Olvasni kell!

Klacsman Borbála: Holokauszt-történetek

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Egy ideje úgy gondoltam, hogy olvastam elég rémséges történetet a holokausztról, és még van egy, a témához kapcsolódó életrajzi könyv, amit el akarok olvasni. De amikor ezt a könyvet megláttam és belelapoztam, tudtam, hogy el kell olvassam. Január végén kezdtem el olvasni, de nem tudtam vele gyorsan haladni. Idő kellett a sok szomorú történet elolvasásához. Mivel ma van a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja, ezért ma írok ide a blogra erről a könyvről.

Ez a könyv teljesen eltér azoktól a könyvektől, amelyeket eddig ebben a témában olvastam. Főként életrajzi írásokat olvastam eddig, túlélő zsidók és keresztyének beszámolóit. Ezen kívül pár igaz történeten alapuló regényt. A történelemnek annyira sötét, brutálisan gonosz időszaka volt a holokauszt, hogy úgy éreztem, eleget olvastam róla. De nem, mégsem eleget. Ez a könyv segít megérteni, hogy milyen kiterjedt és valóságosan szörnyű volt az, ahogy a zsidókkal bántak Magyarországon (is). A holokauszt felszínre hozta az emberekben rejtőző hihetetlen gonoszságot, de az önfeláldozó szeretetet is. Badarság lenne azt gondolni, hogy ilyen biztos soha többet nem fordulhat elő. De amíg emlékszünk, talán van esélyünk elkerülni a múlt hibáit.

Miért olyan más ez a könyv? Számomra azért, mert nagyon sok valós hétköznapi történetet olvashatunk, hivatalos iratokkal dokumentálva. A személy és helységnevek - nem csak a zsidóké, de az ő elhurcolásukból hasznot húzó magyar polgárok nevei, akiknek unokái valószínűleg még itt élnek köztünk - ez teszi számomra megdöbbentővé a könyvet. A holokauszt nem valamikor régen történt, valahol messze. Itt történt, ahol mi ma élünk, ezeken az utcákon, ahol járunk, felmenőink, nagyszüleink, dédszüleink személyesen részesei voltak: mint elszenvedők, mint akik úgy tettek, mintha nem történne semmi különös vagy mint akiknek sikerült hasznot húzniuk az elhurcoltak, megöltek nyomán.

"A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló 'parancsra tettem' megfogalmazás megfelelője a 'nem is tudtam róla'."

Nagyon szomorú volt olvasni a túlélőkről, akik mikor visszajöttek vagy mondjuk "hazajöttek", otthonaikat kifoszva, javaikat elrabolva találták, esetleg otthonaikban más családok éltek már. Volt, akinek a háza tégláit is elhordták. Micsoda lelki erő kellett tovább élni mindezek ellenére!

Ha lehetne ajánlanám ezt a könyvet kötelező vagy inkább ajánlott olvasmánynak a felnövő ifjú nemzedéknek és nem csak.

Sajnálom, hogy nem évekkel ezelőtt olvastam a könyvet. Akkor talán lett volna még lehetőségem élő nagyszüleimet kikérdezni arról, amiről soha nem beszélgettünk: hogyan élték meg a zsidók elhurcolását, ismertek-e valakit, akivel ez megtörtént, beszéltek-e erről a családjukban, amikor ők még gyerekek, tizenévesek voltak?

Szintén keveset, szinte semmit nem tudok a romániai zsidóüldözésről. Itt is volt bőven. Ha lenne egy hasonló könyv az itt történtekről, azt is elolvasnám. Lehet, hogy van, csak még nem találtunk egymásra. Mert szörnyű dolgok erre felé is történtek, hallottam, olvastam pár mondat erejéig.

Emlékezzünk a múltra! Nehéz idők voltak. Nehéz idők lesznek. Ne kövessük el a múlt hibáit, inkább tanuljunk belőlük.