastam fel. Nem kell ennek véget érnie.

Harry Voss: Vadóc és a múlt titkai. Ez a Vadócról szóló sorozat első kötete. Vadócot a Schmidtsteiner család találja meg egy erdőben egy piknik alkalmával. Magukhoz fogadják, amíg a hatóságok megtalálják a szüleit. Sok izgalmas változást hoz a családba az új kisfiú, sokszor megnevettettek a a váratlan fordulatok amelyekben a családnak része lesz. Vadócnak is sok ismeretlen dologgal találkozik új családjában, mint hogy étkezés előtt imádkoznak. De Istent miért nevezik atyának és mit jelent az ámen?

Igazi kikapcsolódás volt olvasni ezt a történetet. Remélem, elolvashatom a folytatást. Magyarul eddig három kötet jelent meg a hétből (Harmat kiadó). Gyereknek és felnőttnek is kellemes olvasmány. S bár az én nagy gyerekeim még nem olvasták, ismerek olyan gyerekeket, akiknek az anyukájuk felolvasta Vadóc történetét, és nagyon szerették hallgatni.

André Stern: "...és sosem jártam iskolába." - Egy boldog gyermek története. Már több évvel ezelőtt hallottam erről az emberről és erről a könyvről. Örülök, hogy végre elolvashattam. Jobb lett volna 15 évvel ezelőtt olvasni, de így is érdekes, tanulságos volt. Szerető családban felnőni iskola nélkül nem feltétlen veszteség. A könyvben André Stern elmeséli, hogyan tanult meg olvasni, írni, számolni és minden mást.  Azért tanult, mert érdekelte vagy szüksége volt bizonyos ismeretekre, készségekre. Újra találkoztam az "autodidakta" szóval. Néha az iskolában is hallottam, amikor híres emberek életrajzát kellett megtanulni. De nem csak úgy egyedül, magában tanult André. Amikor például gitárt akart készíteni magának, elment Svájcba egy hangszerkészítőhöz és ott készített magának gitárt. Megtanulta tapasztalatból is, hogy: "A mester egy olyan ember, aki lépésről lépésre elkísér a tanulás gyakorlati útján, anélkül, hogy siettetné, anélkül, hogy kész módszerrel agyonnyomná, anélkül, hogy vizsgákra való felkészítéssel rabolná erejét, hogy feleletválasztós teszteket vagy órarendet kényszerítene rá." Saját tapasztalata, hogy "a munka világának valóságában a döntő kulcsmondat, amit mindenki ismer és senki nem von kétségbe: a szaktudás fontosabb a végzettségnél." Szerinte sok felnőtt úgy vélekedik, hogy "Egyszerűbb, ha az életünket nem bonyolítjuk a gyerekekkel, és leadjuk őket az iskolában. A következmények azonban ijesztőek: hangzavar, erőszak, labilitás, akaratosság, tudatlanság... egy struktúrák nélküli élet. És a szülők megelégszenek azzal, hogy mindenki más is így csinálja.". Sokszor az iskola merevsége miatt elvész a kreativitás, az érdeklődés, az energia, ami a kisgyerekket hajtja. Elmondja, hogy soha nem okozott neki nehézséget, hogy beilleszkedjen a társadalomba, mert soha nem érezte, hogy azon kívül lenne. Nem volt egybezárva a korosztályával, így sokkal érdekesebb volt az élete. Nem kellett jó jegyekért harcolnia, felnőttként pedig nem volt gondja hogy munkát kapjon. Annyi tapasztalatot szerzett a felnövekedés évei alatt, hogy nem kellett hízelegjen, megalkudjon, a munkája örömöt okoz. Igazán érdekes és  elgondolkoztató könyv.  Olvasás közben felmerül az emberben pár kérdés. Az iskola nem feltétlenül rossz minden gyereknek. De nem is abszolút jó. Esetleg lehetne jobb máshogy élni egyeseknek?

