kedd, december 29, 2009

Mert hozzátartozik az élethez


és mert hallottam a könyvről, olvastam róla, most amikor lehetőséget kaptam kölcsön kérni, éltem vele és elolvastam C. S. Lewis: A bánatról című könyvét (Harmat, 2005).

Fülszöveg:
"Miért nem mondta soha senki, hogy a bánat ennyire hasonlít a félelemhez?" - kérdezi naplójában C. S. Lewis, amelyet feleságe hosszú, fájdalmas betegségét követő halála után kezdett írni. Az angol irodalom professzora, a keresztény hit ismert védelmezője egy iskolásfüzet lapjain engedi szabadjára legnyomasztóbb kétségeit és gondolatait, hogy leküzdhesse azokat. Noha könyvei millióknak segítettek bizonyosságra jutni, a gyász terhe alatt ő maga is meginog, és kérdőre vonja mindazt, amit korábban papírra vetett.
"A gyász kockázatos, mert a gyászoló nagyon könnyen belecsúszik abba a hibába, hogy a múltját, az emlékeit, a fájdalmát, a fájdalom enyhülését, vagy a saját szeretét szeresse" -írja. Lewis naplója, ez az éles és őszinte valóságfeltárás szöges ellentéte az önsajnálkozásnak. A gyászolók megszokott viselkedésmintáit sorban, határozottan elutasítja magától,  s a fájdalom józan leküzdésében az együttérzés mellett együttműködésre hívja az olvasót.
Olvasás közben gondoltam arra, hogy néhány gondolatot kiírok ide magamnak. De mégsem... mert így egészében érthető a könyv, kiragadva egy-egy gondolatot könnyen félreértelmezheti aki azt akarja. Nem kifejező azt mondanom, hogy érdekes volt a könyv. Örülök, hogy végre elolvashattam (egy este elég volt rá). elgondolkodtató... mert kisebb veszteségek is megvislenek és mert emlékeztet, hogy ahogy a jegyesség természetes következménye a házasság, úgyanúgy a házasság természetes velejárója a hálal általi elválás. A gyász, a bánat pedig csak elmélet marad amíg az ember meg nem éli. Akkor az elmélet elhalványul, a prédikációk nem sokat érnek. És előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell nézni a halál okozta elválás fájdalmával. S míg ez meg nem történik nem azt hinné az ember, hogy bár ez az élet legtermészetesebb velejárója, ő majd valahogy kimarad belőle? ...
Istenem, tarts meg kegyelmedben, a jó és a rossz napokban, ha majd eljönnek... 

6 megjegyzés:

  1. Hogy én mennyire élvezem ezeket az apróságokat az életedből.
    Örvendek, hogy nem engeded, hogy kisgyerekeid nevelése teljesen lefoglaljon és kimerítsen. Hanem kedves elevenséggel írsz, pl. ilyen gondolatébresztő bejegyzéseket is, amik igazából nem is apróságok, hanem maga a nagybetűs élet.
    És a könyveket, amiket bemutatsz, külön élvezem. Gratulálok! Csak így tovább! Üdvözlöm a ház fejét is, és persze a csöppségeket is (akik igazából lassan már nem azok:))!

    VálaszTörlés
  2. Húú, egyik kedvenc könyvem, nem tudom, már hányadjára olvasom és merítek belőle vigasztalást, erőt. Valóban nem lehet kiragadni belőle, mert annyira egészben teljes...

    VálaszTörlés
  3. a gyasz....olvashatsz rolla sokat, tudhatsz rolla meg tobbet de amikor kozel jon hozzad, amikor elveszi a szereteidet akkor mindaz amit addig olvastal es tudtal megszunik ertelmes lenni.

    A gyasz egy egyszemelyes harc, amit egyenkent meg kell harcoljon mindenki aki szembekerul vele. Mindenben amiben hittel megkerdojelezed, es minden megvaltozik korulotted......vagy jo vagy rosz iranyban.....ez csak rajtad all.

    A harc vegen, amikor mar nincsennek konyeid, amikor mar feladod a miert?-eket, amikor egyszeruen erthetetlennek tunik, amikor mar kifaradsz, amikor mar nem is akarsz harcolni, amikor mar ugy erzed hogy mindegy, amikor legszivesebben egy sotet szobaban a sarokban csak a sirast valasztanad, mert a gyaszod teljesen hozza kot ahoz akit elveszitettel, amikor mar utolso eroddel eldontod, hogy gyaszolni fogsz orokre, vagy pedig elni fogsz es emlekeket orizni, megtartani, beszelni arrol aki elment.

