vasárnap, január 27, 2013

Ma -1

Hajnalban ébredtem.
Nem akartam, aztán pedig már nem tudtam aludni. Hallgattam gyermekeim szuszogását és tudtam, bár nem éreztem semmi különöset, hogy boldog vagyok és nagyon jó nekem. Erre szeretnék visszaemlékezni, ha öreg leszek...
Hallottam, hogy egyikük úgy lélegzik, mint akit valami légúti betegség környékez. Többször betakargattam, miközben reméltem, nem lesz nagy baj.
Reggel egyiknek fájt a torka, a másik taknyos volt és szerintem rekedt is. Várható, a télhez tartozik a légúti betegség... Reggel mindenki megkapta a vitaminját.

A Forever Kids-et szedtük egy időben, szeretik a gyerekek. Évek óta használjuk így ősszel, télen, tavaly kivételével, mikor is úgy gondoltam, megleszünk nélküle. Meg is voltunk, le is betegedtünk jól.


Aztán a változatosság kedvéért váltottunk Béres cseppre. Ismerek valakit, aki évek óta ősszel tart egy hat hetes kúrát és évek óta nem volt télen légúti megbetegedése, akkor sem, ha lázas beteg volt is mellette. De ezt a gyerekek nem kedvelik.


S végül most épp azt a vitamint kapják a gyerekek, amit ősszel írt fel az orvos 'alultáplált' lányomnak. Az idő tájt betegedtünk le mind sorra, kívéve ő és a picike. A neve Well Kid.


Nem vagyok szakértő, nem tudom, melyik vitamin-ásványanyag készítmény ideális, ha van ilyen. Ezért kicsit variálunk. Azt tudom, hogy nem fogyasztunk elég nyerset, zöldet, főleg mióta itt a tél. S arról is vannak feljegyzések, hogy a mai gyümölcsök, zöldségek vitamin szintje szegényebb,  mint ezelőtt 30-50 évvel. Ezért kell kicsit pótolni.
Nem biztosítékot keresek arra, hogy nem betegszünk meg, de szeretném, ha nem verne le nagyon a betegség, ne kelljen antibitikumot szedni, se kórházba kerülni. Persze így sincs semmi biztosíték, csak a remény. :) S a kegyelem.

Szóval ma reggel egyik kis betegemnek ment a hasa is. Aztán délre egy kicsit be is lázasodott. Ettől eszembe jutott, hogy sok-sok keresés után végre kaptam a naturista boltban kendermagot. Láz estén is jó a kendermag 'tea', vagyis kendermagot kell vízben áztatni nem tudom hány órán át és aztán meginni a levét. Ezzel is próbálkozunk. 

 

De azért szép volt a mai nap. Kicsit más, mint a vasárnapok általában.
Neten követtem késéssel a kecskeméti istentiszteletet. Jó, hogy van ilyen lehetőség is.


Mindenki elvolt, talált magának elfoglaltságot, ha mást nem, valakit akit kicsit bosszanthatott.



S eddig nem is tudtam, hogy barkobázni is lehet a skypon. :)

6 megjegyzés:

  1. Gyógyulást a betegeknek !
    A vitaminokkal én is hadilábon állok. Főleg, mert nem tudom ellenőrizni a valóság tartalmát. Házi orvosunk szerint a gyógyszer gyári készítmények alig tartalmaznak vitaminokat, bezzeg a természetes összetevőkből készült szirup bizonyítottan magas vitamin tartalommal rendelkezik, ( amit a felesége forgalmaz) és egy havi adag egy gyereknek 6000 ft pff.
    Ha betegek inkább több C- vitamin.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nehéz kérdés. A forever kids is olyan forgalmazott és természetes kivonat - ezt mondják róla, nekünk jó. Próbálkoztam egyszer egy másik ehhez hasonló vitaminnal, de nem szerették az ízét a gyerekek. Amúgy csillagászati összeget nem vagyok hajlandó kiadni. Nehéz, mert ha nem tetszik az íze se a nyers ételt se a bogyós vitamint nem hajlandók lenyelni a drága gyermekeink. Mi is szoktunk c vitamint venni és d vitamint is. A gondom az, hogy nagyon sok c vitamin készítmény amit gyerekeknek gyártanak tartalmaz aspartam édesítőt, amiről meg azt olvastam, hogy nagyon nem egészséges, akkor már inkább egy kis cukor, de ilyet meg nehéz találni, na de végül találtam és marad az egyszerű c vitamin csepp, amit teába lehet tenni.

      Törlés
  2. Nalunk is lehet kapni a beres cseppet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a gyógyszertárakban, a nagyobb, 100 ml olyan 50 lej körül van, de elég sokáig kitart, igaz mi csak naponta egyszer használtuk, a kétszer helyett, ahogy ajánlják. Amúgy ha megbetegszik valaki, gyógyszerre is kiadjuk a pénzt.

      Törlés
  3. Hiányoztatok is nagyon kicsitől nagyig mindenki:))Remélem, hamar rendbejösztök, kérlek, szólj, ha valamiben tudunk segíteni, puszi,
    Emi

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?