hétfő, június 29, 2009

Elmúlt a láz DE

Kedd estétől volt lázas B., de szerdától már nem kapott lázhúzót, mert nem volt olyan nagy a láz. Arra gondoltunk, a foga jön, mert jól evett, nem volt taknyos. Bár éjszaka nem aludt jól, és szopizni se akart éjjel, sírt.

Aztán péntek reggel hányt. Elmentünk az orvoshoz. Gennyes volt a mandulája. Azt mondtam akkor, hogy a rosszból is hoz ki Isten jót, mert ha a gyerek nem hányt volna, itt kinlódtunk volna egész hétvégén. Tehát az orvosnő antibiotikumot írt fel, amit szedünk is. Csak B. nem szereti az ízét. Aztán az este kihányta. Később újra beadtam neki, de itt imádkoztunk, maradjon is meg benne. Ma reggel újra hányt, de úgy háromnegyed órával az orvosság beadása után. Az orvosnő szerint a madulája miatt. Hát így vagyunk. 7 napig kell adjam neki a gyógyszert. Hajaj. Gyerekkoromban 4-5 napig szedtük az antibiotikumot, most meg azt mondta a doki, legalább 7 napig... Aztán valami kiütések lettek az arcán, hasán, pici piros pontok. Vagy a toxinok vagy allegia. Hát nem hiszem, hogy gyógyszeralegia (először erre gondoltam), mert nem lett több vagy csúnyább, bár sose lehessen tudni. De amikor erről beszéltem az asszisztensnővel, azt mondta, hogy lehet vírus okozza a gennyes mandulát. Hát én már lassan semmit sem értek! Úgy tudtam, a streptococ bactérium ad gyennyes mandulagyulladást, amire úgy-e a pencilin hat. Hát vírus is okozhat ilyet? Akkor mire az anibiotikum (mert úgy-e vannak káros mellékhatásai is)? Az tény, hogy a gyerek alig eszik mióta gyógyszerezem. De éjjel jobban alszik, nem ébred fel tíz percenként. No és a hányás és az, hogy undorodik a gyógyszer ízétől, ami Cs. szerint nagyon finom, de a gyerekek ízlése sem egyforma. Este ha J. hazajön megpróbálok bekukkintani a torkába, de az is kínos lesz, mert nem nyitja ki csak úgy a száját, sőt, jó erősen összeszorítja.

Aztán B. most több figyelmet törődést ígényel és kap. Ezt a másik két gyerek is megérzi és persze én is azt, hogy nekik ez nem a legjobb.

Na megyek főzni egy kis ebédet.

9 megjegyzés:

  1. Gyógyulást Balázsnak!
    Sajnos, tudjuk, min mentek keresztül.Ha most nem eszik, nem baj, majd bepótolja, csak igyon.Kristófnak amikor tüszős mandulája volt, rengeteget szopott és hát igen nem aludtunk éjszaka 2 hétig.
    Erőt és kitartást Neked és a kis családnak! Isten adja meg Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm.
    Most mi is új tapasztalaokat szerzünk.

    VálaszTörlés
  3. Még annyit, hogy Kristóf is kiütéses volt, így az injekció kúrát abba kellett hagyni és újabb gyógyszert kapott, amit kihányt) az első 2 is) és úgy sikerült vele meg etetni, hogy nem adtam be 1x-re és egy kis gyümölcsöt amit elfogadott, adtam neki közben, így nem hányta ki. Harmadoltam és így 1 fél -háromnegyed óra alatt kapott meg 1 adagot.

    VálaszTörlés
  4. Gyogyulast Balazsnak es sok erot es turelmet neketk!

    VálaszTörlés
  5. Jobbulást neki! Nálunk a legkisebb meg a legnagyobb hányja ki rendszeresen a gyógybigyókat :S Már nem is próbálkozok vele.

    VálaszTörlés
  6. És bigyók nélkül is meggyógyulnak?

    VálaszTörlés
  7. Igen, mindig meggógyulnak. Eddig csak egyszer éreztem nagy szükségét, amikor ótvarosak voltak, Enéh újszülött, a nagyok meg egymásra ragasztgatták, és csak terjedt... 2 hónap után muszáj volt az antibiotikum, mert féltettem a kicsit.

    VálaszTörlés
  8. Ja, meg volt még egy, de szerintem akkor is csak a rámijesztés miatt adtam be Hajnának, mert később ugyanazzal a nyavalyával magától is meggyógyult.

    VálaszTörlés
  9. Hát már én is tapasztaltam olyat, hogy gyógyszer nélkül is meggyógyult, de van, hogy nem merem válalni a kozkázatot vagy épp a gyerekorvos ahelyett hogy azt mondaná, tartsam otthon a gyereket stb. felírja az antibiotikumot, hogy a testvérek ne kapják el.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?