    A gyasz vagy jobba vagy mogorvabba alakit. Amikor a gyasz a hazadat erinti utanna tobbe sose leszel ugyan az aki elotte voltal.....megvaltozol teljesen, akar jobba akar roszabba, de sose leszel ugyan az.

    Engem, minket mint csaladot jobba formalt, kozelebb kerultem Istenhez es emberekhez, maskep nezem az embereket, maskep faj a szeretetlenseg, ma mar tudom hogy sosem tudod mit hoz a kovetkezo ora es ez orokke belem vesodott.

    Sose valasztanam ezt az utat, de koszonom a kegyelmet amely altal Isten erot adott es athordozott es a fadalombol csodat formalt....de ez egy dontes..atadni a fajdalmadat, oda adni es azt mondani: Uram vedd ezt a fajdalmat es hasznald a te dicsosegedre. Es o fogja....mert amit neki adunk, mindenunk amink van, minden amik vagyunk, mindent amink nincs es minden amik nem vagyunk....O hasznalni fogja, meg a legnagyobb fajdalmainkat, meg a gyaszainkat is.

    Az elmult ket evben 5 hozzam kozel allo embertol bucsuztam......nehez volt. Mind maskepp ment el, mind haza ment..de attol a gyasz gyasz marad.
    A karacsony mas amikor az asztal korul nincs ott az akit szeretesz, az aki eveken at ott volt.....addig amig a gyasz nem otthon erintett nagyon kozel, addig nem tudtam mit jelent a karacsony azoknak akik ezt kell ateljek.

    Orakig tudnak errol irni......annyit tudok csak hogy Isten nelkul lehetetlen, IStennel lehetseges bekesegben, oromben elni gyasz kozben is. De latom sok sok embernek az eleteben akik egyedul harcolnak a gyasz sotet nyomait es ezert kell nekem, aki tudo mhogyan lehet, aki tudom hogy mit jelent, aki sajnos ateltem hogy mit jelent, aki tudom a szivfajdalmat amit a gyasz okoz, de aki tudom hogy Isten kepes meggyogyitani, besebezni, es nem kell orokke gyaszolni, nem kell fajdalommal es megkeseredve elni, elmondani masoknak is akik most epp a hala arnyekanak volgyeben jarnak....hogy nem kell ott maradni, hogy van ujra kezdes, hogy lehetsz es hogy fajdalmad lehet aldas masoknak......ha atadod, ha elengeded, ha leteszed.

    Megint hosszu voltam....sajnos vegig harcoltuk ezt a harcot, bar ne kellett volna, bar lehetnek egy eszkoz masoknak segiteni atmenni rajta es kijonni erosebbnek mint mi.

    Millio puszi, orulok hogy irsz rolla....de ugy akarcsak a konyv iroja csak akkor tudod mit jelent mikor haza vag.

    Piri

    VálaszTörlés
  4. Mátra, köszönöm.
    Mi is üdvözlünk benneteket!

    Nóémi, ln is gondoltam, jó enne újraolvasni. Sajnos már nem kapható a könyv a kiadónál. De hátha egyszer rábukkanok egy antikváriumban, mert én is újraolvasnám.

    Piri: úgy van, amíg az ember meg nem tapasztalja a halált közelről, csak elképzelései vannak. És ez olyan veszteség, amit nem szoktunk kívánni magunknak, de hozzátartozik az élethez. Hogyan is lehetne fölkészülni rá? Vagy jobb nem számolni vele? Ez a könyv (és pl. a Polcz Alaine könyve) segít elgondolkodni a jelenen és talán változni, változtatni, mert az élet egy rövid, egyszeri, megismételhetetlen ajándék -amiről sajnos sokszor megfeledkezek.

    VálaszTörlés
  5. Hadd ne mondjam, hogy ma már el is kezdtem újraolvasni, az egyik legkedvesebb könyvem, annyira lehet érezni, hogy minden betűért megszenvedett az írója.

    VálaszTörlés
  6. De örülök, hogy vannak ilyen "rokonlelkek", ahogy Anne mondaná...

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?