hétfő, június 14, 2010

Itt a vakáció!

Vége az iskolának! Újra együtt vannak a gyerekek egész nap s én úgy érzem ez jó.

Úgy érzem egyre kevesebb az időm netezni, blogozni. S ez nem baj, hisz az élet sokkal több mint pötyögés.

Micsoda melegek voltak! S milyen vihar az éjjel, szél, villámlások, dörgések.

A múlt héten egy nap Magyarországon jártunk. Sehol nem láttam parlagon hagyott földet, s nagyon sok munkagépet láttunk a mezőn. Mennyire más ott, mint itt, ahol elvétve látni egy traktort a mezőn...

Balázs szobatiszta lett mar vagy három hete. Ez a negyedik vagy ötödik nekifutásra sikerült. Bár hat hónapos korától bilizünk hatékonyan, mikor délig hatszor-nyolcszor át kellett öltöztessem, visszatértem a pellenkára. De most már elegem lett, és kitartottam estig, sőt második nap folytattuk és harmadik nap már időben, előre szólt. S éjjel sem engedett pellust tenni. Így hát nem tettünk. Kisebb balesetek voltak néha, de ez nem gond. Mindenkinek jobb így :). 

Múlt héten egy reggel Balázs egy papírt dugott fel az orrába, el kellett vigyem a sűrgőségre. Estig nem nyúlt az orrához, gondoltam megatnulta a leckét, de aztán este láttam hogy egy babszemet próbált először az orrába majd a fülébe dugni. Imádkozom ne kerüljünk többet a sűrgőségre ilyen ügyben.

Rengeteg a dolgom. Tervezek, szükségem van egy kis változtatásra.

Szép nyarat mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Köszi :) szép nyarat nektek is!
    én is próbálkozom Kristóffal a bilire szokással, de igen hosszú időt képes ülni rajta produktum nélkül. A nagy melegekben szívesen van kisgatyában, de akkor inkább abba engedi bele. Majd csak sikerül nekünk is :)

    VálaszTörlés
  2. Érdekes a meglátásod :) A férjem, aki székelyudvarhelyi, azt mondja, hogy OTT nincsenek parlagon hagyott földek, bezzeg itt... Na akkor most okosodjék ki az ember... :)
    Egyébként pedig nagyon szép pihentető nyarat kívánok!

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?