Zarifa Ghafari, Hannah Lucinda Smith: Zarifa -egy nő harca a férfiak világában. Mivel nagyon szeretek életrajzokat olvasni, újra találtam magamnak egyet. Egy nőről olvastam, aki számomra ismeretlen világban élt. Afganisztán sokat szerepelt a hírekben az elmúlt években, évtizedekben. Nem szép és kellemes dolgok jutnak eszembe, ha erről az országról hallok. Lehet, hogy már hallottam, de itt olvasva megjegyeztem, hogy 71000 civil áldozata volt Amerika húsz éven át folytatott háborújának."Minden egyes ilyen halott mögé oda kell képzelni egy kiterjedt, lelkileg összetört, felbőszült és gyakran bosszúszomjas családot". Zarifa gyermekkorában a lányok nem járhattak iskolába, titokban végezte  el az alapfokú iskolát. Fontosnak tartotta a tanulást. Sikerült kiharcolnia, hogy Indiában egyetemi oktatásban legyen része. Célja, hogy segítsen népének, főleg a nőknek. Elérte, hogy polgármester legyen egy afganisztáni településen. De sok gyűlölettel, fenyegetéssel kellett szembenéznie egy férfiak uralta világban. Többször merényletet is terveztek ellene. Végül a tálibok elől neki is menekülnie kellett. "Afganisztán mindig is az otthonom lesz, legyen bármilyen a rendszer, és legyen bárki kormányon." Később sikerült visszalátogatnia a hazájába, segélyeket vitt a szükségben levő, szenvedő nőknek és a fiatal lányoknak. 

A február

ebben az évben egy nappal hosszabb és sokkal melegebb, mint az előző években.

Tegnap kinyíltak a nárciszok a ház előtt. A szomszéd kertben pedig a magnólia első virágai is kibontották szirmaikat. És még csak február van. Sajnálnám, ha egy fagy tönkretenné őket. A fák rügyei is majdhogy ki nem pattannak.

Az elmúlt hetekben szorgalmasan kötögettem a gyapjúzoknikat, egyrészt kedvtelésből, másrészt, mert a jó meleget tartó gyapjúzokni nagy kincs, ha hideg van és fázik az ember lába. Az egyszerű, minta néküli zokni kötése most már könnyedén megy. Így hát most majd az következik, hogy megtanuljak mintás szép zoknikat kötni. :)

Rég nem raktunk ki annyi puzzlet mint az elmúlt hetekben. Egyedül nem vágnék bele, de szívesen becsatlakozom és nagyon tudok örülni, amikor sikerül néhány darabnak megtalálni a helyét az 500, 1000, 1500 darabból. 

Ha már úgy tűnik, itt a tavasz, el fogom kezdeni a kerti munkákat is. Vettem egy csomag dughagymát, pár tasak magot. Már a szándéktól, tervtől jobban érzem magam. Hat epertövet is vettem abból a fajtából ami gondtalanság miatt kipusztult, de finom, nagy epreket termett. Örömmel láttam, hogy az ősszel vásárolt egész évben termő epertövek mind megmaradtak. 

A sóska friss levelei ugyanolyan finomak, mint gyerekkoromban mamánál a kertben.

A gyomok a tavaszias időben gyorsan nőnek. Elhatároztam, hogy felveszem velük a harcot. Az elmúlt években megszabadítottam a kertet a hasznos és egészséges, de csípő csalántól. Most újra sikerült megtelepednie a málnák között. Meghagytam. A csalántea egészséges. A pitypangokat se gyomláltam ki, kevesebb van már belőlük, mint amikor ide költöztünk. Ha nincs velük tele a kert, öröm nézni szép sárga virágukat. S nem is gyom a pitypang, hanem gyógynövény. Amúgy virágzik a rozmaring.

Nyílik az ibolya és százszorszép. Ezek ehető virágok. Ibolyát már kóstoltam. Százszorszépet még nem.

Minden új nap új öröm kimenni a kertbe és látni a változásokat. Holnapra kivirágzik az aranycserje.

S ha ilyen meleg lesz, márciusra a japán birs is kibontja szirmait. Nem emlékszem még ilyen korai virágzásra. 

Szeretem a napsütéses, meleg tavaszi napokat.