hétfő, január 04, 2010

Hó+fagy+napsütés=

gyönyürű szép téli nap! Ilyen volt ma.

Elröppent a téli szünet sok szép emléket hagyva nekünk. Mindig külön öröm, ha mind az öten együtt vagyunk.

Egyik nap elmentünk autóval egy tőlünk mesze levő, de szép gyerekjátszótérre.



Gravitáció, hol vagy?


Itt pihenünk, falatozunk a melengető napsütésben.


Kisautóban. Anita a fotós.


Még vakáció előtt találtam egy játszóházat, ami nem zsúfolt. Egy esős nap ki is próbáltuk. Jó volt.




A díszmagyar pedig tényleg szép.


Nem tudom, hányszor sétáltunk a központban. Ahogy azt sem tudom, hány kürtös kalácson osztoztunk. De mindig csak a székelyektől vásároltunk.



Kaptam egy (székelykeresztúri) római tálat is, amit nyomban ki is próbáltunk. Használni fogjuk. Úgy olvastam, kenyeret is lehet benne sütni - azt hiszem ki fogom próbálni. Balázs mostanában mindig meg akarja nézni, maradt-e még ennivaló, másképp nem eszik. Azt mondják szüleim, hogy én is ilyen voltam. Az ilyesmi is genetikailag öröklődik?


S milyen jó volt egyszerűen csak együtt (l)enni itthon!


Végül jó lenne a képmutatást is befejezni.

Ezért ebben az évben igyekezni fogok úgy lefeküdni, hogy nem hagyok reggelre mosatlant. Kevesebbet netezek és többet olvasok könyvet. És többet leszek csendben.

8 megjegyzés:

  1. A genetikáról: amikor kicsi voltam ha valami nem tetszett vertem a fejem a falba...Zsófi ahogy feltudott állni egy ideig ú is így fejezte ki nemtetszését, elég fura dolog a genetika :)
    Szépek a képek! Aranyos kis családod!

    VálaszTörlés
  2. Szóval megvan a római tálad... :)

    VálaszTörlés
  3. szep vakaciotok volt:)nekem epp karacsonykor tort el a romai talam, igyekszek potolni, mert nagyon praktikus, vigyazz aztasd be mindig idoben...

    VálaszTörlés
  4. Jok a kepek, aranyosak vagytok mind. Fantasztikus milyen gyorsan nonnek a gyerekek. Ja genetika, oroklunk es neha nem azt amit mi szeretnenk.

    Piri

    VálaszTörlés
  5. jól áll Józsinak a szakáll!

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?